25.fejezet.
(Edward szemszöge)

-Edward! Tudom, hogy izgatott vagy, de várj meg minket is.
-Siessetek!
-Nemsokára ott vagyunk.
Mondta Chelsee. 15 perc múlva megérkeztünk arra a helyre ahol
összefutott, Bellával.
-Amennyiben Bella tényleg él, miért nem jött haza?
-Nem tudom Jasper.
-Ki lehet az akit a nővérének hív?
-A nevét nem említette.
-Talán Jane az.
-Emmett, ha Jane lenne az, akkor nem hiszem, hogy Bella szabadon mászkálhatna.
-Lehet, hogy csinált vele valamit?
-Annyi kérdés, de válasz egy sem. Ne feltételezzünk semmit. Nemsokára úgyis kiderül
minden.
-Remélem Carlisle.
Vámpír illatot éreztünk, de nem volt ismerős.
-Induljunk, de semmi kapkodás.
Követtük az illatot, nem kellett sokat mennünk és elértünk egy házhoz.
Távolról figyeltünk.
-Itt biztos, hogy vámpírok laknak.
-Lányok!
Egy női hangot hallottunk.
-Nem vagytok éhesek?
-Én nem.
-Én sem.
-Biztos? Ma még nem is ettetek.
-Ittunk vért reggel.
Justin és Chelsee egymásra néztek.
-Félvérek.
-Kimegyünk egy kicsit.
-Rendben, de ne menjetek az erdőbe!
-Ok.
Két gyönyörű kislány szaladt ki a házból.
-Hintázunk?
-Rendben. Ülj fel húgi, majd Én löklek.
-Köszi. Charlotte, anyáék mikor jönnek haza?
-Nem tudom. Anya és Ruki általában sietnek, kivéve, ha Rukira rájön a hülyeség.
-Ne beszélj így!
-De ne ám, ha anyátok meghallja, lesz fejmosás.
Egy vámpír nő jött ki a gyerekekhez.
Szerencsére aranyszínű volt a szeme.
-Aya, Te ismerted az apámat?
-Nem Nessie, sajnos nem ismertem, de anyukád sokat mesélt rólla.
-De az Én apámat ismered nem?
-Igen, Brendont ismerem.
-Nem testvérek?
-Halkan! Nem lenne jó, ha lebuknánk.
-Hogyha Brendon visszajön, akkor elviszi Charlotte-ot?
Kérdezte a fiatalabb.
-Nem tudom kicsim.
-Apa nem jön vissza. Már meghalt.
-Ezt nem tudhatod.
-Anya is azt mondta, hogy biztos él, de Én érzem, hogy nem így van.
A kislány odament Charlotte-hoz és megölelte.
-Az Én apukám is meghalt, de mi itt vagyunk egymásnak.
És persze Anya, Ruki és Aya is.
Mindig testvérek leszünk.
-Kösz Nessie.
-Most sírnék, ha tudnék. Nagyon büszke vagyok rátok.
-Menjünk már oda!
-Hallgass Emmett!
-Késő, lebuktunk.
-Nessie, pajzs! Charlotte maradj a húgoddal!
-Mi történt?
-Vámpírok!
Mondta és védelmezően a lányok elé állt.
-Anyut akarom.
-Gyertek elő! Mind a kilencen.
-Gratulálok!
-Jól van na.
Odamentünk a ház udvarának széléhez.
-Ott álljatok meg!
-Nem akarunk bántani senkit!
-Nem is tudnátok.
„Kilencen vannak, a nagydarabot intézem el először...”
Hirtelen rám nézett.
Utána pedig már nem hallottam a gondolatait.
-Ne turkálj a fejemben, fiú!
-Verekedni fogunk?
-Nem Charlotte, Te maradj a testvéreddel ott biztonságos.
Hívd fel anyukádat.
-Rendben.
Mondta és elővett egy telefont.
-Nem fogja fel venni.
-Miért?
-Mert itthon hagyta és Ruki is.
-Remek.
-Mi tényleg nem akarunk bántani senkit. Keresünk valakit.
A nevem Dr. Carlisle Cullen.
Ők pedig a családom.
-Cullen? Ők meghaltak.
-Nem, vagyis igen, mint emberek már jó régen.
-A Testvériség küldött benneteket igaz?
De semmi esélyetek, lehet, hogy többen vagytok, de nem érhettek a gyerekekhez.
Felelte és támadóállásba ereszkedett.
-Nem a Testvériség küldött és nem is akarunk senkit sem bántani.
A következő pillanatban Emmett és Jasper is a földön kötöttek ki.
Majd a két vámpír csatlakozott a gyerekekhez és Ayához.
-Ne merjetek a gyerekeimhez nyúlni!
Mondta a lány.
-Ő az.
-Igen Chelsse látjuk.
Gyönyörű volt, még így is, hogy fenyegetően meredt ránk.
"Tényleg Ő az, Istenem milyen csodás. Itt áll előttem, igaz úgy néz ki, mint aki mindjárt nekünk ugrik, de
akkor is Ő az Én Bellám."
-Bella! Nem ismersz meg?
-Nem érdekel hogy néztek ki.
Ez csak egy csel. A Cullen család halott.
-Nem. Ki mondta ezt?
-Jane. Ő mentett meg.
-Ez nem igaz. Jane becsapott. Markkal van.
Nekünk azt mondta, hogy meghaltál.
Azóta még Aro sem látta.
-Mi? Az lehetetlen, miért tette volna?
-Mert bolond?!
Ugyan húgi, mi vagyunk azok.
Láttam, hogy elgondolkodik.
Végignézett rajtunk, majd megakadt a szeme Chelseen.
-Te?
-Szia! Azt mondtad jöjjek, ha van kedvem, hát itt vagyok.
-Hogy keveredtél össze velük?
-Elmentem a szülővárosomba és ott találkoztam velük.
Egy fényképen felismertelek,. Igencsak meglepődtem.
Elmondtam, hogy találkoztam veled, azonnal ide siettünk.
Nagyon izgatottak lettek a lehetőségtől, hogy talán mégsem vagy halott.
-Bella, nem tudom kik ezek, de még egy hazug szó sem hagyta el a szájukat.
Mondta a férfi.
-Ez biztos Ruki?
A srác Bellára nézett.
-Mióta is ismersz?
-Bocs, de ez nekem...
-Tudom, hihetetlen.
-Akkor minden rendben?
Kérdezte az egyik gyerek.
-Még nem tudom.
-Ha azt mondják, hogy Cullen-nek hívják Őket és Ruki szerint nem hazudnak,
akkor minden remek.
-Nem tudom Charlotte.ik
-Anya, akkor Ő az apám?
Kérdezte a kisebb lány.
Közben rám mutatott.

24.fejezet


(Alice szemszöge)

Justin már két hete van velünk és eléggé jól halad
ami az áttérést illeti.
-Menjünk be oda is.
Mondta Rosalie. Miközben egy újabb üzletet szemelt ki.
Próbáltunk úgy élni, mint azelőtt, de persze nem ment.
Miután jó pár üzletet kifosztottunk, hazaindultunk.
-Mi volt ez?
Kérdezte Rose, miközben beletaposott a fékbe.
-Valami átment előttünk az úton.
-Nagyon gyors volt.
Kiszálltunk a kocsiból, kíváncsiak voltunk,
hiszen mondjuk egy szarvas nem lehetett olyan gyors.
-Érzed ezt?
-Igen, vámpír.
Bementünk az erdőbe. Éreztük az illatát.
-Ne bujkálj gyere elő.
-Nem bántunk.
-Miből gondolod, hogy tudnátok?
Tette fel a kérdést miközben elénk sétált.
Gyönyörű volt, hasonlított Rosaliera.
-Szia, Alice vagyok, Ő pedig a testvérem Rosalie.
-Én Chelsee vagyok.
-Várj! Chelsee?
-Igen ez a nevem, már jó régóta.
Talán van vele valami baj?
-Nem. Te itt élsz?
-Régen itt éltem, manapság ott ahol szeretnék.
Sokat utazom.
-Nem ismersz véletlenül egy Justin nevű fiút?
-Én...ezt miért kérdezed?
-Nos mi a közelben lakunk egy szigeten.
Néhány napja velünk él egy fiú akit így hívnak.
Azt mondta egy Chelsee nevű lányt keres, aki itt született.
Elgondolkodott.
-Veletek él most?
-Igen, otthagyta a családját, mert már nem tetszett neki az életvitelük.
Meghatódott, majd apró mosoly jelent meg a száján.
-Elkísérnétek hozzá?
-Persze. Gyere.
Beszálltunk a kocsiba.
Chelsee, csak bámult ki az ablakon.
„Biztosan a gondolataiba merült.”
A szigetre, csak egy híd vezetett át.
A szárazföldtől pár perc volt az út.
Rose leparkolt a ház előtt, majd kiszálltunk.
-Szép ház.
-Köszönjük.
Jasper jött ki elénk, mikor meglátta vendégünket kérdőn nézett rám.
-Jazz Ő itt Chelsee. Az úton találkoztunk vele.
-Chelsee Ő a férjem Jasper.
-Hello.
-Örvendek. Az a Chelsee?
-Úgy tűnik.
Bementünk a házba.
-A többiek?
Kérdezte Rosalie.
-Elmentek vadászni, nemsokára jönnek.

(Justin szemszöge)

A vadászat jól ment, de a vér íze az nem volt az igazi.
Más volt, mint az emberi.
A többiek szerint, csak hozzá kellett szoknom.
-Végeztél?
-Igen, mehetünk.
Cullenék nagyon figyelmesek voltak velem.
Pár napja elmesélték, hogy mi történt Edward menyasszonyával.
Bizalmukba avattak és befogadtak maguk közé.
Ahogy közeledtünk a házhoz, megéreztem egy ismerős illatot, ismerős volt
mégis kicsit más.
Gyorsabban kezdtem el futni.

(Edward szemszöge)

Justin nagyobb sebességre kapcsolt.
Mi is gyorsabban kezdtünk el futni, mert idegen szagot éreztünk a házban.
A srác szinte feltépte az ajtót.
A nappaliban egy szép lány állt.
Justin, csak bámulta Őt.
-Mi az már nem is üdvözölsz?
Kérdezte.
Justin megköszörülte a torkát.
-Úgy illik, hogy a fiatalabb köszöntse az idősebbet.
-Igazad van.
Felelte, majd szaladni kezdett és Justin nyakába ugrott.
A padlón kötöttek ki.
-Annyira hiányoztál.
-Te is nekem Chelsee.
„Szóval Ő az akit keresett.”
-Hogy kerülsz Te ide? Csak nem jött meg a testvéreid esze?
-Nem. Megszöktem.
-Akkor Antoan, most dühöng.
-Minden bizonnyal.
-Nem számít. Annyira jó, hogy eljöttél onnan.
-Már korábban is megtehettem volna.
Mondta Justin bűnbánóan.
-Hé, ezt ne csináld. Nem tehettél mást, Ők a családod.
Chelsee szorosan magához ölelte a fiút.
Percekkel később keltek csak fel.
-Hello, Chelsee vagyok.
-Én Edward vagyok, Ő pedig Emmet.
-Hali.
-Mióta vagy itt és egyedül jöttél el?
-Igen egyedül, két hete vagyok itt. Téged kerestelek.
Reméltem, hogy felbukkansz.
-Itt vagyok, bár majdnem nem jöttem. Japánban találkoztam egy lánnyal
aki kedves volt. Később meglátogatom. Örülök, hogy végül idejöttem.
Mesélj, mi van veled, mindent tudni akarok, Tara, hogy van?
-Mi magatokra hagyunk, beszélgessetek csak.
Elvonultunk a saját szobáinkba, magukra hagyva Justinékat.
Órákig beszélgettek, közben megérkeztek a szüleink is.
Bemutatkoztak, majd Ők is magukra hagyták Őket.
-Isabella?
Hallottam kedvesem nevét.
Azonnal lementem. Chelsee a zongoránál állt és Bella képét tartotta a kezében.
-Honnan tudod a nevét?
-Ő mondta.
-Mikor találkoztatok?
Kérdezte Alice, mert időközben a családom többi tagja is lejött.
-Pár napja, azt mondta Isabellának hívják és a nővérével él.
-Az lehetetlen, Bella meghalt.
-Hát ezen a képen ember, de biztos hogy vele találkoztam.
-Hogy érted ezt?
-Akivel Én találkoztam az vámpír volt, de biztosan Ő az.
Az arca, a haja, persze kicsit máshogyan fest hiszen már vámpír,
viszont biztos, hogy Ő az.
-Hol találkoztál vele. Merre van és...
-Edward nyugodj meg.
Szólalt meg apám.
-Elmondanád nekünk, hogy hol találkoztál vele.
-Persze, Japánban, vadászni voltam az erdőben, mikor találkoztunk.
Óvatos volt, de kedves. Ti ismeritek Őt?
-Igen, Ő Edward menyasszonya volt, de az esküvő előtt megölték.
-Legalább is ezt hittük.
-Azt már tudjuk, hogy Jane összejátszott Markkal. Tehát lehet,
hogy hazudott mikor azt mondta, hogy Bella meghalt.
-De mi haszna ebből?
-Szenvedést okozni.
-Van valami abban, amit Jasper mond.
-Bella él.
Mondtam és nem bírtam felfogni, miért nem éreztem, hogy él
Justin elmesélt mindent Chelseenek..
-Akkor mire várunk?
-Ezt, hogy érted.
-Én tudom hol van, menjünk és keressük meg.
-Igaza van.
Mondtam.
-Várj Edward. Nem lenne jó, ha csalódnál.
Lehet, hogy csak véletlen, hogy hasonlít rá.
-Meg fogjuk keresni, de ne éljük bele magunkat.
Fájdalmas lenne, ha mégsem Bellát találnánk Japánban.
-Szóval meg sem próbáljuk?
-De igen, természetesen utánanézünk.
A családom egyetértett, így összepakoltunk néhány holmit és elindultunk.
Elindultunk, mindannyian reménnyel telt szívvel.