3.fejezet

(Bella szemszöge)

Nem tudom mi történt.Sötétség vett körül.Nem tudtam,hol vagyok,ami azt illeti még azt sem tudtam ki vagyok.
Lassan kinyitottam a szemem és akkor megláttam Őt.
-Jó reggelt kedvesem.Hogy érzed magad?
Szólt bársonyos ám kissé érdes hangon.
"Kedvesem?Ismerem?De ami fontosabb tudja ki vagyok?"
-Jól vagyok azt hiszem.Elnézést,de ki maga és ki vagyok én?
-Ettől tartottam.Nem emlékszel semmire igaz?
-Nem,nem emlékszem.
-Nos Én Marcus vagyok a férjed.Te pedig Hope vagy.
-A férjem?Mi történt?Miért nem emlékszem?
"Hogy lehetne Ő a férjem,hiszen nem is ismerem.Vonzó férfi,de nem tudom elképzelni,hogy szerelmes lennék belé."
-Igen a férjed,egy éve jöttél hozzám és most pedig a gyermekünket várod.
Odakaptam a kezem a hasamhoz és éreztem egy kis dudort.
-Baleseted volt mikor jöttél hazafelé,és ezek szerint elvesztetted az emlékezetedet.
-A baba jól van?Nem esett baja?
-Nem,nyugodj meg.Az én vérem tehát nem könnyen sérül meg.
-Ezt nem értem.
"Mi az,hogy nem könnyen sérül meg?Hiszen Marcus úgy néz ki mint aki beteg:papírvékony,sápadt bőr,vörös szemek"
-Hope Én vámpír vagyok.
-Tessék?Csak viccelsz ugye?
-Nem,nem viccelek.A Volturi az az a mi családunk amolyan királyi család a vámpírok között.Én és a két testvérem:Aro és Caius vagyunk a vezetők.
-Én,Én tudtam,hogy mi vagy amikor hozzád mentem?
-Igen és nem féltél.Most félsz?
-Nem,csak furcsa.
Tudtam,hogy félnem kellett volna,de valami miatt nem féltem.Marcus megfogta a kezem,a keze nagyon hideg volt.
-Miért ilyen hideg a kezed?Mondj el mindent!Pontosan mit jelent vámpírnak lenni?
Felkacagott,de Én nem értettem miért.Kérdő tekintettel néztem rá,erre Ő mosolygott és belekezdett.
-Nos drágám,mi sosem alszunk,hideg és kréta fehér a bőrünk ami sérthetetlen,csak nagyon kevés dolog árthat nekünk,
de ezt majd később elmondom.Nagyon erősek és gyorsak vagyunk.Néhányunknak vannak bizonyos képességei.
Ezek a főbb dolgok amiket most tudnod kell.
-Hogy ismerkedtünk meg?
Itt egy pillanatra,elgondolkozott.Nem tudtam mire vélni a tekintetét.
-Nos ehez köze van az Én különleges képességemnek.
Tudod Én érzem azokat az embereket és vámpírokat akiknek nagy erejük van és akikben van valami különleges.
-Értem,de hogy jöttem Én a képbe?
-Aro egyszer kiküldött,hogy keressek meg egy bizonyos Hope Kinget.Téged.
Meg is találtalak Angliában és azonnal észrevettem,hogy nagyon erős vagy és különleges.
Tudod Aro átváltoztatja a tehetséges embereket,hogy vámpírként a családot szolgálják.
-Akkor miért vagyok még ember?
-Miattam.Beléd szerettem és megkértem a testvéremet,hogy várjon még.
Elmondtam neked,hogy mi a helyzet és Te nagy meglepetésemre beleegyeztél,csak egy feltételed volt,
hogy vegyelek el amit Én örömmel teljesítettem.A szülés után foglak átváltoztatni,mert veszélyes,az anyák általában belehalnak a szülésbe.
-Értem.
Sokat beszélgettünk,elmondott mindent a családjáról/családunkról.
Majd újra bemutatott mindenkinek.Aronak,Caiusnak,Claudiának aki Aro felesége és Jasminnek aki Caius felesége.
Utána jöttek a magasabb beosztású testőrök:Jane és Alec akik ikrek voltak.Jane nem kedvelt túlságosan.
Ott volt még Felix és Demetri.Heidi és Clara,Tereza és Marko valamint Alex.
Janet leszámítva mindenkivel jól kijöttem.Claudia és Jasmin sokat segítettek és megmutatták az egész várost.
Szép volt bár nekem túl rideg a sok kőfal és a keskeny ablakok miatt.
A szobánk egy torony szoba volt,vele szemben rendeztem be a gyerek szobát bár nem tudtam még a baba nemét,
így semleges színeket választottam.
Az idő gyorsan telt és Heidi vált a legjobb barátnőmmé.Csodálatosan nézett ki,mint itt mindenki.Hosszú szőke haja és karcsú alakja volt.
Nagy meglepetésemre 2 hónapos terhesen már úgy néztem ki mint egy 7 hónapos.Aro szerint ez azért van,mert a kicsi félig vámpír.
Hát igen ez még egy kellemetlen dolgot jelentett,vért kellett innom.Csak donorvért voltam hajlandó inni,azt is csak a kicsi kedvéért.
Érte mindent megtettem volna.A szokásos vizsgálatra mentem Alexhez.Ő szokott megvizsgálni értett hozzá.
Akkor különösen izgatott voltam,mert végre kiderül,hogy lányom vagy fiam születik-e.?Marcus és Aro fiúnak örülnének a lányok pedig kislánynak.
Engem nem nagyon zavart,hogy mi lesz hiszen az Én kicsikém lesz.
-Bejöhetek?
-Persze Hope gyere csak.Hogy érzed magad?Egyedül jöttél?
-Jól vagyok.Igen a többieknek dolguk van.
-Akkor kezdhetjük?
-Igen.
Valami hideg zselét tett a hasamra majd a készüléket lassan kezdte mozgatni.Meghallottam valami ütemes dobolást.Alex arca meglepetést tükrözött.
-Ez.Ez a szíve?
-Igen,de nem szíve,szívük!
-Tessék?
-Ketten vannak Hope.Egy fiú és egy lány.Gratulálok!
-Ketten?Ez csodálatos.Köszönöm Alex.
Lassan lekászálódtam a vizsgálóasztalról és megöleltem Alexet.Ilyet még nem csináltam,mert Alex még nem nagyon szokott hozzá,
hogy Én még ember vagyok.Ölelésemre ledermedt,mire Én észbe kaptam.Volt önuralma,de nem megszokott,hogy emberek ölelgetik.
-Bocsáss meg.Sajnálom
-Semmi baj,csak kicsit váratlanul ért.
-Most megyek.Megvárom a többieket és elmondom nekik is.
Már tűkön ültem,mire két óra múlva megjöttek a többiek.Oda szaladtam Marcushoz és a nyakába ugrottam.
-Kedvesem,óvatosan.Ennyire hiányoztam?
-Nem,vagy is igen,de...
Hadartam izgatottan.
-Nyugodj meg és mond el.
Ekkora már mindenki körénk gyűlt és értetlenül néztek rám.
-Alex megvizsgált.
Mondtam mosolyogva.Heidi jött oda.
-Na, és kislány vagy kisfiú?
Kérdezte,már Ő is izgatott volt.
-Is is.
-Tessék?Ezt hogy érted.
Nem válaszoltam,csak mosolyogtam és felmutattam két ujjamat.Mindenki elképedt.
-Komolyan?Ikrek?Ez fantasztikus!
Ekkor Ő kapott fel és forogni kezdett.Na ez nem tett valami jót.Elsápadtam.
-Bocsáss meg!Jól vagy?
-Igen ne aggódj.Két babánk lesz.Hihetetlen.
Mindenki odajött és gratulált persze Janet leszámítva,de vele már nem foglalkoztam.
Nem nagyon kedveltem őt,szerette kínozni az embereket,sőt néha még az alacsonyabb beosztású vámpírokat is.
Élvezte kegyetlen erejét.A tekintetével olyan fájdalmat tudott okozni,hogy még a legerősebb vámpír is reszketve rogyott össze.
Szerencsére engem védett valami féle pajzs így nem tudott bántani.Lehet,hogy ezért utált annyira.
-Hope!El kell mennünk vásárolni.Mindenből kell még egy és most már ruhákat is vehetünk.
Heidi és a lányok nagyon lelkesek voltak.Elmentünk és megvettünk mindent amire szükség volt.
Boldog voltam,de valami hiányzott nem tudtam,hogy mi,de biztos voltam benne,hogy hiányzik valami.
Kivertem a fejemből ezeket a gondolatokat.Mi hiányzott volna,volt egy férjem aki szeretett,családom és barátaim.
És ami fontosabb két pici baba növekedett bennem.Igen a babákra koncentráltam.
-Marcus,Marcus
Kiabáltam.Egy hónap telt el mióta tudom,hogy két babám lesz.Éles fájdalmat és nyomást éreztem,majd a földre rogytam
-Drágám mi történt?
-Azt hiszem elkezdődött.Marcus,szólj Alexnek.Kérlek siess,nagyon fáj.
Felkapott és bevitt a vizsgálóba.Alex szerencsére ott volt.
-Itt az idő.
-Rendben fektesd le.És szólj a lányoknak.
-Nem hagyom itt.
-Marcus.Neked még fel kell készülnöd az átváltoztatására is.Tudod,hogy minden másodperc számít.
-Kérlek hallgass Alexre.
-Rendben kedvesem.Sietek vissza.Ne aggódj minden rendben lesz.
A fájdalom teljesen átjárta a belsőmet.De csak arra tudtam gondolni,hogy a kicsik jól legyenek.
-Alex.Ígérd meg,hogy a gyerekekre koncentrálsz Ők legyenek az elsők!
-De Hope.
-Ígérd meg.
-Rendben.Most nyugodj meg.Adok neked fájdalomcsillapítót.
Beadta a gyógyszert és bár nem fájt annyira,de még mindig szenvedtem.Heidi és Claudia jöttek oda hozzám.
Megfogták a kezem és nyugtatgattak.
-Jól van Hope,remekül csinálod.
Néhány perc múlva már éreztem ,hogy szét szakadok.Felkiáltottam,erre Alex kézbe vette a szikét és a hasamhoz emelte.
-Hope ez most nagyon fog fájni,de még mindig jobb lesz,mintha a kicsik szakítanának szét.
Én csak bólintottam és Ő elkezdte.Belém vágott a szikével.Majd széthúzta a szöveteket és kiemelt belőle egy kisbabát.
-Kislány.
Oda adta a babát Heidinek aki megfürdette.Alex ismét bennem turkált és Én egyre gyengébbnek éreztem magam.
Minden csupa vér volt.Pont ezért voltak velem Ők.Nekik volt a legnagyobb önuralmuk a családból.
"Nem halhatok meg míg nem látom a gyerekeket."
-Itt van a fiú is.Hope,Hope?
Hallottam az ismerős hangot.Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem.Ott csodás látvány fogadott.Két gyönyörű teremtés figyelt engem.
Hófehér volt a bőrük,de volt benne egy kis rózsaszín pír is.A fiúnak olyan barna szeme volt,mint nekem.Haja pedig bronzos árnyalatú,de sötét.
A kislánynak világosabb haja volt,de abban is volt egy kis bronzos árnyalat,a szeme kék volt.
-Hope.Mi legyen a nevük?
Gyenge voltam,de válaszoltam:
-A lányt Destiny Mary Volturinek a fiút pedig Williem Marcus Volturinek hívják.
Mikor kimondtam lecsukódott a szemem és sötétségbe zuhantam.Pár perc múlva éles fájdalmat éreztem a nyakamnál,majd elöntöttek a lángok.
Tudtam,hogy mit jelent ez.Elkezdődött az átalakulásom.Éreztem ahogy a méreg terjedt a testemben.
Nem akartam gyengének látszani ezért az első sikolyom után csendben szenvedtem tovább.A lángok lassan váltották fel a vérem helyét.
Valaki mindig volt körülöttem,de azt nem tudtam kit.
Nem tudom mióta szenvedtem már,de egyszer csak a lángok elérték a szívemet.
Felemésztették,még utolsót dobbant aztán megállt.A sötétség ismét körülvett.Nem tudom mennyi idő után tértem magamhoz.
Kinyitottam a szemem és mindent láttam.Láttam a porszemeket,a régi fagerende erezetét,a fény színeit.
Hirtelen felültem és megláttam a szobában:Arot,Marcust,Caiust,Heidit,Alexet,Claudiát,Felixet,Demetrit és Janet.
Heidi,Alex és a többi fekete köpenyes Claudia,Aro és Caius előtt ált védelmezően.Marcus ott állt mellettem.
"Hát persze:újszülött vagyok,tehát veszélyes",de nem éreztem másként magam.Az érzékeim felerősödtek,de nem akartam senkire rátámadni.
Jane rám nézett mosolyogva,koncentrált,mindenki figyelte.Pár perc koncentrálás után,lefagyott a mosoly az arcáról és bosszúsan kiment.
Aro felnevetett.
-Ez csodálatos.
-Kedvesem jól vagy?Ne félj,tudom,hogy furcsa,de nem lesz semmi baj.
-Jól vagyok.Hol vannak a gyerekek?
Mindenki értettlenül nézett rám.
-Mi az valami baj van?A gyerekek jól vannak?
Csak most figyeltem fel a csilingelő hangomra ami most egy kicsit kétségbe esetten hangzott.
-Hope,a gyerekekkel minden rendben,csak veszélyes lenne itt lenniük,ők félig emberek.
-MI?Sosem bántanám őket!Hogy gondolod?
Nem értettem,miért lennék veszélyes."Az anyjuk vagyok."Aztán ismét jött a felismerés "Újszülött vámpír voltam,de akkor nem kellene őrjöngenem és szomjaznom?"
-Nem vagy szomjas?Nem ég a torkod?
-Nincs semmi bajom.A gyerekeket akarom látni.
-Ez nagyon furcsa.
Aro közelebb lépett.És egy csészét tartott az orrom elé.Undorító volt a szaga.
-Vidd ezt innen.Mi ez?Nagyon büdös.
Most még jobban elképedtek."Nem értek semmit,mi folyik itt?"
-Elmondaná végre valaki,hogy mi van?
-Hope az előbb azt mondtad a vérre,hogy büdös.
-És?Mindig is utáltam,csak a gyerekek miatt ittam.
Vámpír voltam és utáltam a vért."Ez fura,de nem érdekel"
-Igen,de most már vámpír vagy.Szomjaznod kellene,kívánni a vért és másra nem is kellene gondolnod még pár hónapig.
De Neked megmaradtak az emberi ösztöneid.A gyerekek miatt aggódsz,és utálod a vért.
-Szóval nem kell embereket ölnöm?Ez fantasztikus.
Kezdtem örülni,de egy hang elrontotta az örömöm.Caius hangja.
-Hope valamit innod kell.
-Majd vadászom állatokra.Úgy hallottam ez lehetséges.
-Hogy mi?Nem.Egy Volturi nem élhet állatok vérén.
Caius nagyon mérges volt.Aro viszont a gondolataiba mélyedt.Rákoncentráltam és meghallottam:
"Vajon mit jelent ez?Kíváncsi vagyok a képességére"Nem tudom,hogy de gondolatban válaszoltam neki.Ösztönösen jött.
"-Aro.Hallasz engem?Hope vagyok."
Zavartan nézet szét és látta,hogy más nem reagált akkor hirtelen rám nézet,Én bólintottam.
"-Hope?Hallod a gondolataimat?"
"-Igen.És valahogy válaszolni is tudok,úgy,hogy csak te halld."
"-Ez lenyűgöző."
"-Kérlek,bármit megteszek,ha engeded,hogy állatokon éljek.Könyörgöm!"
Egy pillanatig gondolkozott,majd hangosan folytatta.
-Rendben van Hope,beleegyezem.
Mindenki kikerekedett szemekkel nézett minket.Nem tudták,hogy miről volt szó.
-Meg magyaráznád?
Caius kicsit türelmetlen volt.
-Persze testvérem.Hope olvasott a gondolataimban és beszélni is képes úgy,hogy csak a gondolatokban halld.
Megkért,hogy egyezzem bele a választásába,hogy állatokra vadásszon,és Én belementem,hiszen most már Ő is egy a teljes jogú feleségek közül.
-Aro,mit szólnak majd a többiek?
-Nem érdekel.Hopenak joga van dönteni.És hatalmas erő van benne.Az sem érdekelne,ha tücskükön akarna élni.
-Caius gondolj csak bele,hasznos leszek,ha emberek közelébe kell menni hosszabb ideig.
Próbáltam ész érvekkel hatni
Caius mérges volt,de belement.Mindenki sustorogott,a különös képességemről beszéltek.Hallottak már gondolatolvasóról,
de olyanról,hogy beszélni is tudna valaki a másiknak a gondolatokban arról még senki.
-Megnézhetném a gyerekeket?
Meguntam a várakozást.Marcus jött oda.
-Kedvesem,menjünk el előbb vadászni.
-De,Aro azt mondta nem kell embert...
-Nem,nem emberre.Keresünk valamit az erdőben.
Marcus elfintorodott.
-Rendben.
Felálltam és nagy meglepetésemre kecsesen sétáltam oda Marcushoz.
-Szeretnéd megnézni magad?
Kérdezte Claudia és egy nagy tükröt tolt elém.Hihetetlen volt a látvány.csak néhány vonásomat ismertem fel a lányban.
A szánk hasonlított,de az övé teltebb volt.A hajunk azonos színű,de az Övé fényesebb.Magasabb volt,mint én legalább öt centivel.
-Ez Én vagyok?
-Igen,Gyönyörű vagy.
Marcus hátulról ölelt át.Még álltunk ott egy kicsit.
-Indulhatunk?
-Igen.Menjünk,minél hamarabb szeretném látni a gyerekeket.
Kézen fogott,majd az erkély felé vezetett.A többiek már nem voltak a szobában.
-Remélem nem haragszanak rám,amiért nem akarok emberi vért inni!?
-Ugyan,csak furcsa nekik.Aro egyik régi barátja sem ölt még soha embert,és a családja is állatok vérét issza.
Kiugrottunk az erkélyről,majd meglepetésemre simán értem talajt.Furcsa volt,hiszen emberként,még a saját lábamban is elestem.
Perceken belül már az erdőben voltunk.
-Most mit csináljak?
-Csak csukd be a szemed és szagolj a levegőbe.
Megtettem.Sok furcsa szagot éreztem:füvet,fenyőt,virágokat,de egy illat nagyon tetszett.
-Mi ez?Olyan jó illata van.
Beleszagolt a levegőbe,de nem tudta mitől van.Én már nem bírtam tovább és az illat után mentem.
-Hová mész?
-Követem az illatot.
Nemsokára meg is láttam a forrását.Két fekete medve volt.Egy kis patakból ittak.Nem gondolkoztam,
ösztönösen cselekedtem és rávetettem magam a nagyobbikra.Nem volt nagy harc.
Azonnal megtaláltam az ütőerét,fogaimat belemélyesztettem és ittam az édes nedűt.Nem tudom miért gondolták,
hogy a büdös emberi vér jobb ennél.Marcus közben lefogta nekem a másik medvét,mikor végeztem az elsővel,a másodikat is megöltem.
-Végeztél?Vagy még keressünk?
-Nem elég volt.Menjünk haza.
Kézen fogva indultunk vissza a kastélyba.A gyerekek a szobájukban voltak és aludtak.
Én már nem tudtam aludni,de Ők olyan angyaliak voltak,hogy csak néztem őket.
Már hónapok teltek el a szülés óta.A kicsik gyorsan fejlődtek már úgy néztek ki,mint ha 3 évesek lennének.
A szellemi képességeik pedig lenyűgözőek,már tisztán beszéltek és olvasni is tudtak.
-Destiny,Williem.Gyertek itt az ideje a vizsgálatnak.
Alex minden nap 3-szor megvizsgálta a gyerekeket,de Ők már nagyon unták és ilyenkor elrejtőztek.Csak Én tudtam,hogy hol vannak,
mert a másik képességem az volt,hogy érzékeltem a vámpírokat és az embereket,ha ismertem őket azt is megtudtam mondani,hogy ki az.
Nem csak azt,hogy ember vagy vámpír van a közelben.
Ja Alex Williem képessége miatt nem találta Őket:Képes volt eltüntetni magát és másokat is,ha megérintett valakit.Láthatatlan lett.
-Hope segítenél?
-Mi a baj Alex?Nem találsz meg két gyereket?
Kacarászott Heidi és Felix.
-Mint ha Ti tudnátok hol vannak.Hope,fontos lenne.
-Rendben van.A toronyban vannak.Az egyik régi szekrényben bújtak el.
-Köszi!
Azzal elment a gyerekekért.Boldogok voltunk.A gyerekek és Én is egyre jobban fejlődtünk,mind a harcban mind a képességeink terén.
Évek teltek el és engem már nem csak azért tiszteltek,mert Marcus felesége voltam,hanem mert komoly sikereket értem el a csatákban.
És sok helyzetet csak én bírtam megoldani.Rövid idő alatt az egyik legerősebb vámpír lettem.Kiérdemeltem a fekete köpenyt,persze Janenek ez nem tetszett.
Destiny és Williem hét év alatt elérték testi fejlődésük végét.
17-18 évesnek néztek ki.Williemből jóképű fiú vált a lányoknak nagyon tetszett és bizony ki is használta ezt.
Destiny gyönyörű volt hosszú hullámos vöröses barna haja és kék szeme mellett,karcsú teste is vonzotta a férfiakat,
de Ő inkább a tanulással foglalkozott.Williem sokat járt szórakozni emberek közé.A gyerekeim sem emberi véren éltek.
Az apjuk nem nagyon örült,de beletörődött.
20 éve éltünk boldogan.Ezalatt az idő alatt a gyerekek is elérték,hogy fekete köpenyt viselhessenek.
Külön-külön is jók voltak,de akkor lehetett igazán látni az erejüket,ha együtt voltak.
-Anya.Elmehetek?
-Hová?
-A hegyekbe.Szeretnék egy kicsit elvonulni gondolkodni.
-Destiny,nem hiszem,hogy ez jó ötlet.Apád sem örülne neki.
-Kérlek anya.
-Williem is megy?
-Nem.Szeretnék egyedül menni.
-Arról szó sem lehet.Tudod,hogy nem mindenki kedveli a családunkat és Te nagyon fontos személy vagy.
-Rendben,magammal viszem,Tonit és Cessyt.Ők majd vigyáznak,de tudod,hogy nem vagyok gyenge.
-Tudom,de az anyád vagyok és aggódom.Rendben van.Viszont minden nap felhívsz és 4 napnál nem maradhatsz tovább.
-Köszi anyu.Imádlak.
-Apád meg fog fojtani.
-Dehogy is hiszen odavan érted.
-Toni,Cessy.Bejönnétek?
Toni és Cessy is tehetségesek voltak,de jobban örültem volna,ha Felix vigyáz Destinyre,de sajnos Ő elment.
Bejöttek majd meghajoltak.
-Igen Úrnőm?Miben állhatunk a rendelkezésére?
Nem szerettem ezt a hajbókolást,de muszáj volt elviselni a rangommal járt.
-Destiny szeretne néhány napra a hegyekbe menni.Elkísérnétek Őt?
-Ahogy az Úrnő kívánja.
-Rendben van köszönöm.
Meghajoltak és kimentek.
-Destiny.Tudom,hogy Te nem vagy olyan,mint a bátyád,de néha veled is elszalad a ló.
-Anya...
-Nem.Igaz,hogy mi vagyunk a család feje,de attól még tisztelettel kell bánni másokkal.Legyen az ember,vagy vámpír.
-Tudom anya.Williem szokott úgy viselkedni,mint egy herceg.
-Tudom,de néha te is elfelejted.
-Rendben anya.Megígérem,hogy kifogástalanul viselkedem,ahogy tanítottad.
-Helyes.Mielőtt indultok még keress meg.
Megpuszilt és kiment.Aggódtam.Williem nélkül még soha nem ment sehová.Rossz előérzetem volt,de bíztam benne és nem megy messzire,
ha baj van gyorsan ott termünk.
Két óra múlva már a kapuban voltunk.
-Vigyázzatok a lányomra.
-Igen Úrnőm.
-Destiny viselkedj és ne próbálj meg elszökni előlük,mert tudod,hogy apád Őket hibáztatná.
-Nem keverem Őket bajba ígérem.
-Rendben.Figyeljetek oda és mindhárman vigyázzatok.
Beültek a BMW-be és elhajtottak.
-Anya.Hová ment a nővérkém?
-Elment egy kicsit a hegyi házba.
-Miért nem szólt?Hozom a kocsit és utána megyek.
-Nem Williem.Egyedül akart menni.Az-az nélküled,mert Tonit és Cessyt vele küldtem.Gondolkodni akar.
-De min?Elmondod?
Mosolyogva boci szemekkel nézett rám.Egyáltalán nem hasonlított Marcusra.
-Nem mondta,hogy min akar gondolkodni.
-Ugyan anya,nem olvastad ki a fejéből?
-Tudod,hogy nem szokásom csak úgy mások fejében turkálni.Mit tervezel mára?
-Gondoltam elmegyek Destinyvel vadászni,de egyedül kell mennem.Nincs kedved velem jönni?
-Nem lehet.Amint apád hazaér,el kell mondanom,hogy elengedtem Destinyt,ráadásul nélküled.Ki fog akadni.
-Ugyan nem értem miért félti annyira,a nővérem sokkal erősebb nálam.
-Tudod,hogy apád mindig aggódik miattatok.
-Jól van akkor megyek vadászni.
Azzal már ott sem volt.Gyorsan futott talán még nálam is gyorsabban.Nem sokkal később megérkeztek a többiek.
-Szerbusz kedvesem.Minden rendben ment?
-Igen,beszélnünk kell.
-Úgy hallom volt egy látogatónk.
Kérdezte Aro.Tényleg el is feledkeztem róla.
-Délelőtt volt itt egy Kate nevű vámpír aki segítséget kért a képessége fejlesztésében.Beleegyeztem,hogy segítek neki,két hét múlva vissza jön.
-Ez érdekes és milyen képessége van?
-Lenyűgöző:képes a bőre felszínén elektromosságot generálni és azzal a földre kényszeríteni egy vámpírt.
-Bemutatta valakin?
-Igen rajtam.
-Tessék?Te meg örültél?Vannak őreink akik szívesen vállalják ezt.
-Marcus,hogy segíthetnék neki,ha nem értem az erejét?

(Kate szemszöge)

Nagyon izgultam."Mi lesz,ha elutasítanak?Akkor sosem tudok majd fejlődni."
Megérkeztem a várhoz,hatalmas volt.A kapuban szürke köpenyes vámpírok álltak.
-Mi járatban?Ki vagy?
-Katenek hívnak és a Volturi valamelyik vezetőjével szeretnék beszélni.Nagyon fontos lenne.
-Szerencséd van ma csak Hope Úrnő van itthon és Ő mindenkit fogad.
"Hope?Fura egy név."
-Kövess kérlek.
-Köszönöm.
Bevezetett a kapun és egy hatalmas csarnokban voltunk,végigmentünk egy folyosón,majd megálltunk egy régi fa ajtó előtt.
-Várj meg itt.
Úgy tettem ahogy mondta.Ő bement és pár perc múlva jött ki.
-Az Úrnő fogad téged.
Bementünk,egy kör alakú terem a szemben lévő fal mentén 3 hatalmas trón volt mindegyik mellett egy kisebb.
-Üdvözöllek.
Szólt egy csodás hang,majd megláttam egy kecses mozgású barna derékig érő hajú nőt fekete palástban.Meghajoltam és köszöntem.
-Üdvözlöm Úrnő.Sajnálom,ha zavarom.
-Ugyan kérlek,hívj csak Hopenak és kelj fel rendben?
-Na de...
-Vade magunkra hagynál minket?!
-Biztos Úrnőm?
-Igen menj vissza a kapuhoz.
Azzal az Őr már ki is ment.Már csak ketten voltunk a teremben.Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon.
-Kérlek kelj fel,és mond el,hogy mit szeretnél.
Felegyenesedtem és nagyon meglepődtem.Az arca gyönyörű volt,de a szemei azok csodás arany színben csillogtak.Tátott szájjal bámultam.
-Minden rendben?Jól vagy?
-A szemei,hogy?
Mást nem bírtam kinyögni.Tudtam,hogy mit jelent ez a szín,hiszen én is és a családom is állati véren éltünk.
-Ó,csak ennyi?Azt hittem baj van.
Kacagott.Gyönyörű volt a hangja,még a vámpírok között is.
-Ha jól látom te sem embereken élsz!
-Igen,de úgy tudtam,hogy a Volturi emberi vérrel táplálkozik.
-Nos Én voltam az első aki nem.Tudod undorodom az emberi vértől.Még a terhességem alatt is csak a gyerekek miatt ittam meg.
-Tessék.Terhesség?
-Igen emberként teherbe estem Marcustól a férjemtől és a szülés után változtatott át.Ikreim születtek:Destiny Mary és Williem Marcus.
De nem hiszem,hogy ezért jöttél.
-Bocsánat,csak meglepett.
-Semmi gond később bemutatlak nekik,ha szeretnéd?
-Megtisztelnél.
-Ugyan.Nos miért jöttél?
-A képességemről lenne szó.Szeretném fejleszteni,és úgy értesültem,hogy itt segíthetnek.
-Természetesen.Mi a képességed?
Koncentráltam és a tenyerembe gyűjtve megmutattam.Az elektromosság cikázott ujjaim között.
-Ez fantasztikus.Megérintenél vele?
-Tessék?Nem hiszem,hogy ez jó ötlet.
-Kérlek tudnom kell milyen,ha segíteni akarok neked.
"Ő fog segíteni?Egy ilyen fontos személy?"Közelebb mentem és megérintettem.Ő megingott majd meggörnyedt.Hihetetlen volt mások ilyenkor már összeestek."Nagyon erős."
-Lenyűgöző!
-Ön nagyon erős.Mások ilyenkor összeesnek és reszketnek.
-Csak gyakorlás kérdése.Mikor szeretnéd kezdeni a tanulást?
-Nos ha fogad akkor előbb még hazamennék elköszönni a családomtól és utána.
-Rendben van,két hét elég lesz?
-Igen.Köszönöm.
-Semmiség.Gyere bemutatlak a gyerekeimnek.És kérlek ne érezd magad kényelmetlenül.
Nagyon kedves nő volt és erős is.
-Williem.Tudod,hogy a várban nem szeretem,ha ezt csinálod.
Nem tudtam kihez beszél,hiszen a közelben senki sem volt,majd meghallottam egy hangot.
-Bocs anya.
-Gyere szeretnélek bemutatni valakinek.
Épp,hogy kimondta a szavakat,hirtelen a semmiből előbukkant egy helyes fiú.Ismét csak tátott szájjal figyeltem.Sötét haja volt,hosszú,de nem ért a válláig.
Arca pedig kisfiús volt,de látszott rajta a férfiasság is.
-Kate Ő itt a fiam Williem.
-Nagyon örülök Kate.
Mosolyogva nyújtotta nekem a kezét.
-Én is.Megtisztel.
-Ugyan már,most nem hallanak az őrök itt nyugodtan tegezz.
-Rendben.Hogy csináltad ezt?
-Williem egyik különleges képessége az,hogy képes láthatatlanná válni.
-Elképesztő.
Sokat beszélgettünk így hármasban.Nagyon megkedveltem mindkettőjüket.Sőt Williemet még vonzónak is találtam.
-Anya.Anya.Merre vagy?
-Itt vagyunk drágám.
-Ó,bocsánat nem tudtam,hogy vendéged van.
-Semmi baj kicsim.Bemutatom neked Katet.Kate Ő itt a lányom Destiny.
-Nagyon örülök Kate.
Gyönyörű lány volt és udvarias.Ami azt illet mindhárman azok voltak és barátságosak.Ahhoz képest,hogy a legerősebb család tagjai.
Egyáltalán nem fölényeskednek.
-Én is örülök.
-Anya Én most megyek.Viszlát Kate.
-Viszlát Williem.
Megcsodáltam ahogy elmegy.Izmos volt,de nem kigyúrt.Sportos és magas.
-Én is megyek a szobámba.Később szeretnék veled beszélni.Viszlát Kate.
-Viszlát.
-Szia kicsim.
-Azt hiszem Én is indulok.Ha szabad?
-Persze,nyugodtan mehetsz,nem vagy fogoly.
Kacagott fel.
-Akkor indulok is és köszönöm.
-Várlak vissza.
Elindultam,majd meghallottam Hope hangját.
-Várj Kate!Elfelejtettem oda adni ezt.Ezzel legközelebb egyből elém vezetnek.
Nyújtott felém egy gyűrűt.
-Köszönöm.
-Semmiség.Viszlát.
Elköszöntem és hazaindultam.

(Bella/Hope szemszöge)


Ahogy sejtettem Marcus nem örült,hogy elengedtem Destinyt,szerencsére sikerült megnyugtatnom.
Négy nap múlva Destiny hazajött.Minden rendben volt,de aztán Marcust elhívták.
-Biztos egyedül kell menned?
-Drágám.Ez egy egyszerű eset nem lesz semmi baj.És Felix velem jön.
-Rendben.Ne menjek veletek?
-Sok dolgod van itthon.És ez egy könnyű feladat.
-Vigyázz magadra.
Megcsókolt és elment.Én is a dolgomra siettem.Napokkal később még sehol nem voltak.
Már későre járt,Marcuséknak már megkellet volna jönniük.
-Aro,aggódom.Már rég itt kellene lenniük.
-Tudom Hope.Már kiküldtem Demetrit.
Vártunk és vártunk.Mire a kapuban kiabálást hallottunk.Demetri rohant be,a hátán Felixel.
Teljesen feldúlt volt.Mikor meglátott azonnal a lábamhoz vetette magát.
-Sajnálom Úrnőm elkéstem.Nem tehettem semmit,túlerőben voltak.
-Demetri mi történt?
-Úrnőm vedd az életem.
Ezt már Felix mondta.Tele volt sebekkel.A ruhái cafatokban lógtak.
-Miről beszéltek?És hol van Marcus?Miért kellene,hogy megöljelek?
-Sajnálom,de Marcus Úr meghalt.Csapdába csaltak minket és nagyon sokan voltak.Úrnőm kérem öljön meg!Hibáztam.
Egy tized másodpercig.Nem tudtam mihez kezdjek.
-Elég legyen.Nem Te ölted meg,a sebeidből ítélve alig úsztad meg.
"Meghalt?Az nem lehet!Ő Marcus erős és.A gyerekek,mit mondok most nekik?"
Mindenki összetört Aro meg sem szólalt.Felix azért könyörgött,hogy öljem meg.
-Demetri vidd Felixet Alexhez.Lássátok el a sérüléseit.
-Igen Úrnőm.
"Erősnek kell maradnom,nem omolhat mindenki össze.Most már csak Én vagyok a gyerekeknek.
Szeretik az apjukat,ebbe tönkre mennek."
Össze szedtem minden erőmet és a nagyterembe hívtam mindenkit.
Alexen,Aron és Demetrin kívül csak Én tudtam mi történt.Felix fent feküdt.
Mindenki bejött,nem értették mi ez a gyűlés.
-Testvéreim,barátaim...
Nem bírta befejezni.Ha lettek volna könnyei,akkor biztosan hullottak volna
-Majd Én Aro.Szörnyű dolog történt.Ma Felixet És Marcust csapdába csalták és,és megölték a férjemet.
Hangom elcsuklott,de tartottam magam.Mindenki megfagyott,hitetlenkedve néztek maguk elé,nem tudták elhinni amit mondtam.
A gyerekek odarohantak hozzám és könnyes szemmel öleltek.Nem akarták kimutatni a gyengeségüket ezért rögtön felmentek a szobájukba.
Pár Óra mozdulatlanság és csend után Caius törte meg a csendet.
-Testvéreim,Marcus elvesztése hatalmas tragédia,de nem omolhat össze a családunk.Nézzétek Hope-ot.
Érzem,hogy belül tombol a fájdalma,de erős marad a családjáért a családunkért.
-Igazad van fivérem.Most el kell döntenünk ki vegye át Marcus helyét.
-Szerintem ez egyértelmű.
Jelentette ki Claudia.
-Egyetlen személy van aki mind származása mind képességei révén alkalmas a posztra.
-Igen azt hiszem egyre gondolunk.
Aro kijelentése után minden szem rám szegeződött.
-Szerintem mindenki egyet ért.Hope a legmegfelelőbb.
-Mi?Én nem.Hiszen még fiatal vagyok és közel sem vagyok olyan tapasztalt,mint Ti.
-Hope.Az utóbbi időben bebizonyítottad,hogy alkalmas vagy a posztra.
Nagy sikereket értél el és erős vagy.Amellett bölcs és megfontolt is.
-Aronak igaza van.És a mai viselkedésed is bebizonyította,hogy a családot magad elé helyezed.Mindenki tisztel téged.Fogad el a posztot.
Nem tudtam mit tenni,megtisztelő volt és el is fogadtam.Szükség volt a három vezetőre.
-Ha mindenki egyetért akkor elfogadom.
Egyet értettek.A gyerekeket nagyon nehezen tudtam megnyugtatni.Egy év kellett mire a rend helyre állt.Már mindenki elfogadta,
hogy Én vettem át Marcus helyét,már a külsősök közül,hiszen a család és a testőrök azonnal benne voltak.Öt év telt el Marcus halála óta.
Ezalatt az idő alatt sok csatát kellett megvívnunk.Többnyire Én mentem és mindig sikeresen tértem haza.Kate jó barátnőm lett és a testőrség tagja.
Már az egész testén képes volt elektromosságot fejleszteni sőt ki is tudta azt lőni.A gyerekek lassan elfogadták apjuk halálát,és Ők is sokat erősödtek.