5.fejezet

Ébredés



(Alice szemszöge)

Nem feleltek a kérdéseimre,csak annyit mondtak,hogy Edward fel fog ébredni.
Destiny letérdelt az ágy mellé és egyik kezét Edward fejéhez,másikat pedig a szívéhez tette.
Koncentrálni kezdett és pillanatokon belül fény törtek elő a kezéből.Olyan volt,mint egy angyal.
-Mi történik?
-Azt mondtátok Edward a mérhetetlen fájdalom miatt zuhant kómába.A kisasszony elveszi a fájdalmat épp csak annyit hagy, hogy Edward ne felejtse el Bellát.És,hogy gyászolni tudjon.
-Mi lesz Destinyvel?
Carlisle feltette a kérdést ami engem is érdekelt.
-Nos a nővérem kómába fog zuhanni,mint Edward.
-MI?De hát ezt nem teheti.
"Mért áldozná fel az életét egy idegenért?"
-Nyugodjatok meg,Destiny nem fog 25 évig kómában feküdni.Maximum pár hétig, ez attól függ mennyi fájdalom van Edwardban.A nővérem feltudja dolgozni,és akkor felébred.
-Ezt nem kérhetjük tőletek.
Mindenki csak elképedt,hogy ennyire önfeláldozóak."Miért ilyen jók?"
-Miért teszitek ezt?
-Nos főleg azért,mert az anyánk erre tanított minket,másrészt pedig Ő is ezt tenné,sőt teszi mindig,ha valaki a segítségét kéri.
Ő kész feláldozni magát.És mi nem szeretnénk neki csalódást okozni.
"Ki lehet ez e vámpír?Ennyi önfeláldozás és szeretet van benne?És még a gyerekeit is erre tanítja."
Csak néztük a lányt aki épp a bátyámat próbálja megmenteni.Már fél órája térdel Edward mellett.A lány angyal arca már eltorzult a fájdalomtól.
-Biztos,hogy Destinynek nem lesz baja?
Esme bár örült,hogy Edward felébred aggódott a lány miatt is.
-A kisasszony rengeteget fog szenvedni.
Mondta Kate szomorú hanggal.
-A nővérem tudta,hogy mit vállal.Kate ne beszélj többet erről,mert mérges lesz,ha megtudja.
-Igen is fiatalúr.
-Kate!
-Sajnálom Williem.
Kate nagyon szerette és tisztelte a két testvért.Destiny hirtelen a földre esett.
Williem ott termett és felemelte testvérét.
-Edward pár perc múlva felébred,ha nem túl nagy kérés mutatnátok egy ágyat ahová lefektethetem a nővérem?
Látszott rajta,hogy büszke a testvérére,de az is,hogy nagyon aggódott érte.Esme megmutatta nekik a vendégszobát.


(Edward szemszöge)


Sötétség és fájdalom vett körül.Ürességet éreztem,de ott volt a mérhetetlen fájdalom is bennem.
Majd hirtelen melegséget éreztem a fejemben és a halott szívemnél.
Ez a melegség fény volt a sötétségben,olyan volt mintha valami lassan elvenné a fájdalmamat.
Egy kis idő után megszűnt a meleg érzés,és egy hangot hallottam a fejemben.
"-Edward.Ébredj,a családod számít rád!"
"-Ki vagy Te?Nem érdekel,Bella meg halt és Én nem tudok nélküle élni."
"-A családod számít Rád,és nem hiszem,hogy a feleséged ezt akarná.Már 25 éve fekszel öntudatlanul."
"-25 éve?"
"-Igen.Ideje,hogy felébredj a családod nagyon számít rád.Nyisd ki a szemed."
Ezt mondta utoljára a hang.De ki volt Ő?Talán egy Angyal?!"Nem lehetett angyal,hiszen nem haltam meg,és ha meg is halnék úgyis a pokolra kerülnék."
Lassan kinyitottam a szemem és olyan volt,mintha még sosem használtam volna.A fény csak úgy szúrta a szemgolyóm.
-Edward?Edward jól vagy?
Esme aggódó hangját ismertem fel.
-Anya?Te vagy az?
-Igen fiam.Olyan jó,hogy felébredtél.Nagyon aggódtunk.
-Igen 25 év hosszú idő.
-Honnan tudod,hogy mennyi idő telt el fiam?
Carlisle hangja nyugtot volt,mint mindig,és most kicsit boldog is.
-Egy hang mondta.Ő kért,hogy keljek fel,mert szükségetek van rám és,és,hogy Bella sem akarná ezt.Ki volt az a lány?
-A nővérem volt az.Örülök,hogy felébredtél Edward.
Nem tudom ki volt az,de fiatal volt és nagyon hasonlított valakire,de nem tudtam,hogy kire.
-Te ki vagy?És hol van az a lány?
-A nevem Williem,a nővérem pedig alszik.
-Alszik?
-Igen.Tudod elfáradt.
-Értem.
"Igazából nem értem,de most nem számít."
Körbenéztem,és az egész családom ott állt,valamint ott volt még az a fiú Williem és Kate.
-Kate?Te vagy az?
-Igen Edward Én vagyok.Jól vagy?
-Hiányzik Bella!És szomjas vagyok.
-Nemsokára elmehetünk vadászni,de előtte még mutatnom kell valamit.
Alice lépett oda hozzám valamit a kezében tartott.
-Ezeket tudtuk megmenteni a házból.Ez Bella tükre,gyűrűje és a doboz amit tőled kapott. De a dobozban van valami sokkal fontosabb.
Alice szomorúan nyújtotta át nekem a holmikat.Megcsókoltam kedvesem gyűrűjét,majd kinyitottam a dobozt.Benne volt egy boríték.
-Edward,mielőtt elolvasod tudnod kell,hogy Bella terhes volt.
-Mi?Az nem lehet,hiszen csak velem volt,ebben biztos vagyok.
-Igen tudjuk Edward.Tőled várt gyermeket.A vámpír férfiak teherbe tudnak ejteni emberi nőket.Ritkán,de előfordul.
Pár percig,csak néztem magam elé."Terhes volt,és most egyikük sincs.Az Én hibám.Én tehetek róla."
-Most azt mondod,hogy nem csak "életem",létezésem szerelmét,de a gyermekemet is elvesztettem?
-Sajnálom Edward.
-Bella,Bella tudta,hogy terhes?
-Igen miután elmentél Ő felhívott,elmondta a tüneteit és Én beszéltem egy régi ismerősömmel, aki megerősítette az elképzelésemet.
-Mit szólt Bella?
-Nagyon boldog volt,még velem is kiabált amikor azt mondtam neki,hogy ne aggódjon amint hazaértek kiszedjük belőle...
-Mi?Miért akarnád...
-Mert az anyák nem élik túl a szülést.Ezt elmondtam neki is,de Ő azt mondta,hogy az élete árán is megvédi a babát.
-Edward.Olvasd el a levelet.Sajnálom,hogy felbontottam,de minden nap elolvastam neked,hogy hátha felébredsz.Más nem olvasta,csak Én.
-Semmi baj Alice.Magamra hagynátok.
-Persze.
Alice és Esme megöleltek.Mindenki kiment,Én pedig újra kinyitottam a dobozt.Kivettem a levelet.Széthajtottam és megláttam szerelmem kézírását.




"Drága Edward! Ezt a levelet akkor írtam amikor megtudtam,hogy terhes vagyok.Te még nem tudsz róla,de hamarosan hazaérsz és majd elmondom. Tudod félek,félek,hogy talán nem akarod,majd a Babát.Viszont boldog is vagyok,mert két csoda ért Engem.Az egyik,hogy Te velem vagy és,hogy szeretsz.A másik pedig ez a kicsi teremtmény.Sohasem vágytam gyerekekre,amikor pedig megtudtam,hogy neked nem lehet akkor már nem is akartam. Nem akartam mástól gyereket.És most itt vagyok szerelmesen és terhesen.Majd bocsánatot kell kérnem Carlisletól,mert aggódott értem, de Én csak kiabáltam vele,megmondtam neki,hogy nem hagyom senkinek,hogy bántsák a gyerekünket.Miért is hagynám,hiszen ez a gyerek belőled és belőlem lesz.
És,ha az életembe is kerül akkor is a Világra fogom hozni,ezt a pici csodát.Szeretném,ha szeretnéd a Babát.Tudod,ha olvasod ezt a levelet akkor Én belehaltam a szülésbe. Nem bánom,hiszen akkor a Baba életben van.Azt kérem tőled,hogy vigyázz a Kicsire és szeresd.Nem az Ő hibája,hogy Én nem élek.Szeretném,ha boldogok lennétek. Biztos vagyok benne,hogy Rosali,Esme és Alice hárman együtt tökéletes anyák lesznek.Te pedig a legjobb apa leszel a Világon.Emmettnek üzenem,hogy csak csínján a tréfákkal. Jaspert kérd meg,hogy tanítsa a picit.Carlisle pedig vigyázzon rá úgy ahogy veletek is tette. Nagyon szeretlek titeket.Kérlek ne bánkódjatok,élvezzétek,hogy vagytok egymásnak és vigyázzatok a Picire. Alice kérlek maradj Edward mellett és ne engedd,hogy ostobaságot csináljon. Vigyázzatok magatokra.
Szeretlek:Bella"


Elolvastam a levelet és könnyek nélkül sírni kezdtem.
"Legalább a Baba élne.Istenem milyen boldog volt az Én Bellám.Tudta,hogy meghalhat mégis szerette azt a gyereket.Szerette amint megtudta,hogy létezik."
-Bejöhetek?
-Gyere Alice.
-Hogy érzed magad?
-Furcsán.Tudom,hogy több fájdalmat éreztem a szigeten.Most is fáj,de közben nyugtot vagyok.
-Tudod,nagyon rossz volt ez a 25 év.Senki nem mosolygott,alig beszéltünk egymással,csak teltek az évek.Most is fáj Bella hiánya,de legalább Te vissza jöttél. -Alice,ki az a fiú és ki a nővére?Hogyan tértem magamhoz?
-Megy a gondolat olvasás?
Megpróbáltam,de nem nagyon ment.
-Sajnálom,de még nem.
-Nos akkor elmondom.A fiú Williem Marcus Volturi a testvére pedig Destiny Mary Volturi.Ők ikrek,vértestvérek.Marcus Volturi gyerekei.
"Az Én gyerekem is,olyan lenne,mint Ők."
-Az anyjuk emberként megszülte Őket,majd mielőtt meghalt volna Marcus átváltoztatta.Azóta 25 év telt el és Marcus meghalt.Így a felesége az-az Hope vette át a helyét Aro és Caius mellett.
Nagyon erős vámpír és bölcs is.Mindenki tiszteli.Nem öl embereket.Sőt nem csak a vámpíroknak,hanem az embereknek is segít.
Na,de majd később beszélünk róluk,menjünk vadászni.
Aliceel mentem vadászni.Felszabadító érzés volt a futás,száguldoztam.Nem mentünk messze,így beértem 3 szarvassal és egy medvével.
Alice nem nagyon foglalkozott a vadászattal,csak ugrált mellettem és kacarászott.Máskor zavart,ha vannak körülöttem,mikor iszom,
de most örültem a bolondos húgomnak.Mikor végeztünk visszamentünk a házba.
Mindenki a nappaliban volt.
-Szeretném,ha elolvasnátok Bella levelét.
-Edward azt neked írta.
-Igen,de rólatok is ír benne.
Odaadtam Esmének a levelet,majd mindenki elolvasta.Meghatódtak és mindenki a párjához búj.Néhány óra múlva egy telefon csöngött.
-Elnézést az anyám az.
Williem telefonja volt.Kínaiul kezdett el beszélni.Majd felnevetett,aztán hirtelen komoly lett.
-Igen anya,sikerült.
-Minden rendben ment?Udvarias voltál?
-Anya!Igen az voltam.Tudod,hogy Destiny leállít,ha elvetem a sulykot.Minden rendben,már értem miért mi jöttünk.
-Igen,tudom.
Szeretetteljes és csodás hang hallatszott a vonal másik végén.Nem illett hallgatózni,de kíváncsi voltam.Végül is 25 évet kihagytam.
-És mi van a nővéreddel?Kimerült igaz?
A csodás hang,akkor kicsit aggódóvá vált.
-Átvette Edward fájdalmát,és most kómában van.Ne aggódj,napok kérdése és felébred.
-Az anyátok vagyok még szép,hogy aggódom,de tudom,hogy a nővéred erős.
-Anyja lánya.
"Mi az,hogy átvette a fájdalmam?"
Mindketten csak nevettek.
-Anya Carlisle beszélni szeretne veled.Szabad?
-Persze add csak.
Williem átadta apámnak a telefont,majd Kate mellé akart ülni,de Kate rögtön felpattant és kínálta a helyet a fiúnak.
"Mi ütött belé?"
Williem rosszalló pillantást vetett a lányra,majd leült.Nem értettem ezt a jelenetet,de most inkább a telefonra figyeltem.
-Üdvözlöm Hölgyem.
-Carlisle.Kérem tegezzen,hiszen Ön az idősebb.
-Köszönöm Hope.
-Na ez már jobban hangzik.Jól van a fia?
-Igen ezért is szerettem volna beszélni veled,hogy megköszönjem.
-Ugyan nem tesz semmit.
-De a lánya,most...
-Igen most szenved,de ezt Ő tudta és mégis vállalta.Jobb így,hogy a lányom szenved pár napig,mint hogy a fia ne ébredjen fel. Kérem ne hiddje,hogy kegyetlen vagyok.Nagyon szeretem a gyermekeimet,de ismerem is Őket,örömmel segítenek.
-Köszönöm.Ha valaha is erre járna kérem látogasson meg minket.
-Rendben,de ha megbocsájt most mennem kell,szomorú kötelességem van még.
Komorodott el a csodás hang.
-Megkérdezhetem,hogy mi az?
-Kínában vagyok.Néhányan kisbabákat változtattak át.Szörnyű eset.
A tetteseket már elintéztem,de most sajnos a kicsikkel is végeznem kell és ez nagyon nehéz.
-Sajnálom.
-Viszont hallásra.
-Visz hall.
Carlisle visszaadta a telefont Williemnek.Most volt időm az iménti jeleneten gondolkozni.
"Mért viselkedik úgy Kate a fiúval?"Alice sejtette,hogy min gondolkodom.
"Kate beállt a Volturihoz és Hope ügyes harcost faragott belőle.Mivel Williemék Hope gyerekei,ezért is viselkedik velük így. Látnád Destiny arcát,amikor Kate kisasszonynak szólítja.Nem szeretik a hajbókolást,csak a rangjuk miatt viselik el Volterrában, de a városon kívül nem szeretik a formaságokat."
Alice gondolatban adott válasza elég sok mindent megmagyarázott.De most már kíváncsi voltam arra a lányra.
Felmentem a vendégszobába és megláttam ott feküdt,de nem nyugodtan,mozdulatlanul,mint Én,hanem szenvedett és forgolódott.Kate jött be a szobába.
-Elnézést Edward,de meg kell néznem a kisasszonyt.
-Semmi baj Kate.Mond miért szolgálod Őket?
-Nos tudod Edward 5 éve mentem el Volterrába,hogy segítsenek a képességem fejlesztésében.És nem érzem terhesnek a feladatom.Akkor találkoztam Hoppal,csodálatos volt és nagyon kedves. Kecses és gyönyörű.Akkor halt meg a férje és lett vezető.Nagyon fájt neki a Marcus halála,de a család,a katonák és a gyerekek miatt erős maradt. Közben rengeteget harcolt,de ölni csak akkor ölt mikor feltétlen muszáj volt.Mindig mindenkinek segít.
És Kate még sokáig mesélt Hoperól és a tetteiről.Be kell valljam lenyűgözött ez a csodás lény.
Önfeláldozó és szeretetteljes.Pont mint az Én Bellám volt.
Egy és fél hónap telt el mióta felébredtem.Destiny még mindig kómában volt és szenvedett.
Williemet nagyon megkedvelte az egész család.Emmettel sokat bolondoztak,Jasperrel különböző stratégiákat terveztek.Velem pedig vadászni járt.



(Destiny szemszöge)



Rettenetesen éreztem magam mikor egy utolsót rándult a testem,majd elmúlt a fájdalom.Kinyitottam a szemem és egy kellemes szobában feküdtem.
Hangokat hallottam:Williem kacarászott odalent.Felszabadult volt,boldognak tűnt.
Felkeltem és felvettem egy lenge zöld nyári ruhát.Rásimult testemre.Elindultam a többiekhez.
-Emmett ez nem volt szép tőled.
Halkan mentem le és Williemhez szóltam.
-Remélem nem feledkeztél meg az illemről,amíg Én távol voltam!?
-Destiny!Végre.
Odaszaladt és felkapva pörgetni kezdett.
-Williem,nem igazán illik ez a viselkedés egy fiatalemberhez.
Mondtam,de azért a mosolyomat nem tudtam elrejteni.
-Elnézést kisasszony,modortalan voltam,kérem foglaljon helyet.
Mondta,majd kezet nyújtott.
-Köszönöm uram.
Leültem majd nevetni kezdtem.
A többiek,csak mosolyogtak rajtunk.
-Jaj kisasszony annyira örülök,hogy jól van.
-Kate,ha jól emlékszem mondtam neked valamit,nem hiszem,hogy elfelejtetted. -Bocsánat Destiny,csak annyira örülök.
-Semmi baj Kate,de ha lehet mostantól ne felejtsd el.Nos hogy vagytok?
-Még hogy mi hogy vagyunk?Te feküdtél odafent csajszi.
"Csajszi?Nem kapom fel a vizet."
-Emmett.Ezt nem kellett volna.Nagyon nem szereti,ha így beszélnek vele.
Világosította fel bátyám Emmettet,aki egy kicsit elbizonytalanodott.
-Emmett tudod elgémberedtek a tagjaim.Szeretnék mozogni egy kicsit.Mit szólsz egy kis harchoz?
Emmett szeme felcsillant,Kate pedig felszisszent.
-Én benne vagyok,de biztos,hogy bírni fogod?
-Ó ne aggódj.Én bírom.Mehetünk?
Azzal elindultunk ki a házból.


(Edward szemszöge)


Csak figyeltem azt az angyalt aki még néhány órája szenvedett.Most pedig itt nevetgél önfeledten a testvérével.
-Nos hogy vagytok?
Hangzott el a váratlan kérdés.
-Még hogy mi hogy vagyunk?Te feküdtél odafent csajszi.
Válaszolt Emmett.Mire Destiny szemében-ami kék volt-valami különös fény jelent meg.
-Emmett.Ezt nem kellett volna.Nagyon nem szereti,ha így beszélnek vele.
Williem,kicsit aggódott.Miért?Emmet nem bántaná a lányt.Vagy inkább a bátyámat féltette?
-Emmet tudod elgémberedtek a tagjaim.Szeretnék mozogni egy kicsit.Mit szólsz egy kis harchoz?
Emmet szeme felcsillant.Kate pedig felszisszent."Emmet nem tudod mire vállalkozol."
-Én benne vagyok,de biztos,hogy bírni fogod?
-Ó ne aggódj.Én bírom.Mehetünk?
Mindenki kiment a házból és várt.Destiny odalépett Williemhez és megérintette,majd Katehez lépett és Őt is megérintette.Mikor hozzájuk ért egy kis fény támadt a keze alatt.
Emmet és Destiny felálltak egymással szemben.
-Még meggondolhatod magad Emmett.Nem fogok megharagudni.
Incselkedett a lány.
-Jaj csajszi,kezdjük már.
-Emmett ne hergeld,mert nem fog kegyelmezni.
Williem hangjában már aggodalom is volt.
-Des.Kérlek ne ess túlzásba.Anyu nem örülne.
-Williem,ne aggódj nem bántom nagyon az új barátodat,csak tanítok neki egy kis jó modort.Kezdjük.Támadj nyugodtan.
Emmet elindult Destiny felé,de a lány már ott sem volt.Hirtelen Emmet hata mögött termett épp,hogy csak meglökte a vállát és már repült is a fák felé.
A bátyám becsapódott ledöntve három régi fenyőt.
Hihetetlen.Emmet megrázta fejét és ismét a lány felé repült.Ekkor hirtelen szél támadt és Emmett vissza repült a fák közé.
-Des,ez nem tisztességes.Emmettnek csak fizikai ereje van.
"Tehát Ő támasztotta a szelet?"
-Ugyan tudta,hogy mire vagyok képes,de a kedvedért nem használok mást csak a testem és az eszem.
És így is tett.Emmett mindig próbálta elkapni,de a lány gyorsabb volt és erősebb is.
Egy Óra alatt Emmet nem sokszor ért a lányhoz. Mikor sikerült megfognia Destiny mindig kicselezte.Emmett hátulról elkapta,de a lány átvetette a válla felett.
A bátyám már megint az erdőben landolt.A lány hirtelen eltűnt,majd közvetlenül előttem jelent meg.
-Hello!Futunk versenyt?Azt hallottam Te vagy a leggyorsabb.
-Ó,hát persze.
-Köszi Emmet!Jól éreztem magam.
Fordult oda a bátyámhoz.Számolni kezdett.
-Egy,kettő,három
És már futottunk is.Hihetetlen,de tartotta velem a lépést.Órákig futottunk mire visszaértünk a házhoz.


(Destiny szemszöge)


Jól éreztem magam.Ez a kis harc meg sem kottyant,lehet,hogy Emmettnek rosszul esett.Edwarddal sokáig futottunk,majd visszamentünk a házhoz.
-Destiny.Beszélhetnénk?
-Persze Edward.
-Nos.Én szeretném neked megköszönni.Tudom,hogy sokat szenvedtél miattam és Én sohasem fogom tudni meghálálni.
-Edward.Nem kell semmit sem köszönnöd.Nagyon sajnálom ami veletek történt.
-Köszönöm,de ha valaha is segíthetek bármiben akkor szóljatok. -Rendben,megegyeztünk.
Mosolyogva mentem be a házba.
-Williem.Ideadnád a telefont?Szeretnék beszélni anyával.
-Persze Des.Tessék.
Odaadta a telefont és tárcsáztam.
-Hallo.
-Szia anya.
-Kicsim jól vagy?
-Igen anya.Minden rendben.
-Nagyon büszke vagyok rád.Örülök,hogy ilyen erős vagy.
-Anya.Ha nem gond szeretnék még pár napot maradni?!
-Rendben kicsim.Kérdezd meg a családot és ha Őket nem zavarja akkor maradhattok,még 1 hetet,de utána hazafelé,mert már nagyon hiányoztok.
-Jól van anya.Szeretlek.
-Én is szívem.
"Ez könnyen ment."
-Carlisle.Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Szóval,beszéltem anyámmal,és megkértem had maradjunk még pár napot.Ő azt mondta,hogy ha nem zavarunk titeket akkor még maradhatunk.Szóval...
-Ugyan,szívesen látunk titeket.
-Köszönöm Esme.
-Nincs kedvetek eljönni velünk a suliba?
Alice kérdése kicsit meglepett.Mikor reggel bejött a szobámba.
-Ti iskolába jártok?
-Igen.Tudod a látszat kedvéért.Velünk jöhetnétek.Edwardnak úgy is ez lesz az első napja.
-Rendben van.Mit vegyek fel?
-Ó,már kiraktam neked.
És tényleg ott volt egy vászon nadrág világos színű és egy hasonló színű hosszú ujjú felső.Felöltöztem és lementem a nappaliba.
Williem és a többiek már ott voltak.
-Mehetünk?
-Egy pillanat.Kate.
-Igen?
-Beszéltem anyával.Azt mondta,hogy ha szeretnéd meglátogathatod a családod.
Kate szeme felcsillant.
-Na de,nem hagyhatlak itt titeket.
-Kate,anya azt mondta,ha ellenkezel akkor mondjam,hogy parancs volt.Tudod,hogy nem szeret parancsolgatni,de megteszi.
Kate megölelt elköszönt mindenkitől és már ment is.
Láttam,hogy a Cullenek is szeretik a gyors kocsikat.
-Nem leszünk feltűnőek?
Böktem a piros Ferrarimra.
-Nyugi nem lesz gond.
Edward nézegette a kocsim."Persze Ő imád száguldozni"
-Vezeted?Van mit bepótolnod.
És már dobtam is neki a kulcsot.Williem,Rosali és Emmet a fekete,míg Edward,Alice,Jassper és Én a piros Ferrarival mentünk.
A suli nagy volt,régi épület,valamikor biztos valami kastély lehetett.A parkolóban középkategóriás kocsik voltak.Néhány modernebb darab is akadt köztük.
-Minden rendben?
-Igen Alice,de tudod Én mindig idősebbek között voltam.Nem nagyon tartózkodtam még emberi tinik társaságában.
-Nyugi,nem harapnak.
-Kösz Jazz.
Kuszáltunk.Williemék odajöttek hozzánk.
-Alice.Nem lesz fura,ha csak egy hétig leszünk itt?
-Nyugi már kaptam engedélyt az igazgatótól.Azt mondtam,hogy olasz rokonok vagytok és érdekel titeket,az itteni tanítási módszer.
A parkolóban mindenki a mi kis csoportunkat bámulta.Megszoktam már,hogy megnéznek,de ez azért már sok volt.
-Mindig így bámulnak?
-Csak újak vagytok azért.
Bementünk az épületbe.Edward az irodába ment és beiratkozott.Ki jött majd,Williem Alice,Edward és Én elindultunk matekra.
Leültünk egymás mellé,majd bejött a tanár.
-Á látom van néhány új tanulónk.Mutatkozzatok be kérlek.
Előre mentünk.És Edward elkezdte.
-A nevem Edward Cullen.Eddig Párizsban tanultam.Hiányzott a családom ezért ideköltöztem.
Mondta a betanult szöveget.Én kissé zavarban voltam ezért Williem folytatta.
-A nevem Williem Marcus Volturi Ő pedig a nővérem Destiny Mary.Olaszországból jöttünk és csak egy hétig leszünk itt.
Az összes lány tátott szájjal figyelte a két fiút,az osztály hím tagjai pedig engem bámultak.
-Rendben van fáradjatok a helyetekre.
Az óra unalmas volt,már mindent tudtunk,de azért érdekes érzés volt ott ülni annyi diák között.
A második óra irodalom,szerencsére itt nem kellett bemutatkozni.
Harmadik órára már csak ketten mentünk Williemmel.Olasz volt."Na ez szuper"A tanár kiejtése pocsék volt,megkért,hogy mutatkozzunk be.
Most én tettem meg,olaszul beszéltem,és mikor elmondtam,honnan jöttünk a tanár elmosolyodott.Megköszönte és a helyünkre küldött.
Óra után Alice várt minket,és az ebédlőbe kísért.
-Vegyetek egy kis kaját.Tudjátok a látszat.
-De ugye nem kell megenni?
Williem nem túlzottan lelkesedett.
-Nem,csak vegyétek meg.
Megvettük a kaját aztán agy félreeső asztalhoz mentünk.A Cullenek már ott ültek,mindenki előtt ott volt egy tálca étel,néha megpiszkálták,
de semmi mást nem csináltak.Még mindíg elég sokan bámultak.
Egy lány jött oda hozzánk.Alacsony volt,félhosszú haja kócosan állt Szana-szét.Félénken rám emelte tekintetét.
-Szia!Bocsánat,hogy zavarok,de szeretnék kérdezni valamit.
-Szia!Semmi baj.A nevem Destiny és a tiéd?
Kicsit elvörösödött.Biztos eszébe jutott,hogy nem mondta meg a nevét.
-Én Emma vagyok.
Nagyon zavarban volt.A többiek érdeklődve figyelték,még senki nem mert az asztalukhoz jönni.
-Gyere,kísérj el.
-Rendben.
Jól gondoltam ahogy otthagytuk a többieket kicsit bátrabb lett.
-Nos Emma mit szeretnél?
-Kérni szeretnék egy szívességet.Hallottam,hogy Olaszországból jöttetek és szeretnélek megkérni,hogy fordíts le nekem egy verset.
-Ó,értem itt van nálad?
-Igen.
Benyúlt a táskájába és elővett egy papírt.Odaadta és Én lefordítottam.Még sosem olvastam ezt a verset,de szerintem,kezdő lehetett az illető.
Egy szerelmi vallomás volt.Leírtam neki a fordítást.
-Megkérdezhetem,hogy kitől kaptad?
Elpirult,tehát igazam volt egy fiútól van.
-Olaszországban nyaraltam és megismertem egy fiút.Két hétig találkoztunk,de nekem haza kellett jönnöm.Így interneten tartjuk a kapcsolatot.
-Értem.Nagyon szép vers.
-Köszönöm,hogy segítettél.Tényleg csak egy hétig lesztek itt?
-Szívesen.És igen csak egy hétig leszünk.
Beszélgettünk még egy kicsit.Kedves lány volt,kicsit visszahúzódó,de aranyos.Csengetés szakított félbe minket.Elköszöntünk és elváltunk.
A hét gyorsan eltelt,és mi jól éreztük magunkat.Csak egy kisebb gond volt,az egyik "menő" srác bepróbálkozott és amikor elküldtem akkor megfogta a csuklóm.
Én egy kicsit meglöktem,mire Ő elesett.
Nem lett baja,de utána csúnyán nézett minket.
-Nos ideje indulni.Köszönünk mindent.
-Ugyan,mi tartozunk nektek.Bármikor jöhettek.
-Köszönjük Esme.Ti is nyugodtan látogassatok meg.Aro biztosan örülne.
Mindenkitől elköszöntünk.Nagyon megkedveltük egymást.Edward szomorú volt,de nem roskadt magába.Tartotta magát,bár fájt neki Bella hiánya.
Vissza vittük a kocsikat és felszálltunk a gépre.