10.fejezet
(Kate szemszöge)

Edward kicsit elvetette a sulykot, de nem tudtam rá haragudni.
Miért is haragudtam volna, hiszen igazat mondott.
Különben meg, legalább abban a pár másodpercben nem Bellára gondolt.
„Bella, nagyon hiányzol. Olyan más voltál, nem ismertem hosszú létezésem során sem embert,
sem vámpírt aki hozzád fogható lett volna.
Sokat beszélgettünk és Én megkedveltelek, még a nővéremmel is összevesztem egyszer,
mikor csúnya dolgokat mondott rólad.
Nem féltél tőlünk, bátor voltál. Olyan szeretettel és odaadással beszéltél a Cullen családról és Edwardról,
hogy még jobban megkedveltem Őket, pedig régebben
ismertem Őket, mint Te. A mindig morcos és feszült Jassper, boldog volt és felszabadult.
Mikor megkérdeztem az okát, csak annyit mondott 'Bella’.”
Rohantam az erdőben és Davidet figyeltem.
„Milyen különös, segíteni próbált Bellának, pedig azt sem tudta mivel néz szembe.
Ráadásul könnyen viseli ezt az egészet. Az sem utolsó szempont, hogy helyes.
Olyan sokáig egyedül voltam, nem bánnám, ha lenne mellettem valaki.
Milyen rossz tréfákat űz a sors. Eljövök egy esküvőre, meghal a barátnőm, Én erre beleszeretek egy újszülöttbe.”
-Ezt nem tehetem.
Mondtam ki hangosan. Em és David tovább haladtak, de Jassper mellém jött.
-Mi a baj Kate?
-Mire gondolsz?
Kérdeztem, bár sejtettem.
-Furcsák az érzéseid. Gyász, ami érthető, szerelem, amit szintén megértek.
Mutatott fejével David felé.
-Viszont a bűntudatot nem tudom hová tenni.
-Bella miatt van.
-Ezt nem értem, nem tehetsz róla, hogy... nincs velünk.
Láttam rajta a gyötrődést és a fájdalmat.
-Sajnálom. Tudom, hogy nem tehetek róla.
Azért érzem ezt, mert szóval, David miatt.
-Már értem.
-Hosszú évekig voltam egyedül, erre pont akkor kell beleszeretnem
valakibe, mikor a barátnőm meghal és az egyik régi barátom, elveszti élete szerelmét.
-Figyelj Kate, senki nem fog rossz szemmel nézni rád, amiért szerelmes vagy.
Bűntudatod se kell érezned, a szerelem jön és nem tehetsz ellene semmit.
Edward megpróbálta és elvesztettek fél évet. Mindketten szenvedtek.
Nézd, lehet, hogy ez önzőnek fog hangzani, de elég nehéz most nekem.
Nem csak a saját érzéseim, de a többieké is kínoznak. Nem akarlak megbántani,
de a Te bűntudatod nélkül is elég rossz nekem.
Kérlek próbáld meg elnyomni és helyezd előtérbe a David iránti érzésedet.
Sajnáltam szegényt, hiszen minden fájdalmat érzett és elég sok volt belőle.
-Megpróbálom.
-Köszönöm.
(David szemszöge)
Egészen hihetetlen volt felfogni
mindazt amit mondtak.
Persze éreztem a változást, csak úgy mint az égést a torkomban.
„Bella meghalt, milyen kedves lány volt. Biztos nagyon szerették,
hiszen mindenki olyan bánatos. Ember volt és mégis vámpírokkal élt együtt?!
Ez elég fura, majd egyszer megkérek valakit mondja el, hogy mi is történt,
hogy csöppent bele ebbe az egészbe. Kate, szép név olyan, mint Ő.
Csodálatos volt, ahogy megláttam beleszerettem. Ezt biztosan tudom.
Az Ő arcán is fájdalom ült, de akkor is elbűvölt.”
Élveztem a száguldozást, gyorsan futottunk mégsem mentem neki semminek.
Emmett mellettem haladt, Jassper és Kate mögöttünk voltak.
Em hirtelen megállt.
-Itt jó lesz. Nincs ember a közelben, nem lesz gond.
Jassper és Kate is beértek minket.
-Mit csináljak?
-Csukd be a szemed és szagolj a levegőbe.
Mondta Jassper.
-Utána az ösztöneidre kell hagyatkoznod.
Folytatta a szépség. „Milyen csodálatos, nem dobok a szívem, de érzem, ha
nem láthatom meghasad.”
Jassper felnevetett. Em, csak furcsán nézett rá.
-Folytassuk.
Mondta komoran. Azt tettem amit mondtak. Mélyet szagoltam a levegőbe.
A torkom erősen égni kezdett. Olyan volt, mintha valami felhő lepte volna el az elmém.
Nem láttam, nem hallottam semmit, csak rohantam az illat felé.
Pár perc múlva megtorpantam. Egy fa mögül láttam, amit egy kisebb csapat szarvas iszik és legelészik.
Kinéztem a legnagyobbat. Azonnal futásnak eredtem, észrevettek ezért menekülőre fogták.
Nem úszhatta meg, rávetettem magam,
a földre rogyott, a nyaki ütőerébe mélyesztettem a fogaim.
Mámorító érzés volt, ahogy az utolsó csepp vért is megittam.
Még két szarvast terítettem le. Mikor úgy éreztem elég volt, abbahagytam.
Szememmel azonnal társaimat kerestem.
Egy kidöntött fán üldögéltek és engem figyeltek.
-Végeztél?
-Azt hiszem igen.
-Vissza mehetünk?
-Felőlem. Ti nem vadásztok?
-Nem. Az esküvő előtt voltunk.
Mondta Emmett.
-Nyugodj meg.
Rakta fivére vállára kezét.
-Nem akarok megnyugodni.
Üvöltötte.
-Az a szemét megölte a húgomat. Még, csak nem is tudjuk kinyírni mivel eltűnt.
Elrohant, üvöltéseket és morajokat hallottam.
Hallani lehetett, amint sorra dőlnek ki a fák.
-Nem kellene utána menni?
-Nem, kitombolja magát és hazajön.
Mondta Kate.
-Igazából, inkább utána megyek, még sosem volt ilyen.
Különös módon kötődött Bellához. Most nagyon ki van, zavarja, hogy olyan erős és mégsem védhette meg.
Plusz Mark különleges képessége miatt, nem is állhatunk bosszút.
-Különleges képesség?
-Mint a gondolatolvasás.
-Megyek, majd Kate elmondja a fontosabb dolgokat, amik szükségesek
az életünkhöz.
Jassper a rombolás hangjait követve elment.
Kate felé fordultam.
-Induljunk vissza.
-Rendben.
Lassan indultunk, nem siettünk.
-Hol is kezdjem?
-A képességeknél.
Felnevetett, lenyűgöző volt.
-Nos, némelyik vámpírnak vannak különleges adottságai.
Ezek többnyire megvoltak, emberként is, de az átváltozás után felerősödnek.
-Nekem is van?
-Nem tudom, majd kiderítjük.
-Kinek van Edwardon kívül?
-Alice látja a jövőt, Jassper képes érezni és befolyásolni az érzelmeket,
Én elektromosságot tudok képezni. Bellának pedig volt egy pajzsa.
-Várj, azt mondtátok Ő még ember volt.
-Igen, de emiatt a pajzs miatt nem tudott Edward olvasni a gondolataiban,
vagy Jane fájdalmat okozni neki.
-Ki az a Jane?
-Ő a Volturi tagja. Ők olyan királyi család, felügyelik a rendet a fajtánk között.
Két fő szabály van: nem lepleződhet le a kilétünk, senki nem tudhatja, hogy létezünk.
A másik az, hogy gyermekeket semmilyen körülmények között nem lehet átváltoztatni.
Őket nem lehet tanítani, csak az ösztöneik vezérelnék a gyerekeket.
-Értem.
-A tulajdonságaink: gyorsak és erősek vagyunk, fehér és kemény a bőrünk,
vérre van szükségünk, nem alszunk és nem öregszünk.
Kevés dolog árthat nekünk: egy másik vámpír, a vérfarkasok és az alakváltók.
Úgy lehet megölni minket, ha széttépnek és elégetik a maradványainkat.
Minden szavára figyeltem, nem csak azért, mert érdekelt amit mondott, hanem mert gyönyörű volt.
-Mi van a nappal?
-Nem égünk el a fényében, de nem is mutatkozhatunk.
-Miért?
-Megmutatom.
Körülnézett, majd megfogta a kezem. Bizsergés futott át a testemen.
Nem a képessége miatt az biztos.
Megállt, elengedte a kezem és kilépett a fényre.
Hihetetlen volt. A bőre úgy ragyogott, mintha milliónyi gyémánt, vagy prizma
bontaná a fehér fényt az alkotó színeire.
Nem tudtam megszólalni. A lábaim maguktól indultak meg felé.
Elé értem, gondolkodás nélkül emeltem fel kezem és érintettem arcához.
Rám nézett, de nem szólt semmit. Hihetetlen vágyat éreztem.
Újra gondolkodás nélkül cselekedtem, lassan közelítettem felé, majd megcsókoltam.
Nem lökött el, nem vágott pofon, viszonozta a csókomat.
Nehezen szakadtam el édes ajkaitól.
-Sajnálom Én, nem tudom mi ütött belém.
-Semmi baj, biztos csak a látvány miatt.
-Nem, persze lenyűgöztél, de már előtte is gyönyörűnek találtalak, a kezdettől fogva.
Edwardnak volt igaza.
-Komolyan? Tetszem neked?
-Azt hiszem, beléd szerettem. Nem tudom, hogy lehetséges ez, de
amikor először megláttalak már tudtam, hogy különleges vagy.
Ne haragudj.
-Nem haragszom, valójában Én is így érzek.
-Tényleg? Biztos vagy benne?
-Igen.
Újra megcsókoltam.
-Most mi lesz?
-Ezt, hogy érted?
-Kettőnkkel, hiszen Te nem itt élsz. Nem szeretnék elmenni, még nem.
-Akkor veletek maradok.
-És a családod?
-Néhány évig tudnak nélkülözni.
Mondta mosolyogva.
Ismét csókolóztunk.
-Fiatalok, indulhatunk?
Kérdezte Jassper mosolyogva
-Mióta álltok ott?
Kérdezte Kate, de nem távolodott el tőlem.
-Elég ideje.
Válaszolta Emmett.
-Emmett Én...
-Semmi gond Kate. Nem kell, hogy rosszul érezd magad.
-Köszönöm.
(Kate szemszöge)
Elindultunk, pár perc múlva már láttuk a házat. Belépve megláttuk, amint
Alice egy esküvői ruhát tart a kezében
-Ez lenyűgöző.
Mondta Carmen.
-Mit csinálsz vele?
Kérdezte Esme.
-Edward megtartja.
-Olyan szép volt benne.
Mondta Rosalie. Em megölelte és felmentek.
-Jó ötlet ez?
Kérdeztem.
-Edward ragaszkodik hozzá. Az ágyhoz és a hintaszékhez is.
-Megértem. Én is megtartottam a kisbabám cipőcskéjét.
Mondta Esme.
-Nyugodj meg Esme.
Jassper odament és átölelte. Esme kicsit nyugodtabb lett.
-Köszönöm fiam.
-David, elköltözünk.
Jelentette be Alice.
-Mi lesz a nagyimmal?
Kérdezte David.
-Sue az egyik barátunk megígérte, hogy minden nap benéz hozzá és gondoskodik róla.
-Kate indulhatunk?
Ránéztem szerelmemre.
-Én velük megyek. Egy ideig maradok.
-Hogy?
-Aliceékkel maradok.
Mondtam, határozottan.
-Ha így akarod rendben, de jelentkezz rendszeresen.
-Rendben.
-Nem zavarjuk Edwardot. Részvétünk.
Családom elbúcsúzott mindenkitől és elmentek.
-Kate, nem mintha bánnám, de miért maradtál?
Kérdezte Esme.
-Anya, Kate szerelmes.
Jelentette be Edward, amint lejött a lépcsőn.
Az egész Cullen család ott volt már.
-Sajnálom Edward.
-Mit sajnálsz Kate?
-Nem akarom, hogy fájjon neked.
-Miért fájna a Ti boldogságotok? Örülök neki.
A szerelem kiszámíthatatlan, Én már csak tudom.
Különben sem Ti vagytok az egyetlen pár a közelemben.
Mindenkinek jár a boldogság.
-Minden rendben ment?
Kérdezte Carlisle.
-Igen.
Válaszolta Emmett.
-Akkor miért szakadtak a ruháid?
Kérdezte Alice.
-Nem fontos.
-Kicsit kiborult és levezette a feszültséget.
Válaszolta Jassper.
-Min borult ki?
Mindenki mélyen hallgatott.
-Értem.
-Mi előtt elmegyünk elszeretnék menni két helyre.
Mondta Edward.
-Hová?
-A temetőbe és arra a helyre, ahol meghalt.
Készítettem valamit.
-Rendben.
Rosalie kiszaladt és pár pillanat múlva egy virágcsokorral és
hét fehér és egy vörös rózsával tért vissza.
-Köszönöm.
Mondta Edward.
-Mindenki készüljön el. Mielőtt elindulunk a reptérre elkísérjük Edwardot.
Mondta Carlisle.
-Várjatok. Még be sem mutatkoztunk Davidnek.
Esme-nek igaza volt.
-Bocsáss meg. A nevem Carlisle, Ő a feleségem Esme, Emmettet és Jasspert már ismered, csak úgy mint Edwardot.
A lányaim pedig Rosalie, Alice és, és Kate pedig a családunk barátja.
Mindenki tudta, hogy Bella nevét akarta mondani.
Mindig mindenkinek büszkén mutatta be Őt, mint a harmadik lányát.
Esme átkarolta férjét és felmentek.