16. fejezet
(Bella szemszöge)
Egy fiatal vonzó lányt láttam a fotelben üldögélni.
Mindketten rám néztek.
-Szia Bella.
Köszönt Ruki.
-Nem akartam zavarni.
Mondtam és már fordultam is vissza.
-Nem zavarsz. Gyere bemutatlak.
Lesétáltam a lépcsőn és igen kellemetlenül éreztem magam.
Az a lány gyönyörű volt. Kifogástalan öltözék, hibátlan alak.
„Biztos már emberként is Ő volt a legszebb.”
Én meg úgy néztem ki, mint valami gyűrött rongy. Egy olyan rongy
amin még egy ipari vasaló sem tudna segíteni.
-Bella Ő itt Aya.
-Nagyon örülök a találkozásnak.
Felállt és a kezét nyújtotta.
Olyan eleganciával és kecsességgel tette azt az egyszerű gesztust,
hogy szóhoz sem jutottam.
-Bella, jól vagy?
-Igen, elnézést, csak olyan gyönyörű.
Mondtam és éreztem, hogy elpirulok.
-Köszönöm. Igazán kedves vagy.
-Ez az igazság nővérkém.
Felelte Ruki, mire Én felkaptam a fejem.
-Testvérek vagytok?
-Unokatestvérek.
-Vér szerint.
Mondta Aya.
Érdekelt a történetük, de mégis, hogy kellett volna rákérdeznem?
„Különben meg itt Én vagyok a vendég és Ők sem tudnak rólam sokat.”
-Gyakran előfordul?
-Mi?
-Az, hogy elbambulsz. A gondolataidba merülsz.
-Mostanában igen.
-Ezzel semmi gond, csak ne vezetés közben vagy egyéb hasonló tevékenység közben tedd.
-Meg ne olyankor, amikor Én beszélek.
Mondta Ruki.
-Persze, mert olyan sok értelmes dolgot szoktál mondani.
Bella értelmes lánynak néz ki, nem hiszem, hogy a nap minden percében a vásárlásról és a kocsikról meg az egyéb felesleges dolgaidról szeretne hallani.
-Mert biztos a Te utazgatási, kertészeti és orvostudományi képességeid érdeklik.
Erről jut eszembe, Aya megvizsgálna. Ne félj ért hozzá.
-Köszönöm, de azt hiszem csak megfáztam.
-Ezt majd Én, mint orvos megállapítom.
-Hallgass rá. Több mint 600 éve gyógyít.
Igaz füvekkel meg humbug varázslatokkal kezdte, de otthon van a mai gyógyászatban is.
-Egyáltalán nem volt humbug.
Mondta kicsit sértődötten.
Jó volt látni Őket, ahogy a másikkal szórakoztak, mégis kicsit rosszul esett, hiszen az ilyen kis veszekedős szócsaták nálunk is mindennaposak voltak.
Főleg Jasper és Emmet között, de a többieket sem kellett félteni.
-Még is, mióta vagytok vámpírok?
-Aya 811 éve, Én csak 800.
-Csak?! Elképesztő. Akkor Ti vagytok a legidősebbek akikkel találkoztam,
vagy is a Volturi után.
-Ismered a Volturit?
-Igen. Hivatalosak voltak az esküvőmre ami gyásszá változott.
-Bella, ha nem okoz fájdalmat elmesélnéd mi történt veled?
-Igen, de Én is kíváncsi vagyok a Ti storytokra.
-Rendben van.
- Akkor elkezdem. Az egész akkor kezdődött, mikor Forksba költöztem...
És mindent elmeséltem. Emlékeztem az összes részletre érzésre, mindenre.
Fájt, hogy a boldogságomról a családomról csak múltidőben beszélhettem,
de az igazság, hogy már nem léteztek.
(Aya szemszöge)
Bella elkezdte mesélni a történetét. Látszott, hogy nagyon fáj neki,
hogy ezek a dogok a múltban történtek és már sosem lesz olyan boldog, mint akkor.
Meghalt a családja a szerelme, oda lett az élete ráadásul mindez egy napon.
Akkor mikor az esküvője küszöbén állt.
-És a többit már tudjátok, itt vagyok.
Fejezte be könnyek között.
Odamentem és magamhoz öleltem.
Furcsa volt egy embert ölelni, de az még furcsább, hogy nem félt,
nem húzódott el a hideg testemtől, sőt belebújt abba az ölelésbe.
Hosszú percekbe telt mire abba hagyta a sírást.
-Jól van, akkor elmondjuk mi is a mesénket, mert az sem kellemes.
Esünk túl a múlt szörnyűségein és legyünk egy kicsit vidámabbak.
Hát igen Ruki nem szerette a letört és szomorú hangulatot. Jutott neki belőle elég ember korában.
-Ruki...
-Tudom, nem percek alatt kell jókedvűnek lenni.
Nekem sem ment, de élni kell tovább. A tőlünk telhető legjobb módon.
Úgy kell élnünk, hogy ha egyszer újra találkozunk a szeretett személyekkel a
túlvilágon vagy egy másik életben, büszkén és méltósággal állhassunk előttük,
tudván hogy semmi miatt nem kell szégyenkezni.
Biztos , hogy szerettek téged Bella és azt akarják, hogy ne hagyd el magad
a fájdalom és a gyász sosem fog elmúlni, de idővel könnyebb lesz vele együtt élni.
Büszke voltam Rukira.
„Tud Ő okos is lenni, ha akar.”
-Hol van az unokatesóm?K
Kérdeztem a poén kedvéért.
-Vicces. Raktározzátok el, mert nem fogtok mostanában ilyen bölcsességeket hallani.
-Köszönöm, mindkettőtöknek.
-Szívesen.
-Kezdjük el.
-Te kezd, rangidős lévén.
-Rendben van.
(Bella sz)
Aya belekezdett a történetébe.
-Egy nagyon gazdag és befolyásos családba születtem.
Rengeteg elvárásnak és szabálynak kellett megfelelni.
Mivel a szüleimnek nem született fiú gyermekük így az Én
házasságom lévén kellett volna biztosítani az öröklést.
Ezért az apám elkezdte keresni a megfelelő férjet a számomra.
10 éves koromban eljegyeztek egy herceg fiával, Tetcu Irisivel.
Sok időt nem töltöttünk együtt, de mikor találkoztunk nem igazán
viselkedtünk jövendőbeli házasokhoz méltóan.
Fiatalok voltunk, még gyerekek. Ráadásul mindketten eléggé...
-Makacsok és önfejűek?!
-Te mesélsz vagy Én?
-Bocs, folytasd csak.
-Köszönöm. Szóval erős akaratúak voltunk. Már elvből is utáltuk a másikat.
Viszont ahogy kamaszodni kezdtünk rájöttünk,
hogy igen is vonzódunk egymáshoz és később szerelmesek is lettünk.
Három unokatestvérem volt, de az egyikhez különös módon kötődtem.
-Ez volnék Én.
-Igen. Ruki furcsa kis kölyök volt. Nem igazán szeretett szót fogadni.
Szerette a művészeteket és az állatokat, tehát a politika és a pénz helyett inkább
ezekkel foglalkozott. A bácsikámnak ez nem tetszett. Mérges volt és sok mindent tett ami nem volt helyes.
Egy évvel az esküvő előtt megjelent egy különös férfi a házunkban.
Azt mondta a szüleimnek, hogy igényt tart a kezemre és ezzel az örökségre is.
Arról a férfiről különös pletykák terjengtek, de apám határozottan visszautasította,
hiszen Tetcu tökéletes volt mind a szüleim mind az Én számomra.
Morita így hívták a férfit azt mondta, hogy megfogjuk bánni.
Így is lett: meggyilkolta az Irisi család minden tagját és eljött értem is.
Azonban büntetésből engem nem ölt meg, hanem olyanná tett, mint Ő.
Borzalmas volt, meghalt a szerelmem nem láthattam a családom és emberek vérén éltem.
Akkor még nem tudtam, hogy más megoldás is van.
– Aya szülei belebetegedtek a történtekbe és a vagyonukat
mindennel együtt az Én szüleimre hagyták a halálukkor.
Két testvérem volt. Hisi és Eiri, mindketten nálam fiatalabbak,
ezért nekem kellett volna továbbvinni a családi nevet és üzletet.
Azonban nem mutattam túl sok hajlandóságot. A testvéreim viszont élvezték,
ezért nem értettem, hogy miért ne lehetnének Ők az örökösök.
Az apám kegyetlen ember volt, szigorú és hajthatatlan, azt mondta,
hogy csak akkor lehetne valamelyik öcsém az örökös, ha Én meghalnék,
mert máskülönben szégyenben maradna a család. Nagyon hiányzott Aya,
vele mindig önmagam lehettem és Ő megértett engem.
17 éves koromban szerelmes lettem, azonban nem a megfelelő személybe.
– Azon kívül, hogy nem volt nemesi származású még nő sem volt, ha érted?
– Igen értem.
– Szóval gazdag volt, de nem nemes és nem lány szóval semmi képen sem lehettünk volna együtt, ezért elakartunk szökni. Hagytam egy levelet a szüleimnek és mindent leírtam nekik benne. Azt javasoltam mondják, hogy meghaltam, így tiszta marad a család neve, de apám nagyon mérges lett.
– Az embereivel megtalált minket és a szemem láttára ölte meg Narumit.
– Könyörögtem neki, hogy végezzen velem, de nem ölt meg.
– Helyette egy verembe vagy mibe záratott étlen szomjan, hogy lassan haljak meg.
Nem is akartam tovább élni, de aztán jött Aya.
– Morita mindig figyelte a híreket és szóbeszédeket amik az országban terjengtek.
Tudomást szereztem Ruki haláláról és elakartam tőle búcsúzni, de
a nénikém meglátott éjszaka a sírnál, amiben nem volt test hiszen akkor még élt.
Nagyon megijedt hiszen azt hitte, hogy halott vagyok. Abban a hitben, hogy szellemként kisérteni jöttem a férje bűne miatt elmondta, hogy nem halt meg a fia.
Kért hogyha megtörténik segítsem a lelkét a túlvilágon.
– Eljátszottam a szerepet, majd Rukiért indultam. Mikor rátaláltam már alig élt,
gyenge volt és ki is száradt. Nem akartam, hogy meghaljon túl fontos volt nekem és kicsit önző is voltam, akartam valakit aki nem Morita, ezért átváltoztattam és olyan messzire vittem amennyire csak tudtam miközben a mérgemtől szenvedett.
Messze Moritától és a családjától.
– Mikor a háromnapos szenvedés után magamhoz tértem,
nagyon össze voltam zavarodva. Aya elmondta, hogy mit tett, irtózatosan dühös voltam rá. Nem akartam a szerelmem nélkül létezni, ráadásul emberi életek árán.
Nagyon megijedt és sajnálta, hogy az engedélyem nélkül tette, de tudtam,
hogy szeret és igazat mondott, mikor azt mondta, hogy sajnálja.
Éreztem, akkor még furcsaságnak tűnt nem képességnek. Elhagytuk Japánt.
Nem sok helyet ismertünk a szigeten kívül, de ott nem maradhattunk, minél messzebb akartunk kerülni Moritától. A kontinensen letelepedtünk, minimálisra próbáltuk szorítani a vadászatokat. Bella 300 éven keresztül embereket öltünk. Aztán Afrikában találkoztunk egy aranyszeművel.
– Sáre igazán lenyűgöző nő volt. Megtanított minket mindenre amit tudott,
olyan volt nekünk, mint egy anya. 120 évig éltünk békén mi hárman, aztán megint minden elromlott. Morita ránk talált, erősebb és idősebb volt nálunk
ezért Sáre, hogy védjen minket megküzdött vele, de ez az életébe került.
– Tűzgyújtó volt, lefogta Moritát és vele együtt hamuvá vált.
– Előttünk Sáre senkivel nem tartott kapcsolatot, senkit nem akart rávenni, vagy megtanítani a vega életmódra. Velünk sem kellett volna foglalkoznia, akkor még mindig élne.
Ezek után sokat utaztunk és egyre többet tartózkodtunk
emberek között. Aya megtanult mindent az orvoslásról és az idő elteltével
fejlődött is. Én pedig festettem és zenéltem, elolvastam mindent amit lehetett és élveztem.
Nem mindig élünk együtt van, hogy évekig nem találkozunk, csak levelezünk, vagy telefonon beszélünk. Én élvezem az életet Aya pedig kutat és növényeket, gyógymódokat tanulmányoz. Tulajdonképpen most találkozunk 10 év után először.
– Nagyából ennyi a mi kis történetünk.
Meg kellett emésztenem a hallottakat. Pár percig néma csendben ültem.
– Sajnálom.
– Mit?
– Sajnáltatom magam, miközben Nektek sem könnyű.
– Bella, nem sajnáltatod magad, nekünk több évszázadunk volt a gyógyulásra, mi is voltunk olyan állapotban, mint Te. Természetes, hogy most úgy érzed
semminek nincs értelme és minden rossz, ahogy Ruki mondta idővel könnyebb lesz.
– Nekem nincs több évszázadom és nem is akarnék.
Volt idő, mikor mindent megadtam volna azért, hogy vámpír legyek, de már nem. Nem bírnék így élni az örökkévalóságig, nélkülük, nélküle nem.
– Megértjük, viszont kicsit össze kell szedned magad, mert így nem élhetsz, akármennyi időd is van hátra.
– Igaz és igyekezni fogok.
– Helyes, kezdjük vásárlással.
– Ruki, előbb megvizsgálnám.
– Jól van, de siessetek.
– Gyere megvizsgállak.
Aya felkelt és a lépcsőn kezdett el vezetni felfelé.
– Ha akarod azt mondom, hogy beteg vagy és napokig nem mehetsz ki a házból.
– Az jó lenne,de észreveszi, ha hazudsz.
– Nem, tudod a képességemmel képes vagyok blokkolni azokat az erőket amiket egyszer már használtak rajtam.
– Ez egy jó képesség.
– Igen az, csak kár, hogy minden egyes szót hallottam.
– Hoppá.
Nevetni kezdtünk, nem volt szívből jövő, de erőltetett sem.
– Ez az, helyre fogsz jönni, csak egy kis idő kell és persze Mi.
– Köszönök mindent, mindkettőtöknek.
– Nincs mit.
Beértünk egy szobába amit eddig nem láttam, hasonlított Carlisle orvosi szobájára, de itt nem volt annyi gép.
– Mivel csak most jöttem így még sok felszerelés nincs itt, de egy alap vizsgálathoz elegendő amink van.
– Ülj le és kezdjük.
