9.fejezet

(Edward szemszöge)

David elment vadászni. Kate, Jazz és Em elkísérték.
Nekem már nem volt dolgom, így semmi nem terelte el a figyelmemet.
Felmentem a szobámba. A fogason lógott a szmokingom.
A halott szívembe fájdalom nyílalt. Odaléptem és darabokra szaggattam a ruhát.
Törni zúzni akartam, de negáltam, mikor a fésülködőasztalon megláttam Bella hajkeféjét.
A földre rogytam és keserűen zokogni kezdtem.
Bella selyemtakaróját szorongattam, amin rajta volt édes illata.
-Bejöhetek?
Kérdezte Seth. Nem feleltem. Bejött és mellém ült.
Kezét vállamra tette.
-Edward. El sem tudom képzelni, hogy mit érzel,
csak azt látom mennyire szenvedsz
és, hogy a többiek mennyire szenvednek.
Mindenki szerette Bellát, nagyon nehéz lesz
átvészelni. A Te és az Én fajtám is halhatatlan és a memóriánk is tökéletes,
az öröklét sem lesz elég, hogy elfelejtsük, de
nem adhatjuk fel. Te tudod a legjobban,
hogy Bellának nem volt semmi fontosabb nálad.
Nem akarná, hogy hibáztasd és elhagyd magad.
Most tombolj, sírj, dühöng, menj ki az erdőbe és vezesd le a feszültséget és a dühödet.
Gyászolj, de utána Bella emlékével együtt, de tovább kell élnünk.

Tudtam, hogy igaza volt és, hogy Bella tényleg nem akarná, de
megakartam halni. Mélyen szívtam magamba Bella illatát, majd
elindultam lefelé. A családom és Denalik is ott voltak.
Alice, Esme, Renáta és Irina takarítottak, lassan komótosan. Nem siettek
legalább volt ami lekösse Őket.
Carmen Eleazar karjaiban volt."Ők is kedvelték az Én Bellámat."
Tanya valami újságot olvasott.
"Milyen kár, milyen pazarlás. Megkedveltem azt a lányt és nem csak a képessége miatt."
Hallottam Aro felől a gondolatokat.
"Jaj, Bella miért hagytam, hogy egyedül menj. Olyan makacs vagy, voltál.
Jézusom, mit csináljak ezzel?"
Rosalie gondolatai fentről jöttek. Pillanatok múlva már lent volt.
Alice-hez ment és gyorsan a fülébe súgta.
-Mit csináljak a ruhával?
„Az esküvői ruha, még nem is láttam.”
Gondolkodás nélkül bementem Rosalie szobájába.
A csodás ruha, ott volt nem fogason, hanem egy próbababán.
-Edward?
Hallottam meg Alice hangját.
-Mindig gyönyörű volt, de ebben még tökéletesebb lett volna.
-Sokáig tartott, míg elkészült, azt akarta, hogy ne keljen szégyenkezned miatta.
Milyen kis buta volt ezen a téren. Nem értette, hogy Te úgy szeretted ahogyan volt.
Nem kellene, nézned. Majd eltüntetem.
-Nem. Megtartom.
-Edward….
-Alice, kérlek.
-Rendben, de van valami jobb is. Bár nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e.
Láttam a fejében, mit akart.
-Add ide Alice.
-Rendben.
Egy dobozból vett elő két képet. Az egyiken Én voltam az utolsó ruhapróbán.
A másikon kedvesem mosolygós és kipirult arccal,
a menyasszonyi ruhájában.
-Köszönöm.
Megfogtam a ruhát és visszamentem a szobámba.
Beállítottam a felújított gardrób közepére a próbababát.

(Alice szemszöge)

Nem követtem a szobájába.
Vissza mentem a többiekhez.
-Esme. A holminkat össze kell pakolni.
Hajnalban indulunk.
-Hová költözünk?
-Carlisle úgy gondolja, hogy minél messzebb, annál jobb.
Kemi közelében van egy sziget.
Csak Mi fogunk ott lakni. Jó lesz, David úgy sem mehet emberek közé egy ideig.
Ami azt illeti Nekem sincs kedvem suliba járni.
Tökéletes lesz az a sziget, csak mi és senki más.
-Segítek pakolni.
Mondta Irina.
-Mi megyünk. Kérlek adjátok át Edwardnak, hogy nagyon sajnáljuk a történteket.
-Mindent elkövetünk, hogy megtaláljuk Markot. Értesítünk a fejleményekről.
-Köszönjük. Nem lesz baj, ha csak ketten mentek?
-Nem, sietünk és Renáta vigyáz.
Próbáltam a jövőbe nézni, de nem ment.
-Sajnálom, de nem működik a képességem.
-Semmi baj Alice.
-Viszlát.
Aro és Renáta elmentek.
-Az lesz a legjobb, ha mi is megyünk. Amint Kate visszajön
elindulunk.
Mondta Eleazar.
-Az Én hibám.
Motyogta Rosalie maga elé.
-Nem a Te hibád. Én látok a jövőbe, mégsem tudtam
megakadályozni.
-Hagyjátok már abba.
Csattant fel Esme.
-Nem elég, hogy elvesztettem az egyik lányom? Még nektek is így kell viselkedni? Nem ti vagytok a felelősek. Egyedül Mark tehet a történtekről.
-Sajnálom anya.
Mondta Rosalie.
-Felmegyek pakolni.
Jelentettem be. Felmentem és elkezdtem összepakolni a saját dolgaimat és
Jassper holmijait. Nem akartam sok mindent vinni. Ruhából is keveset pakoltam,
Viszont a rengeteg emléket, fényképet elraktam.
Tökéletes a memóriám, de azokon a képeken ott volt a családom.
Mindenki boldogan. Bella és Edward szinte minden képen ölelkeztek.
Amin nem, azon fél méternél nem álltak távolabb a másiktól.
Elindultam Edward szobájába.
Bekopogtam.
-Szabad.
Beléptem.
-Á, Alice Te vagy az?
-Nem tudtad, hogy ki jön?
-Nem, nem olvasok többé senki gondolataiban.
-Mi?
Kérdeztem, bár megértettem.
-Muszáj lesz, ha elköltözünk, legalább addig ameddig nem működik a képességem.
-Nem látod a jövőt?
-Nem. Mióta… azóta nem.
-Furcsa.
-Pakold össze amit hozni akarsz. Hajnalban indulunk.
-Nem viszek sok mindent. Elpakolnád a ruhát, úgy hogy ne legyen baja?!
-Persze. A lemezek?
-Azokat bedobozolom, majd a szállítók elhozzák.
-Mi legyen az ággyal?
-Azt is visszük. A hintaszéket is és még pár holmit.
Mindent meg akart tartani, ami Belláé volt.
Levettem a ruhát a babáról. Levittem a nappaliba, mert ott voltak
a bőröndök és tárolók.
Mindenki megállt, mikor megláttak. Jassperék akkor léptek be.
-Ez lenyűgöző.
Mondta Carmen.
-Mit csinálsz vele?
Kérdezte Esme.
-Edward megtartja.
-Olyan szép volt benne.
Mondta Rosalie. Em megölelte és felmentek.
-Jó ötlet ez?
-Edward ragaszkodik hozzá. Az ágyhoz és a hintaszékhez is.
-Megértem. Én is megtartottam a kisbabám cipőcskéjét.
Mondta anyám.
-Nyugodj meg Esme.
Jassper odament és átölelte. Esme kicsit nyugodtabb lett.
-Köszönöm fiam.
-David, elköltözünk.
-Mi lesz a nagyimmal?
-Sue az egyik barátunk megígérte, hogy minden nap benéz hozzá és gondoskodik róla.
-Kate indulhatunk?
Kate Davidre nézett.
-Én velük megyek. Egy ideig maradok.
-Hogy?
-Velük maradok.
-Ha így akarod rendben, de jelentkezz rendszeresen.
-Rendben.
-Nem zavarjuk Edwardot. Részvétünk.
Elbúcsúztak mindenkitől és elmentek.