Sziasztok!
Sajnálom ez a fejezet nem lett jó. Gondolkodtam is, hogy feltegyem-e, de
Brendonnak és Charlottenak igen fontos szerep jut a későbbiekben.
Bocsánat, de mostanában blokkolva van az agyam.
Nem tudok naponta frissíteni, mert elég sok dolgom van az egyetem és egyéb dolgok
miatt. Ne haragudjatok!!
2009. augusztus 22., szombat
12.fejezet
(Bella szemszöge)
Nem néztem senkire, nem figyeltem a külvilágra sem.
Az emberek értetlenkedtek, és megjegyzéseket tettek,
hogy figyeljek oda, meg vigyázzak és ehhez hasonlók.
Nem érdekelt. Akkor az sem zavart volna,
ha valaki odajön és egy szó nélkül fejbe lő.
Talán még örültem is volna. Megígértem,
hogy nem ártok magamnak, de nagyon megbántam.
„Hogy is ígérhettem ilyesmit?”
Nehezen, de sikerült felszállnom a gépre.
A légikisasszonyok próbáltak kedveskedni, de Én nem kértem
semmit.
„Edward, itt kellene ülj mellettem és a nászutunkra kellene mennünk.
Ehelyett Te meghaltál, Én meg menekülök és kitudja mi lesz később.
Engednem kellett volna, hogy valaki velem jöjjön, vagy ragaszkodni ahhoz,
hogy velem maradj. Minden az Én hibám.”
Nem tudom mikor, de elaludtam.
Álmomban a családommal voltam. Alice a szokásos mosolyával köszöntött.
Esme megölelt és homlokon csókolt, Em és Jazz jó erősen, de vigyázva megölelt.
Carlisle apai ölelésben részesített, Rosalie a gyönyörű mosolyát villantotta felém.
Ott volt Ő, aki hívogatóan tárta szét karjait.
Boldogan indultam el felé. Belesimultam ölelésébe, csukott szemmel szívtam
be csodás illatát.
Mikor viszont kinyitottam a szemem és felakartam nézni csodás arcára, nem volt ott.
Az ölelő karok szorosabbakká váltak. Az angyali arc helyén a gyilkos arca volt.
-Mark?
Nem szólt,csak megharapott és a földre dobott.
Kínok között vergődve láttam a Cullen villát, amint elemésztik a lángok.
Zihálva tértem magamhoz.
-Kisasszony, jól van?
-Igen.
-Kapcsolja be az övét, leszállunk.
-Köszönöm.
Becsatoltam az övemet és az ülésbe simultam.
Rettegtem, soha többé nem akartam látni azt az arcot.
Apró koccanást éreztem, majd a gép lassított és leállt.
Az utasok tolakodva szálltak ki a gépből. Én nem siettem sehová.
„ Elmenjek arra a címre, amit Jane adott? Minek bujkáljak?
Azt ígértem nem teszek kárt magamban, azt nem, hogy nem fognak megölni.”
Végül úgy döntöttem felkeresem Jane ismerősét.
Régi stílusú épület volt, de karbantartott.
Négy emeletes, a lakás ahová tartottam a legfelsőn volt.
Becsengettem. Lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó.
Egy sovány, sápadt világosbarna hajú lány nyitott ajtót.
„ Biztosan beteg. Milyen sovány, de a hasa, csak nem terhes?”
-Segíthetek?
Kérdezte fáradt hangon.
-Elnézést, Én egy bizonyos Brendon Evans-t keresek.
-Ő a férjem. Pár perc és hazaér. Addig gyere be.
-Köszönöm.
-Én Charlotte vagyok.
-A nevem...
-Bella.
Hallottam egy férfihangot.
A hang irányába néztem, megláttam egy fehér bőrű izmos férfit.
Az arcáig már nem jutottam el. Azonnal felugrottam és Charlotte elé álltam.
-Hadija Őt békén.
-Nyugi Bella. Nézz a szemembe.
Mondta. Megtettem, ráemeltem tekintettem és nyugodtabb lettem, a szemei aranybarnák voltak.
-Mit akarsz itt? Honnan tudod a nevem?
-Itt lakom. Ő a feleségem. A neved pedig Jane mondta. Felhívott, hogy jönni fogsz.
-Nem mondta, hogy vámpírhoz jövök.
-Zavar téged?
-Nem. Amíg nem térsz át az emberekre nem zavar.
-Drágám, honnan tudja, hogy mi vagy?
-Nem tudom, Jane csak a nevét mondta el és, hogy papírokra lesz szüksége.
-Éhes vagy?
Kérdezte Charlotte.
-Köszönöm nem. Viszont érdekelne, hogy mi bajod van.
Nem akarok tolakodó lenni,de nem festesz túl jól és ha nem tudnám,
hogy lehetetlen azt mondanám, hogy terhes vagy.
-Nos terhes vagyok.
-Azt mondtad Ő a férjed.
-Igen.
-Akkor nem értem. Edward és Carlisle is azt mondta, hogy a vámpíroknak nem lehet gyerekük.
A testük megfagy abban az állapotban, melyben az átváltozáskor volt és többé nem változik.
-Te aztán sokat tudsz rólunk. Ez mind igaz, de a vámpír férfiaknak lehet gyerekük emberi nőktől.
Teljesen ledöbbentem.
-A terhesség gyorsabb az átlagosnál és az anya bele is hal a szülésbe.
-Értem.
-A szülés után rögtön átváltoztatom Charlotte-ot.
Mondta Brendon.
-Elmondod ki vagy és mi történt veled?
Kérdezte a lány.
-Bella vagyok, egy kisvárosból menekülök. Az esküvőm előtti napon kimentem
a szüleim sírjához. Mark elkapott és megakart ölni. A folyóba zuhantam és elsodort az ár.
Mikor felébredtem Jane ott volt és mondta, hogy a családom meghalt.
Először nem akartam elhinni hiszen, hogy halhatott volna meg hét erős vámpír.
-Várj azt mondod, a családod vámpírokból állt?
-Igen. Csodálatosak voltak. Igazából a vőlegényem családja volt, de
miután meghaltak a szüleim hozzájuk
költöztem és az Én családom is Ők lettek.
Nagyon szeretem Őket, most pedig halottak. Miattam haltak meg.
-Ne mond ezt. Nem tehetsz róla. Ki az a Mark?
-Mark az esküvőnkre érkezett. Aro-val, Jane-el és Renátával.
Új testőr a Volturinál. Nem régóta van velük. Mikor Volterrában jártam még nem volt ott.
Nem nagyon tudta türtőztetni magát, állandóan az járt a fejében hogyan ölhetne meg.
Edward gondolatolvasó révén hallotta mit tervez és mérges lett.
Aro megmondta Marknak, hogy menjen haza, de csak tőlünk ment el és várta az alkalmat, mikor egyedül leszek.
-Te rengeteget tudsz. Aro elment az esküvődre? Az emberek nem tudhatnak rólunk, ráadásul még Volterrában is jártál.
-Aro belement, hogy nem kell meghalnom, ha az esküvő után átváltoztatnak.
Azon kívül a képességem is érdekli.
-Milyen képességed?
-Edward, nem tudott olvasni a gondolataimban, Aro, Alec és Jane képessége sem hatott rám. Eleazar szerint van egy pajzsom.
-Már emberként, ez hihetetlen.
-Ne haragudjatok, de nem szeretnék többet beszélni erről. Nagyon fáj, az elvesztésük.
-Rendben van. Pihenj le.
Mondta Charlotte.
-Bella? Milyen nevet írjak a papírjaidra?
Ezen nem is gondolkoztam.”Mára már Bella Cullen-nek kellene lennem.”
-Fogalmam sincs, szeretem a nevem.
-Mi lenne, ha Isabella Evans lenél?
-Jó ötlet drágám.
Mondta Brendon kedvesének.
-Rendben, ha nektek nem gond?!
-Nem. Akkor egy fénykép és kész is leszünk.
Borzalmasan festettem.” Nem kéne, hogy ezzel a kinézettel legyen tele az összes papírom.”
A táskámból előkotortam a pénztárcám,abban volt egy igazolványkép.
„Még jó, hogy Jane megtalálta a táskám.”
-Ez jó lesz?
-Igen.
-Hogy ismerkedtetek meg?
Kérdeztem, mert nem hittem, hogy akad olyan páros.
-Este sétáltam a városban, mikor sikolyokat hallottam egy sikátor felől.
Gondolkodás nélkül odamentem, háttal nekem ott állt Brendon előtte pedig egy nő feküdt.
-Azt hitte bántottam a lányt. Igazából segítettem neki. Abban a szent pillanatban
beleszerettem, hiszen olyan törékeny teremtés és mégis bátran vetette volna rám magát azért, hogy segítsen egy idegennek.
-Nem bírt távol lenni tőlem, ezért hazáig követett. A lakásomban találtam rá,
kicsit meglepődtem, de nem féltem. Azóta együtt vagyunk-
-Pontosan 1 éve 3 hónapja és 17 napja.
-Fantasztikus.
Ennyit bírtam mondani, aztán elaludtam.
(Brendon szemszöge)
Nagyon sajnáltam Bellát. „Én el sem tudnám képzelni Charlotte nélkül az életem.”
-Szegény. Mennyi szörnyűség, pedig csak boldogok akartak lenni.
-Igen. Különleges egy teremtés.
-Volturi, előttük kell titkolnod engem és a kicsit ugye?
-Igen.
-Bellát is életben hagyták.
-Azért, mert Aro szereti a különleges vámpírokat és Bellából az lett volna.
-Értem. Hozok neki egy takarót.
Elkészítettem az összes iratot amire szüksége lehetett.
Bella után nem sokkal szerelmem is álomba merült.
(Bella szemszöge)
Nem néztem senkire, nem figyeltem a külvilágra sem.
Az emberek értetlenkedtek, és megjegyzéseket tettek,
hogy figyeljek oda, meg vigyázzak és ehhez hasonlók.
Nem érdekelt. Akkor az sem zavart volna,
ha valaki odajön és egy szó nélkül fejbe lő.
Talán még örültem is volna. Megígértem,
hogy nem ártok magamnak, de nagyon megbántam.
„Hogy is ígérhettem ilyesmit?”
Nehezen, de sikerült felszállnom a gépre.
A légikisasszonyok próbáltak kedveskedni, de Én nem kértem
semmit.
„Edward, itt kellene ülj mellettem és a nászutunkra kellene mennünk.
Ehelyett Te meghaltál, Én meg menekülök és kitudja mi lesz később.
Engednem kellett volna, hogy valaki velem jöjjön, vagy ragaszkodni ahhoz,
hogy velem maradj. Minden az Én hibám.”
Nem tudom mikor, de elaludtam.
Álmomban a családommal voltam. Alice a szokásos mosolyával köszöntött.
Esme megölelt és homlokon csókolt, Em és Jazz jó erősen, de vigyázva megölelt.
Carlisle apai ölelésben részesített, Rosalie a gyönyörű mosolyát villantotta felém.
Ott volt Ő, aki hívogatóan tárta szét karjait.
Boldogan indultam el felé. Belesimultam ölelésébe, csukott szemmel szívtam
be csodás illatát.
Mikor viszont kinyitottam a szemem és felakartam nézni csodás arcára, nem volt ott.
Az ölelő karok szorosabbakká váltak. Az angyali arc helyén a gyilkos arca volt.
-Mark?
Nem szólt,csak megharapott és a földre dobott.
Kínok között vergődve láttam a Cullen villát, amint elemésztik a lángok.
Zihálva tértem magamhoz.
-Kisasszony, jól van?
-Igen.
-Kapcsolja be az övét, leszállunk.
-Köszönöm.
Becsatoltam az övemet és az ülésbe simultam.
Rettegtem, soha többé nem akartam látni azt az arcot.
Apró koccanást éreztem, majd a gép lassított és leállt.
Az utasok tolakodva szálltak ki a gépből. Én nem siettem sehová.
„ Elmenjek arra a címre, amit Jane adott? Minek bujkáljak?
Azt ígértem nem teszek kárt magamban, azt nem, hogy nem fognak megölni.”
Végül úgy döntöttem felkeresem Jane ismerősét.
Régi stílusú épület volt, de karbantartott.
Négy emeletes, a lakás ahová tartottam a legfelsőn volt.
Becsengettem. Lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó.
Egy sovány, sápadt világosbarna hajú lány nyitott ajtót.
„ Biztosan beteg. Milyen sovány, de a hasa, csak nem terhes?”
-Segíthetek?
Kérdezte fáradt hangon.
-Elnézést, Én egy bizonyos Brendon Evans-t keresek.
-Ő a férjem. Pár perc és hazaér. Addig gyere be.
-Köszönöm.
-Én Charlotte vagyok.
-A nevem...
-Bella.
Hallottam egy férfihangot.
A hang irányába néztem, megláttam egy fehér bőrű izmos férfit.
Az arcáig már nem jutottam el. Azonnal felugrottam és Charlotte elé álltam.
-Hadija Őt békén.
-Nyugi Bella. Nézz a szemembe.
Mondta. Megtettem, ráemeltem tekintettem és nyugodtabb lettem, a szemei aranybarnák voltak.
-Mit akarsz itt? Honnan tudod a nevem?
-Itt lakom. Ő a feleségem. A neved pedig Jane mondta. Felhívott, hogy jönni fogsz.
-Nem mondta, hogy vámpírhoz jövök.
-Zavar téged?
-Nem. Amíg nem térsz át az emberekre nem zavar.
-Drágám, honnan tudja, hogy mi vagy?
-Nem tudom, Jane csak a nevét mondta el és, hogy papírokra lesz szüksége.
-Éhes vagy?
Kérdezte Charlotte.
-Köszönöm nem. Viszont érdekelne, hogy mi bajod van.
Nem akarok tolakodó lenni,de nem festesz túl jól és ha nem tudnám,
hogy lehetetlen azt mondanám, hogy terhes vagy.
-Nos terhes vagyok.
-Azt mondtad Ő a férjed.
-Igen.
-Akkor nem értem. Edward és Carlisle is azt mondta, hogy a vámpíroknak nem lehet gyerekük.
A testük megfagy abban az állapotban, melyben az átváltozáskor volt és többé nem változik.
-Te aztán sokat tudsz rólunk. Ez mind igaz, de a vámpír férfiaknak lehet gyerekük emberi nőktől.
Teljesen ledöbbentem.
-A terhesség gyorsabb az átlagosnál és az anya bele is hal a szülésbe.
-Értem.
-A szülés után rögtön átváltoztatom Charlotte-ot.
Mondta Brendon.
-Elmondod ki vagy és mi történt veled?
Kérdezte a lány.
-Bella vagyok, egy kisvárosból menekülök. Az esküvőm előtti napon kimentem
a szüleim sírjához. Mark elkapott és megakart ölni. A folyóba zuhantam és elsodort az ár.
Mikor felébredtem Jane ott volt és mondta, hogy a családom meghalt.
Először nem akartam elhinni hiszen, hogy halhatott volna meg hét erős vámpír.
-Várj azt mondod, a családod vámpírokból állt?
-Igen. Csodálatosak voltak. Igazából a vőlegényem családja volt, de
miután meghaltak a szüleim hozzájuk
költöztem és az Én családom is Ők lettek.
Nagyon szeretem Őket, most pedig halottak. Miattam haltak meg.
-Ne mond ezt. Nem tehetsz róla. Ki az a Mark?
-Mark az esküvőnkre érkezett. Aro-val, Jane-el és Renátával.
Új testőr a Volturinál. Nem régóta van velük. Mikor Volterrában jártam még nem volt ott.
Nem nagyon tudta türtőztetni magát, állandóan az járt a fejében hogyan ölhetne meg.
Edward gondolatolvasó révén hallotta mit tervez és mérges lett.
Aro megmondta Marknak, hogy menjen haza, de csak tőlünk ment el és várta az alkalmat, mikor egyedül leszek.
-Te rengeteget tudsz. Aro elment az esküvődre? Az emberek nem tudhatnak rólunk, ráadásul még Volterrában is jártál.
-Aro belement, hogy nem kell meghalnom, ha az esküvő után átváltoztatnak.
Azon kívül a képességem is érdekli.
-Milyen képességed?
-Edward, nem tudott olvasni a gondolataimban, Aro, Alec és Jane képessége sem hatott rám. Eleazar szerint van egy pajzsom.
-Már emberként, ez hihetetlen.
-Ne haragudjatok, de nem szeretnék többet beszélni erről. Nagyon fáj, az elvesztésük.
-Rendben van. Pihenj le.
Mondta Charlotte.
-Bella? Milyen nevet írjak a papírjaidra?
Ezen nem is gondolkoztam.”Mára már Bella Cullen-nek kellene lennem.”
-Fogalmam sincs, szeretem a nevem.
-Mi lenne, ha Isabella Evans lenél?
-Jó ötlet drágám.
Mondta Brendon kedvesének.
-Rendben, ha nektek nem gond?!
-Nem. Akkor egy fénykép és kész is leszünk.
Borzalmasan festettem.” Nem kéne, hogy ezzel a kinézettel legyen tele az összes papírom.”
A táskámból előkotortam a pénztárcám,abban volt egy igazolványkép.
„Még jó, hogy Jane megtalálta a táskám.”
-Ez jó lesz?
-Igen.
-Hogy ismerkedtetek meg?
Kérdeztem, mert nem hittem, hogy akad olyan páros.
-Este sétáltam a városban, mikor sikolyokat hallottam egy sikátor felől.
Gondolkodás nélkül odamentem, háttal nekem ott állt Brendon előtte pedig egy nő feküdt.
-Azt hitte bántottam a lányt. Igazából segítettem neki. Abban a szent pillanatban
beleszerettem, hiszen olyan törékeny teremtés és mégis bátran vetette volna rám magát azért, hogy segítsen egy idegennek.
-Nem bírt távol lenni tőlem, ezért hazáig követett. A lakásomban találtam rá,
kicsit meglepődtem, de nem féltem. Azóta együtt vagyunk-
-Pontosan 1 éve 3 hónapja és 17 napja.
-Fantasztikus.
Ennyit bírtam mondani, aztán elaludtam.
(Brendon szemszöge)
Nagyon sajnáltam Bellát. „Én el sem tudnám képzelni Charlotte nélkül az életem.”
-Szegény. Mennyi szörnyűség, pedig csak boldogok akartak lenni.
-Igen. Különleges egy teremtés.
-Volturi, előttük kell titkolnod engem és a kicsit ugye?
-Igen.
-Bellát is életben hagyták.
-Azért, mert Aro szereti a különleges vámpírokat és Bellából az lett volna.
-Értem. Hozok neki egy takarót.
Elkészítettem az összes iratot amire szüksége lehetett.
Bella után nem sokkal szerelmem is álomba merült.
2009. augusztus 18., kedd
11.fejezet.
(Edward szemszöge)
Kate velünk maradt, pontosabban Daviddel.
Egész jól viselte a dolgot. Biztosan a szerelem miatt.
„Én is mindent elviseltem és elviselnék érte. Viszont ez a fájdalom,
mérhetetlenül fáj. Legszívesebben meghalnék, de nem tehetem a
családom nem bírná ki még az Én halálomat is. Bellának is megígértem,
hogy nem csinálok semmi ostobaságot.”
Csendben haladtunk az erdőben. Megálltunk a temetőnél.
Letettem a csokrot a sírra.
-Nagyon sajnálom. Megígértem, hogy boldoggá teszem és megvédem,
de nem sikerült. Remélem, hogy most ott van veletek. Biztos, a mennyországba
jutott, hiszen már a Földön is egy angyal volt.
Soha nem fogom Őt elfelejteni.
Felkeltem és útnak indultam arra az átkozott helyre.
A családom némán követett.
Megálltam a folyó mellett. Elővettem a márványtáblát, amire
az altatója kottáját véstem és a Cullen címert. Nem írhattam ki,
hogy itt halt meg Bella Swan életem szerelme, akit egy vérengző szörnyeteg ölt meg.
-Ez csodálatos.
Mondta Esme.
Nem volt a közelben semmi, amire felrakhattam volna.
Em látta, mit keresek. Elment és pár pillanat múlva egy kisebb szikladarabbal tért vissza.
-Köszönöm.
Letette a folyómellé. Ráerősítettem a táblát.
-Szerelmem, annyira sajnálom. Bíztál bennem és Én nem tudtalak megvédeni.
Beléptél az életembe és felforgattad azt.
Először megfutamodtam, egy ember menekülésre késztetett egy olyan
szörnyet, mint Én.
Barátkozni akartál, próbáltam távol maradni, de nem ment.
Megfogott az egész lényed, a kíváncsiságod, a makacs ragaszkodásod,
a csodás elméd.
Elhoztad nekem, nekünk a boldogságot.
Annyi évtizedig léteztem a saját világomban, tépelődtem és sanyargattam magam, de jöttél Te.
Mindent megváltoztattál.
Ha tudnád kicsim, hogy mennyire hiányzol. Remélem egyszer, mikor engem is valahogy utolér a vég.
Nem remélem, hogy odakerülök ahová Te, de remélem egy kis időre láthatlak majd.
Ígéretet tettem neked, hogy nem vetek véget az életemnek. Befogom tartani bármennyire is nehéz lesz nélküled.
Tudom, hogy nem találok senkit, aki hozzád hasonló lenne.
Soha nem fogok mást szeretni.
Letettem a rózsát a tábla mellé.
David és Kate léptek oda.
-Bella, annyira sajnálom, nagyon megkedveltelek.
Imádtam veled beszélgetni. Olyan másképp láttad a
Világot.
Mondta Kate.
-Nem ismertük egymást elég jól, de az első pillanattól kezdve tudtam, hogy különleges vagy.
Köszönöm neked, hogy megismerhettem Kate-t.
Sajnálom ami veled történt.
David is letette a virágot.
Carlisle és Esme váltották Őket.
-Kicsi Bella, annyira boldog voltam, mikor Edward végre szerelmes lett.
Először, csak azért örültem, mert végre nem volt egyedül a fiam, de aztán megismertelek.
Megismertem egy bátor, gondoskodó és szeretetre méltó lányt.
Annyi boldogságot hoztál nekünk, amennyit a hosszú évtizedek alatt
nem tapasztaltunk. Nagyon szeretlek.
Esme rázkódott a sírástól.
-Lányom, minden tekintettben különleges voltál.
Családfőként nem tudtam annyit tenni a gyerekeim boldogságáért,
mint amennyit Te tettél ez alatt a néhány év alatt. Büszkén neveztelek mindig a lányomnak és
örültem, hogy elfogadod a fiamat és minket olyannak amilyenek vagyunk.
Köszönök neked mindent Bella.
Rosalie és Emmett léptek a helyükre.
-Bella, nem indult jól a kapcsolatunk, de szerencsére ez megváltozott és
ez is, csak annak köszönhető, hogy Te kitartottál.
Nagyon fogsz hiányozni.
-Húgi, annyira sajnálom, hogy nem segíthettem neked.
Olyan jó volt, látni ahogy zavarba jössz a hülye beszólásaimtól.
Büszke vagyok rád, mert nagyobb erőd volt emberként,
mint nekem vámpírként. Olyan sok mindent elviseltél.
Látod, érzelgős kis csajt csináltál belőlem.
Nagyon szeretlek.
Emmett sosem volt érzelgős, de Bella közel állt hozzá.
Jól kijöttek.
Utolsónak Alice és Jassper mentek oda.
-Bella, nagyon rossz nélküled.
Kezdetben elleneztem ezt az egészet. Be kell valljam, hogy féltem.
Nem a lebukás miatt, sokkal inkább a saját kudarcom miatt.
Nem tudtam milyen lesz a közeledben.
Haragudtam rád, mert miattad összeomolhatott volna az önuralmam.
De nem, Te jöttél és olyan érzéseket hoztál magaddal ami megváltás
volt a számomra. Előtted nem sokat mosolyogtam.
A belőled áradó boldogság és szerelem olyan volt számomra,
mint valami andalító muzsika. Semmi nem lesz olyan, mint volt.
Nélküled nem.
Sajnáltam Jasspert, mert a saját érzései is eléggé rosszak és fájdalmasak voltak,
ennek tetejébe még a többiek és az Én fájdalmam is ott volt számára.
-A legjobb barátnőm, a testvérem voltál. Ez sosem fog változni.
Bella, Én, Én nagyon sajnálom. Érezted, hogy baj lesz, de Én azt mondtam,
hogy megtudunk védeni. Cserben hagytalak.
Annyira örültem, mikor látomásom volt rólad.
Tudtam, hogy nem csak Edward számára leszel fontos. Így is lett.
Neked köszönhetően tudom ki voltam az emberi életemben.
Most minden emlékemet eldobnám, csak azért, hogy itt légy.
Bella...
Nem tudta befejezni. Alice mindig tudta mit kell tenni vagy mondani, de akkor ott
nem tudott tovább beszélni.
-Nyugodj meg kedvesem.
Jassper nyugtatgatta szerelmét.
„Edward várjatok meg.”
Hallottam Jacob gondolatát. Nem sokkal később meg is láttuk a
22 hatalmas farkast.
Jacob, Seth és Leah odajöttek hozzánk.
Köszönés képen lehajtották fejüket.
„-Edward, nagyon sajnáljuk ami történt.”
Üzente Leah.
-Köszönöm, de nem tehettek róla.
„- Jobban kellett volna figyelnünk. Talán akkor nem történt volna meg.”
-Jake. Nem vagytok felelősek a történtekért.
„- Elmentek?”
Kérdezte Seth.
-Igen Seth. Elköltözünk. Nem maradhatunk itt és nem is bírnánk.
Seth elszaladt, majd már emberi alakban jött vissza.
-Nagyon fogtok hiányozni. Remélem azért nem tűntök el.
-Ti is hiányozni fogtok. Majd valahogy tartjuk a kapcsolatot.
-Tudod, hogy megkedveltem az egész családodat.
-Tudjuk Seth, és mi is téged, titeket.
Mondta Carlisle.
-Indulnunk kell.
-Vigyázzatok magatokra.
-Jacob, néha kinéznél ide a kedvemért?
„- Persze, ne aggódj, senki nem teszi tönkre.”
-Köszönöm.
Leah a szájából letett egy hatalmas csokrot, gyönyörű vadvirágok alkották.
-Viszlát barátaim.
Mondtam és elindultunk egy új élet felé. Egy olyan lét felé amiben, az életem elveszett.
Messziről hallottuk még, ahogy a farkasok fájdalmasan búcsúztattak minket és Bellát.
(Edward szemszöge)
Kate velünk maradt, pontosabban Daviddel.
Egész jól viselte a dolgot. Biztosan a szerelem miatt.
„Én is mindent elviseltem és elviselnék érte. Viszont ez a fájdalom,
mérhetetlenül fáj. Legszívesebben meghalnék, de nem tehetem a
családom nem bírná ki még az Én halálomat is. Bellának is megígértem,
hogy nem csinálok semmi ostobaságot.”
Csendben haladtunk az erdőben. Megálltunk a temetőnél.
Letettem a csokrot a sírra.
-Nagyon sajnálom. Megígértem, hogy boldoggá teszem és megvédem,
de nem sikerült. Remélem, hogy most ott van veletek. Biztos, a mennyországba
jutott, hiszen már a Földön is egy angyal volt.
Soha nem fogom Őt elfelejteni.
Felkeltem és útnak indultam arra az átkozott helyre.
A családom némán követett.
Megálltam a folyó mellett. Elővettem a márványtáblát, amire
az altatója kottáját véstem és a Cullen címert. Nem írhattam ki,
hogy itt halt meg Bella Swan életem szerelme, akit egy vérengző szörnyeteg ölt meg.
-Ez csodálatos.
Mondta Esme.
Nem volt a közelben semmi, amire felrakhattam volna.
Em látta, mit keresek. Elment és pár pillanat múlva egy kisebb szikladarabbal tért vissza.
-Köszönöm.
Letette a folyómellé. Ráerősítettem a táblát.
-Szerelmem, annyira sajnálom. Bíztál bennem és Én nem tudtalak megvédeni.
Beléptél az életembe és felforgattad azt.
Először megfutamodtam, egy ember menekülésre késztetett egy olyan
szörnyet, mint Én.
Barátkozni akartál, próbáltam távol maradni, de nem ment.
Megfogott az egész lényed, a kíváncsiságod, a makacs ragaszkodásod,
a csodás elméd.
Elhoztad nekem, nekünk a boldogságot.
Annyi évtizedig léteztem a saját világomban, tépelődtem és sanyargattam magam, de jöttél Te.
Mindent megváltoztattál.
Ha tudnád kicsim, hogy mennyire hiányzol. Remélem egyszer, mikor engem is valahogy utolér a vég.
Nem remélem, hogy odakerülök ahová Te, de remélem egy kis időre láthatlak majd.
Ígéretet tettem neked, hogy nem vetek véget az életemnek. Befogom tartani bármennyire is nehéz lesz nélküled.
Tudom, hogy nem találok senkit, aki hozzád hasonló lenne.
Soha nem fogok mást szeretni.
Letettem a rózsát a tábla mellé.
David és Kate léptek oda.
-Bella, annyira sajnálom, nagyon megkedveltelek.
Imádtam veled beszélgetni. Olyan másképp láttad a
Világot.
Mondta Kate.
-Nem ismertük egymást elég jól, de az első pillanattól kezdve tudtam, hogy különleges vagy.
Köszönöm neked, hogy megismerhettem Kate-t.
Sajnálom ami veled történt.
David is letette a virágot.
Carlisle és Esme váltották Őket.
-Kicsi Bella, annyira boldog voltam, mikor Edward végre szerelmes lett.
Először, csak azért örültem, mert végre nem volt egyedül a fiam, de aztán megismertelek.
Megismertem egy bátor, gondoskodó és szeretetre méltó lányt.
Annyi boldogságot hoztál nekünk, amennyit a hosszú évtizedek alatt
nem tapasztaltunk. Nagyon szeretlek.
Esme rázkódott a sírástól.
-Lányom, minden tekintettben különleges voltál.
Családfőként nem tudtam annyit tenni a gyerekeim boldogságáért,
mint amennyit Te tettél ez alatt a néhány év alatt. Büszkén neveztelek mindig a lányomnak és
örültem, hogy elfogadod a fiamat és minket olyannak amilyenek vagyunk.
Köszönök neked mindent Bella.
Rosalie és Emmett léptek a helyükre.
-Bella, nem indult jól a kapcsolatunk, de szerencsére ez megváltozott és
ez is, csak annak köszönhető, hogy Te kitartottál.
Nagyon fogsz hiányozni.
-Húgi, annyira sajnálom, hogy nem segíthettem neked.
Olyan jó volt, látni ahogy zavarba jössz a hülye beszólásaimtól.
Büszke vagyok rád, mert nagyobb erőd volt emberként,
mint nekem vámpírként. Olyan sok mindent elviseltél.
Látod, érzelgős kis csajt csináltál belőlem.
Nagyon szeretlek.
Emmett sosem volt érzelgős, de Bella közel állt hozzá.
Jól kijöttek.
Utolsónak Alice és Jassper mentek oda.
-Bella, nagyon rossz nélküled.
Kezdetben elleneztem ezt az egészet. Be kell valljam, hogy féltem.
Nem a lebukás miatt, sokkal inkább a saját kudarcom miatt.
Nem tudtam milyen lesz a közeledben.
Haragudtam rád, mert miattad összeomolhatott volna az önuralmam.
De nem, Te jöttél és olyan érzéseket hoztál magaddal ami megváltás
volt a számomra. Előtted nem sokat mosolyogtam.
A belőled áradó boldogság és szerelem olyan volt számomra,
mint valami andalító muzsika. Semmi nem lesz olyan, mint volt.
Nélküled nem.
Sajnáltam Jasspert, mert a saját érzései is eléggé rosszak és fájdalmasak voltak,
ennek tetejébe még a többiek és az Én fájdalmam is ott volt számára.
-A legjobb barátnőm, a testvérem voltál. Ez sosem fog változni.
Bella, Én, Én nagyon sajnálom. Érezted, hogy baj lesz, de Én azt mondtam,
hogy megtudunk védeni. Cserben hagytalak.
Annyira örültem, mikor látomásom volt rólad.
Tudtam, hogy nem csak Edward számára leszel fontos. Így is lett.
Neked köszönhetően tudom ki voltam az emberi életemben.
Most minden emlékemet eldobnám, csak azért, hogy itt légy.
Bella...
Nem tudta befejezni. Alice mindig tudta mit kell tenni vagy mondani, de akkor ott
nem tudott tovább beszélni.
-Nyugodj meg kedvesem.
Jassper nyugtatgatta szerelmét.
„Edward várjatok meg.”
Hallottam Jacob gondolatát. Nem sokkal később meg is láttuk a
22 hatalmas farkast.
Jacob, Seth és Leah odajöttek hozzánk.
Köszönés képen lehajtották fejüket.
„-Edward, nagyon sajnáljuk ami történt.”
Üzente Leah.
-Köszönöm, de nem tehettek róla.
„- Jobban kellett volna figyelnünk. Talán akkor nem történt volna meg.”
-Jake. Nem vagytok felelősek a történtekért.
„- Elmentek?”
Kérdezte Seth.
-Igen Seth. Elköltözünk. Nem maradhatunk itt és nem is bírnánk.
Seth elszaladt, majd már emberi alakban jött vissza.
-Nagyon fogtok hiányozni. Remélem azért nem tűntök el.
-Ti is hiányozni fogtok. Majd valahogy tartjuk a kapcsolatot.
-Tudod, hogy megkedveltem az egész családodat.
-Tudjuk Seth, és mi is téged, titeket.
Mondta Carlisle.
-Indulnunk kell.
-Vigyázzatok magatokra.
-Jacob, néha kinéznél ide a kedvemért?
„- Persze, ne aggódj, senki nem teszi tönkre.”
-Köszönöm.
Leah a szájából letett egy hatalmas csokrot, gyönyörű vadvirágok alkották.
-Viszlát barátaim.
Mondtam és elindultunk egy új élet felé. Egy olyan lét felé amiben, az életem elveszett.
Messziről hallottuk még, ahogy a farkasok fájdalmasan búcsúztattak minket és Bellát.
2009. augusztus 15., szombat
10.fejezet
(Kate szemszöge)
Edward kicsit elvetette a sulykot, de nem tudtam rá haragudni.
Miért is haragudtam volna, hiszen igazat mondott.
Különben meg, legalább abban a pár másodpercben nem Bellára gondolt.
„Bella, nagyon hiányzol. Olyan más voltál, nem ismertem hosszú létezésem során sem embert,
sem vámpírt aki hozzád fogható lett volna.
Sokat beszélgettünk és Én megkedveltelek, még a nővéremmel is összevesztem egyszer,
mikor csúnya dolgokat mondott rólad.
Nem féltél tőlünk, bátor voltál. Olyan szeretettel és odaadással beszéltél a Cullen családról és Edwardról,
hogy még jobban megkedveltem Őket, pedig régebben
ismertem Őket, mint Te. A mindig morcos és feszült Jassper, boldog volt és felszabadult.
Mikor megkérdeztem az okát, csak annyit mondott 'Bella’.”
Rohantam az erdőben és Davidet figyeltem.
„Milyen különös, segíteni próbált Bellának, pedig azt sem tudta mivel néz szembe.
Ráadásul könnyen viseli ezt az egészet. Az sem utolsó szempont, hogy helyes.
Olyan sokáig egyedül voltam, nem bánnám, ha lenne mellettem valaki.
Milyen rossz tréfákat űz a sors. Eljövök egy esküvőre, meghal a barátnőm, Én erre beleszeretek egy újszülöttbe.”
-Ezt nem tehetem.
Mondtam ki hangosan. Em és David tovább haladtak, de Jassper mellém jött.
-Mi a baj Kate?
-Mire gondolsz?
Kérdeztem, bár sejtettem.
-Furcsák az érzéseid. Gyász, ami érthető, szerelem, amit szintén megértek.
Mutatott fejével David felé.
-Viszont a bűntudatot nem tudom hová tenni.
-Bella miatt van.
-Ezt nem értem, nem tehetsz róla, hogy... nincs velünk.
Láttam rajta a gyötrődést és a fájdalmat.
-Sajnálom. Tudom, hogy nem tehetek róla.
Azért érzem ezt, mert szóval, David miatt.
-Már értem.
-Hosszú évekig voltam egyedül, erre pont akkor kell beleszeretnem
valakibe, mikor a barátnőm meghal és az egyik régi barátom, elveszti élete szerelmét.
-Figyelj Kate, senki nem fog rossz szemmel nézni rád, amiért szerelmes vagy.
Bűntudatod se kell érezned, a szerelem jön és nem tehetsz ellene semmit.
Edward megpróbálta és elvesztettek fél évet. Mindketten szenvedtek.
Nézd, lehet, hogy ez önzőnek fog hangzani, de elég nehéz most nekem.
Nem csak a saját érzéseim, de a többieké is kínoznak. Nem akarlak megbántani,
de a Te bűntudatod nélkül is elég rossz nekem.
Kérlek próbáld meg elnyomni és helyezd előtérbe a David iránti érzésedet.
Sajnáltam szegényt, hiszen minden fájdalmat érzett és elég sok volt belőle.
-Megpróbálom.
-Köszönöm.
(David szemszöge)
Egészen hihetetlen volt felfogni
mindazt amit mondtak.
Persze éreztem a változást, csak úgy mint az égést a torkomban.
„Bella meghalt, milyen kedves lány volt. Biztos nagyon szerették,
hiszen mindenki olyan bánatos. Ember volt és mégis vámpírokkal élt együtt?!
Ez elég fura, majd egyszer megkérek valakit mondja el, hogy mi is történt,
hogy csöppent bele ebbe az egészbe. Kate, szép név olyan, mint Ő.
Csodálatos volt, ahogy megláttam beleszerettem. Ezt biztosan tudom.
Az Ő arcán is fájdalom ült, de akkor is elbűvölt.”
Élveztem a száguldozást, gyorsan futottunk mégsem mentem neki semminek.
Emmett mellettem haladt, Jassper és Kate mögöttünk voltak.
Em hirtelen megállt.
-Itt jó lesz. Nincs ember a közelben, nem lesz gond.
Jassper és Kate is beértek minket.
-Mit csináljak?
-Csukd be a szemed és szagolj a levegőbe.
Mondta Jassper.
-Utána az ösztöneidre kell hagyatkoznod.
Folytatta a szépség. „Milyen csodálatos, nem dobok a szívem, de érzem, ha
nem láthatom meghasad.”
Jassper felnevetett. Em, csak furcsán nézett rá.
-Folytassuk.
Mondta komoran. Azt tettem amit mondtak. Mélyet szagoltam a levegőbe.
A torkom erősen égni kezdett. Olyan volt, mintha valami felhő lepte volna el az elmém.
Nem láttam, nem hallottam semmit, csak rohantam az illat felé.
Pár perc múlva megtorpantam. Egy fa mögül láttam, amit egy kisebb csapat szarvas iszik és legelészik.
Kinéztem a legnagyobbat. Azonnal futásnak eredtem, észrevettek ezért menekülőre fogták.
Nem úszhatta meg, rávetettem magam,
a földre rogyott, a nyaki ütőerébe mélyesztettem a fogaim.
Mámorító érzés volt, ahogy az utolsó csepp vért is megittam.
Még két szarvast terítettem le. Mikor úgy éreztem elég volt, abbahagytam.
Szememmel azonnal társaimat kerestem.
Egy kidöntött fán üldögéltek és engem figyeltek.
-Végeztél?
-Azt hiszem igen.
-Vissza mehetünk?
-Felőlem. Ti nem vadásztok?
-Nem. Az esküvő előtt voltunk.
Mondta Emmett.
-Nyugodj meg.
Rakta fivére vállára kezét.
-Nem akarok megnyugodni.
Üvöltötte.
-Az a szemét megölte a húgomat. Még, csak nem is tudjuk kinyírni mivel eltűnt.
Elrohant, üvöltéseket és morajokat hallottam.
Hallani lehetett, amint sorra dőlnek ki a fák.
-Nem kellene utána menni?
-Nem, kitombolja magát és hazajön.
Mondta Kate.
-Igazából, inkább utána megyek, még sosem volt ilyen.
Különös módon kötődött Bellához. Most nagyon ki van, zavarja, hogy olyan erős és mégsem védhette meg.
Plusz Mark különleges képessége miatt, nem is állhatunk bosszút.
-Különleges képesség?
-Mint a gondolatolvasás.
-Megyek, majd Kate elmondja a fontosabb dolgokat, amik szükségesek
az életünkhöz.
Jassper a rombolás hangjait követve elment.
Kate felé fordultam.
-Induljunk vissza.
-Rendben.
Lassan indultunk, nem siettünk.
-Hol is kezdjem?
-A képességeknél.
Felnevetett, lenyűgöző volt.
-Nos, némelyik vámpírnak vannak különleges adottságai.
Ezek többnyire megvoltak, emberként is, de az átváltozás után felerősödnek.
-Nekem is van?
-Nem tudom, majd kiderítjük.
-Kinek van Edwardon kívül?
-Alice látja a jövőt, Jassper képes érezni és befolyásolni az érzelmeket,
Én elektromosságot tudok képezni. Bellának pedig volt egy pajzsa.
-Várj, azt mondtátok Ő még ember volt.
-Igen, de emiatt a pajzs miatt nem tudott Edward olvasni a gondolataiban,
vagy Jane fájdalmat okozni neki.
-Ki az a Jane?
-Ő a Volturi tagja. Ők olyan királyi család, felügyelik a rendet a fajtánk között.
Két fő szabály van: nem lepleződhet le a kilétünk, senki nem tudhatja, hogy létezünk.
A másik az, hogy gyermekeket semmilyen körülmények között nem lehet átváltoztatni.
Őket nem lehet tanítani, csak az ösztöneik vezérelnék a gyerekeket.
-Értem.
-A tulajdonságaink: gyorsak és erősek vagyunk, fehér és kemény a bőrünk,
vérre van szükségünk, nem alszunk és nem öregszünk.
Kevés dolog árthat nekünk: egy másik vámpír, a vérfarkasok és az alakváltók.
Úgy lehet megölni minket, ha széttépnek és elégetik a maradványainkat.
Minden szavára figyeltem, nem csak azért, mert érdekelt amit mondott, hanem mert gyönyörű volt.
-Mi van a nappal?
-Nem égünk el a fényében, de nem is mutatkozhatunk.
-Miért?
-Megmutatom.
Körülnézett, majd megfogta a kezem. Bizsergés futott át a testemen.
Nem a képessége miatt az biztos.
Megállt, elengedte a kezem és kilépett a fényre.
Hihetetlen volt. A bőre úgy ragyogott, mintha milliónyi gyémánt, vagy prizma
bontaná a fehér fényt az alkotó színeire.
Nem tudtam megszólalni. A lábaim maguktól indultak meg felé.
Elé értem, gondolkodás nélkül emeltem fel kezem és érintettem arcához.
Rám nézett, de nem szólt semmit. Hihetetlen vágyat éreztem.
Újra gondolkodás nélkül cselekedtem, lassan közelítettem felé, majd megcsókoltam.
Nem lökött el, nem vágott pofon, viszonozta a csókomat.
Nehezen szakadtam el édes ajkaitól.
-Sajnálom Én, nem tudom mi ütött belém.
-Semmi baj, biztos csak a látvány miatt.
-Nem, persze lenyűgöztél, de már előtte is gyönyörűnek találtalak, a kezdettől fogva.
Edwardnak volt igaza.
-Komolyan? Tetszem neked?
-Azt hiszem, beléd szerettem. Nem tudom, hogy lehetséges ez, de
amikor először megláttalak már tudtam, hogy különleges vagy.
Ne haragudj.
-Nem haragszom, valójában Én is így érzek.
-Tényleg? Biztos vagy benne?
-Igen.
Újra megcsókoltam.
-Most mi lesz?
-Ezt, hogy érted?
-Kettőnkkel, hiszen Te nem itt élsz. Nem szeretnék elmenni, még nem.
-Akkor veletek maradok.
-És a családod?
-Néhány évig tudnak nélkülözni.
Mondta mosolyogva.
Ismét csókolóztunk.
-Fiatalok, indulhatunk?
Kérdezte Jassper mosolyogva
-Mióta álltok ott?
Kérdezte Kate, de nem távolodott el tőlem.
-Elég ideje.
Válaszolta Emmett.
-Emmett Én...
-Semmi gond Kate. Nem kell, hogy rosszul érezd magad.
-Köszönöm.
(Kate szemszöge)
Elindultunk, pár perc múlva már láttuk a házat. Belépve megláttuk, amint
Alice egy esküvői ruhát tart a kezében
-Ez lenyűgöző.
Mondta Carmen.
-Mit csinálsz vele?
Kérdezte Esme.
-Edward megtartja.
-Olyan szép volt benne.
Mondta Rosalie. Em megölelte és felmentek.
-Jó ötlet ez?
Kérdeztem.
-Edward ragaszkodik hozzá. Az ágyhoz és a hintaszékhez is.
-Megértem. Én is megtartottam a kisbabám cipőcskéjét.
Mondta Esme.
-Nyugodj meg Esme.
Jassper odament és átölelte. Esme kicsit nyugodtabb lett.
-Köszönöm fiam.
-David, elköltözünk.
Jelentette be Alice.
-Mi lesz a nagyimmal?
Kérdezte David.
-Sue az egyik barátunk megígérte, hogy minden nap benéz hozzá és gondoskodik róla.
-Kate indulhatunk?
Ránéztem szerelmemre.
-Én velük megyek. Egy ideig maradok.
-Hogy?
-Aliceékkel maradok.
Mondtam, határozottan.
-Ha így akarod rendben, de jelentkezz rendszeresen.
-Rendben.
-Nem zavarjuk Edwardot. Részvétünk.
Családom elbúcsúzott mindenkitől és elmentek.
-Kate, nem mintha bánnám, de miért maradtál?
Kérdezte Esme.
-Anya, Kate szerelmes.
Jelentette be Edward, amint lejött a lépcsőn.
Az egész Cullen család ott volt már.
-Sajnálom Edward.
-Mit sajnálsz Kate?
-Nem akarom, hogy fájjon neked.
-Miért fájna a Ti boldogságotok? Örülök neki.
A szerelem kiszámíthatatlan, Én már csak tudom.
Különben sem Ti vagytok az egyetlen pár a közelemben.
Mindenkinek jár a boldogság.
-Minden rendben ment?
Kérdezte Carlisle.
-Igen.
Válaszolta Emmett.
-Akkor miért szakadtak a ruháid?
Kérdezte Alice.
-Nem fontos.
-Kicsit kiborult és levezette a feszültséget.
Válaszolta Jassper.
-Min borult ki?
Mindenki mélyen hallgatott.
-Értem.
-Mi előtt elmegyünk elszeretnék menni két helyre.
Mondta Edward.
-Hová?
-A temetőbe és arra a helyre, ahol meghalt.
Készítettem valamit.
-Rendben.
Rosalie kiszaladt és pár pillanat múlva egy virágcsokorral és
hét fehér és egy vörös rózsával tért vissza.
-Köszönöm.
Mondta Edward.
-Mindenki készüljön el. Mielőtt elindulunk a reptérre elkísérjük Edwardot.
Mondta Carlisle.
-Várjatok. Még be sem mutatkoztunk Davidnek.
Esme-nek igaza volt.
-Bocsáss meg. A nevem Carlisle, Ő a feleségem Esme, Emmettet és Jasspert már ismered, csak úgy mint Edwardot.
A lányaim pedig Rosalie, Alice és, és Kate pedig a családunk barátja.
Mindenki tudta, hogy Bella nevét akarta mondani.
Mindig mindenkinek büszkén mutatta be Őt, mint a harmadik lányát.
Esme átkarolta férjét és felmentek.
(Kate szemszöge)
Edward kicsit elvetette a sulykot, de nem tudtam rá haragudni.
Miért is haragudtam volna, hiszen igazat mondott.
Különben meg, legalább abban a pár másodpercben nem Bellára gondolt.
„Bella, nagyon hiányzol. Olyan más voltál, nem ismertem hosszú létezésem során sem embert,
sem vámpírt aki hozzád fogható lett volna.
Sokat beszélgettünk és Én megkedveltelek, még a nővéremmel is összevesztem egyszer,
mikor csúnya dolgokat mondott rólad.
Nem féltél tőlünk, bátor voltál. Olyan szeretettel és odaadással beszéltél a Cullen családról és Edwardról,
hogy még jobban megkedveltem Őket, pedig régebben
ismertem Őket, mint Te. A mindig morcos és feszült Jassper, boldog volt és felszabadult.
Mikor megkérdeztem az okát, csak annyit mondott 'Bella’.”
Rohantam az erdőben és Davidet figyeltem.
„Milyen különös, segíteni próbált Bellának, pedig azt sem tudta mivel néz szembe.
Ráadásul könnyen viseli ezt az egészet. Az sem utolsó szempont, hogy helyes.
Olyan sokáig egyedül voltam, nem bánnám, ha lenne mellettem valaki.
Milyen rossz tréfákat űz a sors. Eljövök egy esküvőre, meghal a barátnőm, Én erre beleszeretek egy újszülöttbe.”
-Ezt nem tehetem.
Mondtam ki hangosan. Em és David tovább haladtak, de Jassper mellém jött.
-Mi a baj Kate?
-Mire gondolsz?
Kérdeztem, bár sejtettem.
-Furcsák az érzéseid. Gyász, ami érthető, szerelem, amit szintén megértek.
Mutatott fejével David felé.
-Viszont a bűntudatot nem tudom hová tenni.
-Bella miatt van.
-Ezt nem értem, nem tehetsz róla, hogy... nincs velünk.
Láttam rajta a gyötrődést és a fájdalmat.
-Sajnálom. Tudom, hogy nem tehetek róla.
Azért érzem ezt, mert szóval, David miatt.
-Már értem.
-Hosszú évekig voltam egyedül, erre pont akkor kell beleszeretnem
valakibe, mikor a barátnőm meghal és az egyik régi barátom, elveszti élete szerelmét.
-Figyelj Kate, senki nem fog rossz szemmel nézni rád, amiért szerelmes vagy.
Bűntudatod se kell érezned, a szerelem jön és nem tehetsz ellene semmit.
Edward megpróbálta és elvesztettek fél évet. Mindketten szenvedtek.
Nézd, lehet, hogy ez önzőnek fog hangzani, de elég nehéz most nekem.
Nem csak a saját érzéseim, de a többieké is kínoznak. Nem akarlak megbántani,
de a Te bűntudatod nélkül is elég rossz nekem.
Kérlek próbáld meg elnyomni és helyezd előtérbe a David iránti érzésedet.
Sajnáltam szegényt, hiszen minden fájdalmat érzett és elég sok volt belőle.
-Megpróbálom.
-Köszönöm.
(David szemszöge)
Egészen hihetetlen volt felfogni
mindazt amit mondtak.
Persze éreztem a változást, csak úgy mint az égést a torkomban.
„Bella meghalt, milyen kedves lány volt. Biztos nagyon szerették,
hiszen mindenki olyan bánatos. Ember volt és mégis vámpírokkal élt együtt?!
Ez elég fura, majd egyszer megkérek valakit mondja el, hogy mi is történt,
hogy csöppent bele ebbe az egészbe. Kate, szép név olyan, mint Ő.
Csodálatos volt, ahogy megláttam beleszerettem. Ezt biztosan tudom.
Az Ő arcán is fájdalom ült, de akkor is elbűvölt.”
Élveztem a száguldozást, gyorsan futottunk mégsem mentem neki semminek.
Emmett mellettem haladt, Jassper és Kate mögöttünk voltak.
Em hirtelen megállt.
-Itt jó lesz. Nincs ember a közelben, nem lesz gond.
Jassper és Kate is beértek minket.
-Mit csináljak?
-Csukd be a szemed és szagolj a levegőbe.
Mondta Jassper.
-Utána az ösztöneidre kell hagyatkoznod.
Folytatta a szépség. „Milyen csodálatos, nem dobok a szívem, de érzem, ha
nem láthatom meghasad.”
Jassper felnevetett. Em, csak furcsán nézett rá.
-Folytassuk.
Mondta komoran. Azt tettem amit mondtak. Mélyet szagoltam a levegőbe.
A torkom erősen égni kezdett. Olyan volt, mintha valami felhő lepte volna el az elmém.
Nem láttam, nem hallottam semmit, csak rohantam az illat felé.
Pár perc múlva megtorpantam. Egy fa mögül láttam, amit egy kisebb csapat szarvas iszik és legelészik.
Kinéztem a legnagyobbat. Azonnal futásnak eredtem, észrevettek ezért menekülőre fogták.
Nem úszhatta meg, rávetettem magam,
a földre rogyott, a nyaki ütőerébe mélyesztettem a fogaim.
Mámorító érzés volt, ahogy az utolsó csepp vért is megittam.
Még két szarvast terítettem le. Mikor úgy éreztem elég volt, abbahagytam.
Szememmel azonnal társaimat kerestem.
Egy kidöntött fán üldögéltek és engem figyeltek.
-Végeztél?
-Azt hiszem igen.
-Vissza mehetünk?
-Felőlem. Ti nem vadásztok?
-Nem. Az esküvő előtt voltunk.
Mondta Emmett.
-Nyugodj meg.
Rakta fivére vállára kezét.
-Nem akarok megnyugodni.
Üvöltötte.
-Az a szemét megölte a húgomat. Még, csak nem is tudjuk kinyírni mivel eltűnt.
Elrohant, üvöltéseket és morajokat hallottam.
Hallani lehetett, amint sorra dőlnek ki a fák.
-Nem kellene utána menni?
-Nem, kitombolja magát és hazajön.
Mondta Kate.
-Igazából, inkább utána megyek, még sosem volt ilyen.
Különös módon kötődött Bellához. Most nagyon ki van, zavarja, hogy olyan erős és mégsem védhette meg.
Plusz Mark különleges képessége miatt, nem is állhatunk bosszút.
-Különleges képesség?
-Mint a gondolatolvasás.
-Megyek, majd Kate elmondja a fontosabb dolgokat, amik szükségesek
az életünkhöz.
Jassper a rombolás hangjait követve elment.
Kate felé fordultam.
-Induljunk vissza.
-Rendben.
Lassan indultunk, nem siettünk.
-Hol is kezdjem?
-A képességeknél.
Felnevetett, lenyűgöző volt.
-Nos, némelyik vámpírnak vannak különleges adottságai.
Ezek többnyire megvoltak, emberként is, de az átváltozás után felerősödnek.
-Nekem is van?
-Nem tudom, majd kiderítjük.
-Kinek van Edwardon kívül?
-Alice látja a jövőt, Jassper képes érezni és befolyásolni az érzelmeket,
Én elektromosságot tudok képezni. Bellának pedig volt egy pajzsa.
-Várj, azt mondtátok Ő még ember volt.
-Igen, de emiatt a pajzs miatt nem tudott Edward olvasni a gondolataiban,
vagy Jane fájdalmat okozni neki.
-Ki az a Jane?
-Ő a Volturi tagja. Ők olyan királyi család, felügyelik a rendet a fajtánk között.
Két fő szabály van: nem lepleződhet le a kilétünk, senki nem tudhatja, hogy létezünk.
A másik az, hogy gyermekeket semmilyen körülmények között nem lehet átváltoztatni.
Őket nem lehet tanítani, csak az ösztöneik vezérelnék a gyerekeket.
-Értem.
-A tulajdonságaink: gyorsak és erősek vagyunk, fehér és kemény a bőrünk,
vérre van szükségünk, nem alszunk és nem öregszünk.
Kevés dolog árthat nekünk: egy másik vámpír, a vérfarkasok és az alakváltók.
Úgy lehet megölni minket, ha széttépnek és elégetik a maradványainkat.
Minden szavára figyeltem, nem csak azért, mert érdekelt amit mondott, hanem mert gyönyörű volt.
-Mi van a nappal?
-Nem égünk el a fényében, de nem is mutatkozhatunk.
-Miért?
-Megmutatom.
Körülnézett, majd megfogta a kezem. Bizsergés futott át a testemen.
Nem a képessége miatt az biztos.
Megállt, elengedte a kezem és kilépett a fényre.
Hihetetlen volt. A bőre úgy ragyogott, mintha milliónyi gyémánt, vagy prizma
bontaná a fehér fényt az alkotó színeire.
Nem tudtam megszólalni. A lábaim maguktól indultak meg felé.
Elé értem, gondolkodás nélkül emeltem fel kezem és érintettem arcához.
Rám nézett, de nem szólt semmit. Hihetetlen vágyat éreztem.
Újra gondolkodás nélkül cselekedtem, lassan közelítettem felé, majd megcsókoltam.
Nem lökött el, nem vágott pofon, viszonozta a csókomat.
Nehezen szakadtam el édes ajkaitól.
-Sajnálom Én, nem tudom mi ütött belém.
-Semmi baj, biztos csak a látvány miatt.
-Nem, persze lenyűgöztél, de már előtte is gyönyörűnek találtalak, a kezdettől fogva.
Edwardnak volt igaza.
-Komolyan? Tetszem neked?
-Azt hiszem, beléd szerettem. Nem tudom, hogy lehetséges ez, de
amikor először megláttalak már tudtam, hogy különleges vagy.
Ne haragudj.
-Nem haragszom, valójában Én is így érzek.
-Tényleg? Biztos vagy benne?
-Igen.
Újra megcsókoltam.
-Most mi lesz?
-Ezt, hogy érted?
-Kettőnkkel, hiszen Te nem itt élsz. Nem szeretnék elmenni, még nem.
-Akkor veletek maradok.
-És a családod?
-Néhány évig tudnak nélkülözni.
Mondta mosolyogva.
Ismét csókolóztunk.
-Fiatalok, indulhatunk?
Kérdezte Jassper mosolyogva
-Mióta álltok ott?
Kérdezte Kate, de nem távolodott el tőlem.
-Elég ideje.
Válaszolta Emmett.
-Emmett Én...
-Semmi gond Kate. Nem kell, hogy rosszul érezd magad.
-Köszönöm.
(Kate szemszöge)
Elindultunk, pár perc múlva már láttuk a házat. Belépve megláttuk, amint
Alice egy esküvői ruhát tart a kezében
-Ez lenyűgöző.
Mondta Carmen.
-Mit csinálsz vele?
Kérdezte Esme.
-Edward megtartja.
-Olyan szép volt benne.
Mondta Rosalie. Em megölelte és felmentek.
-Jó ötlet ez?
Kérdeztem.
-Edward ragaszkodik hozzá. Az ágyhoz és a hintaszékhez is.
-Megértem. Én is megtartottam a kisbabám cipőcskéjét.
Mondta Esme.
-Nyugodj meg Esme.
Jassper odament és átölelte. Esme kicsit nyugodtabb lett.
-Köszönöm fiam.
-David, elköltözünk.
Jelentette be Alice.
-Mi lesz a nagyimmal?
Kérdezte David.
-Sue az egyik barátunk megígérte, hogy minden nap benéz hozzá és gondoskodik róla.
-Kate indulhatunk?
Ránéztem szerelmemre.
-Én velük megyek. Egy ideig maradok.
-Hogy?
-Aliceékkel maradok.
Mondtam, határozottan.
-Ha így akarod rendben, de jelentkezz rendszeresen.
-Rendben.
-Nem zavarjuk Edwardot. Részvétünk.
Családom elbúcsúzott mindenkitől és elmentek.
-Kate, nem mintha bánnám, de miért maradtál?
Kérdezte Esme.
-Anya, Kate szerelmes.
Jelentette be Edward, amint lejött a lépcsőn.
Az egész Cullen család ott volt már.
-Sajnálom Edward.
-Mit sajnálsz Kate?
-Nem akarom, hogy fájjon neked.
-Miért fájna a Ti boldogságotok? Örülök neki.
A szerelem kiszámíthatatlan, Én már csak tudom.
Különben sem Ti vagytok az egyetlen pár a közelemben.
Mindenkinek jár a boldogság.
-Minden rendben ment?
Kérdezte Carlisle.
-Igen.
Válaszolta Emmett.
-Akkor miért szakadtak a ruháid?
Kérdezte Alice.
-Nem fontos.
-Kicsit kiborult és levezette a feszültséget.
Válaszolta Jassper.
-Min borult ki?
Mindenki mélyen hallgatott.
-Értem.
-Mi előtt elmegyünk elszeretnék menni két helyre.
Mondta Edward.
-Hová?
-A temetőbe és arra a helyre, ahol meghalt.
Készítettem valamit.
-Rendben.
Rosalie kiszaladt és pár pillanat múlva egy virágcsokorral és
hét fehér és egy vörös rózsával tért vissza.
-Köszönöm.
Mondta Edward.
-Mindenki készüljön el. Mielőtt elindulunk a reptérre elkísérjük Edwardot.
Mondta Carlisle.
-Várjatok. Még be sem mutatkoztunk Davidnek.
Esme-nek igaza volt.
-Bocsáss meg. A nevem Carlisle, Ő a feleségem Esme, Emmettet és Jasspert már ismered, csak úgy mint Edwardot.
A lányaim pedig Rosalie, Alice és, és Kate pedig a családunk barátja.
Mindenki tudta, hogy Bella nevét akarta mondani.
Mindig mindenkinek büszkén mutatta be Őt, mint a harmadik lányát.
Esme átkarolta férjét és felmentek.
2009. augusztus 7., péntek
9.fejezet
(Edward szemszöge)
David elment vadászni. Kate, Jazz és Em elkísérték.
Nekem már nem volt dolgom, így semmi nem terelte el a figyelmemet.
Felmentem a szobámba. A fogason lógott a szmokingom.
A halott szívembe fájdalom nyílalt. Odaléptem és darabokra szaggattam a ruhát.
Törni zúzni akartam, de negáltam, mikor a fésülködőasztalon megláttam Bella hajkeféjét.
A földre rogytam és keserűen zokogni kezdtem.
Bella selyemtakaróját szorongattam, amin rajta volt édes illata.
-Bejöhetek?
Kérdezte Seth. Nem feleltem. Bejött és mellém ült.
Kezét vállamra tette.
-Edward. El sem tudom képzelni, hogy mit érzel,
csak azt látom mennyire szenvedsz
és, hogy a többiek mennyire szenvednek.
Mindenki szerette Bellát, nagyon nehéz lesz
átvészelni. A Te és az Én fajtám is halhatatlan és a memóriánk is tökéletes,
az öröklét sem lesz elég, hogy elfelejtsük, de
nem adhatjuk fel. Te tudod a legjobban,
hogy Bellának nem volt semmi fontosabb nálad.
Nem akarná, hogy hibáztasd és elhagyd magad.
Most tombolj, sírj, dühöng, menj ki az erdőbe és vezesd le a feszültséget és a dühödet.
Gyászolj, de utána Bella emlékével együtt, de tovább kell élnünk.
Tudtam, hogy igaza volt és, hogy Bella tényleg nem akarná, de
megakartam halni. Mélyen szívtam magamba Bella illatát, majd
elindultam lefelé. A családom és Denalik is ott voltak.
Alice, Esme, Renáta és Irina takarítottak, lassan komótosan. Nem siettek
legalább volt ami lekösse Őket.
Carmen Eleazar karjaiban volt."Ők is kedvelték az Én Bellámat."
Tanya valami újságot olvasott.
"Milyen kár, milyen pazarlás. Megkedveltem azt a lányt és nem csak a képessége miatt."
Hallottam Aro felől a gondolatokat.
"Jaj, Bella miért hagytam, hogy egyedül menj. Olyan makacs vagy, voltál.
Jézusom, mit csináljak ezzel?"
Rosalie gondolatai fentről jöttek. Pillanatok múlva már lent volt.
Alice-hez ment és gyorsan a fülébe súgta.
-Mit csináljak a ruhával?
„Az esküvői ruha, még nem is láttam.”
Gondolkodás nélkül bementem Rosalie szobájába.
A csodás ruha, ott volt nem fogason, hanem egy próbababán.
-Edward?
Hallottam meg Alice hangját.
-Mindig gyönyörű volt, de ebben még tökéletesebb lett volna.
-Sokáig tartott, míg elkészült, azt akarta, hogy ne keljen szégyenkezned miatta.
Milyen kis buta volt ezen a téren. Nem értette, hogy Te úgy szeretted ahogyan volt.
Nem kellene, nézned. Majd eltüntetem.
-Nem. Megtartom.
-Edward….
-Alice, kérlek.
-Rendben, de van valami jobb is. Bár nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e.
Láttam a fejében, mit akart.
-Add ide Alice.
-Rendben.
Egy dobozból vett elő két képet. Az egyiken Én voltam az utolsó ruhapróbán.
A másikon kedvesem mosolygós és kipirult arccal,
a menyasszonyi ruhájában.
-Köszönöm.
Megfogtam a ruhát és visszamentem a szobámba.
Beállítottam a felújított gardrób közepére a próbababát.
(Alice szemszöge)
Nem követtem a szobájába.
Vissza mentem a többiekhez.
-Esme. A holminkat össze kell pakolni.
Hajnalban indulunk.
-Hová költözünk?
-Carlisle úgy gondolja, hogy minél messzebb, annál jobb.
Kemi közelében van egy sziget.
Csak Mi fogunk ott lakni. Jó lesz, David úgy sem mehet emberek közé egy ideig.
Ami azt illeti Nekem sincs kedvem suliba járni.
Tökéletes lesz az a sziget, csak mi és senki más.
-Segítek pakolni.
Mondta Irina.
-Mi megyünk. Kérlek adjátok át Edwardnak, hogy nagyon sajnáljuk a történteket.
-Mindent elkövetünk, hogy megtaláljuk Markot. Értesítünk a fejleményekről.
-Köszönjük. Nem lesz baj, ha csak ketten mentek?
-Nem, sietünk és Renáta vigyáz.
Próbáltam a jövőbe nézni, de nem ment.
-Sajnálom, de nem működik a képességem.
-Semmi baj Alice.
-Viszlát.
Aro és Renáta elmentek.
-Az lesz a legjobb, ha mi is megyünk. Amint Kate visszajön
elindulunk.
Mondta Eleazar.
-Az Én hibám.
Motyogta Rosalie maga elé.
-Nem a Te hibád. Én látok a jövőbe, mégsem tudtam
megakadályozni.
-Hagyjátok már abba.
Csattant fel Esme.
-Nem elég, hogy elvesztettem az egyik lányom? Még nektek is így kell viselkedni? Nem ti vagytok a felelősek. Egyedül Mark tehet a történtekről.
-Sajnálom anya.
Mondta Rosalie.
-Felmegyek pakolni.
Jelentettem be. Felmentem és elkezdtem összepakolni a saját dolgaimat és
Jassper holmijait. Nem akartam sok mindent vinni. Ruhából is keveset pakoltam,
Viszont a rengeteg emléket, fényképet elraktam.
Tökéletes a memóriám, de azokon a képeken ott volt a családom.
Mindenki boldogan. Bella és Edward szinte minden képen ölelkeztek.
Amin nem, azon fél méternél nem álltak távolabb a másiktól.
Elindultam Edward szobájába.
Bekopogtam.
-Szabad.
Beléptem.
-Á, Alice Te vagy az?
-Nem tudtad, hogy ki jön?
-Nem, nem olvasok többé senki gondolataiban.
-Mi?
Kérdeztem, bár megértettem.
-Muszáj lesz, ha elköltözünk, legalább addig ameddig nem működik a képességem.
-Nem látod a jövőt?
-Nem. Mióta… azóta nem.
-Furcsa.
-Pakold össze amit hozni akarsz. Hajnalban indulunk.
-Nem viszek sok mindent. Elpakolnád a ruhát, úgy hogy ne legyen baja?!
-Persze. A lemezek?
-Azokat bedobozolom, majd a szállítók elhozzák.
-Mi legyen az ággyal?
-Azt is visszük. A hintaszéket is és még pár holmit.
Mindent meg akart tartani, ami Belláé volt.
Levettem a ruhát a babáról. Levittem a nappaliba, mert ott voltak
a bőröndök és tárolók.
Mindenki megállt, mikor megláttak. Jassperék akkor léptek be.
-Ez lenyűgöző.
Mondta Carmen.
-Mit csinálsz vele?
Kérdezte Esme.
-Edward megtartja.
-Olyan szép volt benne.
Mondta Rosalie. Em megölelte és felmentek.
-Jó ötlet ez?
-Edward ragaszkodik hozzá. Az ágyhoz és a hintaszékhez is.
-Megértem. Én is megtartottam a kisbabám cipőcskéjét.
Mondta anyám.
-Nyugodj meg Esme.
Jassper odament és átölelte. Esme kicsit nyugodtabb lett.
-Köszönöm fiam.
-David, elköltözünk.
-Mi lesz a nagyimmal?
-Sue az egyik barátunk megígérte, hogy minden nap benéz hozzá és gondoskodik róla.
-Kate indulhatunk?
Kate Davidre nézett.
-Én velük megyek. Egy ideig maradok.
-Hogy?
-Velük maradok.
-Ha így akarod rendben, de jelentkezz rendszeresen.
-Rendben.
-Nem zavarjuk Edwardot. Részvétünk.
Elbúcsúztak mindenkitől és elmentek.
(Edward szemszöge)
David elment vadászni. Kate, Jazz és Em elkísérték.
Nekem már nem volt dolgom, így semmi nem terelte el a figyelmemet.
Felmentem a szobámba. A fogason lógott a szmokingom.
A halott szívembe fájdalom nyílalt. Odaléptem és darabokra szaggattam a ruhát.
Törni zúzni akartam, de negáltam, mikor a fésülködőasztalon megláttam Bella hajkeféjét.
A földre rogytam és keserűen zokogni kezdtem.
Bella selyemtakaróját szorongattam, amin rajta volt édes illata.
-Bejöhetek?
Kérdezte Seth. Nem feleltem. Bejött és mellém ült.
Kezét vállamra tette.
-Edward. El sem tudom képzelni, hogy mit érzel,
csak azt látom mennyire szenvedsz
és, hogy a többiek mennyire szenvednek.
Mindenki szerette Bellát, nagyon nehéz lesz
átvészelni. A Te és az Én fajtám is halhatatlan és a memóriánk is tökéletes,
az öröklét sem lesz elég, hogy elfelejtsük, de
nem adhatjuk fel. Te tudod a legjobban,
hogy Bellának nem volt semmi fontosabb nálad.
Nem akarná, hogy hibáztasd és elhagyd magad.
Most tombolj, sírj, dühöng, menj ki az erdőbe és vezesd le a feszültséget és a dühödet.
Gyászolj, de utána Bella emlékével együtt, de tovább kell élnünk.
Tudtam, hogy igaza volt és, hogy Bella tényleg nem akarná, de
megakartam halni. Mélyen szívtam magamba Bella illatát, majd
elindultam lefelé. A családom és Denalik is ott voltak.
Alice, Esme, Renáta és Irina takarítottak, lassan komótosan. Nem siettek
legalább volt ami lekösse Őket.
Carmen Eleazar karjaiban volt."Ők is kedvelték az Én Bellámat."
Tanya valami újságot olvasott.
"Milyen kár, milyen pazarlás. Megkedveltem azt a lányt és nem csak a képessége miatt."
Hallottam Aro felől a gondolatokat.
"Jaj, Bella miért hagytam, hogy egyedül menj. Olyan makacs vagy, voltál.
Jézusom, mit csináljak ezzel?"
Rosalie gondolatai fentről jöttek. Pillanatok múlva már lent volt.
Alice-hez ment és gyorsan a fülébe súgta.
-Mit csináljak a ruhával?
„Az esküvői ruha, még nem is láttam.”
Gondolkodás nélkül bementem Rosalie szobájába.
A csodás ruha, ott volt nem fogason, hanem egy próbababán.
-Edward?
Hallottam meg Alice hangját.
-Mindig gyönyörű volt, de ebben még tökéletesebb lett volna.
-Sokáig tartott, míg elkészült, azt akarta, hogy ne keljen szégyenkezned miatta.
Milyen kis buta volt ezen a téren. Nem értette, hogy Te úgy szeretted ahogyan volt.
Nem kellene, nézned. Majd eltüntetem.
-Nem. Megtartom.
-Edward….
-Alice, kérlek.
-Rendben, de van valami jobb is. Bár nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e.
Láttam a fejében, mit akart.
-Add ide Alice.
-Rendben.
Egy dobozból vett elő két képet. Az egyiken Én voltam az utolsó ruhapróbán.
A másikon kedvesem mosolygós és kipirult arccal,
a menyasszonyi ruhájában.
-Köszönöm.
Megfogtam a ruhát és visszamentem a szobámba.
Beállítottam a felújított gardrób közepére a próbababát.
(Alice szemszöge)
Nem követtem a szobájába.
Vissza mentem a többiekhez.
-Esme. A holminkat össze kell pakolni.
Hajnalban indulunk.
-Hová költözünk?
-Carlisle úgy gondolja, hogy minél messzebb, annál jobb.
Kemi közelében van egy sziget.
Csak Mi fogunk ott lakni. Jó lesz, David úgy sem mehet emberek közé egy ideig.
Ami azt illeti Nekem sincs kedvem suliba járni.
Tökéletes lesz az a sziget, csak mi és senki más.
-Segítek pakolni.
Mondta Irina.
-Mi megyünk. Kérlek adjátok át Edwardnak, hogy nagyon sajnáljuk a történteket.
-Mindent elkövetünk, hogy megtaláljuk Markot. Értesítünk a fejleményekről.
-Köszönjük. Nem lesz baj, ha csak ketten mentek?
-Nem, sietünk és Renáta vigyáz.
Próbáltam a jövőbe nézni, de nem ment.
-Sajnálom, de nem működik a képességem.
-Semmi baj Alice.
-Viszlát.
Aro és Renáta elmentek.
-Az lesz a legjobb, ha mi is megyünk. Amint Kate visszajön
elindulunk.
Mondta Eleazar.
-Az Én hibám.
Motyogta Rosalie maga elé.
-Nem a Te hibád. Én látok a jövőbe, mégsem tudtam
megakadályozni.
-Hagyjátok már abba.
Csattant fel Esme.
-Nem elég, hogy elvesztettem az egyik lányom? Még nektek is így kell viselkedni? Nem ti vagytok a felelősek. Egyedül Mark tehet a történtekről.
-Sajnálom anya.
Mondta Rosalie.
-Felmegyek pakolni.
Jelentettem be. Felmentem és elkezdtem összepakolni a saját dolgaimat és
Jassper holmijait. Nem akartam sok mindent vinni. Ruhából is keveset pakoltam,
Viszont a rengeteg emléket, fényképet elraktam.
Tökéletes a memóriám, de azokon a képeken ott volt a családom.
Mindenki boldogan. Bella és Edward szinte minden képen ölelkeztek.
Amin nem, azon fél méternél nem álltak távolabb a másiktól.
Elindultam Edward szobájába.
Bekopogtam.
-Szabad.
Beléptem.
-Á, Alice Te vagy az?
-Nem tudtad, hogy ki jön?
-Nem, nem olvasok többé senki gondolataiban.
-Mi?
Kérdeztem, bár megértettem.
-Muszáj lesz, ha elköltözünk, legalább addig ameddig nem működik a képességem.
-Nem látod a jövőt?
-Nem. Mióta… azóta nem.
-Furcsa.
-Pakold össze amit hozni akarsz. Hajnalban indulunk.
-Nem viszek sok mindent. Elpakolnád a ruhát, úgy hogy ne legyen baja?!
-Persze. A lemezek?
-Azokat bedobozolom, majd a szállítók elhozzák.
-Mi legyen az ággyal?
-Azt is visszük. A hintaszéket is és még pár holmit.
Mindent meg akart tartani, ami Belláé volt.
Levettem a ruhát a babáról. Levittem a nappaliba, mert ott voltak
a bőröndök és tárolók.
Mindenki megállt, mikor megláttak. Jassperék akkor léptek be.
-Ez lenyűgöző.
Mondta Carmen.
-Mit csinálsz vele?
Kérdezte Esme.
-Edward megtartja.
-Olyan szép volt benne.
Mondta Rosalie. Em megölelte és felmentek.
-Jó ötlet ez?
-Edward ragaszkodik hozzá. Az ágyhoz és a hintaszékhez is.
-Megértem. Én is megtartottam a kisbabám cipőcskéjét.
Mondta anyám.
-Nyugodj meg Esme.
Jassper odament és átölelte. Esme kicsit nyugodtabb lett.
-Köszönöm fiam.
-David, elköltözünk.
-Mi lesz a nagyimmal?
-Sue az egyik barátunk megígérte, hogy minden nap benéz hozzá és gondoskodik róla.
-Kate indulhatunk?
Kate Davidre nézett.
-Én velük megyek. Egy ideig maradok.
-Hogy?
-Velük maradok.
-Ha így akarod rendben, de jelentkezz rendszeresen.
-Rendben.
-Nem zavarjuk Edwardot. Részvétünk.
Elbúcsúztak mindenkitől és elmentek.
2009. augusztus 4., kedd
8.fejezet
(Alice szemszöge)
Mindenki teljesen magába zuhant.
Rosalie Emmett karjai közt szomorkodott.
Renáta Esmét vigasztalta. Carlisle, Edward és Jassper
David mellett voltak. Aro, pedig figyelte Őket.
Én a nappaliban zokogtam.
Figyeltem a díszeket, amik a mai boldog napra lettek
készítve.
-Mindennek vége.
Megéreztem az ismerős illatot.
„A vendégek.”
-Megjöttek Tanyáék.
Mondtam, de nem igazán reagált senki.
Elindultam az ajtóhoz és kinyitottam.
A vendégek arcáról, lefagyott a mosoly, mikor megpillantották a képemet.
-Te jó ég Alice. Szörnyen nézel ki.
-Mi történt?
Nem tudtam válaszolni, ismét csak könnyek nélkül kezdtem el sírni.
-Jézusom, nyugodj meg Alice.
Jött oda Kate és megölelt.
-Mi folyik itt? Hol vannak a többiek?
-Hol van Bella?Nem érzem az illatát.
Kérdezte Irina.
Szorosabban öleltem Kate-t.
-Alice nyugodj meg.
Esme jött be Renátával. Ők is fájdalmasan néztek a vendégeinkre.
-Esme mi folyik itt?
-Carmen, Bella meghalt, megölték.
Válaszolt Renáta.
-Mi? Hogy és ki?
-Csak nem?
-Nem, nem Edward.
Mondta Esme.
-Akkor nem értem.
-Mark volt, az új testőr Volterrában.
Mikor láttuk, hogy nagyon nem bír magával hazaküldtük. Mindenki megnyugodott.
Bella kiment a szülei sírjához, ahol Mark elkapta. Megölte, ráadásul a testét elvitte a folyó.
A Denalik megkövülve hallgatták Renáta magyarázatát.
-Szegény Bella. Olyan kedves volt. Nem félt tőlünk.
Olyan jó volt beszélgetni vele.
-Ez lett a veszte.
Mondta Tanya.
-Hol vannak a többiek? Mi van Edwarddal?
Kérdezte Irina.
-Fent vannak. Mark megharapott egy fiút is, most átfog változni.
Mondta Rosalie.
-Felmegyek.
-Tanya, nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
Szólt hozzá Rosalie.
-Miért?
-Nos, tudom, hogy nem igazán kedvelted Be… a húgomat.
Edwardnak nincs szüksége most a Te gondolataidra.
-De, nem hiheted, hogy örülök Bella halálának?
-Nem, nem hiszem, De ismerlek és az érzéseidet is.
Mindenki egyetértett.
Tanya sosem értette, miért kellett Edwardnak egy ember.
Beletörődött, de nem örült neki. Mikor meglátogattak, furcsa gondolatai lehettek,
mert Ed megkérte, hogy fogja vissza magát.
Bella mindig elterelte a bátyám figyelmét, így nem lett baj.
"De már nincs itt. Nincs velünk."
Mindenki elvonult valamerre.
Két órával később a többi vendég is megérkezett.
Ők is megdöbbentek.
Kifejezték részvétüket és sajnálatukat,
majd távoztak. Nem akartak zavarni.
Aztán megérkezett Jacob, Leah, Seth
és a többiek.
-Itt meg mi van?
Kérdezte Jacob.
-Bella kosarat adott a haveromnak?
Próbált poénkodni Seth.
-Mi történt? Valaki mondjon már valamit.
Fakadt ki Leah.
-Nyugodj meg lányom.
Csitította Sue.
-Alice, mi történt?
Kérdezte Billy.
-Bella, meghalt. Megölték.
-Hogy?
-Az nem lehet.
-Ki tette? Miért?
-Egy vámpír Mark. Bella egyedül volt a temetőben. Akkor támadta meg.
Nem értünk oda.
Sue, Leah és még Jacob is sírva fakadtak.
Seth küzdött a könnyeivel.
-Hol van Edward? Biztos szörnyű neki.
-Fent van. Borzasztó állapotban.
-Felmegyek hozzá.
Mindent elmeséltem a farkasoknak.
-Nem ti szegtétek meg a szerződést, ezért nem fogunk harcolni.
De ezek után, nem akarjuk, hogy rajtatok kívül más vámpír itt tartózkodjon.
Még jó, hogy Charlie barátom már békére lelt, különben most belehalna.
-Nem kell aggódnod Billy. Elköltözünk, amint David átváltozik.
Kérlek figyeljen oda valaki a nagymamájára.
-Majd Én gondoskodom róla.
Mondta Sue.
Mindenki elment, csak Seth maradt fent.
(Edward szemszöge)
Minden gondolatot kizártam, nem bírtam elviselni, a
többiek szenvedő gondolatait. Még a sajátommal is nehéz volt.
"Drága egyetlen Bellám. Tudtam, hogy nem érdemellek meg, de nem így kellett
volna, hogy végződjön. Miért? Miért kellett belém szeretned.
Most élhetnél, boldog lehetnél.
Meghaltál, mert szerettük egymást."
Seth mellettem volt. Jólesett egy barát támogatása.
David már két napja szenvedett.
Aztán hirtelen, nem kiabált többé.
-Mi történik?
Kérdeztem apámtól.
-Nem tudom. Nem dobog a szíve.
-Az nem lehet, még korai.
"Még nem fejeződhetett be. Minimum három nap."
Aztán hirtelen, David felpattant.
Körülnézett és védőállásba ereszkedett.
(David szemszöge)
A fájdalom elérte a szívemet. Majd felrobbant, aztán egy utolsót dobbant és
a fájdalom elmúlt.
Mégsem haltam meg. Kinyitottam a szemem.
Nagyon furcsa volt, rengeteg mindent láttam és érzékeltem.
Zavartam ugrottam a fal mellé.
Körülnéztem. A szobában idegenek voltak, majd megláttam Edwardot.
Gondterhelt, fájdalmas és szomorú arccal nézett rám.
-Edward?
-Nyugodj meg David. Nem bánt senki.
Újra körbenéztem és megakadt a szemem egy gyönyörű szőke lányon.
Ő is engem figyelt.
"Milyen gyönyörű. Ki lehet Ő?"
-David, Ő Kate. A családom barátja.
Mondta Edward. Mire értetlenül néztem rá.
-Tudod, gondolatolvasó vagyok.
-Tessék?
-Nehéz lesz, de elmondanád mi az utolsó emléked?
Vissza emlékeztem és halványan derengett.
-Istenem, Bella. Bella bajban van.
Mindenki arca elsötétült és hatalmas fájdalom suhant át az arcokon.
-Mond el mire emlékszel.
Mondta egy magas szőke férfi.
-Az erdőben sétáltam, mikor meghallottam, hogy valaki sikít.
Odasiettem és láttam, hogy Bella a levegőben lóg és egy magas barna bőrű férfi a nyakánál van.
Rákiáltottam, de nem reagált.
Bella alig bírt megszólalni, de azt mondta fussak el.
Nem tettem. A férfi hirtelen eltűnt és Bella a földre zuhant.
A hátam mögött éreztem valakit, de nem tehettem semmit, aztán éles fájdalmat éreztem a nyakamnál.
Bella kiabált, hogy ne tegye, utána még láttam, hogy felsérti a karját egy ággal.
Akkor a földre zuhantam és a férfi ismét Bellánál volt.
Az utolsó emlékem, hogy Bella azt mondja nekem, hogy „Sajnálom” aztán azt, hogy „Szeretlek Edward”.
Befejeztem és láttam, hogy borzalmas dolog történt. Mindenki fájdalmasan nézett,
még az a gyönyörű lány Kate is. Olyan volt mintha sírna, de nem folytak a könnyei.
-El kell mondanunk, hogy mi lett belőled.
-Mi? Ezt, hogy érted?
-David, az a férfi vámpír volt. Megölte Bellát és megharapott téged, ezért Te átváltoztál.
Már Te is közénk tartozol.
Mondta a szőke férfi.
"Vámpír? Ez hihetetlen. Bella halott? Akkor értem a fájdalmat Edward arcán."
„Várjunk, csak?”
-Ti is azok vagytok? Bella is…
-Nem Ő még ember volt. Az esküvő után változott volna át.
-Embereket kell ölnöm?
-Nem feltétlenül. Te döntesz. Élhetsz emberi véren, de akkor el kell menned máshová.
Ha itt maradsz, akkor állati véren kell élned, mint a családomnak.
-Ha emberi vért iszol, velem jöhetsz.
Mondta egy másik férfi.
-Inkább maradnék. Nem akarok embereket ölni.
-Ahogy gondolod.
-Bella tényleg meghalt?
-Igen. A húgom halott. Neked pedig vadásznod kellene.
Mondta egy szőke fiú.
„A húga?”
-Kate, Jazz és Emmett. Elkísérnétek?
-Persze.
Mondta a szépség.
-Kate-nek miért kell mennie?
Kérdezte egy Barna hajú nő."Itt mindenki ilyen szép?"
-Azért, mert Davidnek tetszik, és azt hiszem Kate-nek sem közömbös a fiú.
-Edward.
Mondtam egyszerre Kate-el. De örültem, hogy megtudtam.
Mindenki teljesen magába zuhant.
Rosalie Emmett karjai közt szomorkodott.
Renáta Esmét vigasztalta. Carlisle, Edward és Jassper
David mellett voltak. Aro, pedig figyelte Őket.
Én a nappaliban zokogtam.
Figyeltem a díszeket, amik a mai boldog napra lettek
készítve.
-Mindennek vége.
Megéreztem az ismerős illatot.
„A vendégek.”
-Megjöttek Tanyáék.
Mondtam, de nem igazán reagált senki.
Elindultam az ajtóhoz és kinyitottam.
A vendégek arcáról, lefagyott a mosoly, mikor megpillantották a képemet.
-Te jó ég Alice. Szörnyen nézel ki.
-Mi történt?
Nem tudtam válaszolni, ismét csak könnyek nélkül kezdtem el sírni.
-Jézusom, nyugodj meg Alice.
Jött oda Kate és megölelt.
-Mi folyik itt? Hol vannak a többiek?
-Hol van Bella?Nem érzem az illatát.
Kérdezte Irina.
Szorosabban öleltem Kate-t.
-Alice nyugodj meg.
Esme jött be Renátával. Ők is fájdalmasan néztek a vendégeinkre.
-Esme mi folyik itt?
-Carmen, Bella meghalt, megölték.
Válaszolt Renáta.
-Mi? Hogy és ki?
-Csak nem?
-Nem, nem Edward.
Mondta Esme.
-Akkor nem értem.
-Mark volt, az új testőr Volterrában.
Mikor láttuk, hogy nagyon nem bír magával hazaküldtük. Mindenki megnyugodott.
Bella kiment a szülei sírjához, ahol Mark elkapta. Megölte, ráadásul a testét elvitte a folyó.
A Denalik megkövülve hallgatták Renáta magyarázatát.
-Szegény Bella. Olyan kedves volt. Nem félt tőlünk.
Olyan jó volt beszélgetni vele.
-Ez lett a veszte.
Mondta Tanya.
-Hol vannak a többiek? Mi van Edwarddal?
Kérdezte Irina.
-Fent vannak. Mark megharapott egy fiút is, most átfog változni.
Mondta Rosalie.
-Felmegyek.
-Tanya, nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
Szólt hozzá Rosalie.
-Miért?
-Nos, tudom, hogy nem igazán kedvelted Be… a húgomat.
Edwardnak nincs szüksége most a Te gondolataidra.
-De, nem hiheted, hogy örülök Bella halálának?
-Nem, nem hiszem, De ismerlek és az érzéseidet is.
Mindenki egyetértett.
Tanya sosem értette, miért kellett Edwardnak egy ember.
Beletörődött, de nem örült neki. Mikor meglátogattak, furcsa gondolatai lehettek,
mert Ed megkérte, hogy fogja vissza magát.
Bella mindig elterelte a bátyám figyelmét, így nem lett baj.
"De már nincs itt. Nincs velünk."
Mindenki elvonult valamerre.
Két órával később a többi vendég is megérkezett.
Ők is megdöbbentek.
Kifejezték részvétüket és sajnálatukat,
majd távoztak. Nem akartak zavarni.
Aztán megérkezett Jacob, Leah, Seth
és a többiek.
-Itt meg mi van?
Kérdezte Jacob.
-Bella kosarat adott a haveromnak?
Próbált poénkodni Seth.
-Mi történt? Valaki mondjon már valamit.
Fakadt ki Leah.
-Nyugodj meg lányom.
Csitította Sue.
-Alice, mi történt?
Kérdezte Billy.
-Bella, meghalt. Megölték.
-Hogy?
-Az nem lehet.
-Ki tette? Miért?
-Egy vámpír Mark. Bella egyedül volt a temetőben. Akkor támadta meg.
Nem értünk oda.
Sue, Leah és még Jacob is sírva fakadtak.
Seth küzdött a könnyeivel.
-Hol van Edward? Biztos szörnyű neki.
-Fent van. Borzasztó állapotban.
-Felmegyek hozzá.
Mindent elmeséltem a farkasoknak.
-Nem ti szegtétek meg a szerződést, ezért nem fogunk harcolni.
De ezek után, nem akarjuk, hogy rajtatok kívül más vámpír itt tartózkodjon.
Még jó, hogy Charlie barátom már békére lelt, különben most belehalna.
-Nem kell aggódnod Billy. Elköltözünk, amint David átváltozik.
Kérlek figyeljen oda valaki a nagymamájára.
-Majd Én gondoskodom róla.
Mondta Sue.
Mindenki elment, csak Seth maradt fent.
(Edward szemszöge)
Minden gondolatot kizártam, nem bírtam elviselni, a
többiek szenvedő gondolatait. Még a sajátommal is nehéz volt.
"Drága egyetlen Bellám. Tudtam, hogy nem érdemellek meg, de nem így kellett
volna, hogy végződjön. Miért? Miért kellett belém szeretned.
Most élhetnél, boldog lehetnél.
Meghaltál, mert szerettük egymást."
Seth mellettem volt. Jólesett egy barát támogatása.
David már két napja szenvedett.
Aztán hirtelen, nem kiabált többé.
-Mi történik?
Kérdeztem apámtól.
-Nem tudom. Nem dobog a szíve.
-Az nem lehet, még korai.
"Még nem fejeződhetett be. Minimum három nap."
Aztán hirtelen, David felpattant.
Körülnézett és védőállásba ereszkedett.
(David szemszöge)
A fájdalom elérte a szívemet. Majd felrobbant, aztán egy utolsót dobbant és
a fájdalom elmúlt.
Mégsem haltam meg. Kinyitottam a szemem.
Nagyon furcsa volt, rengeteg mindent láttam és érzékeltem.
Zavartam ugrottam a fal mellé.
Körülnéztem. A szobában idegenek voltak, majd megláttam Edwardot.
Gondterhelt, fájdalmas és szomorú arccal nézett rám.
-Edward?
-Nyugodj meg David. Nem bánt senki.
Újra körbenéztem és megakadt a szemem egy gyönyörű szőke lányon.
Ő is engem figyelt.
"Milyen gyönyörű. Ki lehet Ő?"
-David, Ő Kate. A családom barátja.
Mondta Edward. Mire értetlenül néztem rá.
-Tudod, gondolatolvasó vagyok.
-Tessék?
-Nehéz lesz, de elmondanád mi az utolsó emléked?
Vissza emlékeztem és halványan derengett.
-Istenem, Bella. Bella bajban van.
Mindenki arca elsötétült és hatalmas fájdalom suhant át az arcokon.
-Mond el mire emlékszel.
Mondta egy magas szőke férfi.
-Az erdőben sétáltam, mikor meghallottam, hogy valaki sikít.
Odasiettem és láttam, hogy Bella a levegőben lóg és egy magas barna bőrű férfi a nyakánál van.
Rákiáltottam, de nem reagált.
Bella alig bírt megszólalni, de azt mondta fussak el.
Nem tettem. A férfi hirtelen eltűnt és Bella a földre zuhant.
A hátam mögött éreztem valakit, de nem tehettem semmit, aztán éles fájdalmat éreztem a nyakamnál.
Bella kiabált, hogy ne tegye, utána még láttam, hogy felsérti a karját egy ággal.
Akkor a földre zuhantam és a férfi ismét Bellánál volt.
Az utolsó emlékem, hogy Bella azt mondja nekem, hogy „Sajnálom” aztán azt, hogy „Szeretlek Edward”.
Befejeztem és láttam, hogy borzalmas dolog történt. Mindenki fájdalmasan nézett,
még az a gyönyörű lány Kate is. Olyan volt mintha sírna, de nem folytak a könnyei.
-El kell mondanunk, hogy mi lett belőled.
-Mi? Ezt, hogy érted?
-David, az a férfi vámpír volt. Megölte Bellát és megharapott téged, ezért Te átváltoztál.
Már Te is közénk tartozol.
Mondta a szőke férfi.
"Vámpír? Ez hihetetlen. Bella halott? Akkor értem a fájdalmat Edward arcán."
„Várjunk, csak?”
-Ti is azok vagytok? Bella is…
-Nem Ő még ember volt. Az esküvő után változott volna át.
-Embereket kell ölnöm?
-Nem feltétlenül. Te döntesz. Élhetsz emberi véren, de akkor el kell menned máshová.
Ha itt maradsz, akkor állati véren kell élned, mint a családomnak.
-Ha emberi vért iszol, velem jöhetsz.
Mondta egy másik férfi.
-Inkább maradnék. Nem akarok embereket ölni.
-Ahogy gondolod.
-Bella tényleg meghalt?
-Igen. A húgom halott. Neked pedig vadásznod kellene.
Mondta egy szőke fiú.
„A húga?”
-Kate, Jazz és Emmett. Elkísérnétek?
-Persze.
Mondta a szépség.
-Kate-nek miért kell mennie?
Kérdezte egy Barna hajú nő."Itt mindenki ilyen szép?"
-Azért, mert Davidnek tetszik, és azt hiszem Kate-nek sem közömbös a fiú.
-Edward.
Mondtam egyszerre Kate-el. De örültem, hogy megtudtam.
2009. augusztus 3., hétfő
7.fejezet
(David szemszöge)
Az erdőben sétálgattam és azon töprengtem,
hogy mi különleges lehet Edwardban.
"Abban biztos vagyok, hogy nem átlagos.
Már csak azért sem, mert Bella vele van, ráadásul ahogy
megtudtam Holnap összeházasodnak.
Az is furcsa, hogy a városból senkit nem hívtak meg."
Ezeken agyaltam, mikor meghallottam egy sikolyt.
Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem.
Megálltam az egyik félreeső kisebb tisztásnál, a folyó mellett.
A szemem kikerekedett.
Bellát láttam, csupa zúzódás volt a teste és a ruhái is szakadtak voltak.
Egy magas erős férfi tartotta a nyakánál fogva.
-Bella? Engedje el.
Kiáltottam a férfinak.
Bella ijedten nézett rám.
-David fuss.
Mondta bár alig volt halható.
"Miért futnék? Hagyjam itt?"
-Te meg ki vagy? Nem, mintha érdekelne.
Mondta a férfi. Eldobta Bellát és eltűnt.
Aztán éreztem, hogy mögöttem van.
A nyakamba harapott.
„Mi folyik itt?”
-Neeee.
Hallottam Bella hangját, de csak tompán.
A testem elernyedt. Furcsa égő érzés lett úrrá rajtam.
Aztán láttam, hogy Bella felsérti a karját.
„Mit csinál?”
Az idegen elengedett és Én a földre zuhantam.
-Sajnálom.
Mondta.
-Szeretlek Edward.
Ez volt az utolsó amit hallottam.
A szemem lecsukódott és iszonyú kínok között vergődtem a földön.
(Bella szemszöge.)
Mark készült megharapni. De aztán megrogyott és Én kiestem a kezéből.
Szerencsétlenségemre pont a folyóban landoltam.
Alig tudtam a felszínen maradni,
ráadásul épp eső után voltunk, így a folyó sebesen száguldott, magával sodorva engem is.
(Alice szemszöge)
A nappaliban pakolásztam a holnapi naphoz szükséges dolgokat.
Készültünk indulni Bella házába.
-Alice, mikor jönnek a fiúk?
Kérdezte Rosalie."Előbb jönnek haza."
-Pár percen belül itt lesznek.
Rosalie leült a kanapéra és egy divatmagazint lapozgatott.
Esme a konyhában sürgölődött.
Szeretett ott lenni. Bella alkalmat adott rá, hogy használhassa.
Mióta Bellára főz, azóta egyre többször süt is az árváknak.
Ilyenkor mindig boldog."Hol van Bella?"
Tettem fel magamban a kérdést.
Aztán hirtelen látomásom támadt.
Bella a levegőben lóg a folyó felett és
Mark a nyakánál van. Bella beleesik a folyóba és eltűnik.
Felsikítottam, ahogy megláttam a meggyötört testét.
-Alice, Alice.
Szólongatott anyám.
-Alice, mondj már valamit.
Kérlelt Rosalie.
Nem tudtam megszólalni, zokogni kezdtem.
-Kicsim mondj már valamit.
Mondta Esme, rémülten.
-Bella, Bella azt hiszem meghalt.
-Mi? Az nem lehet.
Hitetlenkedett Rosalie.
-Mi történt?
Kérdezte anyám, de már Őt is rázta a zokogás.
-Mark. Láttam ahogy Mark a nyakánál van aztán beledobta Bellát a folyóba.
Anya Bella nem mozdult.
-Azonnal meg kell keresni.
Mondta Rosalie. Megfogott és felhúzott.
-Anya maradj itt és küld utánunk a fiúkat.
Esme nem szólt, csak bólintott.
Rosalie és Én kirohantunk.
És próbáltuk megtalálni az illatát.
A folyó mentén haladtunk át erdőben.
Tudtuk, hogy a temetőbe készült ezért a közelében kerestük.
-Érzem.
Mondta Rosalie. Beleszagoltam mélyen a levegőbe és Én is megéreztem.
Arra vettük az irányt, de nem azt találtuk ott akit reméltünk.
-Jane? Mit keresel itt és hol van Bella?
-Alice, sajnálom. Erre kószáltam mikor megéreztem Bella vérét és
azonnal idejöttem, de elkéstem. Mark megölte Bellát.
Próbáltam feltartóztatni, de nagyon erős volt.
-Az nem…lehet.
Mondta Rosalie elcsukló hangon.
-A folyóba dobta a testét. Sajnálom.
Kérlek gondoskodjatok a fiúról.
Megyek megpróbálom előkeríteni Markot.
Mondjátok meg Aronak, hogy visszamegyek Volterrába értesíteni a többieket.
Választ nem várva elviharzott.
„Fiú?”
Ekkor meghallottam egy velőtrázó sikolyt.
Hátra fordultam és egy fiatal fiú feküdt a földön.
-Alice. Ez meg ki?
-Nem tudom, de át fog változni. Vigyük haza.
-Mi lesz Bellával?
-Hallottad Janet, meghalt.
Nehezen mondtam ki, de a látottak és Jane szavai alapján az volt az igazság.
Nagyon fájt.
Rosalie felkapta a fiút és visszaindultunk.
(Edward szemszöge)
Siettünk vissza, a vadászat eredményes volt. Jól éreztem magam,
de látni akartam végre Bellát.
Közeledtünk a házhoz, már hallottam a gondolatokat.
„Istenem, kérlek ad, hogy éljen.”
Nem értettem Esme kire gondol.
Végig, csak ezt ismételgette.
-Valami baj van.
Mondtam és felgyorsítottam.
Testvéreim követtek.
Beléptünk a házba és Esme fájdalmas arccal nézett rám.
-Mi történt.
-Sajnálom.
Csak ennyit mondott és elkezdett zokogni.
Belenéztem ismét a gondolataiba és most láttam mindent.
-Az nem lehet. Nem ez nem történhet meg.
Ilyen nem létezik. Ő elment. És Bella, Bella jól van.
Azt sem tudtam miket beszélek, csak képtelen voltam
elhinni ami történt.
-Mi van már? Beavatnátok? Ki ment el és mi van Bellával?
Kérdezősködött Emmett.
Anyám válaszolt helyettem.
-Alicenek látomása volt. Látta ahogy Mark, meg….megöli Bellát.
-Mi? Hol vannak? Menjünk.
-Edward, gyere már.
Em, Jazz és Én követtük Alice és Rosalie szagát.
Kis idő múlva velünk szembe jöttek.
Rosalie kezében ott szenvedett valaki.
Mindkettőjük arcán fájdalmat és szomorúságot láttam.
"Mégis igaz? Meghalt?"
-Sajnálom Edward. Elkéstünk.
Zokogta Alice és Jazz karjaiba vetette magát.
-Mi történt?
Kérdezte Em szerelmét.
-Menjünk, majd otthon elmondom.
Szipogta Rose és átadta a fiút Emmettnek.
Gyorsan visszaértünk a házba.
Útközben teljesen magamba fordultam, nem figyeltem a külvilágra sem. Több fának nekimentem, de nem érdekelt.
"Ha Ő nincs velem, nem számít semmi. Hogy történhetett ez? Miért hagytam magára?"
A kertben várt Aro, Carlisle, Renáta és Esme.
-Edward, Edward. Ne csináld.
Mondta Jassper. Érezte a haragom.
Nekirontottam Aronak. Pontosabban, csak rontottam volna, mert Renáta nem engedte, megvédte a képességével.
Emmett, Jassper és Carlisle lefogtak.
-Azt mondtad nem bántja, meg ígértétek, hogy nem bántja. Bízott bennetek, bízott és most halott.
Térdre borultam és zokogni kezdtem.
-Mi történt? Nem értek semmit. Hogy tudta és miért?
Mondta Carlisle.
-Alice látta, hogy Bellát, megharapja Mark. Siettünk, de mire odaértünk, csak Janet és ezt a fiút találtuk ott.
Jane azt mondta, hogy Bella meghalt és a testét elvitte a folyó.
Azt üzeni próbálja előkeríteni azt a szemetet és, hogy vissza megy Volterrába.
Mesélte Rosalie.
Mindenki döbbenten és megkövülten figyelt.
-Gyere Edward. Bemegyünk.
-Nem, öljetek meg. Öljetek meg! Bella meghalt, nincs többé.
Kiáltottam nekik. Nem válaszoltak, csak berángattak a házba.
-Megőrültél? Nem halhatsz meg. Tudom, hogy nehéz és, hogy borzasztóan fáj, de nem az a megoldás, hogy meghalsz.
Mondta Jazz.
-Te mit tennél, ha Alice halt volna meg?
Tettem fel a kérdést bár tudtam a választ.
Mind azt tették volna.
-Edward, megígérted Bellának,
hogy nem teszed többé, bármi is történik életben maradsz.
Emlékszel?
Kérdezte Alice.
„Persze, hogy emlékszem, de akkor nem tudtam, hogy meg fog halni."
-Elhitettem vele, hogy biztonságban van.
Megbízott bennem, bízott bennem és Én hagytam meghalni.
-Nem Te tehetsz róla…
Nem tudta befejezni, mert egy hangos sikoly rázta meg a házat.
-Vele mi történt?
-Nem tudjuk ott találtunk rá a folyónál.
-Edward, segítened kell.
Mondta apám. Nem mozdultam.
-Edward szükségem van rád.
Mondta."Nem hagyhatom Őt is cserben. Bellával megtettem, mással nem tehetem."
Nehezen, de elindultam a másik szobába.
Az ágyon feküdt és szenvedett.
-David?
Mondtam amit felismertem a meggyötört arcot.
-Ismered?
-Charlie szomszédjában lakik.
Bellával tegnap ismertük meg.
Nagyon nehéz volt kimondani a nevét.
Odamentem Davidhez és meg fogtam a kezét.
-Nyugodj meg, minden rendbe jön. Bírd ki.
Mondtam neki.
(Bella szemszöge)
Minden tagom fájt.
A folyó ismeretlen szakaszán tértem magamhoz.
Körbenéztem és megláttam valakit,
akire a legkevésbé sem számítottam.
-J…Jane?
-Felébredtél? Már ideje volt.
-Mi történt?
-Bella nagyon figyelj. Rossz híreim vannak.
„Ez nem túl jó”
-Mark megakart ölni. Időben érkeztem, de beleestél a folyóba.
Mark elmenekült, de a többiek üldözőbe vették.
Sajnos nem találták. Viszont Mark meglepte Őket és felrobbantotta a házat.
"Mi? Az nem lehet Esme és a többiek"
-Mi van a többiekkel? Edwardék nem voltak otthon,
de Esme Alice és Rosalie….
-Sajnálom Bella, de mindenki meghalt, Edward is.
Már hazaértek. Aro és Renáta is odavesztek.
Elhomályosult a látásom és minden sötét lett.
-Bella, Bella. Most erre nincs időnk.
Kelj fel.
Vettem neked ruhát és megtaláltam a táskád.
Raktam bele egy kártyát amit senki nem tud lenyomozni.
Sok pénz van rajta.
El kell menned. Mark még mindig keres.
Vissza megyek Volterrába és segítséget hívok.
El kell menned, minél messzebb.
Ha biztonságos lesz megkereslek.
-Nem érdekel. Meghalt a családom a szerelmem, nem érdekel.
Öljön, csak meg.
-Ne mondj ilyet. Akkor hiába haltak meg.
„Megígértem Edwardnak, hogy nem teszek kárt magamban és semmi ostobaságot nem teszek”
Nehezen, nagyon nehezen, de beleegyeztem Jane ajánlatába.
Átöltöztem és elláttam a sebeim. Minden mozdulat fájt, de semmi nem volt
olyan rossz, mint az, hogy meghaltak.
„Mind meghaltak, miattam.”
-Hová menjek?
-Európába, aztán tovább. Minél messzebb innen.
Ne maradj sokáig egy helyen és nagyon figyelj oda.
Most menj. Én is elindulok.
-Merre menjek?
-Arra egyenesen. Ott lesz a pályaudvar. A táskában van egy cím.
Párizsban keresd meg, ott csináltathatsz hamis papírokat.
A kártya kódja benne van a táskád belső zsebében.
-Köszönöm Jane.
-Indulj.
Elindultam
"Magamra maradtam. Miért jöttem el? Most mindenki élne.
A szeretteim, mindenki miattam halt meg. Ó Edward."
Elemi erővel árasztotta el a bensőmet a fájdalom.
Csak mentem amerre Jane mondta.
Taxiba ültem és a reptérre vitettem magam.
Próbáltam nem sírni, de a könnyeim amint utat találtak, folyni kezdtek.
Olyan sebesen, mint a
a folyó ami elragadott.
(David szemszöge)
Az erdőben sétálgattam és azon töprengtem,
hogy mi különleges lehet Edwardban.
"Abban biztos vagyok, hogy nem átlagos.
Már csak azért sem, mert Bella vele van, ráadásul ahogy
megtudtam Holnap összeházasodnak.
Az is furcsa, hogy a városból senkit nem hívtak meg."
Ezeken agyaltam, mikor meghallottam egy sikolyt.
Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem.
Megálltam az egyik félreeső kisebb tisztásnál, a folyó mellett.
A szemem kikerekedett.
Bellát láttam, csupa zúzódás volt a teste és a ruhái is szakadtak voltak.
Egy magas erős férfi tartotta a nyakánál fogva.
-Bella? Engedje el.
Kiáltottam a férfinak.
Bella ijedten nézett rám.
-David fuss.
Mondta bár alig volt halható.
"Miért futnék? Hagyjam itt?"
-Te meg ki vagy? Nem, mintha érdekelne.
Mondta a férfi. Eldobta Bellát és eltűnt.
Aztán éreztem, hogy mögöttem van.
A nyakamba harapott.
„Mi folyik itt?”
-Neeee.
Hallottam Bella hangját, de csak tompán.
A testem elernyedt. Furcsa égő érzés lett úrrá rajtam.
Aztán láttam, hogy Bella felsérti a karját.
„Mit csinál?”
Az idegen elengedett és Én a földre zuhantam.
-Sajnálom.
Mondta.
-Szeretlek Edward.
Ez volt az utolsó amit hallottam.
A szemem lecsukódott és iszonyú kínok között vergődtem a földön.
(Bella szemszöge.)
Mark készült megharapni. De aztán megrogyott és Én kiestem a kezéből.
Szerencsétlenségemre pont a folyóban landoltam.
Alig tudtam a felszínen maradni,
ráadásul épp eső után voltunk, így a folyó sebesen száguldott, magával sodorva engem is.
(Alice szemszöge)
A nappaliban pakolásztam a holnapi naphoz szükséges dolgokat.
Készültünk indulni Bella házába.
-Alice, mikor jönnek a fiúk?
Kérdezte Rosalie."Előbb jönnek haza."
-Pár percen belül itt lesznek.
Rosalie leült a kanapéra és egy divatmagazint lapozgatott.
Esme a konyhában sürgölődött.
Szeretett ott lenni. Bella alkalmat adott rá, hogy használhassa.
Mióta Bellára főz, azóta egyre többször süt is az árváknak.
Ilyenkor mindig boldog."Hol van Bella?"
Tettem fel magamban a kérdést.
Aztán hirtelen látomásom támadt.
Bella a levegőben lóg a folyó felett és
Mark a nyakánál van. Bella beleesik a folyóba és eltűnik.
Felsikítottam, ahogy megláttam a meggyötört testét.
-Alice, Alice.
Szólongatott anyám.
-Alice, mondj már valamit.
Kérlelt Rosalie.
Nem tudtam megszólalni, zokogni kezdtem.
-Kicsim mondj már valamit.
Mondta Esme, rémülten.
-Bella, Bella azt hiszem meghalt.
-Mi? Az nem lehet.
Hitetlenkedett Rosalie.
-Mi történt?
Kérdezte anyám, de már Őt is rázta a zokogás.
-Mark. Láttam ahogy Mark a nyakánál van aztán beledobta Bellát a folyóba.
Anya Bella nem mozdult.
-Azonnal meg kell keresni.
Mondta Rosalie. Megfogott és felhúzott.
-Anya maradj itt és küld utánunk a fiúkat.
Esme nem szólt, csak bólintott.
Rosalie és Én kirohantunk.
És próbáltuk megtalálni az illatát.
A folyó mentén haladtunk át erdőben.
Tudtuk, hogy a temetőbe készült ezért a közelében kerestük.
-Érzem.
Mondta Rosalie. Beleszagoltam mélyen a levegőbe és Én is megéreztem.
Arra vettük az irányt, de nem azt találtuk ott akit reméltünk.
-Jane? Mit keresel itt és hol van Bella?
-Alice, sajnálom. Erre kószáltam mikor megéreztem Bella vérét és
azonnal idejöttem, de elkéstem. Mark megölte Bellát.
Próbáltam feltartóztatni, de nagyon erős volt.
-Az nem…lehet.
Mondta Rosalie elcsukló hangon.
-A folyóba dobta a testét. Sajnálom.
Kérlek gondoskodjatok a fiúról.
Megyek megpróbálom előkeríteni Markot.
Mondjátok meg Aronak, hogy visszamegyek Volterrába értesíteni a többieket.
Választ nem várva elviharzott.
„Fiú?”
Ekkor meghallottam egy velőtrázó sikolyt.
Hátra fordultam és egy fiatal fiú feküdt a földön.
-Alice. Ez meg ki?
-Nem tudom, de át fog változni. Vigyük haza.
-Mi lesz Bellával?
-Hallottad Janet, meghalt.
Nehezen mondtam ki, de a látottak és Jane szavai alapján az volt az igazság.
Nagyon fájt.
Rosalie felkapta a fiút és visszaindultunk.
(Edward szemszöge)
Siettünk vissza, a vadászat eredményes volt. Jól éreztem magam,
de látni akartam végre Bellát.
Közeledtünk a házhoz, már hallottam a gondolatokat.
„Istenem, kérlek ad, hogy éljen.”
Nem értettem Esme kire gondol.
Végig, csak ezt ismételgette.
-Valami baj van.
Mondtam és felgyorsítottam.
Testvéreim követtek.
Beléptünk a házba és Esme fájdalmas arccal nézett rám.
-Mi történt.
-Sajnálom.
Csak ennyit mondott és elkezdett zokogni.
Belenéztem ismét a gondolataiba és most láttam mindent.
-Az nem lehet. Nem ez nem történhet meg.
Ilyen nem létezik. Ő elment. És Bella, Bella jól van.
Azt sem tudtam miket beszélek, csak képtelen voltam
elhinni ami történt.
-Mi van már? Beavatnátok? Ki ment el és mi van Bellával?
Kérdezősködött Emmett.
Anyám válaszolt helyettem.
-Alicenek látomása volt. Látta ahogy Mark, meg….megöli Bellát.
-Mi? Hol vannak? Menjünk.
-Edward, gyere már.
Em, Jazz és Én követtük Alice és Rosalie szagát.
Kis idő múlva velünk szembe jöttek.
Rosalie kezében ott szenvedett valaki.
Mindkettőjük arcán fájdalmat és szomorúságot láttam.
"Mégis igaz? Meghalt?"
-Sajnálom Edward. Elkéstünk.
Zokogta Alice és Jazz karjaiba vetette magát.
-Mi történt?
Kérdezte Em szerelmét.
-Menjünk, majd otthon elmondom.
Szipogta Rose és átadta a fiút Emmettnek.
Gyorsan visszaértünk a házba.
Útközben teljesen magamba fordultam, nem figyeltem a külvilágra sem. Több fának nekimentem, de nem érdekelt.
"Ha Ő nincs velem, nem számít semmi. Hogy történhetett ez? Miért hagytam magára?"
A kertben várt Aro, Carlisle, Renáta és Esme.
-Edward, Edward. Ne csináld.
Mondta Jassper. Érezte a haragom.
Nekirontottam Aronak. Pontosabban, csak rontottam volna, mert Renáta nem engedte, megvédte a képességével.
Emmett, Jassper és Carlisle lefogtak.
-Azt mondtad nem bántja, meg ígértétek, hogy nem bántja. Bízott bennetek, bízott és most halott.
Térdre borultam és zokogni kezdtem.
-Mi történt? Nem értek semmit. Hogy tudta és miért?
Mondta Carlisle.
-Alice látta, hogy Bellát, megharapja Mark. Siettünk, de mire odaértünk, csak Janet és ezt a fiút találtuk ott.
Jane azt mondta, hogy Bella meghalt és a testét elvitte a folyó.
Azt üzeni próbálja előkeríteni azt a szemetet és, hogy vissza megy Volterrába.
Mesélte Rosalie.
Mindenki döbbenten és megkövülten figyelt.
-Gyere Edward. Bemegyünk.
-Nem, öljetek meg. Öljetek meg! Bella meghalt, nincs többé.
Kiáltottam nekik. Nem válaszoltak, csak berángattak a házba.
-Megőrültél? Nem halhatsz meg. Tudom, hogy nehéz és, hogy borzasztóan fáj, de nem az a megoldás, hogy meghalsz.
Mondta Jazz.
-Te mit tennél, ha Alice halt volna meg?
Tettem fel a kérdést bár tudtam a választ.
Mind azt tették volna.
-Edward, megígérted Bellának,
hogy nem teszed többé, bármi is történik életben maradsz.
Emlékszel?
Kérdezte Alice.
„Persze, hogy emlékszem, de akkor nem tudtam, hogy meg fog halni."
-Elhitettem vele, hogy biztonságban van.
Megbízott bennem, bízott bennem és Én hagytam meghalni.
-Nem Te tehetsz róla…
Nem tudta befejezni, mert egy hangos sikoly rázta meg a házat.
-Vele mi történt?
-Nem tudjuk ott találtunk rá a folyónál.
-Edward, segítened kell.
Mondta apám. Nem mozdultam.
-Edward szükségem van rád.
Mondta."Nem hagyhatom Őt is cserben. Bellával megtettem, mással nem tehetem."
Nehezen, de elindultam a másik szobába.
Az ágyon feküdt és szenvedett.
-David?
Mondtam amit felismertem a meggyötört arcot.
-Ismered?
-Charlie szomszédjában lakik.
Bellával tegnap ismertük meg.
Nagyon nehéz volt kimondani a nevét.
Odamentem Davidhez és meg fogtam a kezét.
-Nyugodj meg, minden rendbe jön. Bírd ki.
Mondtam neki.
(Bella szemszöge)
Minden tagom fájt.
A folyó ismeretlen szakaszán tértem magamhoz.
Körbenéztem és megláttam valakit,
akire a legkevésbé sem számítottam.
-J…Jane?
-Felébredtél? Már ideje volt.
-Mi történt?
-Bella nagyon figyelj. Rossz híreim vannak.
„Ez nem túl jó”
-Mark megakart ölni. Időben érkeztem, de beleestél a folyóba.
Mark elmenekült, de a többiek üldözőbe vették.
Sajnos nem találták. Viszont Mark meglepte Őket és felrobbantotta a házat.
"Mi? Az nem lehet Esme és a többiek"
-Mi van a többiekkel? Edwardék nem voltak otthon,
de Esme Alice és Rosalie….
-Sajnálom Bella, de mindenki meghalt, Edward is.
Már hazaértek. Aro és Renáta is odavesztek.
Elhomályosult a látásom és minden sötét lett.
-Bella, Bella. Most erre nincs időnk.
Kelj fel.
Vettem neked ruhát és megtaláltam a táskád.
Raktam bele egy kártyát amit senki nem tud lenyomozni.
Sok pénz van rajta.
El kell menned. Mark még mindig keres.
Vissza megyek Volterrába és segítséget hívok.
El kell menned, minél messzebb.
Ha biztonságos lesz megkereslek.
-Nem érdekel. Meghalt a családom a szerelmem, nem érdekel.
Öljön, csak meg.
-Ne mondj ilyet. Akkor hiába haltak meg.
„Megígértem Edwardnak, hogy nem teszek kárt magamban és semmi ostobaságot nem teszek”
Nehezen, nagyon nehezen, de beleegyeztem Jane ajánlatába.
Átöltöztem és elláttam a sebeim. Minden mozdulat fájt, de semmi nem volt
olyan rossz, mint az, hogy meghaltak.
„Mind meghaltak, miattam.”
-Hová menjek?
-Európába, aztán tovább. Minél messzebb innen.
Ne maradj sokáig egy helyen és nagyon figyelj oda.
Most menj. Én is elindulok.
-Merre menjek?
-Arra egyenesen. Ott lesz a pályaudvar. A táskában van egy cím.
Párizsban keresd meg, ott csináltathatsz hamis papírokat.
A kártya kódja benne van a táskád belső zsebében.
-Köszönöm Jane.
-Indulj.
Elindultam
"Magamra maradtam. Miért jöttem el? Most mindenki élne.
A szeretteim, mindenki miattam halt meg. Ó Edward."
Elemi erővel árasztotta el a bensőmet a fájdalom.
Csak mentem amerre Jane mondta.
Taxiba ültem és a reptérre vitettem magam.
Próbáltam nem sírni, de a könnyeim amint utat találtak, folyni kezdtek.
Olyan sebesen, mint a
a folyó ami elragadott.
2009. augusztus 1., szombat
6.fejezet
(Edward szemszöge)
A fürdőből egy pizsamában jött ki.
Tudtam az okát, de akkor is gyönyörű volt.
-Nagyon szeretném, de túl sok az álmatlan vendég.
Mondta vidáman. Kikapcsolta a zenét és hozzám bújt.
-Tudod, ebben is vonzó vagy.
Mondtam neki, majd csókot leheltem ajkaira és dúdolni kezdtem az altatóját.
Gyorsan elaludt. Mindig csodálva figyeltem ahogy alszik.
„Nemsokára már Ő sem lesz képes rá” gondoltam. „Hiányozni fognak az emberi dolgai, de
nem számít hiszen velem lesz örökre."
A nappaliban a többiek halkan beszélgettek.
Már hajnalodott amikor, Alice gondolatban üzente, hogy menjek le.
Nehezen, de lementem.
-Mi az? Ha megint nem leszek ott amikor felébred nekem annyi.
Erre a kijelentésemre mindenki nevetni kezdett.
-Ilyen rövid pórázon tartanak Edward?
Kérdezte Jane gúnyosan.
-Ilyen a szerelem, de ezt egy kislány nem tudhatja.
Adtam a nem túl kedves választ.
-Nyugodjatok le.
Szólt közbe Aro.
-Szóval Alice, mi olyan fontos?
-Holnap esküvő.
-Tényleg? Ezt magamtól is tudtam.
-Jaj. Ma este nem lehettek együtt. Elmész a fiúkkal vadászni.
-Nem akarok.
-Ne nyafogj már. Levadászunk néhány vadat. Az utolsó szabad estéd.
Mondta Emmett.
-Jó, de ezt Te adod be Bellának.
Mondtam Alicenek.
-Nyugi, szeret engem. Nem lesz gond. Egyébként a lányokkal elmegyünk és a Bella
házában leszünk.
-Ha Ő is bele megy rendben.
Adtam meg magam.
-Most vissza megyek, mert felébred.
-Edward?
Hallottam kedvesem hangját.
-Na tessék fel is kelt.
Gyorsan vissza siettem.
-Itt vagyok. Aludj csak tovább.
-Jó. Szeretlek.
„Még szerencse, hogy nem kelt fel teljesen.”
Két óra múlva, mocorogni kezdett.
Megdörzsölte a szemeit és rám feküdt.
-Itt hagytál?!
Kicsit bizonytalan volt. Nem volt biztos benne.
-Csak két percre kedvesem. Tudod Alice.
-Mit találtak ki már megint?
-Majd Ő elmondja. Megyek szólok neki.
-Előbb köszönj rendesen.
Odahajoltam és megcsókoltam.
-Öm. Megyek letusolok.
Bement a fürdőbe. Én pedig lementem.
-Alice. Menj és beszélj vele.
Húgom, kicsit bizonytalan volt.
-Mi az Alice?
Emmett nevetett.
-Alicenek látomása volt.
-És? Valami baj van?
-Bella nagyon mérges lesz.
Mondta Rosalie. Mindenki nevetett, csak Alice nem.
-Nem vicces, szerettem azt a cipőt.
Mondta és felment.
Hallottam ahogy csukódik az ajtó.Bella 15 perc múlva végzett.
Majd:
-Mi? Hogy teheted ezt velem? A legjobb barátnőm vagy.
Kiabálta kedvesem.
-Én, csak…
-Nem Alice. Néha komolyan mondom nagyon fel tudsz húzni.
-Bella ez a szokás.
-Alice, megmondanád még is mi szokásos az Én esküvőmön?
Elvégre egy vámpírhoz megyek hozzá, az ég szerelmére.
-Tudom, pont ezért. Ne haragudj.
-Nagyon is haragszom. Ne nézz rám így,most nem úszod meg ennyivel.
Kiviharzott és becsapta az ajtót.
-Szegény Alice.
-Magának köszönheti.
Ismét ajtócsapódás.
-Bella, kérlek.
-Nem Alice. Szeretlek, de most.
Kedvesem mélyet sóhajtott.
-Tessék. Vid ki mielőtt meggondolom magam. És most menj ki.
Alice lejött a lépcsőn, kezében kedvenc cipőjével.
-Na mi az? Mégsem tette tönkre.
-Nem, de nagyon mérges.
-Hallottuk. És igaza is van. Mindent a Te ízlésed szerint csinálhatsz.
Bella nem szereti a nagy felhajtást. Azt pedig végképp nem, ha Edward nélkül kell aludnia.
Erre Te mit csinálsz?!Nagy felhajtás és még Ed sem lehet vele.
-Tudom, de csak jót akartam.
Kedvesem lejött és Alicehez fordult.
-Sajnálom. Nem kellett volna ennyire kiborulnom, de tudod, hogy milyen vagyok
amikor nincs velem. Ne haragudj. Nagyon ideges vagyok, az esküvő meg minden.
Erre Te bejelented a... remek ötletedet.
-Én is sajnálom.
Megölelték egymást.Nem kellett gondolatolvasónak lenni,
hogy kitaláljam nem éppen a remek szót akarta használni.
-Most megyek eszem egy kicsit.
-Elkísérlek.
-Jó, legalább elmondod, hogy mihez kezdek magammal a bátyád nélkül.
-Edward nagy szerencséd van.
Mondta Renáta.
-Tudom. Olyan édes mérgesen.
„Talán megkóstolta?”
Hallottam a gondolatot. Marktól jött.
-Te szándékosan csinálod?
-Mi a baj?
-Jó lenne, ha a testőröd visszafogná magát.
-Mark. Kérlek türtőztesd magad. Nem tudom mi ütött beléd.
-Igen Uram.
-Talán jobb lenne, ha vissza menne Volterrába.
Tanácsolta Renáta.
-Igazad lehet. Mark indulj vissza a városba.
-Azonnal.
-Köszönöm.
Mondtam nekik. Hálás voltam Renátának.
(Bella szemszöge)
Nagyon mérges voltam Alicere. Már a cipőjén akartam levezetni a feszültségem.
Régebben megfenyegettem, ha túlzásokba esik akkor kitöröm a kedvenc cipőjének a sarkát.
A konyhában ettem a gabonapelyhem, mikor Alicenek látomása volt.
-Jassper.
Kiáltottam a nappali felé. Jassper nyomban ott termett és a többiek is.
-Igen?
-Alice.
Mutattam a barátnőm felé. Jazz értette és máris fogta kedvese kezét.
-Mit látsz drágám?
-Bella ma elmegy. Ráadásul egyedül.
Mindenki rám nézett.
-Mi az?
-Hová mész? És miért egyedül?
-Nos, nem terveztem, hogy egyedül megyek, de a kedves barátnőm,
keresztülhúzta a számításaimat.
Mondtam morcosan és külön megnyomtam a 'kedves' és 'barátnőm' szókat.
-Még mindig nem tudom hová mész.
-A temetőbe. Meglátogatom a szüleimet.
Mindenki megértően bólogatott és kiment.
Edward átölelt.
-Itthon maradok és elkísérlek.
-Nem, menny csak. Ha már összevesztem Alice-el, legalább legyen értelme.
Elmegyek, ott leszek egy kicsit aztán megyek a lányok után.
-Ne kísérjen el valamelyikük?
-Ne. Meg leszek.
-Mark hazament.
Jelentette be hirtelen.
-Tessék?
-Mindenki jobbnak látta, ha nem marad.
-Értem. Még egy Volturi, aki nem kedvel.
-Ne foglalkozz Jane-el se Markkal.
-Megyek átöltözöm. Mikor indultok?
-Nemsokára, hogy időben visszaérjünk.
-Nem bocsájtom meg, ha ott hagysz az oltárnál.
Mondtam tetettet szigorral. Erre Ő csak elmosolyodott.
-Ott leszek ígérem.
-Ajánlom is.
Megcsókoltam és elindultam a nappaliba.
Két órát beszélgettünk még, aztán indulni készültek.
-Gyere már.
Türelmetlenkedett Em.Nehezen,de elengedtem.
Edward elment.
-Alice.
-Igen?
-Biztos minden rendben lesz?
-Igen, miért?
-Olyan furcsa érzésem van.
-Szóltál Edwardnak?
-Nem.Minek idegesítsem?Különben is, szerinted akkor most itt hagyott volna?
-Igaz. Nem láttam semmit, de a farkasok miatt nem is láthatok.
-Akkor honnan veszed, hogy minden rendben lesz?
-Mi baj lehetne? Mark elment, a barátaink itt vannak. A többiek is itt lesznek holnap.
Mind erősek vagyunk.
-Csak Én nem.
-Mi vigyázunk rád.
-Kösz. Most megyek.
Megöleltem barátnőm és elindultam.
A városban már hozzászoktak ahhoz, hogy Cullenéknál lakom, de volt aki még így is megbámult,
vagy a kocsim vagy a bankkártyám miatt, ha azzal fizettem.
Megálltam a virágárus előtt.
Két szál rózsát vettem, az volt anya kedvenc virága.
Visszaszálltam a kocsiba és elindultam a temető felé.
A város szélén volt, mögötte a sűrű erdő.
Leparkoltam és kiszálltam.
Tudtam, hogy nem jó ötlet egyedül jönnöm, de elhessegettem a gondolatot, hogy bármi baj történne.
Odasétáltam a sírokhoz és letérdeltem. Félre kotortam néhány falevelet a márványról.
"Renee és Charlie Swan.
Megtalálták a boldogságot és most már örökké együtt lesznek."
Ez az egyszerű felirat állt rajta. Egyszerű mégis igaz.
-Anya, apa nagyon hiányoztok.
Holnap lesz életem legszebb napja, csak az fáj, hogy Ti nem lehettek ott.
Tudom, hogy bárhol is legyetek most, onnan figyeltek és remélem velem együtt örültök.
Edward mellett boldog vagyok. Ő és a családja tartotta bennem a lelket miután elveszítettelek
benneteket. Végig velem voltak és nem hagyták, hogy elsüllyedjek.
Annyira szeretem Őket. Holnap férjhez megyek. Ígérem azon leszek, hogy
büszkék legyetek rám. Igyekszem úgy élni, létezni, hogy ne okozzak csalódást.
Boldog vagyok mégis mérhetetlenül fáj, hogy nem lehettek itt velem.
Hiányzol anya, hiányzik a kelekótyaságod, a bolondozásaid és az éleslátásod.
Apa, ha tudnád milyen hálás vagyok a szótlan mégis szeretetteljes gondoskodásodért,
azért, hogy befogadtál akkor. Nélküled nem lennék most boldog.
Elénekeltem egy szomorkás számot, az volt a kedvencük.
Kiskorom óta szerettem énekelni, egyesek szerint tudtam is, de
mióta anyuék meghaltak nem csináltam.
Egyszer Alice-el énekeltem, míg Edward zongorán kísért. Azt mondták szép hangom van,
de nem igazán hittem nekik, Alice-hoz képest nagyon rossz voltam.
Könnyeim halkan hullottak a csodás márványtáblára. Csodálatos volt mégis gyűlöltem, mert
azt jelezte, hogy Ők már nincsenek velem.
Lassan felálltam és elindultam a kocsimhoz.
Félúton valaki elkapta a kezem."Ki lehet az?"
Megfordultam és megláttam. Nem számítottam rá.
Nem szólaltam meg, csak bámultam a sötét szemeibe.
Haraggal, vággyal és éhséggel teli szemeibe.
"Mit akar? Remélem nem…Nem halhatok meg az esküvőm előtt."
-Mit keresel itt? Mit akarsz tőlem?
Nem válaszolt, csak megragadott és az erdőbe vitt.
"Nekem végem. El sem köszönhetek Edwardtól."
Kétségbe estem. Próbáltam szabadulni, de nem ment.
Megállt és ledobott.
Körülnéztem és felismertem a helyet."A közelben van egy turista ösvény. Esélytelen. Remélem más nem jár erre."
-Végre. Nagyon vártam már, hogy egyedül maradj.
Nem tudom, hogy tudnak neked ellenállni a többiek.
Abban a pillanatban, mikor megéreztem az illatod tudtam, megkel kóstoljam a véred.
Nem érdekel, hogy tilos, nem érdekel, hogy kik a barátaid.
Szépen lassan fogom kiszívni a véred az utolsó cseppig.
Úgy sem tehetnek ellene semmit.
„Nekem tényleg végem.”
Átkoztam magam amiért ilyen csábító a vérem. Mégsem bántam, hiszen Edward arra figyelt fel elsőként.
„Legalább utoljára láthatnám.”Nem tudom miért nem futottam, tudtam, hogy nincs esélyem, de azért megpróbálhattam
volna. Úgy, mint mikor James elcsalt a baletterembe.
Most viszont, nem futottam, még csak nem is kiabáltam.
Nem akartam meghalni, de már belefáradtam az egészbe.
Lassan sétált oda hozzám. Felemelt és megpofozott.
"Miért kínoz? Ő is szadista, mint az átkozott nyomkövető volt?"
Próbáltam, nem sikítani, de a fájdalom, mikor a fához vágott, túl nagy volt.
Már a nyakamnál volt, mikor meghallottam egy hangot.
-Bella? Engedje el.
Kiáltott David Markra.
-David fuss.
Mondtam, bár nehezen, hiszen a nyakam szorongatta.
A testem televolt sérülésekkel, a ruháim már cafatokban voltak.
-Te meg ki vagy? Nem, mintha érdekelne.
Ledobott és ott termett David mögött.
Szegénynek annyi ideje sem volt, hogy felfogja mi történik.
Mark a nyakába harapott.
-Neeee.
Kiáltottam, de már megharapta.
Még sehol nem véreztem. Fogtam egy faágat és végighúztam a karomon.
Megtette a hatását. Mark egyből megérezte és Davidet a földre dobta.
-Sajnálom.
Mondtam neki.
De Ő, csak feküdt ott és vonaglott a kíntól.
„Remélem rátalálnak és vigyáznak rá.”
Mark ismét felkapott. Lenyalta a bőrömről a vért.
És a nyakamhoz hajolt.
-Szeretlek Edward.
(Edward szemszöge)
A fürdőből egy pizsamában jött ki.
Tudtam az okát, de akkor is gyönyörű volt.
-Nagyon szeretném, de túl sok az álmatlan vendég.
Mondta vidáman. Kikapcsolta a zenét és hozzám bújt.
-Tudod, ebben is vonzó vagy.
Mondtam neki, majd csókot leheltem ajkaira és dúdolni kezdtem az altatóját.
Gyorsan elaludt. Mindig csodálva figyeltem ahogy alszik.
„Nemsokára már Ő sem lesz képes rá” gondoltam. „Hiányozni fognak az emberi dolgai, de
nem számít hiszen velem lesz örökre."
A nappaliban a többiek halkan beszélgettek.
Már hajnalodott amikor, Alice gondolatban üzente, hogy menjek le.
Nehezen, de lementem.
-Mi az? Ha megint nem leszek ott amikor felébred nekem annyi.
Erre a kijelentésemre mindenki nevetni kezdett.
-Ilyen rövid pórázon tartanak Edward?
Kérdezte Jane gúnyosan.
-Ilyen a szerelem, de ezt egy kislány nem tudhatja.
Adtam a nem túl kedves választ.
-Nyugodjatok le.
Szólt közbe Aro.
-Szóval Alice, mi olyan fontos?
-Holnap esküvő.
-Tényleg? Ezt magamtól is tudtam.
-Jaj. Ma este nem lehettek együtt. Elmész a fiúkkal vadászni.
-Nem akarok.
-Ne nyafogj már. Levadászunk néhány vadat. Az utolsó szabad estéd.
Mondta Emmett.
-Jó, de ezt Te adod be Bellának.
Mondtam Alicenek.
-Nyugi, szeret engem. Nem lesz gond. Egyébként a lányokkal elmegyünk és a Bella
házában leszünk.
-Ha Ő is bele megy rendben.
Adtam meg magam.
-Most vissza megyek, mert felébred.
-Edward?
Hallottam kedvesem hangját.
-Na tessék fel is kelt.
Gyorsan vissza siettem.
-Itt vagyok. Aludj csak tovább.
-Jó. Szeretlek.
„Még szerencse, hogy nem kelt fel teljesen.”
Két óra múlva, mocorogni kezdett.
Megdörzsölte a szemeit és rám feküdt.
-Itt hagytál?!
Kicsit bizonytalan volt. Nem volt biztos benne.
-Csak két percre kedvesem. Tudod Alice.
-Mit találtak ki már megint?
-Majd Ő elmondja. Megyek szólok neki.
-Előbb köszönj rendesen.
Odahajoltam és megcsókoltam.
-Öm. Megyek letusolok.
Bement a fürdőbe. Én pedig lementem.
-Alice. Menj és beszélj vele.
Húgom, kicsit bizonytalan volt.
-Mi az Alice?
Emmett nevetett.
-Alicenek látomása volt.
-És? Valami baj van?
-Bella nagyon mérges lesz.
Mondta Rosalie. Mindenki nevetett, csak Alice nem.
-Nem vicces, szerettem azt a cipőt.
Mondta és felment.
Hallottam ahogy csukódik az ajtó.Bella 15 perc múlva végzett.
Majd:
-Mi? Hogy teheted ezt velem? A legjobb barátnőm vagy.
Kiabálta kedvesem.
-Én, csak…
-Nem Alice. Néha komolyan mondom nagyon fel tudsz húzni.
-Bella ez a szokás.
-Alice, megmondanád még is mi szokásos az Én esküvőmön?
Elvégre egy vámpírhoz megyek hozzá, az ég szerelmére.
-Tudom, pont ezért. Ne haragudj.
-Nagyon is haragszom. Ne nézz rám így,most nem úszod meg ennyivel.
Kiviharzott és becsapta az ajtót.
-Szegény Alice.
-Magának köszönheti.
Ismét ajtócsapódás.
-Bella, kérlek.
-Nem Alice. Szeretlek, de most.
Kedvesem mélyet sóhajtott.
-Tessék. Vid ki mielőtt meggondolom magam. És most menj ki.
Alice lejött a lépcsőn, kezében kedvenc cipőjével.
-Na mi az? Mégsem tette tönkre.
-Nem, de nagyon mérges.
-Hallottuk. És igaza is van. Mindent a Te ízlésed szerint csinálhatsz.
Bella nem szereti a nagy felhajtást. Azt pedig végképp nem, ha Edward nélkül kell aludnia.
Erre Te mit csinálsz?!Nagy felhajtás és még Ed sem lehet vele.
-Tudom, de csak jót akartam.
Kedvesem lejött és Alicehez fordult.
-Sajnálom. Nem kellett volna ennyire kiborulnom, de tudod, hogy milyen vagyok
amikor nincs velem. Ne haragudj. Nagyon ideges vagyok, az esküvő meg minden.
Erre Te bejelented a... remek ötletedet.
-Én is sajnálom.
Megölelték egymást.Nem kellett gondolatolvasónak lenni,
hogy kitaláljam nem éppen a remek szót akarta használni.
-Most megyek eszem egy kicsit.
-Elkísérlek.
-Jó, legalább elmondod, hogy mihez kezdek magammal a bátyád nélkül.
-Edward nagy szerencséd van.
Mondta Renáta.
-Tudom. Olyan édes mérgesen.
„Talán megkóstolta?”
Hallottam a gondolatot. Marktól jött.
-Te szándékosan csinálod?
-Mi a baj?
-Jó lenne, ha a testőröd visszafogná magát.
-Mark. Kérlek türtőztesd magad. Nem tudom mi ütött beléd.
-Igen Uram.
-Talán jobb lenne, ha vissza menne Volterrába.
Tanácsolta Renáta.
-Igazad lehet. Mark indulj vissza a városba.
-Azonnal.
-Köszönöm.
Mondtam nekik. Hálás voltam Renátának.
(Bella szemszöge)
Nagyon mérges voltam Alicere. Már a cipőjén akartam levezetni a feszültségem.
Régebben megfenyegettem, ha túlzásokba esik akkor kitöröm a kedvenc cipőjének a sarkát.
A konyhában ettem a gabonapelyhem, mikor Alicenek látomása volt.
-Jassper.
Kiáltottam a nappali felé. Jassper nyomban ott termett és a többiek is.
-Igen?
-Alice.
Mutattam a barátnőm felé. Jazz értette és máris fogta kedvese kezét.
-Mit látsz drágám?
-Bella ma elmegy. Ráadásul egyedül.
Mindenki rám nézett.
-Mi az?
-Hová mész? És miért egyedül?
-Nos, nem terveztem, hogy egyedül megyek, de a kedves barátnőm,
keresztülhúzta a számításaimat.
Mondtam morcosan és külön megnyomtam a 'kedves' és 'barátnőm' szókat.
-Még mindig nem tudom hová mész.
-A temetőbe. Meglátogatom a szüleimet.
Mindenki megértően bólogatott és kiment.
Edward átölelt.
-Itthon maradok és elkísérlek.
-Nem, menny csak. Ha már összevesztem Alice-el, legalább legyen értelme.
Elmegyek, ott leszek egy kicsit aztán megyek a lányok után.
-Ne kísérjen el valamelyikük?
-Ne. Meg leszek.
-Mark hazament.
Jelentette be hirtelen.
-Tessék?
-Mindenki jobbnak látta, ha nem marad.
-Értem. Még egy Volturi, aki nem kedvel.
-Ne foglalkozz Jane-el se Markkal.
-Megyek átöltözöm. Mikor indultok?
-Nemsokára, hogy időben visszaérjünk.
-Nem bocsájtom meg, ha ott hagysz az oltárnál.
Mondtam tetettet szigorral. Erre Ő csak elmosolyodott.
-Ott leszek ígérem.
-Ajánlom is.
Megcsókoltam és elindultam a nappaliba.
Két órát beszélgettünk még, aztán indulni készültek.
-Gyere már.
Türelmetlenkedett Em.Nehezen,de elengedtem.
Edward elment.
-Alice.
-Igen?
-Biztos minden rendben lesz?
-Igen, miért?
-Olyan furcsa érzésem van.
-Szóltál Edwardnak?
-Nem.Minek idegesítsem?Különben is, szerinted akkor most itt hagyott volna?
-Igaz. Nem láttam semmit, de a farkasok miatt nem is láthatok.
-Akkor honnan veszed, hogy minden rendben lesz?
-Mi baj lehetne? Mark elment, a barátaink itt vannak. A többiek is itt lesznek holnap.
Mind erősek vagyunk.
-Csak Én nem.
-Mi vigyázunk rád.
-Kösz. Most megyek.
Megöleltem barátnőm és elindultam.
A városban már hozzászoktak ahhoz, hogy Cullenéknál lakom, de volt aki még így is megbámult,
vagy a kocsim vagy a bankkártyám miatt, ha azzal fizettem.
Megálltam a virágárus előtt.
Két szál rózsát vettem, az volt anya kedvenc virága.
Visszaszálltam a kocsiba és elindultam a temető felé.
A város szélén volt, mögötte a sűrű erdő.
Leparkoltam és kiszálltam.
Tudtam, hogy nem jó ötlet egyedül jönnöm, de elhessegettem a gondolatot, hogy bármi baj történne.
Odasétáltam a sírokhoz és letérdeltem. Félre kotortam néhány falevelet a márványról.
"Renee és Charlie Swan.
Megtalálták a boldogságot és most már örökké együtt lesznek."
Ez az egyszerű felirat állt rajta. Egyszerű mégis igaz.
-Anya, apa nagyon hiányoztok.
Holnap lesz életem legszebb napja, csak az fáj, hogy Ti nem lehettek ott.
Tudom, hogy bárhol is legyetek most, onnan figyeltek és remélem velem együtt örültök.
Edward mellett boldog vagyok. Ő és a családja tartotta bennem a lelket miután elveszítettelek
benneteket. Végig velem voltak és nem hagyták, hogy elsüllyedjek.
Annyira szeretem Őket. Holnap férjhez megyek. Ígérem azon leszek, hogy
büszkék legyetek rám. Igyekszem úgy élni, létezni, hogy ne okozzak csalódást.
Boldog vagyok mégis mérhetetlenül fáj, hogy nem lehettek itt velem.
Hiányzol anya, hiányzik a kelekótyaságod, a bolondozásaid és az éleslátásod.
Apa, ha tudnád milyen hálás vagyok a szótlan mégis szeretetteljes gondoskodásodért,
azért, hogy befogadtál akkor. Nélküled nem lennék most boldog.
Elénekeltem egy szomorkás számot, az volt a kedvencük.
Kiskorom óta szerettem énekelni, egyesek szerint tudtam is, de
mióta anyuék meghaltak nem csináltam.
Egyszer Alice-el énekeltem, míg Edward zongorán kísért. Azt mondták szép hangom van,
de nem igazán hittem nekik, Alice-hoz képest nagyon rossz voltam.
Könnyeim halkan hullottak a csodás márványtáblára. Csodálatos volt mégis gyűlöltem, mert
azt jelezte, hogy Ők már nincsenek velem.
Lassan felálltam és elindultam a kocsimhoz.
Félúton valaki elkapta a kezem."Ki lehet az?"
Megfordultam és megláttam. Nem számítottam rá.
Nem szólaltam meg, csak bámultam a sötét szemeibe.
Haraggal, vággyal és éhséggel teli szemeibe.
"Mit akar? Remélem nem…Nem halhatok meg az esküvőm előtt."
-Mit keresel itt? Mit akarsz tőlem?
Nem válaszolt, csak megragadott és az erdőbe vitt.
"Nekem végem. El sem köszönhetek Edwardtól."
Kétségbe estem. Próbáltam szabadulni, de nem ment.
Megállt és ledobott.
Körülnéztem és felismertem a helyet."A közelben van egy turista ösvény. Esélytelen. Remélem más nem jár erre."
-Végre. Nagyon vártam már, hogy egyedül maradj.
Nem tudom, hogy tudnak neked ellenállni a többiek.
Abban a pillanatban, mikor megéreztem az illatod tudtam, megkel kóstoljam a véred.
Nem érdekel, hogy tilos, nem érdekel, hogy kik a barátaid.
Szépen lassan fogom kiszívni a véred az utolsó cseppig.
Úgy sem tehetnek ellene semmit.
„Nekem tényleg végem.”
Átkoztam magam amiért ilyen csábító a vérem. Mégsem bántam, hiszen Edward arra figyelt fel elsőként.
„Legalább utoljára láthatnám.”Nem tudom miért nem futottam, tudtam, hogy nincs esélyem, de azért megpróbálhattam
volna. Úgy, mint mikor James elcsalt a baletterembe.
Most viszont, nem futottam, még csak nem is kiabáltam.
Nem akartam meghalni, de már belefáradtam az egészbe.
Lassan sétált oda hozzám. Felemelt és megpofozott.
"Miért kínoz? Ő is szadista, mint az átkozott nyomkövető volt?"
Próbáltam, nem sikítani, de a fájdalom, mikor a fához vágott, túl nagy volt.
Már a nyakamnál volt, mikor meghallottam egy hangot.
-Bella? Engedje el.
Kiáltott David Markra.
-David fuss.
Mondtam, bár nehezen, hiszen a nyakam szorongatta.
A testem televolt sérülésekkel, a ruháim már cafatokban voltak.
-Te meg ki vagy? Nem, mintha érdekelne.
Ledobott és ott termett David mögött.
Szegénynek annyi ideje sem volt, hogy felfogja mi történik.
Mark a nyakába harapott.
-Neeee.
Kiáltottam, de már megharapta.
Még sehol nem véreztem. Fogtam egy faágat és végighúztam a karomon.
Megtette a hatását. Mark egyből megérezte és Davidet a földre dobta.
-Sajnálom.
Mondtam neki.
De Ő, csak feküdt ott és vonaglott a kíntól.
„Remélem rátalálnak és vigyáznak rá.”
Mark ismét felkapott. Lenyalta a bőrömről a vért.
És a nyakamhoz hajolt.
-Szeretlek Edward.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)