12.fejezet

(Edward szemszöge)

Újabb napok teltek el és Én nem tudom miért,de nem tudtam távol maradni Hopetól.Olyan lenyűgöző,és hihetetlen volt.Minden mozdulatát figyeltem.
Tudtam,hogy erősebb nálam,de úgy éreztem meg kell Őt óvnom.Alicenek volt igaza.Attól,hogy engedtem magamnak közelebb kerülni hozzá,még egyáltalán,nem szerettem kevésbé Bellát.
Bár tényleg hasonlítottak,de nem ezért kedveltem meg.Minden mozdulatából sugárzott a méltóság és az erő.Mikor Emmett bedobott egy poént,Ő gyönyörűen felnevetett.Csak úgy zengett
az egész ház."Bella nagyon szeretlek,de azt hiszem kezdek belé szeretni.Kérlek bocsájts meg nekem.Mindig Te leszel az első.Te leszel aki felélesztetted bennem az emberi érzéseket.
Melletted Én voltam a legboldogabb lény a világon.És bár rövid ideig,de boldogok voltunk.És mindig,hálás leszek neked ezért.Látom,hogy a családom is boldogabb,mióta többet vagyok velük.
Nehezen,de el kell,hogy engedjelek.És tudom,hogy nem haragszol,de sosem bocsájtom meg magamnak,hogy nem voltam melletted.Hogy meghaltatok.
Szeretlek Bella"
-Minden rendben?
Alice táncolt oda hozzám.Lerántottam és megöleltem.
-Köszönöm!
-Mégis mit?
Nézett rám érdeklődve.
-Hogy velem vagy és voltál,hogy támogattál,hogy őszinte vagy hozzám.
-Szívesen,de mi ütött beléd?
-Nehezen,de elköszöntem Bellától.
A szemembe nézett,és megölelt.Nem szólt semmit,csak ölelt,és ez most nagyon jól esett.
A többiek nem értették mi történt.Jasper arcán láttam a megértést.
Hosszú percekig,csak így voltunk.Aztán meghallottuk Emmett káromkodását.
-Mi történt?
-Emmett kiborította a vizet,a vázából.
Esme mérgelődött.
-Azonnal takarítsd fel!
Emmett elindult a felmosóért.A víz nagy tócsában terült szét a padlón.Hope felkuncogott,majd felemelte a kezét és a víz fölé tartotta.
"Mit csinál?"A víz tükörsimára fagyott.
-Ez meg...
-SSH
Intett le Alice.Emmett gyorsan jött kezében a felmosó szettel.Nem vette észre a jeget.Nem számított rá ezért megcsúszott és segre esett.
Hope és Alice hangosan felnevetett és mi is követtük Őket.
-Ez meg,hogy lehet?
Értetlenkedett,miközben felkászálódott.
-Bocs Emmett,de nem hagyhattam ki.
Hope mosolyogva válaszolt.
-Ugye nem haragszol?
Emmett felnevetett és belebokszolt Hope vállába.
-Ez jó volt!De hogy csináltad?
-Az egyik képességem.Az elemek irányítása.Elvontam a hőt a víztől.Ha lángokat akarok akkor a környezetből vonom el és összegyűjtöm.Szelet is tudok gerjeszteni,ha felgyorsítom a részecskéket.
-Fantasztikus.
Hope felszárította a jeget.Mindenki elvonult.Hope is felment a szobájába.
-Most mit fogsz csinálni?
-Mit kéne?Semmit.Attól,hogy Én így érzek,Ő még nem fog.
-Szerintem beszélj vele.
-Nem Alice,ezt felejtsd el.
Felkeltem és gyorsan kirohantam a házból.Az erdőbe mentem.
"Hogy képzeli Alice?Ő egy a Volturi hármak közül."Leültem a folyó mellé.

(Hope szemszöge)


Vidáman,mentem fel a szobámba.Lefeküdtem az ágyra.Bár nem volt szükségem alvásra,jól esett ott feküdni és gondolkozni.A gondolataim mostanában egy személy körül forogtak,
és az Edward volt.Betöltötte bennem az ürességet.Igaz nem tudta mit érzek,de a közelsége a mosolya,mindent betöltött.Itt nem voltam magányos,bár a gyerekek hiányoztak,és
harcra készültünk akkor is boldog voltam.Már jó ideje emlékek sem villantak fel."Lehet,hogy nem is az a lényeg,hogy emlékezzek,hanem,hogy idekerüljek?Szeretném ezt hinni.
Bár kíváncsi vagyok a múltamra,de az amit itt érzek,ezek között a csodás emberek között az fantasztikus."
-Bejöhetek?
-Persze Alice.
-Edwardról szeretnék beszélni.
-Alice...
-Félre érted.Nem az érzéseidről.
-Akkor miről?
-Tehát nem tagadod,hogy vannak érzéseid a bátyám iránt?
-Persze,kedvelem Emmettet.
Próbáltam elviccelni.
-Hope.
-Alice,kérlek.
-Kicsit felbosszantottam.És láttam,hogy Te megtudnád nyugtatni.Utána mennél?
-Miért Én?
-Nem tudom,de láttam.
-Alice.Miben mesterkedsz?
-Semmiben.Hazudtam Én neked valaha?
Gyönyörű arcát,kiskutya módjára emelte rám.
-Nem.
-Akkor utána mész?
-Igen.
-Köszi.
Felpattant és megölelt.Olvashattam volna a gondolataiban,de nem akartam.Másik képességemmel körül "néztem" a környéken,és megtaláltam Edwardot.
Megbújtam egy faágon.Percekig,csak figyeltem.Annyira szerettem volna tudni,hogy mire gondol."Hé,gondolatolvasó vagyok."Szólalt meg bennem egy hang."Nem ezt nem tehetem"
Nem vett észre,pedig már jó ideje figyeltem.Megreccsent alattam az ág."Jaj,ne már!"
Lezuhantam,de talpra estem,hála a jó reflexeimnek.Edward felugrott és fürkészően nézett,körbe.
-Ki,az?
-Csak Én vagyok.Ne haragudj,de rossz ágat választottam
Hazudtam."Még csak az kellene,hogy megtudja figyeltem."Mosolyogva nézett,de nem szólt semmit.
-Leülhetek?
-Gyere csak.
Odamentem és leültem mellé,persze nem túl közel
-Hogy kerülsz ide?És mit kerestél a fán?
Kérdezősködött és kíváncsian figyelt.
-Gondoltam most nem a földön jövök.
-Aha,de miért vagy itt.
-Tudod,Alice küldött.Azt mondta,hogy felbosszantott és nem tudom miért,de úgy gondolta nekem kell jönnöm.
-Alice.Néha komolyan feldühít.De szeretem.
Komolyan gondolta.És meg is értettem.
-Alice már csak ilyen.
-Elég jóban vagytok.
-Kedvelem a családodat.
-Ők is kedvelnek téged.
"Szóval Ő nem kedvel."
-Értem.
Hajtottam le a fejem.
-Ne érts félre,Én is kedvellek.
Bársonyos hangon mentegetőzött.
-Semmi baj,nem kedvelhet mindenki,mindenkit.
-Kérlek.Nem úgy gondoltam.Ne haragudj.
-Nem haragszom.
Mosolyogtam rá.
-Te,csak szórakoztál velem?
-Nem.
"Persze.Nem tudok rá haragudni."
-Alice kezd rád rossz hatással lenni.
-Ne félts engem.Elmondod,mivel bosszantott fel?
-Nem szeretném.
-Értem,Én sem szeretek olyanokkal beszélni akiket nem kedvelek.
Felkeltem és otthagytam.Gyorsan futottam.Észre vettem,hogy követ.Tetszett ez a játék,kamasznak éreztem magam.
Gyorsabb voltam,mint az átlag,de Edward felvette velem a versenyt.

(Edward szemszöge)

Gyorsan futottunk és közben azon járt az eszem,hogy tényleg megbántottam vagy,csak játszik velem.Nem akartam megbántani és az igazat megvallva
tetszett a másik felvetés miszerint,csak incselkedik.
Alig értem utol.Elé álltam és Ő megtorpant.
-Ne haragudj.
Néztem rá kérlelő szemekkel.
-Miért érdekel,hiszen nem kedvelsz?
Nem válaszoltam."Olyan aranyos így,durcásan.Mit meg nem adnék,ha csak egy kicsit is úgy érezne,mint Én.Alice szerint el kellene mondanom neki,hogyan érzek.
Végül is veszteni valóm nincsen."
Elindult,de elkaptam a csuklóját."Bele vágok,lesz ami lesz."
-Igazad van,nem kedvellek.
Durcás tekintete,most szomorú lett.Nem bírt megszólalni.
-Igazáből,Én,nem is tuddom,hogy mondjam el,de azt hiszem.Nem,tudom,hogy beléd szerettem.
Tudom,hogy reménytelen,de nem tehetek ellene semmit.
A földet kezdtem el bámulni.Nem szólt semmit.
"Elrontottam,de legalább már tudja."


(Hope szemszöge)

Elkapta a csuklómat.Majd megszólalt.
-Igazad van,nem kedvellek.
"Mi?Komolyan nem kedvel?"Elöntött a szomorúság.Megint éreztem az ürességet.Nem bírtam semmit mondani.
-Igazából,Én,nem is tudom,hogy mondjam el,de azt hiszem.Nem,tudom,hogy beléd szerettem.
Tudom,hogy reménytelen,de nem tehetek ellene semmit.
"Na ez meglepett."Tekintetét a földre szegezte."Komolyan gondolta?Tényleg úgy érez ahogy Én?"
Nem szóltam semmit,de boldog voltam.Hirtelen késztetést éreztem,hogy megízleljem az ajkait.Nem tétováztam
Elé álltam.Felemeltem a fejét és közeledtem.Lassan elértem ajkait és megcsókoltam.Pillanatok múlva feszes testtartásából engedett,és derekam köré fonta erős karjait.
Nem tudom meddig csókolóztunk,de egyikőnk sem akarta abbahagyni.Nem volt szükségünk oxigénre,jó volt a csók,ezért okunk sem volt,hogy abba hadjuk.Végig simított
a gerincem mentén és én megborzongtam érintésétől.Kezdtünk tovább menni,már simogattuk egymást,"Tökéletes a teste és Én itt simogatom az erdő közepén."
mikor megéreztem Emmettet és Jaspert a közelben."Ha meglátnak pár száz évig biztos,ezt hallgathatnám."
Nehezen,de elszakadtam Edward ajkaitól.
-Mi a baj?
-Jönnek a testvéreid.
Szétt váltunk és megigazítottuk a ruháinkat.Majd futni kezdtünk.
Nem sokkal később találkoztunk Jasperékkal.
-Már minden hol kerestünk titeket.
-Mit műveltek ti az erdőben?
Emmett arcán hatalmas mosoly jelent meg.
-Én csak körülnéztem.
Adtam a nem túl meggyőző választ.
-Én pedig vadásztam.
-Aha,és hogy találkoztatok?
Jesper is mosolygott."Persze Ő biztosan érzi"
-Véletlenül.Mindketten visszaindultunk és akkor futottunk össze.
-Miért kerestetek?
-Carlisle beszélni akar Hope-al.
-És Báró is nyugtalan.
-Akkor menjünk vissza.
Emmett és Jasper indultak el elsőnek.Edward rám nézett és csodásan elmosolyodott.
Gyorsan megcsókolta a homlokom és elindultunk.
Hamar utolértük a fiúkat.
-Na mi az?Még egy csiga is gyorsabb nálatok.
Vetette oda Edward,mire Emmett felhorkant és belehúzott.
-Ez nem lesz elég.
Mondtam és már ott is hagytam Őket.Edward utolért,és együtt értünk a ház elé.
Kicsit később Emmett és Jasper is megérkezett.Emmett mérgelődött amiért,nem csak Edward,de Én is lehagytam.
Alex,Alice,Rosalie és Báró kint voltak.Báró mikor meglátott azonnal felém rohant.Nekem ugrott.
-Jól van,nyugi.
-Hol jártatok?
Kérdezte Rosalie.
-Vadászni.
-Kirándulni.
Vágtuk rá egyszerre.
-Most melyik?
-Én vadászni voltam,Hope pedig kirándulni.A visszavezető úton találkoztunk.Aztán jött Emmett és Jasper.
-Aha.Ha Te mondod.
Nevetett Alice.Báró lenyugodott miután látta,hogy nincs bajom.Hihetetlen,hogy ez a törékeny lény aggódott értem.
-Megyek beszélek Carlisleal.
Edwardra pillantottam.
-Elkísérlek.
Alice és Jasper mosolyogtak.Most lemondtam az elveimről és belehallgattam Alice gondolataiba."Milyen jól néznek ki együtt."
Jasaper erre gondolt."Érzem a belőlük áradó szerelmet."
Abbahagytam."Szóval tényleg szeret."
A nappaliban Edward megállított.
-Várj.
Maga felé fordított és megcsókolt.Ha nem bűvöl el annyira akkor érezhettem volna,hogy nem vagyunk egyedül.
Esme jött be a konyhából.
-Bocsánat.Nem akartam zavarni.
Mosolygott amint meglátott minket.
Zavartan rebbentünk szét.Szégyelltem magam."Most csókoltam meg a fiát.Mit gondolhat rólam."
-Nos,Én megyek,Carlislehoz.Elnézést.
A lehető leggyorsabban mentem fel az emeletre.

(Edward szemszöge)

-Várj.
Megfogtam Hopeot és magam felé fordítva megcsókoltam.Nem érzékeltem a külvilágot,ezért is lehetett,hogy nem tudtam,hogy anyám a konyhában van.
-Bocsánat.Nem akartam zavarni.
Mosolygott amint meglátott minket.
Szétváltunk.Hope arcán zavart láttam.Milyen bájos.Most még jobban tetszett,mint durcásan.
-Nos,Én megyek,Carlislehoz.Elnézést
Gyorsan eltűnt.Kettesben maradtam anyámmal.
-Edward?
-Igen anya.?
-Ez azt jelenti,hogy Te és Ő?
-Anya nem tudom.A drága testvéreim megzavartak,így nem tudtunk beszélni.
-Ó,Edward annyira örülök.
Odajött és megölelt.
-És Bella?
Félve kérdezte.
-Bellát mindig is szeretni fogom,és sosem felejtem el.De Hope közelében újra boldog vagyok.Egy szörnyeteg vagyok igaz?
-Nem Edward,nem vagy az.Hope csodálatos,és Bella boldognak akar tudni.Bárhol is legyen.
-Köszönöm anya.Megkérhetnélek,hogy ne szólj senkinek?
-Persze.Rátok bízom.
Megölelt és kiment a többiekhez.
Gondolatok után kutattam,de nem halottam semmit odafentről.
-Mi ez?
Elindultam felfelé.

(CArlisle szemszöge)

Megakartam beszélni Hope-al az emlékeit.Segíteni akartam neki és kíváncsi is voltam.
Kopogtak.
-Gyere be.
-Szia.Kerestél?
-Igen,ha nem gond akkor inkább gondolatban folytassuk.Akaratlanul is meghalhatják a többiek.
Nem értette miért,de bevont a pajzsa alá.
"-Miről van szó?Valami baj van?"
"-Nyugodj meg.Csak gondoltam mesélhetnél az emlékeidről."
"-Carlisle rendes vagy,de nem emiatt vagyok itt."
"-Hope,tudod nagyon megkedveltünk,és szeretnék segíteni.Kérlek enged,hogy megpróbáljam."
Elgondolkozott,majd belekezdett.
"-Rendben,hol kezdjem?"
"-Meséld el miket láttál."
"-Egyszer egy kis kör alakú réten voltam,gyönyörű volt tele virágokkal.Középen álltam és hívogatóan kinyújtottam a kezem.A rét szélén egy gyémántként ragyogó alak közeledett felém.Vámpír volt.
Tudom,hogy furcsa,de biztosan érzem,hogy egyik emlékben sem Marcus volt velem."
"-Értem,és van más is?"
"-Igen,láttam az esküvőmet.Gyönyörű ruhában voltam.A lépcső tetején álltam és egy középkorú,bajszos férfit karoltam át és kértem,hogy ne engedjen elesni"
Ezen nagyon meglepődtem."Ez lehetetlen.Biztos csak véletlen."
"-Az oltár elé érve ismét láttam azt a vámpírt,de mint mindig,most sem láttam az arcát,de tudtam,hogy hozzá tartozom.Még két emlékem van.Az egyiken egy repülőn ülök és egy hideg,de kényelmes testhez bújok.A másikban egy hajón vagyunk és egy kis sziget felé tartunk.Ezek ismétlődnek."
Letaglózott amiket mondott.Vissza húzta a pajzsát és várt."Lehetséges lenne,Ő lenne.Istenem ez egy nagy csoda volna,bár csak igaz lehetne.Nem beszélhetek erről senkinek.Mert,ha tévedek,csak még több fájdalommal járna."
-Mit gondolsz?
-KI kell várni,türelmesnek kell lenned.
-Értem.Köszönöm.
Ekkor kivágódott az ajtó és Edward lépett be aggódó arccal.
-Mi történt?
-Semmi fiam.Miért?
-Nem hallottam a gondolataidat,aggódtam.
Hope felkelt és odalépett.
-Semmi baj,csak beszélgettünk,tudod fejben.
Edward megnyugodott."Eddig,csak Bella tudta így megnyugtatni.Lehet,hogy tényleg Ő az?
Ez megmagyarázná a kettejük különös vonzódását.Most is olyan gyengédek egymáshoz,mintha már ezer éve szeretnék a másikat.
És az emlékek:a forksi rét,a hajó,az esküvő,a sziget lehet,hogy Esme szigete?"
-Edward beszélhetünk.
-Persze apa.
-Akkor Én megyek is.
Edward Hopera nézett és újra láttam a szemében azt amit akkor mikor Bellával volt.
Hope kiment.
-Ülj le.
-Miről akarsz beszélni?
-Kettőtökről-
-Carlisle,kérlek.
-Fiam.Szereted igaz?
-Igen.Nem tehetek róla.Teljesen elbűvöl.
-Megértem.Viszont tudod Ő egy Volturi és bár nagyon szeretem Én is,de a régi törvények szerint a vezetőknek Volterrában kell élniük.
-Ennyire még nem mentünk bele.Nem tudom mi lesz később.
-Értem.És Ő mit érez?Szeret?
-Azt hiszem igen.
-Remek.El sem hiszed mennyire örülök.
-Köszönöm.De most szeretnék vele beszélni,mert Emmett miatt nem tudtuk megbeszélni,hogy mi lesz most.
-Menj csak.
Kiment és elindult a boldogsága felé.Nem is tudta mennyire boldog lehet.
"Ki kell derítenem az igazat."


(Edward szemszöge)


Nem tudtam,miért és mit titkolnak,de akkor nem is érdekelt.Hope szobája felé mentem.
"Carlislenak igaza van,Ő egy Volturi.Vajon maradna miattam?Kérhetem tőle egyáltalán?Én képes lennék vele tartani?Itt hagyni a családomat?"
Nem tudtam ezekre a választ.Bekopogtam.
-Szabad.
-Szia.
-Szia.
-Beszélhetünk?
-Persze.Ülj le.
Mutatott a helyre,maga mellett az ágyon.Odamentem és leültem.
-Most már tudod,hogy mit érzek.Szeretném tudni,hogy Te hogyan érzel.Nem baj,ha nem érzel irántam semmit.
-Azt hittem ez egyértelmű!Vagy szerinted minden férfit megcsókolok?Ilyennek gondolsz?
"Már megint megbántottam."
-Nem,dehogy.Csak nem mondtál semmit.
-Mégis mikor kellett volna?A testvéreid előtt?Esetleg Esme előtt?
-Nem.Bocsáss meg.
-Ne kérj már folyton bocsánatot.Tudod nekem ez az egész új,még soha senki iránt nem éreztem így.Nem voltam még szerelmes.
"Tehát szerelmes.?!"
-És a férjed?
-Szerettem Marcust,de szerelmes nem voltam belé.Tudod bizonytalan vagyok.
-Miért?Én már bevallottam neked,hogy szeretlek.
-És,és Bella?Tudom,hogy nagyon fontos neked.És meg is értem miért.A családod mesélt róla.Csodálatos teremtés volt.Nem hiszem,hogy Én a nyomába érhetek.
-Hope,szerettem sőt mindig is szeretni fogom Bellát.De Ő meghalt,mára sikerült elfogadnom és elengednem Őt.Azt nem tagadom,hogy mindíg fontos lesz számomra,de Ő is azt akart,hogy boldog legyek.
-Most boldog vagy?
-Igen.Mióta megismertelek az vagyok.Eleinte nem akartam elfogadni,de mára beláttam,hogy nem élhetek nélküled.Nem Bella helyét kell átvenned.Te te vagy és ezért szeretlek.De ha te nem akarod,akkor békén hagylak.
Felálltam és elindultam az ajtó felé.Ő hirtelen előttem termett.
-Szeretlek.
Suttogta és ismét közeledett felém.Ajkaink összeértek,ez a csók mélyebb és érzelmesebb volt,mint az előző.Teljesen elvesztettem az érzékelésemet,a saját gondolataimat sem hallottam.
Zihálva váltunk szét.
-Én is szeretlek.
Mondtam és újra megcsókoltam.Kezeink saját életre keltek.Az enyémek már a csípőjén voltak,majd felhajtottam a vékony selyemblúzát és a mellei alá nyúltam.Felsóhajtott és kezei az ingemet gombolták ki.Már egyikünkön sem volt felső,mikor végigsimítottam a gerincén,megborzongott.Kezei az övemet csatolták ki.Már Én is a nadrágját gomboltam,felemeltem és az ágyra feküdtünk.Hopeon már csak fehérnemű volt és Én is csak egy fekete bokszerben voltam.A kék csipke gyönyörű volt hófehér bőrén.Simogattuk és csókoltuk egymást.Végig simítottam egész testén.Hope megdermedt.
-Mi az?Baj van?
-Alice.Mindjárt itt van.
És már kopogtak is.
-Bejöhetek?
Választ nem várva benyitott.
-Ó,bocsánat,nem tudtam.Sajnálom.
-Alice,kifelé.
Hugóm kiment.Hope pedig iszonyú zavarban volt.
-Azt hiszem jobb lesz,ha felöltözöl.
-Ugyan kedvesem,nincs semmi baj.
-Kérlek Edward.Nekem ez kellemetlen.Nem tudom,hogy nézek majd a szemébe.
-Rendben,de nyugodj meg.Szerinted Ő és Jasper mit csinálnak?
-Edward!
-Jó jó,de nem értem Jasper miért nem szólt a feleségének.Biztosan érezte a vágyunkat.
Hope lehunyta szemét."Biztos,most tudatosult benne Jasper."
-Még Ő is.Teljesen kiment a fejemből.Ez a Te hibád.
-Miért?
-Mert,ha a közelemben vagy,akkor nem tudok még gondolkodni sem.
-Ennek örülök.Tehát elbűvöllek?
-Igen.Miért is tagadnám?!
Időközben Én már felöltöztem.
-Nem öltözöl fel?
-Amint kimész.
-Csak viccelsz ugye?Az imént mi majdnem...
-Edward,kérlek.
"Hogy is mondhatnék neki nemet?"
Odamentem és megcsókoltam.
-Lent várlak.
"Még mindig nem beszéltünk meg semmit a jövőnkkel kapcsolatban,de legalább tudom,hogy szeret."