7.fejezet

(David szemszöge)

Az erdőben sétálgattam és azon töprengtem,
hogy mi különleges lehet Edwardban.
"Abban biztos vagyok, hogy nem átlagos.
Már csak azért sem, mert Bella vele van, ráadásul ahogy
megtudtam Holnap összeházasodnak.
Az is furcsa, hogy a városból senkit nem hívtak meg."
Ezeken agyaltam, mikor meghallottam egy sikolyt.
Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem.
Megálltam az egyik félreeső kisebb tisztásnál, a folyó mellett.
A szemem kikerekedett.
Bellát láttam, csupa zúzódás volt a teste és a ruhái is szakadtak voltak.
Egy magas erős férfi tartotta a nyakánál fogva.
-Bella? Engedje el.
Kiáltottam a férfinak.
Bella ijedten nézett rám.
-David fuss.
Mondta bár alig volt halható.
"Miért futnék? Hagyjam itt?"
-Te meg ki vagy? Nem, mintha érdekelne.
Mondta a férfi. Eldobta Bellát és eltűnt.
Aztán éreztem, hogy mögöttem van.
A nyakamba harapott.
„Mi folyik itt?”
-Neeee.
Hallottam Bella hangját, de csak tompán.
A testem elernyedt. Furcsa égő érzés lett úrrá rajtam.
Aztán láttam, hogy Bella felsérti a karját.
„Mit csinál?”
Az idegen elengedett és Én a földre zuhantam.
-Sajnálom.
Mondta.
-Szeretlek Edward.
Ez volt az utolsó amit hallottam.
A szemem lecsukódott és iszonyú kínok között vergődtem a földön.


(Bella szemszöge.)

Mark készült megharapni. De aztán megrogyott és Én kiestem a kezéből.
Szerencsétlenségemre pont a folyóban landoltam.
Alig tudtam a felszínen maradni,
ráadásul épp eső után voltunk, így a folyó sebesen száguldott, magával sodorva engem is.


(Alice szemszöge)


A nappaliban pakolásztam a holnapi naphoz szükséges dolgokat.
Készültünk indulni Bella házába.
-Alice, mikor jönnek a fiúk?
Kérdezte Rosalie."Előbb jönnek haza."
-Pár percen belül itt lesznek.
Rosalie leült a kanapéra és egy divatmagazint lapozgatott.
Esme a konyhában sürgölődött.
Szeretett ott lenni. Bella alkalmat adott rá, hogy használhassa.
Mióta Bellára főz, azóta egyre többször süt is az árváknak.
Ilyenkor mindig boldog."Hol van Bella?"
Tettem fel magamban a kérdést.
Aztán hirtelen látomásom támadt.
Bella a levegőben lóg a folyó felett és
Mark a nyakánál van. Bella beleesik a folyóba és eltűnik.
Felsikítottam, ahogy megláttam a meggyötört testét.
-Alice, Alice.
Szólongatott anyám.
-Alice, mondj már valamit.
Kérlelt Rosalie.
Nem tudtam megszólalni, zokogni kezdtem.
-Kicsim mondj már valamit.
Mondta Esme, rémülten.
-Bella, Bella azt hiszem meghalt.
-Mi? Az nem lehet.
Hitetlenkedett Rosalie.
-Mi történt?
Kérdezte anyám, de már Őt is rázta a zokogás.
-Mark. Láttam ahogy Mark a nyakánál van aztán beledobta Bellát a folyóba.
Anya Bella nem mozdult.
-Azonnal meg kell keresni.
Mondta Rosalie. Megfogott és felhúzott.
-Anya maradj itt és küld utánunk a fiúkat.
Esme nem szólt, csak bólintott.
Rosalie és Én kirohantunk.
És próbáltuk megtalálni az illatát.
A folyó mentén haladtunk át erdőben.
Tudtuk, hogy a temetőbe készült ezért a közelében kerestük.
-Érzem.
Mondta Rosalie. Beleszagoltam mélyen a levegőbe és Én is megéreztem.
Arra vettük az irányt, de nem azt találtuk ott akit reméltünk.
-Jane? Mit keresel itt és hol van Bella?
-Alice, sajnálom. Erre kószáltam mikor megéreztem Bella vérét és
azonnal idejöttem, de elkéstem. Mark megölte Bellát.
Próbáltam feltartóztatni, de nagyon erős volt.
-Az nem…lehet.
Mondta Rosalie elcsukló hangon.
-A folyóba dobta a testét. Sajnálom.
Kérlek gondoskodjatok a fiúról.
Megyek megpróbálom előkeríteni Markot.
Mondjátok meg Aronak, hogy visszamegyek Volterrába értesíteni a többieket.
Választ nem várva elviharzott.
„Fiú?”
Ekkor meghallottam egy velőtrázó sikolyt.
Hátra fordultam és egy fiatal fiú feküdt a földön.
-Alice. Ez meg ki?
-Nem tudom, de át fog változni. Vigyük haza.
-Mi lesz Bellával?
-Hallottad Janet, meghalt.
Nehezen mondtam ki, de a látottak és Jane szavai alapján az volt az igazság.
Nagyon fájt.
Rosalie felkapta a fiút és visszaindultunk.


(Edward szemszöge)


Siettünk vissza, a vadászat eredményes volt. Jól éreztem magam,
de látni akartam végre Bellát.
Közeledtünk a házhoz, már hallottam a gondolatokat.
„Istenem, kérlek ad, hogy éljen.”
Nem értettem Esme kire gondol.
Végig, csak ezt ismételgette.
-Valami baj van.
Mondtam és felgyorsítottam.
Testvéreim követtek.
Beléptünk a házba és Esme fájdalmas arccal nézett rám.
-Mi történt.
-Sajnálom.
Csak ennyit mondott és elkezdett zokogni.
Belenéztem ismét a gondolataiba és most láttam mindent.
-Az nem lehet. Nem ez nem történhet meg.
Ilyen nem létezik. Ő elment. És Bella, Bella jól van.
Azt sem tudtam miket beszélek, csak képtelen voltam
elhinni ami történt.
-Mi van már? Beavatnátok? Ki ment el és mi van Bellával?
Kérdezősködött Emmett.
Anyám válaszolt helyettem.
-Alicenek látomása volt. Látta ahogy Mark, meg….megöli Bellát.
-Mi? Hol vannak? Menjünk.
-Edward, gyere már.
Em, Jazz és Én követtük Alice és Rosalie szagát.
Kis idő múlva velünk szembe jöttek.
Rosalie kezében ott szenvedett valaki.
Mindkettőjük arcán fájdalmat és szomorúságot láttam.
"Mégis igaz? Meghalt?"
-Sajnálom Edward. Elkéstünk.
Zokogta Alice és Jazz karjaiba vetette magát.
-Mi történt?
Kérdezte Em szerelmét.
-Menjünk, majd otthon elmondom.
Szipogta Rose és átadta a fiút Emmettnek.
Gyorsan visszaértünk a házba.
Útközben teljesen magamba fordultam, nem figyeltem a külvilágra sem. Több fának nekimentem, de nem érdekelt.
"Ha Ő nincs velem, nem számít semmi. Hogy történhetett ez? Miért hagytam magára?"
A kertben várt Aro, Carlisle, Renáta és Esme.
-Edward, Edward. Ne csináld.
Mondta Jassper. Érezte a haragom.
Nekirontottam Aronak. Pontosabban, csak rontottam volna, mert Renáta nem engedte, megvédte a képességével.
Emmett, Jassper és Carlisle lefogtak.
-Azt mondtad nem bántja, meg ígértétek, hogy nem bántja. Bízott bennetek, bízott és most halott.
Térdre borultam és zokogni kezdtem.
-Mi történt? Nem értek semmit. Hogy tudta és miért?
Mondta Carlisle.
-Alice látta, hogy Bellát, megharapja Mark. Siettünk, de mire odaértünk, csak Janet és ezt a fiút találtuk ott.
Jane azt mondta, hogy Bella meghalt és a testét elvitte a folyó.
Azt üzeni próbálja előkeríteni azt a szemetet és, hogy vissza megy Volterrába.
Mesélte Rosalie.
Mindenki döbbenten és megkövülten figyelt.
-Gyere Edward. Bemegyünk.
-Nem, öljetek meg. Öljetek meg! Bella meghalt, nincs többé.
Kiáltottam nekik. Nem válaszoltak, csak berángattak a házba.
-Megőrültél? Nem halhatsz meg. Tudom, hogy nehéz és, hogy borzasztóan fáj, de nem az a megoldás, hogy meghalsz.
Mondta Jazz.
-Te mit tennél, ha Alice halt volna meg?
Tettem fel a kérdést bár tudtam a választ.
Mind azt tették volna.
-Edward, megígérted Bellának,
hogy nem teszed többé, bármi is történik életben maradsz.
Emlékszel?
Kérdezte Alice.
„Persze, hogy emlékszem, de akkor nem tudtam, hogy meg fog halni."
-Elhitettem vele, hogy biztonságban van.
Megbízott bennem, bízott bennem és Én hagytam meghalni.
-Nem Te tehetsz róla…
Nem tudta befejezni, mert egy hangos sikoly rázta meg a házat.
-Vele mi történt?
-Nem tudjuk ott találtunk rá a folyónál.
-Edward, segítened kell.
Mondta apám. Nem mozdultam.
-Edward szükségem van rád.
Mondta."Nem hagyhatom Őt is cserben. Bellával megtettem, mással nem tehetem."
Nehezen, de elindultam a másik szobába.
Az ágyon feküdt és szenvedett.
-David?
Mondtam amit felismertem a meggyötört arcot.
-Ismered?
-Charlie szomszédjában lakik.
Bellával tegnap ismertük meg.
Nagyon nehéz volt kimondani a nevét.
Odamentem Davidhez és meg fogtam a kezét.
-Nyugodj meg, minden rendbe jön. Bírd ki.
Mondtam neki.

(Bella szemszöge)

Minden tagom fájt.
A folyó ismeretlen szakaszán tértem magamhoz.
Körbenéztem és megláttam valakit,
akire a legkevésbé sem számítottam.
-J…Jane?
-Felébredtél? Már ideje volt.
-Mi történt?
-Bella nagyon figyelj. Rossz híreim vannak.
„Ez nem túl jó”
-Mark megakart ölni. Időben érkeztem, de beleestél a folyóba.
Mark elmenekült, de a többiek üldözőbe vették.
Sajnos nem találták. Viszont Mark meglepte Őket és felrobbantotta a házat.
"Mi? Az nem lehet Esme és a többiek"
-Mi van a többiekkel? Edwardék nem voltak otthon,
de Esme Alice és Rosalie….
-Sajnálom Bella, de mindenki meghalt, Edward is.
Már hazaértek. Aro és Renáta is odavesztek.
Elhomályosult a látásom és minden sötét lett.
-Bella, Bella. Most erre nincs időnk.
Kelj fel.
Vettem neked ruhát és megtaláltam a táskád.
Raktam bele egy kártyát amit senki nem tud lenyomozni.
Sok pénz van rajta.
El kell menned. Mark még mindig keres.
Vissza megyek Volterrába és segítséget hívok.
El kell menned, minél messzebb.
Ha biztonságos lesz megkereslek.
-Nem érdekel. Meghalt a családom a szerelmem, nem érdekel.
Öljön, csak meg.
-Ne mondj ilyet. Akkor hiába haltak meg.
„Megígértem Edwardnak, hogy nem teszek kárt magamban és semmi ostobaságot nem teszek”
Nehezen, nagyon nehezen, de beleegyeztem Jane ajánlatába.
Átöltöztem és elláttam a sebeim. Minden mozdulat fájt, de semmi nem volt
olyan rossz, mint az, hogy meghaltak.
„Mind meghaltak, miattam.”
-Hová menjek?
-Európába, aztán tovább. Minél messzebb innen.
Ne maradj sokáig egy helyen és nagyon figyelj oda.
Most menj. Én is elindulok.
-Merre menjek?
-Arra egyenesen. Ott lesz a pályaudvar. A táskában van egy cím.
Párizsban keresd meg, ott csináltathatsz hamis papírokat.
A kártya kódja benne van a táskád belső zsebében.
-Köszönöm Jane.
-Indulj.
Elindultam
"Magamra maradtam. Miért jöttem el? Most mindenki élne.
A szeretteim, mindenki miattam halt meg. Ó Edward."
Elemi erővel árasztotta el a bensőmet a fájdalom.
Csak mentem amerre Jane mondta.
Taxiba ültem és a reptérre vitettem magam.
Próbáltam nem sírni, de a könnyeim amint utat találtak, folyni kezdtek.
Olyan sebesen, mint a
a folyó ami elragadott.