5.fejezet
Ébredés
(Alice szemszöge)
Nem feleltek a kérdéseimre,csak annyit mondtak,hogy Edward fel fog ébredni.
Destiny letérdelt az ágy mellé és egyik kezét Edward fejéhez,másikat pedig a szívéhez tette.
Koncentrálni kezdett és pillanatokon belül fény törtek elő a kezéből.Olyan volt,mint egy angyal.
-Mi történik?
-Azt mondtátok Edward a mérhetetlen fájdalom miatt zuhant kómába.A kisasszony elveszi a fájdalmat épp csak annyit hagy, hogy Edward ne felejtse el Bellát.És,hogy gyászolni tudjon.
-Mi lesz Destinyvel?
Carlisle feltette a kérdést ami engem is érdekelt.
-Nos a nővérem kómába fog zuhanni,mint Edward.
-MI?De hát ezt nem teheti.
"Mért áldozná fel az életét egy idegenért?"
-Nyugodjatok meg,Destiny nem fog 25 évig kómában feküdni.Maximum pár hétig, ez attól függ mennyi fájdalom van Edwardban.A nővérem feltudja dolgozni,és akkor felébred.
-Ezt nem kérhetjük tőletek.
Mindenki csak elképedt,hogy ennyire önfeláldozóak."Miért ilyen jók?"
-Miért teszitek ezt?
-Nos főleg azért,mert az anyánk erre tanított minket,másrészt pedig Ő is ezt tenné,sőt teszi mindig,ha valaki a segítségét kéri.
Ő kész feláldozni magát.És mi nem szeretnénk neki csalódást okozni.
"Ki lehet ez e vámpír?Ennyi önfeláldozás és szeretet van benne?És még a gyerekeit is erre tanítja."
Csak néztük a lányt aki épp a bátyámat próbálja megmenteni.Már fél órája térdel Edward mellett.A lány angyal arca már eltorzult a fájdalomtól.
-Biztos,hogy Destinynek nem lesz baja?
Esme bár örült,hogy Edward felébred aggódott a lány miatt is.
-A kisasszony rengeteget fog szenvedni.
Mondta Kate szomorú hanggal.
-A nővérem tudta,hogy mit vállal.Kate ne beszélj többet erről,mert mérges lesz,ha megtudja.
-Igen is fiatalúr.
-Kate!
-Sajnálom Williem.
Kate nagyon szerette és tisztelte a két testvért.Destiny hirtelen a földre esett.
Williem ott termett és felemelte testvérét.
-Edward pár perc múlva felébred,ha nem túl nagy kérés mutatnátok egy ágyat ahová lefektethetem a nővérem?
Látszott rajta,hogy büszke a testvérére,de az is,hogy nagyon aggódott érte.Esme megmutatta nekik a vendégszobát.
(Edward szemszöge)
Sötétség és fájdalom vett körül.Ürességet éreztem,de ott volt a mérhetetlen fájdalom is bennem.
Majd hirtelen melegséget éreztem a fejemben és a halott szívemnél.
Ez a melegség fény volt a sötétségben,olyan volt mintha valami lassan elvenné a fájdalmamat.
Egy kis idő után megszűnt a meleg érzés,és egy hangot hallottam a fejemben.
"-Edward.Ébredj,a családod számít rád!"
"-Ki vagy Te?Nem érdekel,Bella meg halt és Én nem tudok nélküle élni."
"-A családod számít Rád,és nem hiszem,hogy a feleséged ezt akarná.Már 25 éve fekszel öntudatlanul."
"-25 éve?"
"-Igen.Ideje,hogy felébredj a családod nagyon számít rád.Nyisd ki a szemed."
Ezt mondta utoljára a hang.De ki volt Ő?Talán egy Angyal?!"Nem lehetett angyal,hiszen nem haltam meg,és ha meg is halnék úgyis a pokolra kerülnék."
Lassan kinyitottam a szemem és olyan volt,mintha még sosem használtam volna.A fény csak úgy szúrta a szemgolyóm.
-Edward?Edward jól vagy?
Esme aggódó hangját ismertem fel.
-Anya?Te vagy az?
-Igen fiam.Olyan jó,hogy felébredtél.Nagyon aggódtunk.
-Igen 25 év hosszú idő.
-Honnan tudod,hogy mennyi idő telt el fiam?
Carlisle hangja nyugtot volt,mint mindig,és most kicsit boldog is.
-Egy hang mondta.Ő kért,hogy keljek fel,mert szükségetek van rám és,és,hogy Bella sem akarná ezt.Ki volt az a lány?
-A nővérem volt az.Örülök,hogy felébredtél Edward.
Nem tudom ki volt az,de fiatal volt és nagyon hasonlított valakire,de nem tudtam,hogy kire.
-Te ki vagy?És hol van az a lány?
-A nevem Williem,a nővérem pedig alszik.
-Alszik?
-Igen.Tudod elfáradt.
-Értem.
"Igazából nem értem,de most nem számít."
Körbenéztem,és az egész családom ott állt,valamint ott volt még az a fiú Williem és Kate.
-Kate?Te vagy az?
-Igen Edward Én vagyok.Jól vagy?
-Hiányzik Bella!És szomjas vagyok.
-Nemsokára elmehetünk vadászni,de előtte még mutatnom kell valamit.
Alice lépett oda hozzám valamit a kezében tartott.
-Ezeket tudtuk megmenteni a házból.Ez Bella tükre,gyűrűje és a doboz amit tőled kapott. De a dobozban van valami sokkal fontosabb.
Alice szomorúan nyújtotta át nekem a holmikat.Megcsókoltam kedvesem gyűrűjét,majd kinyitottam a dobozt.Benne volt egy boríték.
-Edward,mielőtt elolvasod tudnod kell,hogy Bella terhes volt.
-Mi?Az nem lehet,hiszen csak velem volt,ebben biztos vagyok.
-Igen tudjuk Edward.Tőled várt gyermeket.A vámpír férfiak teherbe tudnak ejteni emberi nőket.Ritkán,de előfordul.
Pár percig,csak néztem magam elé."Terhes volt,és most egyikük sincs.Az Én hibám.Én tehetek róla."
-Most azt mondod,hogy nem csak "életem",létezésem szerelmét,de a gyermekemet is elvesztettem?
-Sajnálom Edward.
-Bella,Bella tudta,hogy terhes?
-Igen miután elmentél Ő felhívott,elmondta a tüneteit és Én beszéltem egy régi ismerősömmel, aki megerősítette az elképzelésemet.
-Mit szólt Bella?
-Nagyon boldog volt,még velem is kiabált amikor azt mondtam neki,hogy ne aggódjon amint hazaértek kiszedjük belőle...
-Mi?Miért akarnád...
-Mert az anyák nem élik túl a szülést.Ezt elmondtam neki is,de Ő azt mondta,hogy az élete árán is megvédi a babát.
-Edward.Olvasd el a levelet.Sajnálom,hogy felbontottam,de minden nap elolvastam neked,hogy hátha felébredsz.Más nem olvasta,csak Én.
-Semmi baj Alice.Magamra hagynátok.
-Persze.
Alice és Esme megöleltek.Mindenki kiment,Én pedig újra kinyitottam a dobozt.Kivettem a levelet.Széthajtottam és megláttam szerelmem kézírását.
"Drága Edward! Ezt a levelet akkor írtam amikor megtudtam,hogy terhes vagyok.Te még nem tudsz róla,de hamarosan hazaérsz és majd elmondom. Tudod félek,félek,hogy talán nem akarod,majd a Babát.Viszont boldog is vagyok,mert két csoda ért Engem.Az egyik,hogy Te velem vagy és,hogy szeretsz.A másik pedig ez a kicsi teremtmény.Sohasem vágytam gyerekekre,amikor pedig megtudtam,hogy neked nem lehet akkor már nem is akartam. Nem akartam mástól gyereket.És most itt vagyok szerelmesen és terhesen.Majd bocsánatot kell kérnem Carlisletól,mert aggódott értem, de Én csak kiabáltam vele,megmondtam neki,hogy nem hagyom senkinek,hogy bántsák a gyerekünket.Miért is hagynám,hiszen ez a gyerek belőled és belőlem lesz.
És,ha az életembe is kerül akkor is a Világra fogom hozni,ezt a pici csodát.Szeretném,ha szeretnéd a Babát.Tudod,ha olvasod ezt a levelet akkor Én belehaltam a szülésbe. Nem bánom,hiszen akkor a Baba életben van.Azt kérem tőled,hogy vigyázz a Kicsire és szeresd.Nem az Ő hibája,hogy Én nem élek.Szeretném,ha boldogok lennétek. Biztos vagyok benne,hogy Rosali,Esme és Alice hárman együtt tökéletes anyák lesznek.Te pedig a legjobb apa leszel a Világon.Emmettnek üzenem,hogy csak csínján a tréfákkal. Jaspert kérd meg,hogy tanítsa a picit.Carlisle pedig vigyázzon rá úgy ahogy veletek is tette. Nagyon szeretlek titeket.Kérlek ne bánkódjatok,élvezzétek,hogy vagytok egymásnak és vigyázzatok a Picire. Alice kérlek maradj Edward mellett és ne engedd,hogy ostobaságot csináljon. Vigyázzatok magatokra.
Szeretlek:Bella"
Elolvastam a levelet és könnyek nélkül sírni kezdtem.
"Legalább a Baba élne.Istenem milyen boldog volt az Én Bellám.Tudta,hogy meghalhat mégis szerette azt a gyereket.Szerette amint megtudta,hogy létezik."
-Bejöhetek?
-Gyere Alice.
-Hogy érzed magad?
-Furcsán.Tudom,hogy több fájdalmat éreztem a szigeten.Most is fáj,de közben nyugtot vagyok.
-Tudod,nagyon rossz volt ez a 25 év.Senki nem mosolygott,alig beszéltünk egymással,csak teltek az évek.Most is fáj Bella hiánya,de legalább Te vissza jöttél. -Alice,ki az a fiú és ki a nővére?Hogyan tértem magamhoz?
-Megy a gondolat olvasás?
Megpróbáltam,de nem nagyon ment.
-Sajnálom,de még nem.
-Nos akkor elmondom.A fiú Williem Marcus Volturi a testvére pedig Destiny Mary Volturi.Ők ikrek,vértestvérek.Marcus Volturi gyerekei.
"Az Én gyerekem is,olyan lenne,mint Ők."
-Az anyjuk emberként megszülte Őket,majd mielőtt meghalt volna Marcus átváltoztatta.Azóta 25 év telt el és Marcus meghalt.Így a felesége az-az Hope vette át a helyét Aro és Caius mellett.
Nagyon erős vámpír és bölcs is.Mindenki tiszteli.Nem öl embereket.Sőt nem csak a vámpíroknak,hanem az embereknek is segít.
Na,de majd később beszélünk róluk,menjünk vadászni.
Aliceel mentem vadászni.Felszabadító érzés volt a futás,száguldoztam.Nem mentünk messze,így beértem 3 szarvassal és egy medvével.
Alice nem nagyon foglalkozott a vadászattal,csak ugrált mellettem és kacarászott.Máskor zavart,ha vannak körülöttem,mikor iszom,
de most örültem a bolondos húgomnak.Mikor végeztünk visszamentünk a házba.
Mindenki a nappaliban volt.
-Szeretném,ha elolvasnátok Bella levelét.
-Edward azt neked írta.
-Igen,de rólatok is ír benne.
Odaadtam Esmének a levelet,majd mindenki elolvasta.Meghatódtak és mindenki a párjához búj.Néhány óra múlva egy telefon csöngött.
-Elnézést az anyám az.
Williem telefonja volt.Kínaiul kezdett el beszélni.Majd felnevetett,aztán hirtelen komoly lett.
-Igen anya,sikerült.
-Minden rendben ment?Udvarias voltál?
-Anya!Igen az voltam.Tudod,hogy Destiny leállít,ha elvetem a sulykot.Minden rendben,már értem miért mi jöttünk.
-Igen,tudom.
Szeretetteljes és csodás hang hallatszott a vonal másik végén.Nem illett hallgatózni,de kíváncsi voltam.Végül is 25 évet kihagytam.
-És mi van a nővéreddel?Kimerült igaz?
A csodás hang,akkor kicsit aggódóvá vált.
-Átvette Edward fájdalmát,és most kómában van.Ne aggódj,napok kérdése és felébred.
-Az anyátok vagyok még szép,hogy aggódom,de tudom,hogy a nővéred erős.
-Anyja lánya.
"Mi az,hogy átvette a fájdalmam?"
Mindketten csak nevettek.
-Anya Carlisle beszélni szeretne veled.Szabad?
-Persze add csak.
Williem átadta apámnak a telefont,majd Kate mellé akart ülni,de Kate rögtön felpattant és kínálta a helyet a fiúnak.
"Mi ütött belé?"
Williem rosszalló pillantást vetett a lányra,majd leült.Nem értettem ezt a jelenetet,de most inkább a telefonra figyeltem.
-Üdvözlöm Hölgyem.
-Carlisle.Kérem tegezzen,hiszen Ön az idősebb.
-Köszönöm Hope.
-Na ez már jobban hangzik.Jól van a fia?
-Igen ezért is szerettem volna beszélni veled,hogy megköszönjem.
-Ugyan nem tesz semmit.
-De a lánya,most...
-Igen most szenved,de ezt Ő tudta és mégis vállalta.Jobb így,hogy a lányom szenved pár napig,mint hogy a fia ne ébredjen fel. Kérem ne hiddje,hogy kegyetlen vagyok.Nagyon szeretem a gyermekeimet,de ismerem is Őket,örömmel segítenek.
-Köszönöm.Ha valaha is erre járna kérem látogasson meg minket.
-Rendben,de ha megbocsájt most mennem kell,szomorú kötelességem van még.
Komorodott el a csodás hang.
-Megkérdezhetem,hogy mi az?
-Kínában vagyok.Néhányan kisbabákat változtattak át.Szörnyű eset.
A tetteseket már elintéztem,de most sajnos a kicsikkel is végeznem kell és ez nagyon nehéz.
-Sajnálom.
-Viszont hallásra.
-Visz hall.
Carlisle visszaadta a telefont Williemnek.Most volt időm az iménti jeleneten gondolkozni.
"Mért viselkedik úgy Kate a fiúval?"Alice sejtette,hogy min gondolkodom.
"Kate beállt a Volturihoz és Hope ügyes harcost faragott belőle.Mivel Williemék Hope gyerekei,ezért is viselkedik velük így. Látnád Destiny arcát,amikor Kate kisasszonynak szólítja.Nem szeretik a hajbókolást,csak a rangjuk miatt viselik el Volterrában, de a városon kívül nem szeretik a formaságokat."
Alice gondolatban adott válasza elég sok mindent megmagyarázott.De most már kíváncsi voltam arra a lányra.
Felmentem a vendégszobába és megláttam ott feküdt,de nem nyugodtan,mozdulatlanul,mint Én,hanem szenvedett és forgolódott.Kate jött be a szobába.
-Elnézést Edward,de meg kell néznem a kisasszonyt.
-Semmi baj Kate.Mond miért szolgálod Őket?
-Nos tudod Edward 5 éve mentem el Volterrába,hogy segítsenek a képességem fejlesztésében.És nem érzem terhesnek a feladatom.Akkor találkoztam Hoppal,csodálatos volt és nagyon kedves. Kecses és gyönyörű.Akkor halt meg a férje és lett vezető.Nagyon fájt neki a Marcus halála,de a család,a katonák és a gyerekek miatt erős maradt. Közben rengeteget harcolt,de ölni csak akkor ölt mikor feltétlen muszáj volt.Mindig mindenkinek segít.
És Kate még sokáig mesélt Hoperól és a tetteiről.Be kell valljam lenyűgözött ez a csodás lény.
Önfeláldozó és szeretetteljes.Pont mint az Én Bellám volt.
Egy és fél hónap telt el mióta felébredtem.Destiny még mindig kómában volt és szenvedett.
Williemet nagyon megkedvelte az egész család.Emmettel sokat bolondoztak,Jasperrel különböző stratégiákat terveztek.Velem pedig vadászni járt.
(Destiny szemszöge)
Rettenetesen éreztem magam mikor egy utolsót rándult a testem,majd elmúlt a fájdalom.Kinyitottam a szemem és egy kellemes szobában feküdtem.
Hangokat hallottam:Williem kacarászott odalent.Felszabadult volt,boldognak tűnt.
Felkeltem és felvettem egy lenge zöld nyári ruhát.Rásimult testemre.Elindultam a többiekhez.
-Emmett ez nem volt szép tőled.
Halkan mentem le és Williemhez szóltam.
-Remélem nem feledkeztél meg az illemről,amíg Én távol voltam!?
-Destiny!Végre.
Odaszaladt és felkapva pörgetni kezdett.
-Williem,nem igazán illik ez a viselkedés egy fiatalemberhez.
Mondtam,de azért a mosolyomat nem tudtam elrejteni.
-Elnézést kisasszony,modortalan voltam,kérem foglaljon helyet.
Mondta,majd kezet nyújtott.
-Köszönöm uram.
Leültem majd nevetni kezdtem.
A többiek,csak mosolyogtak rajtunk.
-Jaj kisasszony annyira örülök,hogy jól van.
-Kate,ha jól emlékszem mondtam neked valamit,nem hiszem,hogy elfelejtetted. -Bocsánat Destiny,csak annyira örülök.
-Semmi baj Kate,de ha lehet mostantól ne felejtsd el.Nos hogy vagytok?
-Még hogy mi hogy vagyunk?Te feküdtél odafent csajszi.
"Csajszi?Nem kapom fel a vizet."
-Emmett.Ezt nem kellett volna.Nagyon nem szereti,ha így beszélnek vele.
Világosította fel bátyám Emmettet,aki egy kicsit elbizonytalanodott.
-Emmett tudod elgémberedtek a tagjaim.Szeretnék mozogni egy kicsit.Mit szólsz egy kis harchoz?
Emmett szeme felcsillant,Kate pedig felszisszent.
-Én benne vagyok,de biztos,hogy bírni fogod?
-Ó ne aggódj.Én bírom.Mehetünk?
Azzal elindultunk ki a házból.
(Edward szemszöge)
Csak figyeltem azt az angyalt aki még néhány órája szenvedett.Most pedig itt nevetgél önfeledten a testvérével.
-Nos hogy vagytok?
Hangzott el a váratlan kérdés.
-Még hogy mi hogy vagyunk?Te feküdtél odafent csajszi.
Válaszolt Emmett.Mire Destiny szemében-ami kék volt-valami különös fény jelent meg.
-Emmett.Ezt nem kellett volna.Nagyon nem szereti,ha így beszélnek vele.
Williem,kicsit aggódott.Miért?Emmet nem bántaná a lányt.Vagy inkább a bátyámat féltette?
-Emmet tudod elgémberedtek a tagjaim.Szeretnék mozogni egy kicsit.Mit szólsz egy kis harchoz?
Emmet szeme felcsillant.Kate pedig felszisszent."Emmet nem tudod mire vállalkozol."
-Én benne vagyok,de biztos,hogy bírni fogod?
-Ó ne aggódj.Én bírom.Mehetünk?
Mindenki kiment a házból és várt.Destiny odalépett Williemhez és megérintette,majd Katehez lépett és Őt is megérintette.Mikor hozzájuk ért egy kis fény támadt a keze alatt.
Emmet és Destiny felálltak egymással szemben.
-Még meggondolhatod magad Emmett.Nem fogok megharagudni.
Incselkedett a lány.
-Jaj csajszi,kezdjük már.
-Emmett ne hergeld,mert nem fog kegyelmezni.
Williem hangjában már aggodalom is volt.
-Des.Kérlek ne ess túlzásba.Anyu nem örülne.
-Williem,ne aggódj nem bántom nagyon az új barátodat,csak tanítok neki egy kis jó modort.Kezdjük.Támadj nyugodtan.
Emmet elindult Destiny felé,de a lány már ott sem volt.Hirtelen Emmet hata mögött termett épp,hogy csak meglökte a vállát és már repült is a fák felé.
A bátyám becsapódott ledöntve három régi fenyőt.
Hihetetlen.Emmet megrázta fejét és ismét a lány felé repült.Ekkor hirtelen szél támadt és Emmett vissza repült a fák közé.
-Des,ez nem tisztességes.Emmettnek csak fizikai ereje van.
"Tehát Ő támasztotta a szelet?"
-Ugyan tudta,hogy mire vagyok képes,de a kedvedért nem használok mást csak a testem és az eszem.
És így is tett.Emmett mindig próbálta elkapni,de a lány gyorsabb volt és erősebb is.
Egy Óra alatt Emmet nem sokszor ért a lányhoz. Mikor sikerült megfognia Destiny mindig kicselezte.Emmett hátulról elkapta,de a lány átvetette a válla felett.
A bátyám már megint az erdőben landolt.A lány hirtelen eltűnt,majd közvetlenül előttem jelent meg.
-Hello!Futunk versenyt?Azt hallottam Te vagy a leggyorsabb.
-Ó,hát persze.
-Köszi Emmet!Jól éreztem magam.
Fordult oda a bátyámhoz.Számolni kezdett.
-Egy,kettő,három
És már futottunk is.Hihetetlen,de tartotta velem a lépést.Órákig futottunk mire visszaértünk a házhoz.
(Destiny szemszöge)
Jól éreztem magam.Ez a kis harc meg sem kottyant,lehet,hogy Emmettnek rosszul esett.Edwarddal sokáig futottunk,majd visszamentünk a házhoz.
-Destiny.Beszélhetnénk?
-Persze Edward.
-Nos.Én szeretném neked megköszönni.Tudom,hogy sokat szenvedtél miattam és Én sohasem fogom tudni meghálálni.
-Edward.Nem kell semmit sem köszönnöd.Nagyon sajnálom ami veletek történt.
-Köszönöm,de ha valaha is segíthetek bármiben akkor szóljatok. -Rendben,megegyeztünk.
Mosolyogva mentem be a házba.
-Williem.Ideadnád a telefont?Szeretnék beszélni anyával.
-Persze Des.Tessék.
Odaadta a telefont és tárcsáztam.
-Hallo.
-Szia anya.
-Kicsim jól vagy?
-Igen anya.Minden rendben.
-Nagyon büszke vagyok rád.Örülök,hogy ilyen erős vagy.
-Anya.Ha nem gond szeretnék még pár napot maradni?!
-Rendben kicsim.Kérdezd meg a családot és ha Őket nem zavarja akkor maradhattok,még 1 hetet,de utána hazafelé,mert már nagyon hiányoztok.
-Jól van anya.Szeretlek.
-Én is szívem.
"Ez könnyen ment."
-Carlisle.Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Szóval,beszéltem anyámmal,és megkértem had maradjunk még pár napot.Ő azt mondta,hogy ha nem zavarunk titeket akkor még maradhatunk.Szóval...
-Ugyan,szívesen látunk titeket.
-Köszönöm Esme.
-Nincs kedvetek eljönni velünk a suliba?
Alice kérdése kicsit meglepett.Mikor reggel bejött a szobámba.
-Ti iskolába jártok?
-Igen.Tudod a látszat kedvéért.Velünk jöhetnétek.Edwardnak úgy is ez lesz az első napja.
-Rendben van.Mit vegyek fel?
-Ó,már kiraktam neked.
És tényleg ott volt egy vászon nadrág világos színű és egy hasonló színű hosszú ujjú felső.Felöltöztem és lementem a nappaliba.
Williem és a többiek már ott voltak.
-Mehetünk?
-Egy pillanat.Kate.
-Igen?
-Beszéltem anyával.Azt mondta,hogy ha szeretnéd meglátogathatod a családod.
Kate szeme felcsillant.
-Na de,nem hagyhatlak itt titeket.
-Kate,anya azt mondta,ha ellenkezel akkor mondjam,hogy parancs volt.Tudod,hogy nem szeret parancsolgatni,de megteszi.
Kate megölelt elköszönt mindenkitől és már ment is.
Láttam,hogy a Cullenek is szeretik a gyors kocsikat.
-Nem leszünk feltűnőek?
Böktem a piros Ferrarimra.
-Nyugi nem lesz gond.
Edward nézegette a kocsim."Persze Ő imád száguldozni"
-Vezeted?Van mit bepótolnod.
És már dobtam is neki a kulcsot.Williem,Rosali és Emmet a fekete,míg Edward,Alice,Jassper és Én a piros Ferrarival mentünk.
A suli nagy volt,régi épület,valamikor biztos valami kastély lehetett.A parkolóban középkategóriás kocsik voltak.Néhány modernebb darab is akadt köztük.
-Minden rendben?
-Igen Alice,de tudod Én mindig idősebbek között voltam.Nem nagyon tartózkodtam még emberi tinik társaságában.
-Nyugi,nem harapnak.
-Kösz Jazz.
Kuszáltunk.Williemék odajöttek hozzánk.
-Alice.Nem lesz fura,ha csak egy hétig leszünk itt?
-Nyugi már kaptam engedélyt az igazgatótól.Azt mondtam,hogy olasz rokonok vagytok és érdekel titeket,az itteni tanítási módszer.
A parkolóban mindenki a mi kis csoportunkat bámulta.Megszoktam már,hogy megnéznek,de ez azért már sok volt.
-Mindig így bámulnak?
-Csak újak vagytok azért.
Bementünk az épületbe.Edward az irodába ment és beiratkozott.Ki jött majd,Williem Alice,Edward és Én elindultunk matekra.
Leültünk egymás mellé,majd bejött a tanár.
-Á látom van néhány új tanulónk.Mutatkozzatok be kérlek.
Előre mentünk.És Edward elkezdte.
-A nevem Edward Cullen.Eddig Párizsban tanultam.Hiányzott a családom ezért ideköltöztem.
Mondta a betanult szöveget.Én kissé zavarban voltam ezért Williem folytatta.
-A nevem Williem Marcus Volturi Ő pedig a nővérem Destiny Mary.Olaszországból jöttünk és csak egy hétig leszünk itt.
Az összes lány tátott szájjal figyelte a két fiút,az osztály hím tagjai pedig engem bámultak.
-Rendben van fáradjatok a helyetekre.
Az óra unalmas volt,már mindent tudtunk,de azért érdekes érzés volt ott ülni annyi diák között.
A második óra irodalom,szerencsére itt nem kellett bemutatkozni.
Harmadik órára már csak ketten mentünk Williemmel.Olasz volt."Na ez szuper"A tanár kiejtése pocsék volt,megkért,hogy mutatkozzunk be.
Most én tettem meg,olaszul beszéltem,és mikor elmondtam,honnan jöttünk a tanár elmosolyodott.Megköszönte és a helyünkre küldött.
Óra után Alice várt minket,és az ebédlőbe kísért.
-Vegyetek egy kis kaját.Tudjátok a látszat.
-De ugye nem kell megenni?
Williem nem túlzottan lelkesedett.
-Nem,csak vegyétek meg.
Megvettük a kaját aztán agy félreeső asztalhoz mentünk.A Cullenek már ott ültek,mindenki előtt ott volt egy tálca étel,néha megpiszkálták,
de semmi mást nem csináltak.Még mindíg elég sokan bámultak.
Egy lány jött oda hozzánk.Alacsony volt,félhosszú haja kócosan állt Szana-szét.Félénken rám emelte tekintetét.
-Szia!Bocsánat,hogy zavarok,de szeretnék kérdezni valamit.
-Szia!Semmi baj.A nevem Destiny és a tiéd?
Kicsit elvörösödött.Biztos eszébe jutott,hogy nem mondta meg a nevét.
-Én Emma vagyok.
Nagyon zavarban volt.A többiek érdeklődve figyelték,még senki nem mert az asztalukhoz jönni.
-Gyere,kísérj el.
-Rendben.
Jól gondoltam ahogy otthagytuk a többieket kicsit bátrabb lett.
-Nos Emma mit szeretnél?
-Kérni szeretnék egy szívességet.Hallottam,hogy Olaszországból jöttetek és szeretnélek megkérni,hogy fordíts le nekem egy verset.
-Ó,értem itt van nálad?
-Igen.
Benyúlt a táskájába és elővett egy papírt.Odaadta és Én lefordítottam.Még sosem olvastam ezt a verset,de szerintem,kezdő lehetett az illető.
Egy szerelmi vallomás volt.Leírtam neki a fordítást.
-Megkérdezhetem,hogy kitől kaptad?
Elpirult,tehát igazam volt egy fiútól van.
-Olaszországban nyaraltam és megismertem egy fiút.Két hétig találkoztunk,de nekem haza kellett jönnöm.Így interneten tartjuk a kapcsolatot.
-Értem.Nagyon szép vers.
-Köszönöm,hogy segítettél.Tényleg csak egy hétig lesztek itt?
-Szívesen.És igen csak egy hétig leszünk.
Beszélgettünk még egy kicsit.Kedves lány volt,kicsit visszahúzódó,de aranyos.Csengetés szakított félbe minket.Elköszöntünk és elváltunk.
A hét gyorsan eltelt,és mi jól éreztük magunkat.Csak egy kisebb gond volt,az egyik "menő" srác bepróbálkozott és amikor elküldtem akkor megfogta a csuklóm.
Én egy kicsit meglöktem,mire Ő elesett.
Nem lett baja,de utána csúnyán nézett minket.
-Nos ideje indulni.Köszönünk mindent.
-Ugyan,mi tartozunk nektek.Bármikor jöhettek.
-Köszönjük Esme.Ti is nyugodtan látogassatok meg.Aro biztosan örülne.
Mindenkitől elköszöntünk.Nagyon megkedveltük egymást.Edward szomorú volt,de nem roskadt magába.Tartotta magát,bár fájt neki Bella hiánya.
Vissza vittük a kocsikat és felszálltunk a gépre.
2009. június 30., kedd
4.fejezet
Utazás
(Hope/Bella szemszöge)
-Cessy.Hol van Aro?
-Aro Urat telefonon keresték,egy régi barátja.
-Köszönöm.
-Nincs mit Úrnőm.
"25 éve hívnak így,de még mindig nem szeretem" "Ki lehet az a régi barát?"
Elindultam Aro dolgozószobája felé,épp akkor fejezte be a beszélgetést.
-Bejöhetek?
-Persze,gyere.Pont Veled szeretnék beszélni.
-Rendben hallgatlak.
-Az előbb Carlisle Cullen hívott.Ő egy régi barátom.Segítséget kér tőlünk.És Én szeretném,ha Destiny és Williem menne.
Persze csak az engedélyeddel.
"Cullen,már sokat hallottam róluk."
-Értem.Hová kell menniük?
-London közelébe.Ne aggódj nem veszélyes.
-Rendben van,de szeretném,ha Kate elkísérné Őket,úgy tudom Ő ismeri a Cullenékat.
-Természetesen,ahogy szeretnéd.
-Rendben szólok nekik.Utána nekem is indulom kell Kínába.Tudod a halhatatlan gyerekek miatt.
-Jól van.Kit kívánsz vinni?
-Csak Heidit és Felixet.Hárman elegen leszünk.
-Szerintem egyedül is elintéznéd húgom.
-Nem szeretek egyedül utazni.
Nevetve,hagytam ott Arot.Megkerestem Katet és a gyerekeket.
-Megbízásom van a számotokra.
-Komolyan?Jaj de jó.Rég voltunk már.
-Jól van Williem.Ez nem harc lesz.Legalább is úgy néz ki,hogy nem.
-Akkor meg mit kell csinálnunk?
-Majd Londonban megtudjátok.
-Szuper,még nem voltam ott.
-Legyetek tisztelettudóak és udvariasak,Aro régi barátjához és a családjához mentek.Kate te is mész.
Te ismered Cullenékat igaz?
-Igen.Már rég nem láttam őket.
-Rendben.Segítsetek amiben csak kell és utána gyertek haza.Én Kínába megyek,ha valami baj van hívjatok.
Elköszöntem tőlük és felmentem a szobámba.
(Destiny szemszöge)
Nagyon izgatott voltam.Már a repülőn ültünk.Kifaggattam Katet a Cullenekről.Nagy tisztelettel beszélt róluk.
Kiderült,hogy tehetséges család és,hogy Ők is állati véren élnek,mint mi.
Williem szokás szerint flörtölt minden csinos nővel.Az egyik légikisasszony még a tálcát is elejtette,
mikor a bátyám rámosolygott.
-Williem,abbahagynád?!
-Jaj ne már.Mi bajod van?Csak szórakoztam.
-Anya azt mondta,hogy ez emberekkel is tisztelettel bánjunk.Ha ez kiderül akkor neked annyi.
-Jól van na.Visszafogom magam.
Kate csak nevetett rajtunk.Fél óra múlva már az autókölcsönzőnél voltunk.
-Én pirosat akarok.
-Én meg feketét.
-Kate.Döntenél helyettünk?
-Nem kisasszony.Ez nem az Én dolgom,de kölcsönözzétek ki mindkettőt.Abból nem lehet gond.
-Ez jó ötlet.
Kikölcsönöztük mindkét Ferrarit.Kate és Én mentünk a pirossal,Williem pedig a feketével.Az út 1 óra volt Londontól.
Beértünk egy erdős részre,majd megláttuk a tisztást.Egy gyönyörű régi,de felújított kúria volt.Modern építészeti elemekkel.
A verandán már ott álltak Cullenék.Leállítottuk a kocsikat és kiszálltunk.Elöl egy magas,szőke rövid hajú férfi volt,idősebb mint a többiek,
de még fiatal.Mellette egy karamell hajú nő,Ő is idősebb volt,de kedvesen mosolygott.Kicsit hátrább egy gyönyörű lány állt,
hosszú szőke hajú és nagyon vonzó,mellette egy magas,izmos rövid sötét hajú fiú.Láttam egy magas fiút,aranyszőke hajjal,
komoly képet vágott.Mellette egy alacsony csinos,fekete hajú lány nézett mosolyogva és kíváncsian.
(Jasper Szemszöge)
Már hallottuk az úton a két kocsit.
-Menjünk és fogadjuk Őket.
-Ugye nem kell hajbókolnom nekik?
-Rosali.Azért jönnek,hogy segítsenek.
Esme csitítgatta nővéremet.Alice izgatott volt,mert nem látta előre kik jönnek.Kimentünk a verandára majd megláttuk a közeledő kocsikat.
-Igazi Olaszok.Jó kocsikat választottak,már is kedvelem Őket.
Viccelődött Emmett.Igaza van a két kocsi csak a színében tért el.Az egyik Ferrari piros a másik fekete volt.Leálltak a kocsik és nyíltak az ajtók.
A fekete kocsiból egy fiú szált ki.Kék farmert,fekete v nyakú felsőt és fekete palástot viselt.A másik kocsiból Kate pattant ki,ő is fekete köpenyt viselt.
A vezető felőli oldalról egy csinos lány szált ki.Fehér nadrágot és fehér fűzős felsőt viselt,rajta is ott volt a fekete palást.
Döbbenten néztük Őket,nem csak azért,mert magas rangban álltak,hanem azért is mert a fiú és a lány nagyon hasonlítottak egymásra,és ami furcsa volt szívdobogást hallottunk.
Megálltak a veranda aljánál és egyszerre kecsesen meghajoltak."A Volturi mióta hajol meg?"Míg Én csak gondoltam Rosali meg is jegyezte.
-Na mi az?Mióta szokás a Volturinál a meghajlás?
-Elnézést kérek,de az anyánk ragaszkodik a kölcsönös tiszteletadáshoz.
-Mi az fiú,ki az anyád?Teréz Anya?
A fiú szeme haraggal telt meg.
-Azt elviselem,hogy hiányzik belőled az udvariasság minden formája,de ha még egyszer az anyámat gúnyolod annyi időd sem lesz, hogy észrevedd,máris meghaltál.
Emmett előre lépett és felmordult.Rosaliet nem sokan szokták így helyre rakni,mint ez a fiú.Rose csak nézett.
-Elnézést kérek a bátyám nevében.Néha elfelejti a jó modort.
-Nem kisasszony,Rosalie feledkezett meg róla.
Kate rosszallóan nézett Rosera.Carlisle előre lépett és kezet nyújtott.
-A nevem Carlisle és Ők itt a családom:a feleségem Esme,a fiaim Emmett és Jasper és a két lányom Alice és Rosali.
-Üdvözlöm a nevem:Destiny Mary Volturi és Ő pedig a bátyám Williem Marcus Volturi.Gondolom Katre még emlékeznek.
"Testvérek?"
-Igen,szerbusz Kate.
-Sziasztok.
-Talán menjünk beljebb.
Bementünk a házba és helyet foglaltunk.
(Carlisle szemszöge)
Leültünk a nappaliban és még mindig ámultam a vendégeinken.Fekete palástot viseltek amit, csak a magas rangúak hordhattak.
De nem ez volt az egyetlen furcsaság,vert a szívük és a fiúnak ismerős barna szeme volt,a lánynak pedig kék.
-Nos ha nem haragszotok lenne pár kérdésem?!
-Örömmel válaszolunk.Édesanyánk azt mondta,hogy mindent tegyünk meg amit kérnek.Aro bácsikánk az üdvözletét küldi.
-A bácsikátok?
-Igen.Mint nyilván feltűnt nem átlagos vámpírok vagyunk. Aro testvére Marcus feleségül vette az anyánkat,aki még emberként teherbe esett,és a szülés után változtatta át apánk az anyánkat.
"Tehát lehetséges lett volna,Bella túlélhette volna a szülést"Kicsit elkomorodtam a rossz emlékek miatt.
-Részvétem Marcus miatt.Hallottuk mi történt.
-Köszönjük.Nehéz volt,de túl vagyunk rajta.Az anyánk pedig bosszút állt. -Ezt,hogy érted?Mi is az anyátok neve?
-Az anyánk Hope Volturi.És úgy értettem,hogy felkutatta,mind a húsz vámpírt és megölte Őket.Bár azt aki kitervelte,nem találta meg.
Néma csend és döbbenet.Emmett felköhögött.
-Úgy érted Ti Hope gyerekei vagytok?Annak a Hopenak aki most Aroékkal irányítja a világunkat, aki még csak huszonöt éve vámpír és már is a legnagyobb harcosnak és igazságos vezetőnek tartanak?
-Igen Ő a mi anyánk.De nem szereti,ha ezeket említik neki. Ő úgy véli,ha segíthet az embereknek és a vámpíroknak akkor meg kell tennie.
"Ilyen hatalmas lény az anyjuk?Akkor biztos Ők is jók."
-Nos?Van még valami?
-Igen érdekelne a képességetek és,hogy mit esztek?
Félvérek voltak,így nem tudhattam a szemeikből,de Kateé aranybarna volt és ez meglepett.
-Na de Carlisle!
-Semmi baj Kate.
-Kisasszony nem kellene...
-Kate!Megkértelek,hogy a nevemen szólíts.Nem otthon vagyunk,semmi szükség ezekre a formalitásokra.
-Fiatalúr kérem.
-Sajnálom Kate,de tudod,hogy a nővéremmel nem szálatok vitába.Nagyon makacs.
Kate nagyot sóhajtott,majd vissza ült a helyére.Williem,csak mosolygott.
-Nos,ahogy az anyánk mi is állati véren élünk.
-Tessék?Egy Volturi vezető állatokból iszik?
-Igen az anyánk nem csak a felesleges gyilkolást kerüli,de az emberi vért is taszítónak tartja.
-Ez érdekes.És a képességeitek?
-Nos,Én magamba eltudom venni mások fájdalmát,és a képességeiket is.A képességeket hosszú ideig használni is tudom.A másik...
-Mi?Több képességed van?
-Igen.Ezt valószínűleg az anyámtól örököltem,ugyanis tudok tüzet képezni és irányítani is tudom azt.
"Fantasztikus!Két képesség."
-Ez lenyűgöző.És Te Williem?
-Nos Én inkább megmutatom.
Hirtelen eltűnt,mindenki csak nézet,mire Williem feltűnt az ablaknál.
-Én képes vagyok láthatatlanná válni,és ha megérintek valakit Őt is elrejthetem. A második képességem szintén az anyámtól származhat,ugyanis képes vagyok szelet gerjeszteni és irányítani.
-Ez hihetetlen,de hogy értettétek,hogy az anyátoktól örököltétek?
-Hope nagyon különleges.Neki több képessége is van:Az első az,hogy képes a gondolatolvasásra, de a saját gondolatait is tudja közvetíteni másoknak.Így lehetséges egy néma párbeszéd. A második egy képesség melytől megtudja mondani,hogy ki hol van,legyen az ember vagy vámpír. Ha már találkozott az illetővel azt is megtudja mondani,hogy ki az. A harmadik egy pajzs az elméje körül ami megvédi Őt a mentális támadásoktól.Ezt a pajzsot képes kitolni és másokat is megvédeni.
-Ez hihetetlen,ennyi képesség,de nem értem az öröklött részt.
-Azért,mert Kate nem mondta el anya utolsó képességét:ami nem mentális hanem fizikai,képes uralkodni a víz,tűz,föld és szél felett.
Ismét mindenki néma csendben és döbbenten ült."Hatalmas erő."
-Nos,ha nincs más akkor szeretném tudni,hogy miért kértétek a segítségünket? -Esme,hol van Edward?
Kate rátapintott a lényegre.
-Pont miatta hívtunk ide titeket.
(Destiny szemszöge)
Kikérdezősködték magukat,és néhányszor meg is lepődtek.
-Esme,hol van Edward?
"Ki az az Edward?"
-Pont miatta hívtunk ide titeket.
Válaszolt Carlisle Katnek.Elmondták az egész történetet.Én csak ámultam és figyeltem.
"Szerencsétlenek annyit szenvedtek,csak mert szerették egymást,erre mire boldogok lehetnének a lány meghal."
-Ez borzasztó.
"Talán tudok segíteni.Már értem,miért nekünk kellett jönni."
Kis idő után a bátyám szólalt meg.
-Destiny meg tudod csinálni?
Tehát Ő is ezen gondolkodott.
-Igen Williem képes vagyok rá.
-Destiny.Nagyon fogsz szenvedni.Én ezt nem hagyhatom.
-Kate.Anya kiadta az utasítást,hogy bármiben segítsünk,Te akarsz szembeszállni vele?
-Nem,de ez nagyon veszélyes.
-Mi veszélyes?Miről van szó?
Alice idegesen kérdezgetett.Én jelentőségteljesen néztem bátyámra és Katere.
Ők megértették,hogy nem akarom,hogy beszéljenek.
-Semmi Alice.Minden rendben.Maximum 2 óra és a bátyád felébred. -Tessék?Hogyan?
-Esme,nyugodj meg a nővérem elintézi.
Letérdeltem az ágy mellé,és az egyik kezem Edward fejére.másikat pedig szívéhez tettem.És elkezdtem.
2009. június 28., vasárnap
3.fejezet
(Bella szemszöge)
Nem tudom mi történt.Sötétség vett körül.Nem tudtam,hol vagyok,ami azt illeti még azt sem tudtam ki vagyok.
Lassan kinyitottam a szemem és akkor megláttam Őt.
-Jó reggelt kedvesem.Hogy érzed magad?
Szólt bársonyos ám kissé érdes hangon.
"Kedvesem?Ismerem?De ami fontosabb tudja ki vagyok?"
-Jól vagyok azt hiszem.Elnézést,de ki maga és ki vagyok én?
-Ettől tartottam.Nem emlékszel semmire igaz?
-Nem,nem emlékszem.
-Nos Én Marcus vagyok a férjed.Te pedig Hope vagy.
-A férjem?Mi történt?Miért nem emlékszem?
"Hogy lehetne Ő a férjem,hiszen nem is ismerem.Vonzó férfi,de nem tudom elképzelni,hogy szerelmes lennék belé."
-Igen a férjed,egy éve jöttél hozzám és most pedig a gyermekünket várod.
Odakaptam a kezem a hasamhoz és éreztem egy kis dudort.
-Baleseted volt mikor jöttél hazafelé,és ezek szerint elvesztetted az emlékezetedet.
-A baba jól van?Nem esett baja?
-Nem,nyugodj meg.Az én vérem tehát nem könnyen sérül meg.
-Ezt nem értem.
"Mi az,hogy nem könnyen sérül meg?Hiszen Marcus úgy néz ki mint aki beteg:papírvékony,sápadt bőr,vörös szemek"
-Hope Én vámpír vagyok.
-Tessék?Csak viccelsz ugye?
-Nem,nem viccelek.A Volturi az az a mi családunk amolyan királyi család a vámpírok között.Én és a két testvérem:Aro és Caius vagyunk a vezetők.
-Én,Én tudtam,hogy mi vagy amikor hozzád mentem?
-Igen és nem féltél.Most félsz?
-Nem,csak furcsa.
Tudtam,hogy félnem kellett volna,de valami miatt nem féltem.Marcus megfogta a kezem,a keze nagyon hideg volt.
-Miért ilyen hideg a kezed?Mondj el mindent!Pontosan mit jelent vámpírnak lenni?
Felkacagott,de Én nem értettem miért.Kérdő tekintettel néztem rá,erre Ő mosolygott és belekezdett.
-Nos drágám,mi sosem alszunk,hideg és kréta fehér a bőrünk ami sérthetetlen,csak nagyon kevés dolog árthat nekünk,
de ezt majd később elmondom.Nagyon erősek és gyorsak vagyunk.Néhányunknak vannak bizonyos képességei.
Ezek a főbb dolgok amiket most tudnod kell.
-Hogy ismerkedtünk meg?
Itt egy pillanatra,elgondolkozott.Nem tudtam mire vélni a tekintetét.
-Nos ehez köze van az Én különleges képességemnek.
Tudod Én érzem azokat az embereket és vámpírokat akiknek nagy erejük van és akikben van valami különleges.
-Értem,de hogy jöttem Én a képbe?
-Aro egyszer kiküldött,hogy keressek meg egy bizonyos Hope Kinget.Téged.
Meg is találtalak Angliában és azonnal észrevettem,hogy nagyon erős vagy és különleges.
Tudod Aro átváltoztatja a tehetséges embereket,hogy vámpírként a családot szolgálják.
-Akkor miért vagyok még ember?
-Miattam.Beléd szerettem és megkértem a testvéremet,hogy várjon még.
Elmondtam neked,hogy mi a helyzet és Te nagy meglepetésemre beleegyeztél,csak egy feltételed volt,
hogy vegyelek el amit Én örömmel teljesítettem.A szülés után foglak átváltoztatni,mert veszélyes,az anyák általában belehalnak a szülésbe.
-Értem.
Sokat beszélgettünk,elmondott mindent a családjáról/családunkról.
Majd újra bemutatott mindenkinek.Aronak,Caiusnak,Claudiának aki Aro felesége és Jasminnek aki Caius felesége.
Utána jöttek a magasabb beosztású testőrök:Jane és Alec akik ikrek voltak.Jane nem kedvelt túlságosan.
Ott volt még Felix és Demetri.Heidi és Clara,Tereza és Marko valamint Alex.
Janet leszámítva mindenkivel jól kijöttem.Claudia és Jasmin sokat segítettek és megmutatták az egész várost.
Szép volt bár nekem túl rideg a sok kőfal és a keskeny ablakok miatt.
A szobánk egy torony szoba volt,vele szemben rendeztem be a gyerek szobát bár nem tudtam még a baba nemét,
így semleges színeket választottam.
Az idő gyorsan telt és Heidi vált a legjobb barátnőmmé.Csodálatosan nézett ki,mint itt mindenki.Hosszú szőke haja és karcsú alakja volt.
Nagy meglepetésemre 2 hónapos terhesen már úgy néztem ki mint egy 7 hónapos.Aro szerint ez azért van,mert a kicsi félig vámpír.
Hát igen ez még egy kellemetlen dolgot jelentett,vért kellett innom.Csak donorvért voltam hajlandó inni,azt is csak a kicsi kedvéért.
Érte mindent megtettem volna.A szokásos vizsgálatra mentem Alexhez.Ő szokott megvizsgálni értett hozzá.
Akkor különösen izgatott voltam,mert végre kiderül,hogy lányom vagy fiam születik-e.?Marcus és Aro fiúnak örülnének a lányok pedig kislánynak.
Engem nem nagyon zavart,hogy mi lesz hiszen az Én kicsikém lesz.
-Bejöhetek?
-Persze Hope gyere csak.Hogy érzed magad?Egyedül jöttél?
-Jól vagyok.Igen a többieknek dolguk van.
-Akkor kezdhetjük?
-Igen.
Valami hideg zselét tett a hasamra majd a készüléket lassan kezdte mozgatni.Meghallottam valami ütemes dobolást.Alex arca meglepetést tükrözött.
-Ez.Ez a szíve?
-Igen,de nem szíve,szívük!
-Tessék?
-Ketten vannak Hope.Egy fiú és egy lány.Gratulálok!
-Ketten?Ez csodálatos.Köszönöm Alex.
Lassan lekászálódtam a vizsgálóasztalról és megöleltem Alexet.Ilyet még nem csináltam,mert Alex még nem nagyon szokott hozzá,
hogy Én még ember vagyok.Ölelésemre ledermedt,mire Én észbe kaptam.Volt önuralma,de nem megszokott,hogy emberek ölelgetik.
-Bocsáss meg.Sajnálom
-Semmi baj,csak kicsit váratlanul ért.
-Most megyek.Megvárom a többieket és elmondom nekik is.
Már tűkön ültem,mire két óra múlva megjöttek a többiek.Oda szaladtam Marcushoz és a nyakába ugrottam.
-Kedvesem,óvatosan.Ennyire hiányoztam?
-Nem,vagy is igen,de...
Hadartam izgatottan.
-Nyugodj meg és mond el.
Ekkora már mindenki körénk gyűlt és értetlenül néztek rám.
-Alex megvizsgált.
Mondtam mosolyogva.Heidi jött oda.
-Na, és kislány vagy kisfiú?
Kérdezte,már Ő is izgatott volt.
-Is is.
-Tessék?Ezt hogy érted.
Nem válaszoltam,csak mosolyogtam és felmutattam két ujjamat.Mindenki elképedt.
-Komolyan?Ikrek?Ez fantasztikus!
Ekkor Ő kapott fel és forogni kezdett.Na ez nem tett valami jót.Elsápadtam.
-Bocsáss meg!Jól vagy?
-Igen ne aggódj.Két babánk lesz.Hihetetlen.
Mindenki odajött és gratulált persze Janet leszámítva,de vele már nem foglalkoztam.
Nem nagyon kedveltem őt,szerette kínozni az embereket,sőt néha még az alacsonyabb beosztású vámpírokat is.
Élvezte kegyetlen erejét.A tekintetével olyan fájdalmat tudott okozni,hogy még a legerősebb vámpír is reszketve rogyott össze.
Szerencsére engem védett valami féle pajzs így nem tudott bántani.Lehet,hogy ezért utált annyira.
-Hope!El kell mennünk vásárolni.Mindenből kell még egy és most már ruhákat is vehetünk.
Heidi és a lányok nagyon lelkesek voltak.Elmentünk és megvettünk mindent amire szükség volt.
Boldog voltam,de valami hiányzott nem tudtam,hogy mi,de biztos voltam benne,hogy hiányzik valami.
Kivertem a fejemből ezeket a gondolatokat.Mi hiányzott volna,volt egy férjem aki szeretett,családom és barátaim.
És ami fontosabb két pici baba növekedett bennem.Igen a babákra koncentráltam.
-Marcus,Marcus
Kiabáltam.Egy hónap telt el mióta tudom,hogy két babám lesz.Éles fájdalmat és nyomást éreztem,majd a földre rogytam
-Drágám mi történt?
-Azt hiszem elkezdődött.Marcus,szólj Alexnek.Kérlek siess,nagyon fáj.
Felkapott és bevitt a vizsgálóba.Alex szerencsére ott volt.
-Itt az idő.
-Rendben fektesd le.És szólj a lányoknak.
-Nem hagyom itt.
-Marcus.Neked még fel kell készülnöd az átváltoztatására is.Tudod,hogy minden másodperc számít.
-Kérlek hallgass Alexre.
-Rendben kedvesem.Sietek vissza.Ne aggódj minden rendben lesz.
A fájdalom teljesen átjárta a belsőmet.De csak arra tudtam gondolni,hogy a kicsik jól legyenek.
-Alex.Ígérd meg,hogy a gyerekekre koncentrálsz Ők legyenek az elsők!
-De Hope.
-Ígérd meg.
-Rendben.Most nyugodj meg.Adok neked fájdalomcsillapítót.
Beadta a gyógyszert és bár nem fájt annyira,de még mindig szenvedtem.Heidi és Claudia jöttek oda hozzám.
Megfogták a kezem és nyugtatgattak.
-Jól van Hope,remekül csinálod.
Néhány perc múlva már éreztem ,hogy szét szakadok.Felkiáltottam,erre Alex kézbe vette a szikét és a hasamhoz emelte.
-Hope ez most nagyon fog fájni,de még mindig jobb lesz,mintha a kicsik szakítanának szét.
Én csak bólintottam és Ő elkezdte.Belém vágott a szikével.Majd széthúzta a szöveteket és kiemelt belőle egy kisbabát.
-Kislány.
Oda adta a babát Heidinek aki megfürdette.Alex ismét bennem turkált és Én egyre gyengébbnek éreztem magam.
Minden csupa vér volt.Pont ezért voltak velem Ők.Nekik volt a legnagyobb önuralmuk a családból.
"Nem halhatok meg míg nem látom a gyerekeket."
-Itt van a fiú is.Hope,Hope?
Hallottam az ismerős hangot.Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem.Ott csodás látvány fogadott.Két gyönyörű teremtés figyelt engem.
Hófehér volt a bőrük,de volt benne egy kis rózsaszín pír is.A fiúnak olyan barna szeme volt,mint nekem.Haja pedig bronzos árnyalatú,de sötét.
A kislánynak világosabb haja volt,de abban is volt egy kis bronzos árnyalat,a szeme kék volt.
-Hope.Mi legyen a nevük?
Gyenge voltam,de válaszoltam:
-A lányt Destiny Mary Volturinek a fiút pedig Williem Marcus Volturinek hívják.
Mikor kimondtam lecsukódott a szemem és sötétségbe zuhantam.Pár perc múlva éles fájdalmat éreztem a nyakamnál,majd elöntöttek a lángok.
Tudtam,hogy mit jelent ez.Elkezdődött az átalakulásom.Éreztem ahogy a méreg terjedt a testemben.
Nem akartam gyengének látszani ezért az első sikolyom után csendben szenvedtem tovább.A lángok lassan váltották fel a vérem helyét.
Valaki mindig volt körülöttem,de azt nem tudtam kit.
Nem tudom mióta szenvedtem már,de egyszer csak a lángok elérték a szívemet.
Felemésztették,még utolsót dobbant aztán megállt.A sötétség ismét körülvett.Nem tudom mennyi idő után tértem magamhoz.
Kinyitottam a szemem és mindent láttam.Láttam a porszemeket,a régi fagerende erezetét,a fény színeit.
Hirtelen felültem és megláttam a szobában:Arot,Marcust,Caiust,Heidit,Alexet,Claudiát,Felixet,Demetrit és Janet.
Heidi,Alex és a többi fekete köpenyes Claudia,Aro és Caius előtt ált védelmezően.Marcus ott állt mellettem.
"Hát persze:újszülött vagyok,tehát veszélyes",de nem éreztem másként magam.Az érzékeim felerősödtek,de nem akartam senkire rátámadni.
Jane rám nézett mosolyogva,koncentrált,mindenki figyelte.Pár perc koncentrálás után,lefagyott a mosoly az arcáról és bosszúsan kiment.
Aro felnevetett.
-Ez csodálatos.
-Kedvesem jól vagy?Ne félj,tudom,hogy furcsa,de nem lesz semmi baj.
-Jól vagyok.Hol vannak a gyerekek?
Mindenki értettlenül nézett rám.
-Mi az valami baj van?A gyerekek jól vannak?
Csak most figyeltem fel a csilingelő hangomra ami most egy kicsit kétségbe esetten hangzott.
-Hope,a gyerekekkel minden rendben,csak veszélyes lenne itt lenniük,ők félig emberek.
-MI?Sosem bántanám őket!Hogy gondolod?
Nem értettem,miért lennék veszélyes."Az anyjuk vagyok."Aztán ismét jött a felismerés "Újszülött vámpír voltam,de akkor nem kellene őrjöngenem és szomjaznom?"
-Nem vagy szomjas?Nem ég a torkod?
-Nincs semmi bajom.A gyerekeket akarom látni.
-Ez nagyon furcsa.
Aro közelebb lépett.És egy csészét tartott az orrom elé.Undorító volt a szaga.
-Vidd ezt innen.Mi ez?Nagyon büdös.
Most még jobban elképedtek."Nem értek semmit,mi folyik itt?"
-Elmondaná végre valaki,hogy mi van?
-Hope az előbb azt mondtad a vérre,hogy büdös.
-És?Mindig is utáltam,csak a gyerekek miatt ittam.
Vámpír voltam és utáltam a vért."Ez fura,de nem érdekel"
-Igen,de most már vámpír vagy.Szomjaznod kellene,kívánni a vért és másra nem is kellene gondolnod még pár hónapig.
De Neked megmaradtak az emberi ösztöneid.A gyerekek miatt aggódsz,és utálod a vért.
-Szóval nem kell embereket ölnöm?Ez fantasztikus.
Kezdtem örülni,de egy hang elrontotta az örömöm.Caius hangja.
-Hope valamit innod kell.
-Majd vadászom állatokra.Úgy hallottam ez lehetséges.
-Hogy mi?Nem.Egy Volturi nem élhet állatok vérén.
Caius nagyon mérges volt.Aro viszont a gondolataiba mélyedt.Rákoncentráltam és meghallottam:
"Vajon mit jelent ez?Kíváncsi vagyok a képességére"Nem tudom,hogy de gondolatban válaszoltam neki.Ösztönösen jött.
"-Aro.Hallasz engem?Hope vagyok."
Zavartan nézet szét és látta,hogy más nem reagált akkor hirtelen rám nézet,Én bólintottam.
"-Hope?Hallod a gondolataimat?"
"-Igen.És valahogy válaszolni is tudok,úgy,hogy csak te halld."
"-Ez lenyűgöző."
"-Kérlek,bármit megteszek,ha engeded,hogy állatokon éljek.Könyörgöm!"
Egy pillanatig gondolkozott,majd hangosan folytatta.
-Rendben van Hope,beleegyezem.
Mindenki kikerekedett szemekkel nézett minket.Nem tudták,hogy miről volt szó.
-Meg magyaráznád?
Caius kicsit türelmetlen volt.
-Persze testvérem.Hope olvasott a gondolataimban és beszélni is képes úgy,hogy csak a gondolatokban halld.
Megkért,hogy egyezzem bele a választásába,hogy állatokra vadásszon,és Én belementem,hiszen most már Ő is egy a teljes jogú feleségek közül.
-Aro,mit szólnak majd a többiek?
-Nem érdekel.Hopenak joga van dönteni.És hatalmas erő van benne.Az sem érdekelne,ha tücskükön akarna élni.
-Caius gondolj csak bele,hasznos leszek,ha emberek közelébe kell menni hosszabb ideig.
Próbáltam ész érvekkel hatni
Caius mérges volt,de belement.Mindenki sustorogott,a különös képességemről beszéltek.Hallottak már gondolatolvasóról,
de olyanról,hogy beszélni is tudna valaki a másiknak a gondolatokban arról még senki.
-Megnézhetném a gyerekeket?
Meguntam a várakozást.Marcus jött oda.
-Kedvesem,menjünk el előbb vadászni.
-De,Aro azt mondta nem kell embert...
-Nem,nem emberre.Keresünk valamit az erdőben.
Marcus elfintorodott.
-Rendben.
Felálltam és nagy meglepetésemre kecsesen sétáltam oda Marcushoz.
-Szeretnéd megnézni magad?
Kérdezte Claudia és egy nagy tükröt tolt elém.Hihetetlen volt a látvány.csak néhány vonásomat ismertem fel a lányban.
A szánk hasonlított,de az övé teltebb volt.A hajunk azonos színű,de az Övé fényesebb.Magasabb volt,mint én legalább öt centivel.
-Ez Én vagyok?
-Igen,Gyönyörű vagy.
Marcus hátulról ölelt át.Még álltunk ott egy kicsit.
-Indulhatunk?
-Igen.Menjünk,minél hamarabb szeretném látni a gyerekeket.
Kézen fogott,majd az erkély felé vezetett.A többiek már nem voltak a szobában.
-Remélem nem haragszanak rám,amiért nem akarok emberi vért inni!?
-Ugyan,csak furcsa nekik.Aro egyik régi barátja sem ölt még soha embert,és a családja is állatok vérét issza.
Kiugrottunk az erkélyről,majd meglepetésemre simán értem talajt.Furcsa volt,hiszen emberként,még a saját lábamban is elestem.
Perceken belül már az erdőben voltunk.
-Most mit csináljak?
-Csak csukd be a szemed és szagolj a levegőbe.
Megtettem.Sok furcsa szagot éreztem:füvet,fenyőt,virágokat,de egy illat nagyon tetszett.
-Mi ez?Olyan jó illata van.
Beleszagolt a levegőbe,de nem tudta mitől van.Én már nem bírtam tovább és az illat után mentem.
-Hová mész?
-Követem az illatot.
Nemsokára meg is láttam a forrását.Két fekete medve volt.Egy kis patakból ittak.Nem gondolkoztam,
ösztönösen cselekedtem és rávetettem magam a nagyobbikra.Nem volt nagy harc.
Azonnal megtaláltam az ütőerét,fogaimat belemélyesztettem és ittam az édes nedűt.Nem tudom miért gondolták,
hogy a büdös emberi vér jobb ennél.Marcus közben lefogta nekem a másik medvét,mikor végeztem az elsővel,a másodikat is megöltem.
-Végeztél?Vagy még keressünk?
-Nem elég volt.Menjünk haza.
Kézen fogva indultunk vissza a kastélyba.A gyerekek a szobájukban voltak és aludtak.
Én már nem tudtam aludni,de Ők olyan angyaliak voltak,hogy csak néztem őket.
Már hónapok teltek el a szülés óta.A kicsik gyorsan fejlődtek már úgy néztek ki,mint ha 3 évesek lennének.
A szellemi képességeik pedig lenyűgözőek,már tisztán beszéltek és olvasni is tudtak.
-Destiny,Williem.Gyertek itt az ideje a vizsgálatnak.
Alex minden nap 3-szor megvizsgálta a gyerekeket,de Ők már nagyon unták és ilyenkor elrejtőztek.Csak Én tudtam,hogy hol vannak,
mert a másik képességem az volt,hogy érzékeltem a vámpírokat és az embereket,ha ismertem őket azt is megtudtam mondani,hogy ki az.
Nem csak azt,hogy ember vagy vámpír van a közelben.
Ja Alex Williem képessége miatt nem találta Őket:Képes volt eltüntetni magát és másokat is,ha megérintett valakit.Láthatatlan lett.
-Hope segítenél?
-Mi a baj Alex?Nem találsz meg két gyereket?
Kacarászott Heidi és Felix.
-Mint ha Ti tudnátok hol vannak.Hope,fontos lenne.
-Rendben van.A toronyban vannak.Az egyik régi szekrényben bújtak el.
-Köszi!
Azzal elment a gyerekekért.Boldogok voltunk.A gyerekek és Én is egyre jobban fejlődtünk,mind a harcban mind a képességeink terén.
Évek teltek el és engem már nem csak azért tiszteltek,mert Marcus felesége voltam,hanem mert komoly sikereket értem el a csatákban.
És sok helyzetet csak én bírtam megoldani.Rövid idő alatt az egyik legerősebb vámpír lettem.Kiérdemeltem a fekete köpenyt,persze Janenek ez nem tetszett.
Destiny és Williem hét év alatt elérték testi fejlődésük végét.
17-18 évesnek néztek ki.Williemből jóképű fiú vált a lányoknak nagyon tetszett és bizony ki is használta ezt.
Destiny gyönyörű volt hosszú hullámos vöröses barna haja és kék szeme mellett,karcsú teste is vonzotta a férfiakat,
de Ő inkább a tanulással foglalkozott.Williem sokat járt szórakozni emberek közé.A gyerekeim sem emberi véren éltek.
Az apjuk nem nagyon örült,de beletörődött.
20 éve éltünk boldogan.Ezalatt az idő alatt a gyerekek is elérték,hogy fekete köpenyt viselhessenek.
Külön-külön is jók voltak,de akkor lehetett igazán látni az erejüket,ha együtt voltak.
-Anya.Elmehetek?
-Hová?
-A hegyekbe.Szeretnék egy kicsit elvonulni gondolkodni.
-Destiny,nem hiszem,hogy ez jó ötlet.Apád sem örülne neki.
-Kérlek anya.
-Williem is megy?
-Nem.Szeretnék egyedül menni.
-Arról szó sem lehet.Tudod,hogy nem mindenki kedveli a családunkat és Te nagyon fontos személy vagy.
-Rendben,magammal viszem,Tonit és Cessyt.Ők majd vigyáznak,de tudod,hogy nem vagyok gyenge.
-Tudom,de az anyád vagyok és aggódom.Rendben van.Viszont minden nap felhívsz és 4 napnál nem maradhatsz tovább.
-Köszi anyu.Imádlak.
-Apád meg fog fojtani.
-Dehogy is hiszen odavan érted.
-Toni,Cessy.Bejönnétek?
Toni és Cessy is tehetségesek voltak,de jobban örültem volna,ha Felix vigyáz Destinyre,de sajnos Ő elment.
Bejöttek majd meghajoltak.
-Igen Úrnőm?Miben állhatunk a rendelkezésére?
Nem szerettem ezt a hajbókolást,de muszáj volt elviselni a rangommal járt.
-Destiny szeretne néhány napra a hegyekbe menni.Elkísérnétek Őt?
-Ahogy az Úrnő kívánja.
-Rendben van köszönöm.
Meghajoltak és kimentek.
-Destiny.Tudom,hogy Te nem vagy olyan,mint a bátyád,de néha veled is elszalad a ló.
-Anya...
-Nem.Igaz,hogy mi vagyunk a család feje,de attól még tisztelettel kell bánni másokkal.Legyen az ember,vagy vámpír.
-Tudom anya.Williem szokott úgy viselkedni,mint egy herceg.
-Tudom,de néha te is elfelejted.
-Rendben anya.Megígérem,hogy kifogástalanul viselkedem,ahogy tanítottad.
-Helyes.Mielőtt indultok még keress meg.
Megpuszilt és kiment.Aggódtam.Williem nélkül még soha nem ment sehová.Rossz előérzetem volt,de bíztam benne és nem megy messzire,
ha baj van gyorsan ott termünk.
Két óra múlva már a kapuban voltunk.
-Vigyázzatok a lányomra.
-Igen Úrnőm.
-Destiny viselkedj és ne próbálj meg elszökni előlük,mert tudod,hogy apád Őket hibáztatná.
-Nem keverem Őket bajba ígérem.
-Rendben.Figyeljetek oda és mindhárman vigyázzatok.
Beültek a BMW-be és elhajtottak.
-Anya.Hová ment a nővérkém?
-Elment egy kicsit a hegyi házba.
-Miért nem szólt?Hozom a kocsit és utána megyek.
-Nem Williem.Egyedül akart menni.Az-az nélküled,mert Tonit és Cessyt vele küldtem.Gondolkodni akar.
-De min?Elmondod?
Mosolyogva boci szemekkel nézett rám.Egyáltalán nem hasonlított Marcusra.
-Nem mondta,hogy min akar gondolkodni.
-Ugyan anya,nem olvastad ki a fejéből?
-Tudod,hogy nem szokásom csak úgy mások fejében turkálni.Mit tervezel mára?
-Gondoltam elmegyek Destinyvel vadászni,de egyedül kell mennem.Nincs kedved velem jönni?
-Nem lehet.Amint apád hazaér,el kell mondanom,hogy elengedtem Destinyt,ráadásul nélküled.Ki fog akadni.
-Ugyan nem értem miért félti annyira,a nővérem sokkal erősebb nálam.
-Tudod,hogy apád mindig aggódik miattatok.
-Jól van akkor megyek vadászni.
Azzal már ott sem volt.Gyorsan futott talán még nálam is gyorsabban.Nem sokkal később megérkeztek a többiek.
-Szerbusz kedvesem.Minden rendben ment?
-Igen,beszélnünk kell.
-Úgy hallom volt egy látogatónk.
Kérdezte Aro.Tényleg el is feledkeztem róla.
-Délelőtt volt itt egy Kate nevű vámpír aki segítséget kért a képessége fejlesztésében.Beleegyeztem,hogy segítek neki,két hét múlva vissza jön.
-Ez érdekes és milyen képessége van?
-Lenyűgöző:képes a bőre felszínén elektromosságot generálni és azzal a földre kényszeríteni egy vámpírt.
-Bemutatta valakin?
-Igen rajtam.
-Tessék?Te meg örültél?Vannak őreink akik szívesen vállalják ezt.
-Marcus,hogy segíthetnék neki,ha nem értem az erejét?
(Kate szemszöge)
Nagyon izgultam."Mi lesz,ha elutasítanak?Akkor sosem tudok majd fejlődni."
Megérkeztem a várhoz,hatalmas volt.A kapuban szürke köpenyes vámpírok álltak.
-Mi járatban?Ki vagy?
-Katenek hívnak és a Volturi valamelyik vezetőjével szeretnék beszélni.Nagyon fontos lenne.
-Szerencséd van ma csak Hope Úrnő van itthon és Ő mindenkit fogad.
"Hope?Fura egy név."
-Kövess kérlek.
-Köszönöm.
Bevezetett a kapun és egy hatalmas csarnokban voltunk,végigmentünk egy folyosón,majd megálltunk egy régi fa ajtó előtt.
-Várj meg itt.
Úgy tettem ahogy mondta.Ő bement és pár perc múlva jött ki.
-Az Úrnő fogad téged.
Bementünk,egy kör alakú terem a szemben lévő fal mentén 3 hatalmas trón volt mindegyik mellett egy kisebb.
-Üdvözöllek.
Szólt egy csodás hang,majd megláttam egy kecses mozgású barna derékig érő hajú nőt fekete palástban.Meghajoltam és köszöntem.
-Üdvözlöm Úrnő.Sajnálom,ha zavarom.
-Ugyan kérlek,hívj csak Hopenak és kelj fel rendben?
-Na de...
-Vade magunkra hagynál minket?!
-Biztos Úrnőm?
-Igen menj vissza a kapuhoz.
Azzal az Őr már ki is ment.Már csak ketten voltunk a teremben.Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon.
-Kérlek kelj fel,és mond el,hogy mit szeretnél.
Felegyenesedtem és nagyon meglepődtem.Az arca gyönyörű volt,de a szemei azok csodás arany színben csillogtak.Tátott szájjal bámultam.
-Minden rendben?Jól vagy?
-A szemei,hogy?
Mást nem bírtam kinyögni.Tudtam,hogy mit jelent ez a szín,hiszen én is és a családom is állati véren éltünk.
-Ó,csak ennyi?Azt hittem baj van.
Kacagott.Gyönyörű volt a hangja,még a vámpírok között is.
-Ha jól látom te sem embereken élsz!
-Igen,de úgy tudtam,hogy a Volturi emberi vérrel táplálkozik.
-Nos Én voltam az első aki nem.Tudod undorodom az emberi vértől.Még a terhességem alatt is csak a gyerekek miatt ittam meg.
-Tessék.Terhesség?
-Igen emberként teherbe estem Marcustól a férjemtől és a szülés után változtatott át.Ikreim születtek:Destiny Mary és Williem Marcus.
De nem hiszem,hogy ezért jöttél.
-Bocsánat,csak meglepett.
-Semmi gond később bemutatlak nekik,ha szeretnéd?
-Megtisztelnél.
-Ugyan.Nos miért jöttél?
-A képességemről lenne szó.Szeretném fejleszteni,és úgy értesültem,hogy itt segíthetnek.
-Természetesen.Mi a képességed?
Koncentráltam és a tenyerembe gyűjtve megmutattam.Az elektromosság cikázott ujjaim között.
-Ez fantasztikus.Megérintenél vele?
-Tessék?Nem hiszem,hogy ez jó ötlet.
-Kérlek tudnom kell milyen,ha segíteni akarok neked.
"Ő fog segíteni?Egy ilyen fontos személy?"Közelebb mentem és megérintettem.Ő megingott majd meggörnyedt.Hihetetlen volt mások ilyenkor már összeestek."Nagyon erős."
-Lenyűgöző!
-Ön nagyon erős.Mások ilyenkor összeesnek és reszketnek.
-Csak gyakorlás kérdése.Mikor szeretnéd kezdeni a tanulást?
-Nos ha fogad akkor előbb még hazamennék elköszönni a családomtól és utána.
-Rendben van,két hét elég lesz?
-Igen.Köszönöm.
-Semmiség.Gyere bemutatlak a gyerekeimnek.És kérlek ne érezd magad kényelmetlenül.
Nagyon kedves nő volt és erős is.
-Williem.Tudod,hogy a várban nem szeretem,ha ezt csinálod.
Nem tudtam kihez beszél,hiszen a közelben senki sem volt,majd meghallottam egy hangot.
-Bocs anya.
-Gyere szeretnélek bemutatni valakinek.
Épp,hogy kimondta a szavakat,hirtelen a semmiből előbukkant egy helyes fiú.Ismét csak tátott szájjal figyeltem.Sötét haja volt,hosszú,de nem ért a válláig.
Arca pedig kisfiús volt,de látszott rajta a férfiasság is.
-Kate Ő itt a fiam Williem.
-Nagyon örülök Kate.
Mosolyogva nyújtotta nekem a kezét.
-Én is.Megtisztel.
-Ugyan már,most nem hallanak az őrök itt nyugodtan tegezz.
-Rendben.Hogy csináltad ezt?
-Williem egyik különleges képessége az,hogy képes láthatatlanná válni.
-Elképesztő.
Sokat beszélgettünk így hármasban.Nagyon megkedveltem mindkettőjüket.Sőt Williemet még vonzónak is találtam.
-Anya.Anya.Merre vagy?
-Itt vagyunk drágám.
-Ó,bocsánat nem tudtam,hogy vendéged van.
-Semmi baj kicsim.Bemutatom neked Katet.Kate Ő itt a lányom Destiny.
-Nagyon örülök Kate.
Gyönyörű lány volt és udvarias.Ami azt illet mindhárman azok voltak és barátságosak.Ahhoz képest,hogy a legerősebb család tagjai.
Egyáltalán nem fölényeskednek.
-Én is örülök.
-Anya Én most megyek.Viszlát Kate.
-Viszlát Williem.
Megcsodáltam ahogy elmegy.Izmos volt,de nem kigyúrt.Sportos és magas.
-Én is megyek a szobámba.Később szeretnék veled beszélni.Viszlát Kate.
-Viszlát.
-Szia kicsim.
-Azt hiszem Én is indulok.Ha szabad?
-Persze,nyugodtan mehetsz,nem vagy fogoly.
Kacagott fel.
-Akkor indulok is és köszönöm.
-Várlak vissza.
Elindultam,majd meghallottam Hope hangját.
-Várj Kate!Elfelejtettem oda adni ezt.Ezzel legközelebb egyből elém vezetnek.
Nyújtott felém egy gyűrűt.
-Köszönöm.
-Semmiség.Viszlát.
Elköszöntem és hazaindultam.
(Bella/Hope szemszöge)
Ahogy sejtettem Marcus nem örült,hogy elengedtem Destinyt,szerencsére sikerült megnyugtatnom.
Négy nap múlva Destiny hazajött.Minden rendben volt,de aztán Marcust elhívták.
-Biztos egyedül kell menned?
-Drágám.Ez egy egyszerű eset nem lesz semmi baj.És Felix velem jön.
-Rendben.Ne menjek veletek?
-Sok dolgod van itthon.És ez egy könnyű feladat.
-Vigyázz magadra.
Megcsókolt és elment.Én is a dolgomra siettem.Napokkal később még sehol nem voltak.
Már későre járt,Marcuséknak már megkellet volna jönniük.
-Aro,aggódom.Már rég itt kellene lenniük.
-Tudom Hope.Már kiküldtem Demetrit.
Vártunk és vártunk.Mire a kapuban kiabálást hallottunk.Demetri rohant be,a hátán Felixel.
Teljesen feldúlt volt.Mikor meglátott azonnal a lábamhoz vetette magát.
-Sajnálom Úrnőm elkéstem.Nem tehettem semmit,túlerőben voltak.
-Demetri mi történt?
-Úrnőm vedd az életem.
Ezt már Felix mondta.Tele volt sebekkel.A ruhái cafatokban lógtak.
-Miről beszéltek?És hol van Marcus?Miért kellene,hogy megöljelek?
-Sajnálom,de Marcus Úr meghalt.Csapdába csaltak minket és nagyon sokan voltak.Úrnőm kérem öljön meg!Hibáztam.
Egy tized másodpercig.Nem tudtam mihez kezdjek.
-Elég legyen.Nem Te ölted meg,a sebeidből ítélve alig úsztad meg.
"Meghalt?Az nem lehet!Ő Marcus erős és.A gyerekek,mit mondok most nekik?"
Mindenki összetört Aro meg sem szólalt.Felix azért könyörgött,hogy öljem meg.
-Demetri vidd Felixet Alexhez.Lássátok el a sérüléseit.
-Igen Úrnőm.
"Erősnek kell maradnom,nem omolhat mindenki össze.Most már csak Én vagyok a gyerekeknek.
Szeretik az apjukat,ebbe tönkre mennek."
Össze szedtem minden erőmet és a nagyterembe hívtam mindenkit.
Alexen,Aron és Demetrin kívül csak Én tudtam mi történt.Felix fent feküdt.
Mindenki bejött,nem értették mi ez a gyűlés.
-Testvéreim,barátaim...
Nem bírta befejezni.Ha lettek volna könnyei,akkor biztosan hullottak volna
-Majd Én Aro.Szörnyű dolog történt.Ma Felixet És Marcust csapdába csalták és,és megölték a férjemet.
Hangom elcsuklott,de tartottam magam.Mindenki megfagyott,hitetlenkedve néztek maguk elé,nem tudták elhinni amit mondtam.
A gyerekek odarohantak hozzám és könnyes szemmel öleltek.Nem akarták kimutatni a gyengeségüket ezért rögtön felmentek a szobájukba.
Pár Óra mozdulatlanság és csend után Caius törte meg a csendet.
-Testvéreim,Marcus elvesztése hatalmas tragédia,de nem omolhat össze a családunk.Nézzétek Hope-ot.
Érzem,hogy belül tombol a fájdalma,de erős marad a családjáért a családunkért.
-Igazad van fivérem.Most el kell döntenünk ki vegye át Marcus helyét.
-Szerintem ez egyértelmű.
Jelentette ki Claudia.
-Egyetlen személy van aki mind származása mind képességei révén alkalmas a posztra.
-Igen azt hiszem egyre gondolunk.
Aro kijelentése után minden szem rám szegeződött.
-Szerintem mindenki egyet ért.Hope a legmegfelelőbb.
-Mi?Én nem.Hiszen még fiatal vagyok és közel sem vagyok olyan tapasztalt,mint Ti.
-Hope.Az utóbbi időben bebizonyítottad,hogy alkalmas vagy a posztra.
Nagy sikereket értél el és erős vagy.Amellett bölcs és megfontolt is.
-Aronak igaza van.És a mai viselkedésed is bebizonyította,hogy a családot magad elé helyezed.Mindenki tisztel téged.Fogad el a posztot.
Nem tudtam mit tenni,megtisztelő volt és el is fogadtam.Szükség volt a három vezetőre.
-Ha mindenki egyetért akkor elfogadom.
Egyet értettek.A gyerekeket nagyon nehezen tudtam megnyugtatni.Egy év kellett mire a rend helyre állt.Már mindenki elfogadta,
hogy Én vettem át Marcus helyét,már a külsősök közül,hiszen a család és a testőrök azonnal benne voltak.Öt év telt el Marcus halála óta.
Ezalatt az idő alatt sok csatát kellett megvívnunk.Többnyire Én mentem és mindig sikeresen tértem haza.Kate jó barátnőm lett és a testőrség tagja.
Már az egész testén képes volt elektromosságot fejleszteni sőt ki is tudta azt lőni.A gyerekek lassan elfogadták apjuk halálát,és Ők is sokat erősödtek.
(Bella szemszöge)
Nem tudom mi történt.Sötétség vett körül.Nem tudtam,hol vagyok,ami azt illeti még azt sem tudtam ki vagyok.
Lassan kinyitottam a szemem és akkor megláttam Őt.
-Jó reggelt kedvesem.Hogy érzed magad?
Szólt bársonyos ám kissé érdes hangon.
"Kedvesem?Ismerem?De ami fontosabb tudja ki vagyok?"
-Jól vagyok azt hiszem.Elnézést,de ki maga és ki vagyok én?
-Ettől tartottam.Nem emlékszel semmire igaz?
-Nem,nem emlékszem.
-Nos Én Marcus vagyok a férjed.Te pedig Hope vagy.
-A férjem?Mi történt?Miért nem emlékszem?
"Hogy lehetne Ő a férjem,hiszen nem is ismerem.Vonzó férfi,de nem tudom elképzelni,hogy szerelmes lennék belé."
-Igen a férjed,egy éve jöttél hozzám és most pedig a gyermekünket várod.
Odakaptam a kezem a hasamhoz és éreztem egy kis dudort.
-Baleseted volt mikor jöttél hazafelé,és ezek szerint elvesztetted az emlékezetedet.
-A baba jól van?Nem esett baja?
-Nem,nyugodj meg.Az én vérem tehát nem könnyen sérül meg.
-Ezt nem értem.
"Mi az,hogy nem könnyen sérül meg?Hiszen Marcus úgy néz ki mint aki beteg:papírvékony,sápadt bőr,vörös szemek"
-Hope Én vámpír vagyok.
-Tessék?Csak viccelsz ugye?
-Nem,nem viccelek.A Volturi az az a mi családunk amolyan királyi család a vámpírok között.Én és a két testvérem:Aro és Caius vagyunk a vezetők.
-Én,Én tudtam,hogy mi vagy amikor hozzád mentem?
-Igen és nem féltél.Most félsz?
-Nem,csak furcsa.
Tudtam,hogy félnem kellett volna,de valami miatt nem féltem.Marcus megfogta a kezem,a keze nagyon hideg volt.
-Miért ilyen hideg a kezed?Mondj el mindent!Pontosan mit jelent vámpírnak lenni?
Felkacagott,de Én nem értettem miért.Kérdő tekintettel néztem rá,erre Ő mosolygott és belekezdett.
-Nos drágám,mi sosem alszunk,hideg és kréta fehér a bőrünk ami sérthetetlen,csak nagyon kevés dolog árthat nekünk,
de ezt majd később elmondom.Nagyon erősek és gyorsak vagyunk.Néhányunknak vannak bizonyos képességei.
Ezek a főbb dolgok amiket most tudnod kell.
-Hogy ismerkedtünk meg?
Itt egy pillanatra,elgondolkozott.Nem tudtam mire vélni a tekintetét.
-Nos ehez köze van az Én különleges képességemnek.
Tudod Én érzem azokat az embereket és vámpírokat akiknek nagy erejük van és akikben van valami különleges.
-Értem,de hogy jöttem Én a képbe?
-Aro egyszer kiküldött,hogy keressek meg egy bizonyos Hope Kinget.Téged.
Meg is találtalak Angliában és azonnal észrevettem,hogy nagyon erős vagy és különleges.
Tudod Aro átváltoztatja a tehetséges embereket,hogy vámpírként a családot szolgálják.
-Akkor miért vagyok még ember?
-Miattam.Beléd szerettem és megkértem a testvéremet,hogy várjon még.
Elmondtam neked,hogy mi a helyzet és Te nagy meglepetésemre beleegyeztél,csak egy feltételed volt,
hogy vegyelek el amit Én örömmel teljesítettem.A szülés után foglak átváltoztatni,mert veszélyes,az anyák általában belehalnak a szülésbe.
-Értem.
Sokat beszélgettünk,elmondott mindent a családjáról/családunkról.
Majd újra bemutatott mindenkinek.Aronak,Caiusnak,Claudiának aki Aro felesége és Jasminnek aki Caius felesége.
Utána jöttek a magasabb beosztású testőrök:Jane és Alec akik ikrek voltak.Jane nem kedvelt túlságosan.
Ott volt még Felix és Demetri.Heidi és Clara,Tereza és Marko valamint Alex.
Janet leszámítva mindenkivel jól kijöttem.Claudia és Jasmin sokat segítettek és megmutatták az egész várost.
Szép volt bár nekem túl rideg a sok kőfal és a keskeny ablakok miatt.
A szobánk egy torony szoba volt,vele szemben rendeztem be a gyerek szobát bár nem tudtam még a baba nemét,
így semleges színeket választottam.
Az idő gyorsan telt és Heidi vált a legjobb barátnőmmé.Csodálatosan nézett ki,mint itt mindenki.Hosszú szőke haja és karcsú alakja volt.
Nagy meglepetésemre 2 hónapos terhesen már úgy néztem ki mint egy 7 hónapos.Aro szerint ez azért van,mert a kicsi félig vámpír.
Hát igen ez még egy kellemetlen dolgot jelentett,vért kellett innom.Csak donorvért voltam hajlandó inni,azt is csak a kicsi kedvéért.
Érte mindent megtettem volna.A szokásos vizsgálatra mentem Alexhez.Ő szokott megvizsgálni értett hozzá.
Akkor különösen izgatott voltam,mert végre kiderül,hogy lányom vagy fiam születik-e.?Marcus és Aro fiúnak örülnének a lányok pedig kislánynak.
Engem nem nagyon zavart,hogy mi lesz hiszen az Én kicsikém lesz.
-Bejöhetek?
-Persze Hope gyere csak.Hogy érzed magad?Egyedül jöttél?
-Jól vagyok.Igen a többieknek dolguk van.
-Akkor kezdhetjük?
-Igen.
Valami hideg zselét tett a hasamra majd a készüléket lassan kezdte mozgatni.Meghallottam valami ütemes dobolást.Alex arca meglepetést tükrözött.
-Ez.Ez a szíve?
-Igen,de nem szíve,szívük!
-Tessék?
-Ketten vannak Hope.Egy fiú és egy lány.Gratulálok!
-Ketten?Ez csodálatos.Köszönöm Alex.
Lassan lekászálódtam a vizsgálóasztalról és megöleltem Alexet.Ilyet még nem csináltam,mert Alex még nem nagyon szokott hozzá,
hogy Én még ember vagyok.Ölelésemre ledermedt,mire Én észbe kaptam.Volt önuralma,de nem megszokott,hogy emberek ölelgetik.
-Bocsáss meg.Sajnálom
-Semmi baj,csak kicsit váratlanul ért.
-Most megyek.Megvárom a többieket és elmondom nekik is.
Már tűkön ültem,mire két óra múlva megjöttek a többiek.Oda szaladtam Marcushoz és a nyakába ugrottam.
-Kedvesem,óvatosan.Ennyire hiányoztam?
-Nem,vagy is igen,de...
Hadartam izgatottan.
-Nyugodj meg és mond el.
Ekkora már mindenki körénk gyűlt és értetlenül néztek rám.
-Alex megvizsgált.
Mondtam mosolyogva.Heidi jött oda.
-Na, és kislány vagy kisfiú?
Kérdezte,már Ő is izgatott volt.
-Is is.
-Tessék?Ezt hogy érted.
Nem válaszoltam,csak mosolyogtam és felmutattam két ujjamat.Mindenki elképedt.
-Komolyan?Ikrek?Ez fantasztikus!
Ekkor Ő kapott fel és forogni kezdett.Na ez nem tett valami jót.Elsápadtam.
-Bocsáss meg!Jól vagy?
-Igen ne aggódj.Két babánk lesz.Hihetetlen.
Mindenki odajött és gratulált persze Janet leszámítva,de vele már nem foglalkoztam.
Nem nagyon kedveltem őt,szerette kínozni az embereket,sőt néha még az alacsonyabb beosztású vámpírokat is.
Élvezte kegyetlen erejét.A tekintetével olyan fájdalmat tudott okozni,hogy még a legerősebb vámpír is reszketve rogyott össze.
Szerencsére engem védett valami féle pajzs így nem tudott bántani.Lehet,hogy ezért utált annyira.
-Hope!El kell mennünk vásárolni.Mindenből kell még egy és most már ruhákat is vehetünk.
Heidi és a lányok nagyon lelkesek voltak.Elmentünk és megvettünk mindent amire szükség volt.
Boldog voltam,de valami hiányzott nem tudtam,hogy mi,de biztos voltam benne,hogy hiányzik valami.
Kivertem a fejemből ezeket a gondolatokat.Mi hiányzott volna,volt egy férjem aki szeretett,családom és barátaim.
És ami fontosabb két pici baba növekedett bennem.Igen a babákra koncentráltam.
-Marcus,Marcus
Kiabáltam.Egy hónap telt el mióta tudom,hogy két babám lesz.Éles fájdalmat és nyomást éreztem,majd a földre rogytam
-Drágám mi történt?
-Azt hiszem elkezdődött.Marcus,szólj Alexnek.Kérlek siess,nagyon fáj.
Felkapott és bevitt a vizsgálóba.Alex szerencsére ott volt.
-Itt az idő.
-Rendben fektesd le.És szólj a lányoknak.
-Nem hagyom itt.
-Marcus.Neked még fel kell készülnöd az átváltoztatására is.Tudod,hogy minden másodperc számít.
-Kérlek hallgass Alexre.
-Rendben kedvesem.Sietek vissza.Ne aggódj minden rendben lesz.
A fájdalom teljesen átjárta a belsőmet.De csak arra tudtam gondolni,hogy a kicsik jól legyenek.
-Alex.Ígérd meg,hogy a gyerekekre koncentrálsz Ők legyenek az elsők!
-De Hope.
-Ígérd meg.
-Rendben.Most nyugodj meg.Adok neked fájdalomcsillapítót.
Beadta a gyógyszert és bár nem fájt annyira,de még mindig szenvedtem.Heidi és Claudia jöttek oda hozzám.
Megfogták a kezem és nyugtatgattak.
-Jól van Hope,remekül csinálod.
Néhány perc múlva már éreztem ,hogy szét szakadok.Felkiáltottam,erre Alex kézbe vette a szikét és a hasamhoz emelte.
-Hope ez most nagyon fog fájni,de még mindig jobb lesz,mintha a kicsik szakítanának szét.
Én csak bólintottam és Ő elkezdte.Belém vágott a szikével.Majd széthúzta a szöveteket és kiemelt belőle egy kisbabát.
-Kislány.
Oda adta a babát Heidinek aki megfürdette.Alex ismét bennem turkált és Én egyre gyengébbnek éreztem magam.
Minden csupa vér volt.Pont ezért voltak velem Ők.Nekik volt a legnagyobb önuralmuk a családból.
"Nem halhatok meg míg nem látom a gyerekeket."
-Itt van a fiú is.Hope,Hope?
Hallottam az ismerős hangot.Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem.Ott csodás látvány fogadott.Két gyönyörű teremtés figyelt engem.
Hófehér volt a bőrük,de volt benne egy kis rózsaszín pír is.A fiúnak olyan barna szeme volt,mint nekem.Haja pedig bronzos árnyalatú,de sötét.
A kislánynak világosabb haja volt,de abban is volt egy kis bronzos árnyalat,a szeme kék volt.
-Hope.Mi legyen a nevük?
Gyenge voltam,de válaszoltam:
-A lányt Destiny Mary Volturinek a fiút pedig Williem Marcus Volturinek hívják.
Mikor kimondtam lecsukódott a szemem és sötétségbe zuhantam.Pár perc múlva éles fájdalmat éreztem a nyakamnál,majd elöntöttek a lángok.
Tudtam,hogy mit jelent ez.Elkezdődött az átalakulásom.Éreztem ahogy a méreg terjedt a testemben.
Nem akartam gyengének látszani ezért az első sikolyom után csendben szenvedtem tovább.A lángok lassan váltották fel a vérem helyét.
Valaki mindig volt körülöttem,de azt nem tudtam kit.
Nem tudom mióta szenvedtem már,de egyszer csak a lángok elérték a szívemet.
Felemésztették,még utolsót dobbant aztán megállt.A sötétség ismét körülvett.Nem tudom mennyi idő után tértem magamhoz.
Kinyitottam a szemem és mindent láttam.Láttam a porszemeket,a régi fagerende erezetét,a fény színeit.
Hirtelen felültem és megláttam a szobában:Arot,Marcust,Caiust,Heidit,Alexet,Claudiát,Felixet,Demetrit és Janet.
Heidi,Alex és a többi fekete köpenyes Claudia,Aro és Caius előtt ált védelmezően.Marcus ott állt mellettem.
"Hát persze:újszülött vagyok,tehát veszélyes",de nem éreztem másként magam.Az érzékeim felerősödtek,de nem akartam senkire rátámadni.
Jane rám nézett mosolyogva,koncentrált,mindenki figyelte.Pár perc koncentrálás után,lefagyott a mosoly az arcáról és bosszúsan kiment.
Aro felnevetett.
-Ez csodálatos.
-Kedvesem jól vagy?Ne félj,tudom,hogy furcsa,de nem lesz semmi baj.
-Jól vagyok.Hol vannak a gyerekek?
Mindenki értettlenül nézett rám.
-Mi az valami baj van?A gyerekek jól vannak?
Csak most figyeltem fel a csilingelő hangomra ami most egy kicsit kétségbe esetten hangzott.
-Hope,a gyerekekkel minden rendben,csak veszélyes lenne itt lenniük,ők félig emberek.
-MI?Sosem bántanám őket!Hogy gondolod?
Nem értettem,miért lennék veszélyes."Az anyjuk vagyok."Aztán ismét jött a felismerés "Újszülött vámpír voltam,de akkor nem kellene őrjöngenem és szomjaznom?"
-Nem vagy szomjas?Nem ég a torkod?
-Nincs semmi bajom.A gyerekeket akarom látni.
-Ez nagyon furcsa.
Aro közelebb lépett.És egy csészét tartott az orrom elé.Undorító volt a szaga.
-Vidd ezt innen.Mi ez?Nagyon büdös.
Most még jobban elképedtek."Nem értek semmit,mi folyik itt?"
-Elmondaná végre valaki,hogy mi van?
-Hope az előbb azt mondtad a vérre,hogy büdös.
-És?Mindig is utáltam,csak a gyerekek miatt ittam.
Vámpír voltam és utáltam a vért."Ez fura,de nem érdekel"
-Igen,de most már vámpír vagy.Szomjaznod kellene,kívánni a vért és másra nem is kellene gondolnod még pár hónapig.
De Neked megmaradtak az emberi ösztöneid.A gyerekek miatt aggódsz,és utálod a vért.
-Szóval nem kell embereket ölnöm?Ez fantasztikus.
Kezdtem örülni,de egy hang elrontotta az örömöm.Caius hangja.
-Hope valamit innod kell.
-Majd vadászom állatokra.Úgy hallottam ez lehetséges.
-Hogy mi?Nem.Egy Volturi nem élhet állatok vérén.
Caius nagyon mérges volt.Aro viszont a gondolataiba mélyedt.Rákoncentráltam és meghallottam:
"Vajon mit jelent ez?Kíváncsi vagyok a képességére"Nem tudom,hogy de gondolatban válaszoltam neki.Ösztönösen jött.
"-Aro.Hallasz engem?Hope vagyok."
Zavartan nézet szét és látta,hogy más nem reagált akkor hirtelen rám nézet,Én bólintottam.
"-Hope?Hallod a gondolataimat?"
"-Igen.És valahogy válaszolni is tudok,úgy,hogy csak te halld."
"-Ez lenyűgöző."
"-Kérlek,bármit megteszek,ha engeded,hogy állatokon éljek.Könyörgöm!"
Egy pillanatig gondolkozott,majd hangosan folytatta.
-Rendben van Hope,beleegyezem.
Mindenki kikerekedett szemekkel nézett minket.Nem tudták,hogy miről volt szó.
-Meg magyaráznád?
Caius kicsit türelmetlen volt.
-Persze testvérem.Hope olvasott a gondolataimban és beszélni is képes úgy,hogy csak a gondolatokban halld.
Megkért,hogy egyezzem bele a választásába,hogy állatokra vadásszon,és Én belementem,hiszen most már Ő is egy a teljes jogú feleségek közül.
-Aro,mit szólnak majd a többiek?
-Nem érdekel.Hopenak joga van dönteni.És hatalmas erő van benne.Az sem érdekelne,ha tücskükön akarna élni.
-Caius gondolj csak bele,hasznos leszek,ha emberek közelébe kell menni hosszabb ideig.
Próbáltam ész érvekkel hatni
Caius mérges volt,de belement.Mindenki sustorogott,a különös képességemről beszéltek.Hallottak már gondolatolvasóról,
de olyanról,hogy beszélni is tudna valaki a másiknak a gondolatokban arról még senki.
-Megnézhetném a gyerekeket?
Meguntam a várakozást.Marcus jött oda.
-Kedvesem,menjünk el előbb vadászni.
-De,Aro azt mondta nem kell embert...
-Nem,nem emberre.Keresünk valamit az erdőben.
Marcus elfintorodott.
-Rendben.
Felálltam és nagy meglepetésemre kecsesen sétáltam oda Marcushoz.
-Szeretnéd megnézni magad?
Kérdezte Claudia és egy nagy tükröt tolt elém.Hihetetlen volt a látvány.csak néhány vonásomat ismertem fel a lányban.
A szánk hasonlított,de az övé teltebb volt.A hajunk azonos színű,de az Övé fényesebb.Magasabb volt,mint én legalább öt centivel.
-Ez Én vagyok?
-Igen,Gyönyörű vagy.
Marcus hátulról ölelt át.Még álltunk ott egy kicsit.
-Indulhatunk?
-Igen.Menjünk,minél hamarabb szeretném látni a gyerekeket.
Kézen fogott,majd az erkély felé vezetett.A többiek már nem voltak a szobában.
-Remélem nem haragszanak rám,amiért nem akarok emberi vért inni!?
-Ugyan,csak furcsa nekik.Aro egyik régi barátja sem ölt még soha embert,és a családja is állatok vérét issza.
Kiugrottunk az erkélyről,majd meglepetésemre simán értem talajt.Furcsa volt,hiszen emberként,még a saját lábamban is elestem.
Perceken belül már az erdőben voltunk.
-Most mit csináljak?
-Csak csukd be a szemed és szagolj a levegőbe.
Megtettem.Sok furcsa szagot éreztem:füvet,fenyőt,virágokat,de egy illat nagyon tetszett.
-Mi ez?Olyan jó illata van.
Beleszagolt a levegőbe,de nem tudta mitől van.Én már nem bírtam tovább és az illat után mentem.
-Hová mész?
-Követem az illatot.
Nemsokára meg is láttam a forrását.Két fekete medve volt.Egy kis patakból ittak.Nem gondolkoztam,
ösztönösen cselekedtem és rávetettem magam a nagyobbikra.Nem volt nagy harc.
Azonnal megtaláltam az ütőerét,fogaimat belemélyesztettem és ittam az édes nedűt.Nem tudom miért gondolták,
hogy a büdös emberi vér jobb ennél.Marcus közben lefogta nekem a másik medvét,mikor végeztem az elsővel,a másodikat is megöltem.
-Végeztél?Vagy még keressünk?
-Nem elég volt.Menjünk haza.
Kézen fogva indultunk vissza a kastélyba.A gyerekek a szobájukban voltak és aludtak.
Én már nem tudtam aludni,de Ők olyan angyaliak voltak,hogy csak néztem őket.
Már hónapok teltek el a szülés óta.A kicsik gyorsan fejlődtek már úgy néztek ki,mint ha 3 évesek lennének.
A szellemi képességeik pedig lenyűgözőek,már tisztán beszéltek és olvasni is tudtak.
-Destiny,Williem.Gyertek itt az ideje a vizsgálatnak.
Alex minden nap 3-szor megvizsgálta a gyerekeket,de Ők már nagyon unták és ilyenkor elrejtőztek.Csak Én tudtam,hogy hol vannak,
mert a másik képességem az volt,hogy érzékeltem a vámpírokat és az embereket,ha ismertem őket azt is megtudtam mondani,hogy ki az.
Nem csak azt,hogy ember vagy vámpír van a közelben.
Ja Alex Williem képessége miatt nem találta Őket:Képes volt eltüntetni magát és másokat is,ha megérintett valakit.Láthatatlan lett.
-Hope segítenél?
-Mi a baj Alex?Nem találsz meg két gyereket?
Kacarászott Heidi és Felix.
-Mint ha Ti tudnátok hol vannak.Hope,fontos lenne.
-Rendben van.A toronyban vannak.Az egyik régi szekrényben bújtak el.
-Köszi!
Azzal elment a gyerekekért.Boldogok voltunk.A gyerekek és Én is egyre jobban fejlődtünk,mind a harcban mind a képességeink terén.
Évek teltek el és engem már nem csak azért tiszteltek,mert Marcus felesége voltam,hanem mert komoly sikereket értem el a csatákban.
És sok helyzetet csak én bírtam megoldani.Rövid idő alatt az egyik legerősebb vámpír lettem.Kiérdemeltem a fekete köpenyt,persze Janenek ez nem tetszett.
Destiny és Williem hét év alatt elérték testi fejlődésük végét.
17-18 évesnek néztek ki.Williemből jóképű fiú vált a lányoknak nagyon tetszett és bizony ki is használta ezt.
Destiny gyönyörű volt hosszú hullámos vöröses barna haja és kék szeme mellett,karcsú teste is vonzotta a férfiakat,
de Ő inkább a tanulással foglalkozott.Williem sokat járt szórakozni emberek közé.A gyerekeim sem emberi véren éltek.
Az apjuk nem nagyon örült,de beletörődött.
20 éve éltünk boldogan.Ezalatt az idő alatt a gyerekek is elérték,hogy fekete köpenyt viselhessenek.
Külön-külön is jók voltak,de akkor lehetett igazán látni az erejüket,ha együtt voltak.
-Anya.Elmehetek?
-Hová?
-A hegyekbe.Szeretnék egy kicsit elvonulni gondolkodni.
-Destiny,nem hiszem,hogy ez jó ötlet.Apád sem örülne neki.
-Kérlek anya.
-Williem is megy?
-Nem.Szeretnék egyedül menni.
-Arról szó sem lehet.Tudod,hogy nem mindenki kedveli a családunkat és Te nagyon fontos személy vagy.
-Rendben,magammal viszem,Tonit és Cessyt.Ők majd vigyáznak,de tudod,hogy nem vagyok gyenge.
-Tudom,de az anyád vagyok és aggódom.Rendben van.Viszont minden nap felhívsz és 4 napnál nem maradhatsz tovább.
-Köszi anyu.Imádlak.
-Apád meg fog fojtani.
-Dehogy is hiszen odavan érted.
-Toni,Cessy.Bejönnétek?
Toni és Cessy is tehetségesek voltak,de jobban örültem volna,ha Felix vigyáz Destinyre,de sajnos Ő elment.
Bejöttek majd meghajoltak.
-Igen Úrnőm?Miben állhatunk a rendelkezésére?
Nem szerettem ezt a hajbókolást,de muszáj volt elviselni a rangommal járt.
-Destiny szeretne néhány napra a hegyekbe menni.Elkísérnétek Őt?
-Ahogy az Úrnő kívánja.
-Rendben van köszönöm.
Meghajoltak és kimentek.
-Destiny.Tudom,hogy Te nem vagy olyan,mint a bátyád,de néha veled is elszalad a ló.
-Anya...
-Nem.Igaz,hogy mi vagyunk a család feje,de attól még tisztelettel kell bánni másokkal.Legyen az ember,vagy vámpír.
-Tudom anya.Williem szokott úgy viselkedni,mint egy herceg.
-Tudom,de néha te is elfelejted.
-Rendben anya.Megígérem,hogy kifogástalanul viselkedem,ahogy tanítottad.
-Helyes.Mielőtt indultok még keress meg.
Megpuszilt és kiment.Aggódtam.Williem nélkül még soha nem ment sehová.Rossz előérzetem volt,de bíztam benne és nem megy messzire,
ha baj van gyorsan ott termünk.
Két óra múlva már a kapuban voltunk.
-Vigyázzatok a lányomra.
-Igen Úrnőm.
-Destiny viselkedj és ne próbálj meg elszökni előlük,mert tudod,hogy apád Őket hibáztatná.
-Nem keverem Őket bajba ígérem.
-Rendben.Figyeljetek oda és mindhárman vigyázzatok.
Beültek a BMW-be és elhajtottak.
-Anya.Hová ment a nővérkém?
-Elment egy kicsit a hegyi házba.
-Miért nem szólt?Hozom a kocsit és utána megyek.
-Nem Williem.Egyedül akart menni.Az-az nélküled,mert Tonit és Cessyt vele küldtem.Gondolkodni akar.
-De min?Elmondod?
Mosolyogva boci szemekkel nézett rám.Egyáltalán nem hasonlított Marcusra.
-Nem mondta,hogy min akar gondolkodni.
-Ugyan anya,nem olvastad ki a fejéből?
-Tudod,hogy nem szokásom csak úgy mások fejében turkálni.Mit tervezel mára?
-Gondoltam elmegyek Destinyvel vadászni,de egyedül kell mennem.Nincs kedved velem jönni?
-Nem lehet.Amint apád hazaér,el kell mondanom,hogy elengedtem Destinyt,ráadásul nélküled.Ki fog akadni.
-Ugyan nem értem miért félti annyira,a nővérem sokkal erősebb nálam.
-Tudod,hogy apád mindig aggódik miattatok.
-Jól van akkor megyek vadászni.
Azzal már ott sem volt.Gyorsan futott talán még nálam is gyorsabban.Nem sokkal később megérkeztek a többiek.
-Szerbusz kedvesem.Minden rendben ment?
-Igen,beszélnünk kell.
-Úgy hallom volt egy látogatónk.
Kérdezte Aro.Tényleg el is feledkeztem róla.
-Délelőtt volt itt egy Kate nevű vámpír aki segítséget kért a képessége fejlesztésében.Beleegyeztem,hogy segítek neki,két hét múlva vissza jön.
-Ez érdekes és milyen képessége van?
-Lenyűgöző:képes a bőre felszínén elektromosságot generálni és azzal a földre kényszeríteni egy vámpírt.
-Bemutatta valakin?
-Igen rajtam.
-Tessék?Te meg örültél?Vannak őreink akik szívesen vállalják ezt.
-Marcus,hogy segíthetnék neki,ha nem értem az erejét?
(Kate szemszöge)
Nagyon izgultam."Mi lesz,ha elutasítanak?Akkor sosem tudok majd fejlődni."
Megérkeztem a várhoz,hatalmas volt.A kapuban szürke köpenyes vámpírok álltak.
-Mi járatban?Ki vagy?
-Katenek hívnak és a Volturi valamelyik vezetőjével szeretnék beszélni.Nagyon fontos lenne.
-Szerencséd van ma csak Hope Úrnő van itthon és Ő mindenkit fogad.
"Hope?Fura egy név."
-Kövess kérlek.
-Köszönöm.
Bevezetett a kapun és egy hatalmas csarnokban voltunk,végigmentünk egy folyosón,majd megálltunk egy régi fa ajtó előtt.
-Várj meg itt.
Úgy tettem ahogy mondta.Ő bement és pár perc múlva jött ki.
-Az Úrnő fogad téged.
Bementünk,egy kör alakú terem a szemben lévő fal mentén 3 hatalmas trón volt mindegyik mellett egy kisebb.
-Üdvözöllek.
Szólt egy csodás hang,majd megláttam egy kecses mozgású barna derékig érő hajú nőt fekete palástban.Meghajoltam és köszöntem.
-Üdvözlöm Úrnő.Sajnálom,ha zavarom.
-Ugyan kérlek,hívj csak Hopenak és kelj fel rendben?
-Na de...
-Vade magunkra hagynál minket?!
-Biztos Úrnőm?
-Igen menj vissza a kapuhoz.
Azzal az Őr már ki is ment.Már csak ketten voltunk a teremben.Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon.
-Kérlek kelj fel,és mond el,hogy mit szeretnél.
Felegyenesedtem és nagyon meglepődtem.Az arca gyönyörű volt,de a szemei azok csodás arany színben csillogtak.Tátott szájjal bámultam.
-Minden rendben?Jól vagy?
-A szemei,hogy?
Mást nem bírtam kinyögni.Tudtam,hogy mit jelent ez a szín,hiszen én is és a családom is állati véren éltünk.
-Ó,csak ennyi?Azt hittem baj van.
Kacagott.Gyönyörű volt a hangja,még a vámpírok között is.
-Ha jól látom te sem embereken élsz!
-Igen,de úgy tudtam,hogy a Volturi emberi vérrel táplálkozik.
-Nos Én voltam az első aki nem.Tudod undorodom az emberi vértől.Még a terhességem alatt is csak a gyerekek miatt ittam meg.
-Tessék.Terhesség?
-Igen emberként teherbe estem Marcustól a férjemtől és a szülés után változtatott át.Ikreim születtek:Destiny Mary és Williem Marcus.
De nem hiszem,hogy ezért jöttél.
-Bocsánat,csak meglepett.
-Semmi gond később bemutatlak nekik,ha szeretnéd?
-Megtisztelnél.
-Ugyan.Nos miért jöttél?
-A képességemről lenne szó.Szeretném fejleszteni,és úgy értesültem,hogy itt segíthetnek.
-Természetesen.Mi a képességed?
Koncentráltam és a tenyerembe gyűjtve megmutattam.Az elektromosság cikázott ujjaim között.
-Ez fantasztikus.Megérintenél vele?
-Tessék?Nem hiszem,hogy ez jó ötlet.
-Kérlek tudnom kell milyen,ha segíteni akarok neked.
"Ő fog segíteni?Egy ilyen fontos személy?"Közelebb mentem és megérintettem.Ő megingott majd meggörnyedt.Hihetetlen volt mások ilyenkor már összeestek."Nagyon erős."
-Lenyűgöző!
-Ön nagyon erős.Mások ilyenkor összeesnek és reszketnek.
-Csak gyakorlás kérdése.Mikor szeretnéd kezdeni a tanulást?
-Nos ha fogad akkor előbb még hazamennék elköszönni a családomtól és utána.
-Rendben van,két hét elég lesz?
-Igen.Köszönöm.
-Semmiség.Gyere bemutatlak a gyerekeimnek.És kérlek ne érezd magad kényelmetlenül.
Nagyon kedves nő volt és erős is.
-Williem.Tudod,hogy a várban nem szeretem,ha ezt csinálod.
Nem tudtam kihez beszél,hiszen a közelben senki sem volt,majd meghallottam egy hangot.
-Bocs anya.
-Gyere szeretnélek bemutatni valakinek.
Épp,hogy kimondta a szavakat,hirtelen a semmiből előbukkant egy helyes fiú.Ismét csak tátott szájjal figyeltem.Sötét haja volt,hosszú,de nem ért a válláig.
Arca pedig kisfiús volt,de látszott rajta a férfiasság is.
-Kate Ő itt a fiam Williem.
-Nagyon örülök Kate.
Mosolyogva nyújtotta nekem a kezét.
-Én is.Megtisztel.
-Ugyan már,most nem hallanak az őrök itt nyugodtan tegezz.
-Rendben.Hogy csináltad ezt?
-Williem egyik különleges képessége az,hogy képes láthatatlanná válni.
-Elképesztő.
Sokat beszélgettünk így hármasban.Nagyon megkedveltem mindkettőjüket.Sőt Williemet még vonzónak is találtam.
-Anya.Anya.Merre vagy?
-Itt vagyunk drágám.
-Ó,bocsánat nem tudtam,hogy vendéged van.
-Semmi baj kicsim.Bemutatom neked Katet.Kate Ő itt a lányom Destiny.
-Nagyon örülök Kate.
Gyönyörű lány volt és udvarias.Ami azt illet mindhárman azok voltak és barátságosak.Ahhoz képest,hogy a legerősebb család tagjai.
Egyáltalán nem fölényeskednek.
-Én is örülök.
-Anya Én most megyek.Viszlát Kate.
-Viszlát Williem.
Megcsodáltam ahogy elmegy.Izmos volt,de nem kigyúrt.Sportos és magas.
-Én is megyek a szobámba.Később szeretnék veled beszélni.Viszlát Kate.
-Viszlát.
-Szia kicsim.
-Azt hiszem Én is indulok.Ha szabad?
-Persze,nyugodtan mehetsz,nem vagy fogoly.
Kacagott fel.
-Akkor indulok is és köszönöm.
-Várlak vissza.
Elindultam,majd meghallottam Hope hangját.
-Várj Kate!Elfelejtettem oda adni ezt.Ezzel legközelebb egyből elém vezetnek.
Nyújtott felém egy gyűrűt.
-Köszönöm.
-Semmiség.Viszlát.
Elköszöntem és hazaindultam.
(Bella/Hope szemszöge)
Ahogy sejtettem Marcus nem örült,hogy elengedtem Destinyt,szerencsére sikerült megnyugtatnom.
Négy nap múlva Destiny hazajött.Minden rendben volt,de aztán Marcust elhívták.
-Biztos egyedül kell menned?
-Drágám.Ez egy egyszerű eset nem lesz semmi baj.És Felix velem jön.
-Rendben.Ne menjek veletek?
-Sok dolgod van itthon.És ez egy könnyű feladat.
-Vigyázz magadra.
Megcsókolt és elment.Én is a dolgomra siettem.Napokkal később még sehol nem voltak.
Már későre járt,Marcuséknak már megkellet volna jönniük.
-Aro,aggódom.Már rég itt kellene lenniük.
-Tudom Hope.Már kiküldtem Demetrit.
Vártunk és vártunk.Mire a kapuban kiabálást hallottunk.Demetri rohant be,a hátán Felixel.
Teljesen feldúlt volt.Mikor meglátott azonnal a lábamhoz vetette magát.
-Sajnálom Úrnőm elkéstem.Nem tehettem semmit,túlerőben voltak.
-Demetri mi történt?
-Úrnőm vedd az életem.
Ezt már Felix mondta.Tele volt sebekkel.A ruhái cafatokban lógtak.
-Miről beszéltek?És hol van Marcus?Miért kellene,hogy megöljelek?
-Sajnálom,de Marcus Úr meghalt.Csapdába csaltak minket és nagyon sokan voltak.Úrnőm kérem öljön meg!Hibáztam.
Egy tized másodpercig.Nem tudtam mihez kezdjek.
-Elég legyen.Nem Te ölted meg,a sebeidből ítélve alig úsztad meg.
"Meghalt?Az nem lehet!Ő Marcus erős és.A gyerekek,mit mondok most nekik?"
Mindenki összetört Aro meg sem szólalt.Felix azért könyörgött,hogy öljem meg.
-Demetri vidd Felixet Alexhez.Lássátok el a sérüléseit.
-Igen Úrnőm.
"Erősnek kell maradnom,nem omolhat mindenki össze.Most már csak Én vagyok a gyerekeknek.
Szeretik az apjukat,ebbe tönkre mennek."
Össze szedtem minden erőmet és a nagyterembe hívtam mindenkit.
Alexen,Aron és Demetrin kívül csak Én tudtam mi történt.Felix fent feküdt.
Mindenki bejött,nem értették mi ez a gyűlés.
-Testvéreim,barátaim...
Nem bírta befejezni.Ha lettek volna könnyei,akkor biztosan hullottak volna
-Majd Én Aro.Szörnyű dolog történt.Ma Felixet És Marcust csapdába csalták és,és megölték a férjemet.
Hangom elcsuklott,de tartottam magam.Mindenki megfagyott,hitetlenkedve néztek maguk elé,nem tudták elhinni amit mondtam.
A gyerekek odarohantak hozzám és könnyes szemmel öleltek.Nem akarták kimutatni a gyengeségüket ezért rögtön felmentek a szobájukba.
Pár Óra mozdulatlanság és csend után Caius törte meg a csendet.
-Testvéreim,Marcus elvesztése hatalmas tragédia,de nem omolhat össze a családunk.Nézzétek Hope-ot.
Érzem,hogy belül tombol a fájdalma,de erős marad a családjáért a családunkért.
-Igazad van fivérem.Most el kell döntenünk ki vegye át Marcus helyét.
-Szerintem ez egyértelmű.
Jelentette ki Claudia.
-Egyetlen személy van aki mind származása mind képességei révén alkalmas a posztra.
-Igen azt hiszem egyre gondolunk.
Aro kijelentése után minden szem rám szegeződött.
-Szerintem mindenki egyet ért.Hope a legmegfelelőbb.
-Mi?Én nem.Hiszen még fiatal vagyok és közel sem vagyok olyan tapasztalt,mint Ti.
-Hope.Az utóbbi időben bebizonyítottad,hogy alkalmas vagy a posztra.
Nagy sikereket értél el és erős vagy.Amellett bölcs és megfontolt is.
-Aronak igaza van.És a mai viselkedésed is bebizonyította,hogy a családot magad elé helyezed.Mindenki tisztel téged.Fogad el a posztot.
Nem tudtam mit tenni,megtisztelő volt és el is fogadtam.Szükség volt a három vezetőre.
-Ha mindenki egyetért akkor elfogadom.
Egyet értettek.A gyerekeket nagyon nehezen tudtam megnyugtatni.Egy év kellett mire a rend helyre állt.Már mindenki elfogadta,
hogy Én vettem át Marcus helyét,már a külsősök közül,hiszen a család és a testőrök azonnal benne voltak.Öt év telt el Marcus halála óta.
Ezalatt az idő alatt sok csatát kellett megvívnunk.Többnyire Én mentem és mindig sikeresen tértem haza.Kate jó barátnőm lett és a testőrség tagja.
Már az egész testén képes volt elektromosságot fejleszteni sőt ki is tudta azt lőni.A gyerekek lassan elfogadták apjuk halálát,és Ők is sokat erősödtek.
2.fejezet
Váratlan események
(Bella szemszöge)
Újabb egy hét telt el.Sokat voltunk együtt mint férfi és nő.Persze volt,hogy mással is foglalkoztunk:úsztunk,kirándultunk,
már teljesen bejártuk a kis erdőt a szigeten.Edward csak pár órára hagyott magamra mikor vadásznia kellett.Olyankor Én olastam vagy csak a parton élveztem a napsütést.
-Ez hihetetlen volt.
Feküdtem le zihálva Edward mellé a homokba.Igen,nem csak az ágyat és a fürdőt használtuk.
Miután megnyugodott és felszabadultabb lett mindenhol szeretkeztünk ahol elért minket a vágy.
-Igen,de mindig az.
-Azt hiszem éhes vagyok.
-Már megint?Mostanában sokat eszel.
-Tudom,de nem tehetek róla.Fogalmam sincs miért.
-Semmi gond.Gyere készítek neked valamit.
-Várj csak.
Megfogtam és a szemébe néztem.A szokásos aranybarna helyet feketén csillogtak.
-Azt hiszem neked is menned kellene.
-Még bírom pár napig,ne aggódj.
-Edward.Egyedül is tudok enni,és nem szeretném,ha rosszul éreznéd magad.Azt hittem már megbeszéltük?!
-Jól van na.Miután ebédeltél elmegyek.
-Rendben.Menjünk be.
Kézen fogva sétáltunk a házba.Ott Én elmentem zuhanyozni és átöltözni.
Már végeztem a tusolással mikor hirtelen éles fájdalom hasított a hasamba és a földre zuhantam.
Kivágódott az ajtó és Edward ott termett mellettem.
-Bella!Jól vagy?Mi a baj?
Nem tudtam válaszolni,mert nagyon fájt.
-Édesem,mondj valamit kérlek!Mid fáj?
-A hasam.
Nyögtem ki,de többet nem tudtam volna mondani.Edward óvatosan felemelt és az ágyba fektetett.
-Felhívom Carlislet.
(Edward szemszöge)
-Hallo?
-Apa
-Edward?Valami baj van?Mi történt?
-Bella.Hirtelen összeesett és a hasát fájlalja.Carlisle nagyon szenved.Kérlek segíts.
-Nyugodj meg fiam.Vegyél elő egy fájdalomcsillapítót és egy görcsoldót.Add oda neki és ha még mindig rosszul van akkor hívj fel.
-Mi?Mi baja?
-Edward még nem tudom,utána kell néznem néhány dolognak.Hívj,ha nem javul.Szia.
-Na,de...Letette.
(Bella szemszöge)
-Bella.Vedd ezeket be,apa szerint jobb lesz.
-Rendben.
Lenyeltem a keserű pirulákat és pár perc múlva már jól voltam,de nem értem miért történt ez,nem ettem semmi rosszat,nem vagyok beteg sem.
-Jobban vagy?Kérsz valamit?
-Jól vagyok.Nem kérek semmit.Menj nyugodtan vadászni.
-Nem hagylak itt.Mi van,ha megint rosszul leszel?
"Most erre mit mondjak?Nem hagyhatom,hogy ne igyon.Megvan."
-Semmi baj,biztos valami rosszat ettem.Tudod,hogy mostanában sokat eszem,biztosan csak emiatt van.
Hazudtam,bár biztos voltam benne,hogy nem ez okozta.
-Biztos?Nem hiszem,hogy emiatt lenne.
-Igen nyugodj meg és menj,hogy minél előbb itt lehess velem.
-Jól van,de sietek vissza.
Megcsókolt és elindult.Még mindig fogalmam sem volt,hogy mitől lettem rosszul.Kimentem a fürdőbe és ott valami furcsát láttam.
A hasam enyhén kidudorodott.
-Ez meg mi?
"Eddig nem volt itt.Nem tudom mi lehet ez"
A telefonért nyúltam és tárcsáztam
-Hallo
-Bella vagyok.Esme beszélhetnék Carlisle-al?
-Persze.Jól vagy?
-Igen.Köszönöm.
-Edward hol van?
-Elküldtem vadászni,már itt volt az ideje.
-Remélem siet vissza.Ó,szia Bella adom a férjem.
-Köszönöm Esme.
-Bella?Jól vagy?
-Igen Carlisle.Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Mitől lehet a hasamon egy kis dudor ami eddig nem volt itt?
-Egy dudor?
-Igen olyan,nem is tudom,mintha több hetes terhes lennék.
"Hogy mondhattam ilyet hiszen a vámpíroknak nem lehet gyerekük.De ha logikusan nézzük akkor:a megnövekedett étvágy,a rosszul lét.
Várjunk csak!3 hete vagyunk itt és és már menstruálnom kellett volna,erről teljesen elfeledkeztem"Gondolataimból apósom hangja rángatott ki.
-Bella.Minden rendben?
-Igen csak elgondolkodtam.Van olyan betegség amely imitálja a terhesség tüneteit?
-Miért ilyen tüneteid vannak?
-Igen.Rosszul lét,többet is eszem és bár teljesen elfelejtettem,de már megkellet volna jönnie.Mi történik Carlisle?
Nem úgy volt,hogy nektek nem lehet gyereketek?
-De igen Bella.eddig úgy tudtam,de miután Edward felhívott azután beszéltem az egyik nagyon régi barátommal és Ő azt mondta,
hogy hallott már róla,hogy vámpír férfitől emberi nőnek lett gyermeke.
-Akkor,akkor Én most terhes vagyok?
"Istenem soha nem gondoltam bele milyen lenne egy gyermek Edwardtól.Biztosan olyan szép lenne mint Ő"
-Igen Bella attól tartok.Sajnálom.
-Mi?Mi az,hogy sajnálod,de hát ez egy csoda egy kisbaba Edwardtól.
-Bella.Az emberi anyák nem élik túl a szülést.
"Atyám,ez lehetetlen,megszületik a babám és nem is láthatom?"
-Ne aggódj Bella,hazajöttök és valahogyan kiszedjük belőled még késő nem lesz.
-Mi?Megakarod ölni a gyerekem?Nem azt nem fogom megengedni,érted?Ez a gyerek egy darab Edwardból!Az életem árán is megvédem!!
-De Bella,belefogsz halni a szülésbe.
-Nem érdekel.A gyerekem meg fog születni!Bármi legyen is az ára.
-Jól van Bella ha ezt szeretnéd.Kitalálunk valamit.Talán,nem tudom,ha Edward visszaér induljatok haza.Majd kutatunk egy kicsit.Találunk megoldást.
-Rendben,de ha csak megpróbáljátok Őt bántani Carlisle Én nem tudom mit teszek.
-Bella nyugodj meg.Megígérem,hogy nem bántom a kicsit.
-Rendben.Odaadnád nekem Rosaliet?
-Persze.
-Hallo?
-Rose?Tudom,hogy nem kedvelsz,de segítened kell.Tudod már,hogy én...
-Igen tudom,de mit akarsz tőlem?
Rose hangja megint hideg és ellenszenves volt,pedig már kezdtünk jóban lenni.
-Segítened kell,megvédeni a babát,ha velem valami történik,szeretném,ha Te megvédenéd és szeretnéd a babámat,kérlek Rosalie tedd meg ezt nekem.
-Hát nem tudom.Edward mérges lesz,de rendben van Bella megígérem.
-Köszönöm Rose.
Letettem a telefont és az idegességet lassan felváltotta az izgalom és a boldogság.
"Vajon Edward örülni fog?Dühös lesz?Vagy Ő is azt akarja majd,hogy kivegyék belőlem?Vajon kisfiú lesz?Hasonlít majd az apjára?"
(Carlisle szemszöge)
"Most mit csináljak?Eddig azt hittem nem lehet gyerekünk,erre kiderül,hogy mégis."
-Édesem jól vagy?
-Aggódom Bella miatt.
-Mi baja van beteg?
-Ó!Sajnálom,nem említettem?Kedvesem nagyszülők leszünk.
-Hogy mi?De hát hogyan?Ki?Mikor?
-Nyugodj meg.Bella terhes.
-Mi?
Ekkor már nem ketten voltunk a nappaliban hanem Alice,Rosalie aki már mindent tudott és Emmett is.
-Hogy lehetne Bella terhes?
-Megcsalta Edwardot?
Kérdezte Emmett.
-Nem!Ő szereti Edwardot nem tenne ilyet és azt láttam volna.
Alice mindig megvédte barátnőjét.
-Nem nem csalta meg.Edwardtól terhes.Beszéltem egy régi ismerősömmel és Ő elmondta,hogy ritkán,de előfordul,
hogy egy vámpír férfi teherbe ejt egy emberi nőt.
-De hát ez csodálatos.Akkor mégis miért vagy ilyen gondterhelt?
-Esme.Ezekbe a szülésekbe az anyák mindig belehalnak.
Esme boldog arca most szomorú lett.
-Tessék?Ezt elmondtad Bellának?
-Igen.Mondtam neki és azt is,hogy azonnal induljanak,ha Edward visszaér a vadászatból és akkor kitaláljuk,hogyan szedjük ki belőle.
-Mit mondott?
-Azt,hogy csak az élete árán.És hogy senki sem bánthatja a babát,mert az egy darab Edwardból és nem engedi,hogy bárki ártson neki.
-Igen.Megkért,hogy ha valami történik vele akkor szeressem és védjem meg a kicsit.
Felelte Rosalie."Gondoltam,hogy ezért akart vele beszélni."
-Mit válaszoltál neki?És Miért téged kért meg?
Kérdezte ismét Emmett.
-Megígértem neki,hogy megvédem a Babát.
Mindenki döbbenten figyelte Rosaliet.
-És valószínűleg azért engem kért meg,mert tudja,hogy bármit megtennék,hogy lehessen egy gyermekem.
-Rosalie.Bella belehal a szülésbe.
-Tudom anya.Én is hezitáltam,de Bella határozott volt.És tényleg komolyan gondolta,hogy megvédi és megszüli a Babát,
ha az életébe kerül is.
-Talán,ha elég erős lesz,akkor talán miután megszült és még ver a szíve akkor gyorsan átváltoztatjuk és talán nem hal meg.
Mármint igen,de vámpírként újjászülethet.
Tanakodtam,igaz csak magamnak szántam,de a többiek is meghallották.
-Szerinted sikerülhet?
-Igen,de ezt még kikel dolgozni.
Ekkor hirtelen Alice ledermedt és fájdalmasan felkiáltott.
-Alice?Mit láttál?
-Bellát láttam.Éppen csomagolt és azon töprengett,hogy Edward vajon mit fog szólni a gyerekhez.
És furcsa,de éreztem,hogy boldog,és tényleg elhatározta,hogy megvédi a babát.
-Jól van Alice,de miért sikítottál?
-Mert Bella összeesett,olyan volt mintha valaki leütné és és utána már nem láttam a jövőjét.
-Hogy mi?Az nem lehet.
-Szólni kell Edwardnak.
(Edward szemszöge)
Csörögöt a telefonom."Mi az ilyenkor nem szoktak hívni?"
-Hallo.
-Edward.
-Tessék apa,mi történt?
-Azonnal indulj a villába.Bellával történt valami.
-Mi?Mi történt?Jól van?
-Nem tudjuk Edward.
-Majd Hívlak.
Letettem a telefont és a lehető leggyorsabban rohantam.
"Mi történhetett?Leesett a lépcsőn?Megint rosszul van?Megette egy cápa?Annyira vonzza a bajt!Miért is hallgattam rá?Miért hagytam ott?"
Fél óra múlva értem vissza a szigetre és mér akkor éreztem egy idegen vámpír szagát.
-Jaj ne!Csak ezt ne!
Rohantam át a kis erdőn,de már ott is éreztem a füstöt.Kiértem a tisztásra és ott a ház már romokban hevert és lángolt.
-Neeeeeeeeeeee
Kiáltottam fel."Istenem ez nem lehet elvesztettem őt,meghalt,vége."
-Drága szerelmem.Mi lesz most?Nem tudok nélküled élni.Te voltál az életem.Hogy lehettem ennyire felelőtlen?
Miért nem maradtam veled?Miattam,miattam haltál meg.
Mérhetetlen fájdalom járta át minden egyes porcikámat.Nem tudom,hogyan lehetséges,de elsötétült előttem minden és a földre rogytam.
(Carlisle szemszöge)
"Mi történt?Miért tűnt el Bella jövője?Nem lehet,hogy meghalt?!Miért nem hív már Edward?Mér egy órája felhívtam."
Alice megint felsikított.Már megint egy borzalmas látomása volt.
-Mit láttál kedvesem?
Kérdezte Jasper szerelmétől
-A ház ég.Valaki felgyújtotta.Edward nagyon szenved.És Bella jövőjét még mindig nem látom.Edward össze esett.
Nem tudom,hogyan lehetséges,de elvesztette az eszméletét.
-Mi?Az nem lehet vámpírok vagyunk.
-Tudom,de ezt láttam.
-Azonnal oda kell mennünk.
Esme már nagyon aggódott
-Egyetértek Esmével.Azonnal induljunk!
Emmett felpattant és útra készen állt.
-Jól van menjünk.
-Ha sietünk 10 óra múlva már ott lehetünk.
Mind a hatan eszeveszett rohanásba kezdtünk.Úgy futottunk,mint még soha.Egészen Dél-Amerikáig szaladtunk.
Ott hajóra kellett szállni.
-Mikor érünk már oda?
-Nyugi Rosalie,mindjárt ott vagyunk.
Emmett nyugtatgatta kedvesét,de Ő maga is nagyon aggódott.
-Már látom a szigetet,még mindig terjeng a füst.
Gyorsan kikötöttünk és a ház,a volt ház felé siettünk.Megláttam Edwardot amint ott fekszik.És hihetetlen volt,de tényleg nem volt magánál.
-Edward!Fiam kelj fel.Edward.
-Engedj oda Esme.
Esme félrehúzódott,de nem ment messzire.
-Edward hallasz engem?Nyisd ki a szemed.Fiam kelj fel.
-Miért nem mozdul?
-Szerintem,érzelmi sokkot kapott.A mérhetetlen fájdalom amit érzett elviselhetetlen volt neki ezért a sötétségbe menekült.
-Fel fog ébredni?
-Nem tudom.Csak rajta múlik.Ilyennel még nem találkoztam.
-Ó Carlisle.Miért történt ez velük?Végre olyan boldogok voltak.És most Bella meghalt,Edward pedig kómában fekszik.
-Bella nem halt meg.
Lépett közelebb Jasper.
-Hogy érted,hogy nem halt meg?
-Igaz,hogy van egy holttest a romok alatt,de biztos,hogy nem Bella az.És az illatát is érzem agy idegen vámpír szagával keveredve.
Nem tudom,hogy mit akar vele.Két lehetőség van:vagy máshol végez vele,vagy pedig még egy ideig életben tartja és utána öli meg.
Rosalie és Emmett jöttek oda hozzánk.
-A szigeten nem találtuk meg Bella testét és a partnál a szagukat is elvesztettük.Mi van Edwarddal?
-Kómában van.Csak rajta múlik mikor ébred fel.
-Hol van Alice?
-Mielőtt Bella eltűnt,Alice látta,hogy egy levelet ír.
-Milyen levelet?
-Bella írt egy levelet,arra az időre,ha meghalna a szülés során.
-De hát az egész ház oda.
-Igen,de Alice biztos benne,hogy a levél megvan,mert Bella beletette egy dobozba amit Edwardtól kapott és azt pedig az egyik bőröndbe tette.
-Meg van!!
Alice kiáltására mind felkaptuk a fejünket.
"Ennyi lenne?Egy apró doboz és egy levél.Ennyi maradt a bátor és erős,mosolygós Bellából?"
-Ennyi maradt volna abból a lányból aki boldogságot hozott a családunkra?
"Hihetetlen,hogy Esme is erre gondolt"
-Mit csináljunk?Elolvassuk?
Kérdezte Jasper.
-Nem tudom Edwardnak szól.
-Majd otthon felolvasom Edwardnak,hátha felébred.
Alice,nagyon összetört,hiszen nagyon szerette Bellát,és Edward és Ő nagyon egymáshoz nőttek,mint az igazi testvérek.
-Nem vihetjük haza Edwardot ilyen állapotban.És Bella,Bella,Bella halálára is magyarázatot kell találnunk.
Jasper nehezen mondta ki ezt a mondatot,de kiellett mondani.
-És ha Bella nem halt meg?
-Ugyan.Egy vámpír vitte magával és Alice nem látja a jövőjét.Rosalie nekem is fáj,de Bella meghalt.
-Rendben.Nem tudjuk,hogy Edward mikor tér magához,ha egyáltalán magához tér.A legjobb az lesz,ha Angliába költözünk.
Forksban pedig azt mondjuk,hogy mindketten meghaltak.
-És mégis miben?
-Autóbaleset.Egy részeg sofőr beléjük hajtott.Emmett és Jasper elintézik a romokat,Én pedig a a testeket.
Eltakarítottuk a ház romjait.Olyan lett mintha sosem állt volna ott semmi.
Esme megtalálta Bella gyűrűjét és egy ezüst tükröt amit még Karácsonyra kapott Alicetől és Rosalietól.
Még aznap elintéztük a balesetet.Az emberek elhitték,még a hírekben is bemondták.
Emmett és Rosalie elvitték Edwardot a London melletti házunkba.Mi pedig hazamentünk Forksba.
Charlie és Renee is teljesen kiborultak,nem tudom hogy fogják átvészelni.Bella barátai is teljesen ledöbbentek.
A temetésen sokan jelen voltak,csak a családom tudta,hogy egyik sem az a test akinek lennie kellene.
Edward még élt igaz kómában,Bella testét pedig nem találtuk meg.A temetés után két nappal elhagytuk Forksot ás Amerikát.
Sajnos csak a helyet hagytuk el mert a család már nem volt a régi,a gyászt és a rosszkedvet magunkkal vittük.
Váratlan események
(Bella szemszöge)
Újabb egy hét telt el.Sokat voltunk együtt mint férfi és nő.Persze volt,hogy mással is foglalkoztunk:úsztunk,kirándultunk,
már teljesen bejártuk a kis erdőt a szigeten.Edward csak pár órára hagyott magamra mikor vadásznia kellett.Olyankor Én olastam vagy csak a parton élveztem a napsütést.
-Ez hihetetlen volt.
Feküdtem le zihálva Edward mellé a homokba.Igen,nem csak az ágyat és a fürdőt használtuk.
Miután megnyugodott és felszabadultabb lett mindenhol szeretkeztünk ahol elért minket a vágy.
-Igen,de mindig az.
-Azt hiszem éhes vagyok.
-Már megint?Mostanában sokat eszel.
-Tudom,de nem tehetek róla.Fogalmam sincs miért.
-Semmi gond.Gyere készítek neked valamit.
-Várj csak.
Megfogtam és a szemébe néztem.A szokásos aranybarna helyet feketén csillogtak.
-Azt hiszem neked is menned kellene.
-Még bírom pár napig,ne aggódj.
-Edward.Egyedül is tudok enni,és nem szeretném,ha rosszul éreznéd magad.Azt hittem már megbeszéltük?!
-Jól van na.Miután ebédeltél elmegyek.
-Rendben.Menjünk be.
Kézen fogva sétáltunk a házba.Ott Én elmentem zuhanyozni és átöltözni.
Már végeztem a tusolással mikor hirtelen éles fájdalom hasított a hasamba és a földre zuhantam.
Kivágódott az ajtó és Edward ott termett mellettem.
-Bella!Jól vagy?Mi a baj?
Nem tudtam válaszolni,mert nagyon fájt.
-Édesem,mondj valamit kérlek!Mid fáj?
-A hasam.
Nyögtem ki,de többet nem tudtam volna mondani.Edward óvatosan felemelt és az ágyba fektetett.
-Felhívom Carlislet.
(Edward szemszöge)
-Hallo?
-Apa
-Edward?Valami baj van?Mi történt?
-Bella.Hirtelen összeesett és a hasát fájlalja.Carlisle nagyon szenved.Kérlek segíts.
-Nyugodj meg fiam.Vegyél elő egy fájdalomcsillapítót és egy görcsoldót.Add oda neki és ha még mindig rosszul van akkor hívj fel.
-Mi?Mi baja?
-Edward még nem tudom,utána kell néznem néhány dolognak.Hívj,ha nem javul.Szia.
-Na,de...Letette.
(Bella szemszöge)
-Bella.Vedd ezeket be,apa szerint jobb lesz.
-Rendben.
Lenyeltem a keserű pirulákat és pár perc múlva már jól voltam,de nem értem miért történt ez,nem ettem semmi rosszat,nem vagyok beteg sem.
-Jobban vagy?Kérsz valamit?
-Jól vagyok.Nem kérek semmit.Menj nyugodtan vadászni.
-Nem hagylak itt.Mi van,ha megint rosszul leszel?
"Most erre mit mondjak?Nem hagyhatom,hogy ne igyon.Megvan."
-Semmi baj,biztos valami rosszat ettem.Tudod,hogy mostanában sokat eszem,biztosan csak emiatt van.
Hazudtam,bár biztos voltam benne,hogy nem ez okozta.
-Biztos?Nem hiszem,hogy emiatt lenne.
-Igen nyugodj meg és menj,hogy minél előbb itt lehess velem.
-Jól van,de sietek vissza.
Megcsókolt és elindult.Még mindig fogalmam sem volt,hogy mitől lettem rosszul.Kimentem a fürdőbe és ott valami furcsát láttam.
A hasam enyhén kidudorodott.
-Ez meg mi?
"Eddig nem volt itt.Nem tudom mi lehet ez"
A telefonért nyúltam és tárcsáztam
-Hallo
-Bella vagyok.Esme beszélhetnék Carlisle-al?
-Persze.Jól vagy?
-Igen.Köszönöm.
-Edward hol van?
-Elküldtem vadászni,már itt volt az ideje.
-Remélem siet vissza.Ó,szia Bella adom a férjem.
-Köszönöm Esme.
-Bella?Jól vagy?
-Igen Carlisle.Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Mitől lehet a hasamon egy kis dudor ami eddig nem volt itt?
-Egy dudor?
-Igen olyan,nem is tudom,mintha több hetes terhes lennék.
"Hogy mondhattam ilyet hiszen a vámpíroknak nem lehet gyerekük.De ha logikusan nézzük akkor:a megnövekedett étvágy,a rosszul lét.
Várjunk csak!3 hete vagyunk itt és és már menstruálnom kellett volna,erről teljesen elfeledkeztem"Gondolataimból apósom hangja rángatott ki.
-Bella.Minden rendben?
-Igen csak elgondolkodtam.Van olyan betegség amely imitálja a terhesség tüneteit?
-Miért ilyen tüneteid vannak?
-Igen.Rosszul lét,többet is eszem és bár teljesen elfelejtettem,de már megkellet volna jönnie.Mi történik Carlisle?
Nem úgy volt,hogy nektek nem lehet gyereketek?
-De igen Bella.eddig úgy tudtam,de miután Edward felhívott azután beszéltem az egyik nagyon régi barátommal és Ő azt mondta,
hogy hallott már róla,hogy vámpír férfitől emberi nőnek lett gyermeke.
-Akkor,akkor Én most terhes vagyok?
"Istenem soha nem gondoltam bele milyen lenne egy gyermek Edwardtól.Biztosan olyan szép lenne mint Ő"
-Igen Bella attól tartok.Sajnálom.
-Mi?Mi az,hogy sajnálod,de hát ez egy csoda egy kisbaba Edwardtól.
-Bella.Az emberi anyák nem élik túl a szülést.
"Atyám,ez lehetetlen,megszületik a babám és nem is láthatom?"
-Ne aggódj Bella,hazajöttök és valahogyan kiszedjük belőled még késő nem lesz.
-Mi?Megakarod ölni a gyerekem?Nem azt nem fogom megengedni,érted?Ez a gyerek egy darab Edwardból!Az életem árán is megvédem!!
-De Bella,belefogsz halni a szülésbe.
-Nem érdekel.A gyerekem meg fog születni!Bármi legyen is az ára.
-Jól van Bella ha ezt szeretnéd.Kitalálunk valamit.Talán,nem tudom,ha Edward visszaér induljatok haza.Majd kutatunk egy kicsit.Találunk megoldást.
-Rendben,de ha csak megpróbáljátok Őt bántani Carlisle Én nem tudom mit teszek.
-Bella nyugodj meg.Megígérem,hogy nem bántom a kicsit.
-Rendben.Odaadnád nekem Rosaliet?
-Persze.
-Hallo?
-Rose?Tudom,hogy nem kedvelsz,de segítened kell.Tudod már,hogy én...
-Igen tudom,de mit akarsz tőlem?
Rose hangja megint hideg és ellenszenves volt,pedig már kezdtünk jóban lenni.
-Segítened kell,megvédeni a babát,ha velem valami történik,szeretném,ha Te megvédenéd és szeretnéd a babámat,kérlek Rosalie tedd meg ezt nekem.
-Hát nem tudom.Edward mérges lesz,de rendben van Bella megígérem.
-Köszönöm Rose.
Letettem a telefont és az idegességet lassan felváltotta az izgalom és a boldogság.
"Vajon Edward örülni fog?Dühös lesz?Vagy Ő is azt akarja majd,hogy kivegyék belőlem?Vajon kisfiú lesz?Hasonlít majd az apjára?"
(Carlisle szemszöge)
"Most mit csináljak?Eddig azt hittem nem lehet gyerekünk,erre kiderül,hogy mégis."
-Édesem jól vagy?
-Aggódom Bella miatt.
-Mi baja van beteg?
-Ó!Sajnálom,nem említettem?Kedvesem nagyszülők leszünk.
-Hogy mi?De hát hogyan?Ki?Mikor?
-Nyugodj meg.Bella terhes.
-Mi?
Ekkor már nem ketten voltunk a nappaliban hanem Alice,Rosalie aki már mindent tudott és Emmett is.
-Hogy lehetne Bella terhes?
-Megcsalta Edwardot?
Kérdezte Emmett.
-Nem!Ő szereti Edwardot nem tenne ilyet és azt láttam volna.
Alice mindig megvédte barátnőjét.
-Nem nem csalta meg.Edwardtól terhes.Beszéltem egy régi ismerősömmel és Ő elmondta,hogy ritkán,de előfordul,
hogy egy vámpír férfi teherbe ejt egy emberi nőt.
-De hát ez csodálatos.Akkor mégis miért vagy ilyen gondterhelt?
-Esme.Ezekbe a szülésekbe az anyák mindig belehalnak.
Esme boldog arca most szomorú lett.
-Tessék?Ezt elmondtad Bellának?
-Igen.Mondtam neki és azt is,hogy azonnal induljanak,ha Edward visszaér a vadászatból és akkor kitaláljuk,hogyan szedjük ki belőle.
-Mit mondott?
-Azt,hogy csak az élete árán.És hogy senki sem bánthatja a babát,mert az egy darab Edwardból és nem engedi,hogy bárki ártson neki.
-Igen.Megkért,hogy ha valami történik vele akkor szeressem és védjem meg a kicsit.
Felelte Rosalie."Gondoltam,hogy ezért akart vele beszélni."
-Mit válaszoltál neki?És Miért téged kért meg?
Kérdezte ismét Emmett.
-Megígértem neki,hogy megvédem a Babát.
Mindenki döbbenten figyelte Rosaliet.
-És valószínűleg azért engem kért meg,mert tudja,hogy bármit megtennék,hogy lehessen egy gyermekem.
-Rosalie.Bella belehal a szülésbe.
-Tudom anya.Én is hezitáltam,de Bella határozott volt.És tényleg komolyan gondolta,hogy megvédi és megszüli a Babát,
ha az életébe kerül is.
-Talán,ha elég erős lesz,akkor talán miután megszült és még ver a szíve akkor gyorsan átváltoztatjuk és talán nem hal meg.
Mármint igen,de vámpírként újjászülethet.
Tanakodtam,igaz csak magamnak szántam,de a többiek is meghallották.
-Szerinted sikerülhet?
-Igen,de ezt még kikel dolgozni.
Ekkor hirtelen Alice ledermedt és fájdalmasan felkiáltott.
-Alice?Mit láttál?
-Bellát láttam.Éppen csomagolt és azon töprengett,hogy Edward vajon mit fog szólni a gyerekhez.
És furcsa,de éreztem,hogy boldog,és tényleg elhatározta,hogy megvédi a babát.
-Jól van Alice,de miért sikítottál?
-Mert Bella összeesett,olyan volt mintha valaki leütné és és utána már nem láttam a jövőjét.
-Hogy mi?Az nem lehet.
-Szólni kell Edwardnak.
(Edward szemszöge)
Csörögöt a telefonom."Mi az ilyenkor nem szoktak hívni?"
-Hallo.
-Edward.
-Tessék apa,mi történt?
-Azonnal indulj a villába.Bellával történt valami.
-Mi?Mi történt?Jól van?
-Nem tudjuk Edward.
-Majd Hívlak.
Letettem a telefont és a lehető leggyorsabban rohantam.
"Mi történhetett?Leesett a lépcsőn?Megint rosszul van?Megette egy cápa?Annyira vonzza a bajt!Miért is hallgattam rá?Miért hagytam ott?"
Fél óra múlva értem vissza a szigetre és mér akkor éreztem egy idegen vámpír szagát.
-Jaj ne!Csak ezt ne!
Rohantam át a kis erdőn,de már ott is éreztem a füstöt.Kiértem a tisztásra és ott a ház már romokban hevert és lángolt.
-Neeeeeeeeeeee
Kiáltottam fel."Istenem ez nem lehet elvesztettem őt,meghalt,vége."
-Drága szerelmem.Mi lesz most?Nem tudok nélküled élni.Te voltál az életem.Hogy lehettem ennyire felelőtlen?
Miért nem maradtam veled?Miattam,miattam haltál meg.
Mérhetetlen fájdalom járta át minden egyes porcikámat.Nem tudom,hogyan lehetséges,de elsötétült előttem minden és a földre rogytam.
(Carlisle szemszöge)
"Mi történt?Miért tűnt el Bella jövője?Nem lehet,hogy meghalt?!Miért nem hív már Edward?Mér egy órája felhívtam."
Alice megint felsikított.Már megint egy borzalmas látomása volt.
-Mit láttál kedvesem?
Kérdezte Jasper szerelmétől
-A ház ég.Valaki felgyújtotta.Edward nagyon szenved.És Bella jövőjét még mindig nem látom.Edward össze esett.
Nem tudom,hogyan lehetséges,de elvesztette az eszméletét.
-Mi?Az nem lehet vámpírok vagyunk.
-Tudom,de ezt láttam.
-Azonnal oda kell mennünk.
Esme már nagyon aggódott
-Egyetértek Esmével.Azonnal induljunk!
Emmett felpattant és útra készen állt.
-Jól van menjünk.
-Ha sietünk 10 óra múlva már ott lehetünk.
Mind a hatan eszeveszett rohanásba kezdtünk.Úgy futottunk,mint még soha.Egészen Dél-Amerikáig szaladtunk.
Ott hajóra kellett szállni.
-Mikor érünk már oda?
-Nyugi Rosalie,mindjárt ott vagyunk.
Emmett nyugtatgatta kedvesét,de Ő maga is nagyon aggódott.
-Már látom a szigetet,még mindig terjeng a füst.
Gyorsan kikötöttünk és a ház,a volt ház felé siettünk.Megláttam Edwardot amint ott fekszik.És hihetetlen volt,de tényleg nem volt magánál.
-Edward!Fiam kelj fel.Edward.
-Engedj oda Esme.
Esme félrehúzódott,de nem ment messzire.
-Edward hallasz engem?Nyisd ki a szemed.Fiam kelj fel.
-Miért nem mozdul?
-Szerintem,érzelmi sokkot kapott.A mérhetetlen fájdalom amit érzett elviselhetetlen volt neki ezért a sötétségbe menekült.
-Fel fog ébredni?
-Nem tudom.Csak rajta múlik.Ilyennel még nem találkoztam.
-Ó Carlisle.Miért történt ez velük?Végre olyan boldogok voltak.És most Bella meghalt,Edward pedig kómában fekszik.
-Bella nem halt meg.
Lépett közelebb Jasper.
-Hogy érted,hogy nem halt meg?
-Igaz,hogy van egy holttest a romok alatt,de biztos,hogy nem Bella az.És az illatát is érzem agy idegen vámpír szagával keveredve.
Nem tudom,hogy mit akar vele.Két lehetőség van:vagy máshol végez vele,vagy pedig még egy ideig életben tartja és utána öli meg.
Rosalie és Emmett jöttek oda hozzánk.
-A szigeten nem találtuk meg Bella testét és a partnál a szagukat is elvesztettük.Mi van Edwarddal?
-Kómában van.Csak rajta múlik mikor ébred fel.
-Hol van Alice?
-Mielőtt Bella eltűnt,Alice látta,hogy egy levelet ír.
-Milyen levelet?
-Bella írt egy levelet,arra az időre,ha meghalna a szülés során.
-De hát az egész ház oda.
-Igen,de Alice biztos benne,hogy a levél megvan,mert Bella beletette egy dobozba amit Edwardtól kapott és azt pedig az egyik bőröndbe tette.
-Meg van!!
Alice kiáltására mind felkaptuk a fejünket.
"Ennyi lenne?Egy apró doboz és egy levél.Ennyi maradt a bátor és erős,mosolygós Bellából?"
-Ennyi maradt volna abból a lányból aki boldogságot hozott a családunkra?
"Hihetetlen,hogy Esme is erre gondolt"
-Mit csináljunk?Elolvassuk?
Kérdezte Jasper.
-Nem tudom Edwardnak szól.
-Majd otthon felolvasom Edwardnak,hátha felébred.
Alice,nagyon összetört,hiszen nagyon szerette Bellát,és Edward és Ő nagyon egymáshoz nőttek,mint az igazi testvérek.
-Nem vihetjük haza Edwardot ilyen állapotban.És Bella,Bella,Bella halálára is magyarázatot kell találnunk.
Jasper nehezen mondta ki ezt a mondatot,de kiellett mondani.
-És ha Bella nem halt meg?
-Ugyan.Egy vámpír vitte magával és Alice nem látja a jövőjét.Rosalie nekem is fáj,de Bella meghalt.
-Rendben.Nem tudjuk,hogy Edward mikor tér magához,ha egyáltalán magához tér.A legjobb az lesz,ha Angliába költözünk.
Forksban pedig azt mondjuk,hogy mindketten meghaltak.
-És mégis miben?
-Autóbaleset.Egy részeg sofőr beléjük hajtott.Emmett és Jasper elintézik a romokat,Én pedig a a testeket.
Eltakarítottuk a ház romjait.Olyan lett mintha sosem állt volna ott semmi.
Esme megtalálta Bella gyűrűjét és egy ezüst tükröt amit még Karácsonyra kapott Alicetől és Rosalietól.
Még aznap elintéztük a balesetet.Az emberek elhitték,még a hírekben is bemondták.
Emmett és Rosalie elvitték Edwardot a London melletti házunkba.Mi pedig hazamentünk Forksba.
Charlie és Renee is teljesen kiborultak,nem tudom hogy fogják átvészelni.Bella barátai is teljesen ledöbbentek.
A temetésen sokan jelen voltak,csak a családom tudta,hogy egyik sem az a test akinek lennie kellene.
Edward még élt igaz kómában,Bella testét pedig nem találtuk meg.A temetés után két nappal elhagytuk Forksot ás Amerikát.
Sajnos csak a helyet hagytuk el mert a család már nem volt a régi,a gyászt és a rosszkedvet magunkkal vittük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)