17.fejezet

(Carlisle szemszöge)

Nagyon siettünk.Már esteledett mikor megláttuk Volterra falait."Mi lehet Bellával?Az az őrült mit művelhet vele?"
Biztos voltam benne,hogy igazam van és tényleg Bella az.
Elértük a vár kapuját.Báró nyugtalan volt,Alice hiába próbálta csitítani.Érezte,hogy baj van.
-Isten hozott.
-Engedjetek be,gyorsan.
-Alex,hol van az Úrnő?
-Majd később megtudtok mindent.Most engedjetek be.
-Rendben,menjetek.
Az őrök átengedtek.
-Vigyük be oda Edwardot.
Alex mutatott egy szobát.Lefektettük a fiam.
-Felébresszem?
-Még ne.Előbb Aroval akarok beszélni.Edward nagyon dühös lesz,még rájuk is támadhat.
Otthagytuk Edwardot és Bárót,aki lekuporodott az ágy mellé,és elindultunk a nagyterem felé,ahol mér vártak minket.
-Üdvözöllek benneteket.
Köszöntött Aro a megszokott nyájasságán.Majd kivágódott a súlyos ajtó és Destinyék jöttek be."Az unokáim."
-Mi történt?Hol van az anyám és Edward miért öntudatlan?
Nagyon izgatott és ideges volt.
-Nyugodj meg húgi.Még csak most jöttek.Anya nem örülne,ha így látna.Légy erős amilyen Ő.
Williem próbálta nyugtatni húgát.Látszott rajta,hogy Ő is aggódik.Des, odament Nic-hez és hozzá bújt,majd sírni kezdett.
-Mi történt barátom?Hol van a húgom?
"Barátom?"
-Ebben a percben nem érzem,hogy a barátom lennél.
A teremben néma csend lett.Esme szólongatott.
-Carlisle,miért mondasz ilyeneket?
-Ne most Esme.Ez az ember,tönkre tette a családunkat.Az utóbbi harminc évben miatta szenvedtünk.Miatta és Marcus miatt.
Aro rádöbbent,hogy tudom mit tett.
-Hallgass meg.Mindent elmondok.Bocsánatot viszont nem fogok kérni.
-Arcátlan.
-Apa,mit művelsz?Még sosem láttalak ilyennek.
-Rosalie,meg fogod érteni.
Mondta Alice.
-Minden akkor kezdődött,mikor Alice és a kicsi Bella idejöttek,hogy megmentsék Edwardot.Már akkor tudtam,hogy különleges.
Azért engedtük el,mert megígérték,hogy át fog változni.
Azonban olyasmi történt amit soha nem hittem volna.Marcus beleszeretett Bellába.
Nagy nehezen,de rávett minket,hogy egyezzünk bele,hogy feleségül vegye.
Ismersz,mindig izgattak a különleges lények.Marcus elraboltatta Bellát,nekem nem tetszett hiszen már akkor felség volt.
Mikor azonban megtudtam,hogy terhes izgatott lettem,még egy különlegesség
volt abban az emberlányban.
Aro a gyerekekre nézett,akik semmit nem értettek
-Aztán megszülettek az ikrek és Bella átváltozott.Nagyon erős képességekkel bírt és gyorsan tanult.
Marcus meghalt és Ő átvette a helyét.Csodálatos vezető lett.Teljesen megváltoztatta az életünket.
Megszerettem,akkor már gyötört a lelkiismeret,de nem akartam elveszíteni.
-Várj!
Destiny szólt közbe.A teremben mindenki némán hallgatta a történetet.A családom teljesen ledöbbent.
-Most azt akarod mondani,hogy a mi anyánkat nem is Hope-nak hanem Bellának hívják?
-Igen.
-És nem is Marcus volt az apánk,hanem Edward?
-Igen,így van.Sajnálom,de ez az igazság.
-Carlilsle,akkor Ők a mi unokáink?
-Igen kedvesem azok.
-Ez csodálatos,és akkor Bella él!?
-Ezt nem hiszem el.A csetlő botló Bella a nagy Hope Volturi.Szuper.
Emmett örült,majd Rosalie szólalt meg.
-Akkor Edward,nem másba szeretett bele,hanem ismét megtalálták egymást Bellával.
Esme odament Destinyhez és megölelte.
-El sem hiszem.
Mindenki döbbenten nézett maga elé.A "gyerekek" nem hittek a saját fülüknek.
-Jól van,de most hol van?
Williem összeszedte magát.
-Harcoltunk,Ő azért,hogy megmentsen minket elküldött,nehezen de ott hagytuk.Ránk parancsolt.Alex elaltatta Edwardot.
És ide jöttünk.Ez még nem minden.Alice látta Hope-ot össze esni.Azt is látta,hogy elviszik.
-Ki vitte el?És hol van most?
-Nehezen fogjátok elhinni,de Marcus vitte el.Életben van és az ellenséghez tartozik.
-Hogyan?Ez biztos?
-Igen,biztos.
Mindenki ismét csendben volt.Fel kellett dolgozni a sok információt.Alex odament Alechez,majd hirtelen megütötte.
-Te tudtad!És végig hazudtál.
Alec fájdalmasan és bűnbánóan nézett.
-Sajnálom,nem tehettem mást.Bocsáss meg.Nagyon rossz volt előtted titkolózni és Hopeot is nagyon szeretem.
Kérlek bocsáss meg.
Alex közelebb ment és megölelte.Haragudott rá,de szerette is.
-Mihez kezdjünk mos?Meg kell találnunk.
Williem közelebb ment Arohoz,majd levetette köpenyét.Kate és Destiny valamint Nic is követte a példáját.
-Mit csináltok?
-Nos,nyilvánvaló,hogy nem vagyunk Volturik.Most már nem viselhetjük ezeket.
-Nem tudjuk hol a helyünk.
-Természetesen nálunk,hisz az unokáim vagytok.
Mondta Esme boldogan.
-Köszönjük,hálásak vagyunk,de ezt még meg kell emésztenünk.
-Ugyan.Williem,mi végig tudtuk,de sosem éreztettük veletek.Szeretünk titeket,nem kell elmenetek.
Caius,próbálta vigasztalni Őket.
-Köszönöm bácsikám,az az Caius úr,de egyenlőre még nem tudom mi lesz.Először találjuk meg anyát.
Caiusnak,rosszul esett,hogy Williem kijavította a megszólítást.
-Ahogy gondoljátok.


(Williem szemszöge)

Teljesen össze voltam zavarodva.
"A bácsikáim nem is a rokonaim,az apám nem az apám,ráadásul még él és elrabolta az anyám,aki nem Hope hanem Bella."
Csak úgy zsongott a fejem.Kate a kezemet fogta és Én hálás voltam neki amiért mellettem van.
Destiny Nic-et ölelte és sírt.Még sosem láttam ennyire védtelennek.
Kimentünk a nagyteremből.
-Meg akarom nézni Edwardot.
Destiny elindult a szoba felé.
-Nincs magánál.Vajon mit fog szólni?Akar majd egyáltalán minket?
-Williem ismered Őt.Tudod,hogy mennyit szenvedett amikor azt hitte meghaltatok.
-Igazad van kedvesen.Kérlek bocsáss meg,nem az vagyok akinek hittél,megértem,ha nem akarsz...
-Azonnal fejezd be.Szerinted azért mentem hozzád,mert magas a rangod?
Szeretlek és azért amilyen vagy,nem pedig a hatalmad miatt.
-Köszönöm.
Megöleltem és megcsókoltam.
-Srácok.
Kellemes csilingelő hang közeledett felénk.
-Igen Alice?
-Várjatok.
Odatáncolt hozzánk.Látszott rajta,hogy szomorú,de most kicsit boldog is volt.
-Valami baj van?
-Baj?Az van,de nem ezért állítottalak meg titeket.
Nem értettem semmit.Aztán hirtelen a nyakamba ugrott és odarántotta Destinyt is.
-El sem hiszitek mennyire örülök.Anyátok miatt meg ne aggódjatok,erős volt emberként és most is az.
Megfogjuk találni.
Nagyon jólesett amiket mondott.Mikor megismertük a Cullen családot közel kerültünk hozzájuk.
Ráadásul anyu évekkel később pont Edwardba szeretett bele.
-Alice?
-Igen Des?
-Marcus tényleg él?
-Igen húgi, él.
Ezt már Emmett mondta.
Des könnyes szemekkel nézett a fiúra.
-Hé,már nem tiszteletlenség,hiszen az unokahúgom vagy.
Tartotta fel kezét.
-Hagyd már Őket.Sok volt ez nekik.
Rosalie rótta meg a férjét.
-Szeretnék bemenni Edwardhoz.
-Persze Des,de nincs egyedül.
-Ki van vele.
Emmett nevetett.
-Anyátok másik kedvence.
Mondta vigyorogva.Alice kinyitotta az ajtót és bementünk.
Az ágy lábánál ott kuporodott egy kutya.Mikor meglátta Alicet hozzá rohant.
-Egy kutya?Anyának van egy kutyája?
Alice nyugtatólag simogatta a kutyát.Látszott rajta,hogy ideges.
-Mi baja?
-Érzi,hogy a gazdája bajban van.Tudjátok nagyon szereti Hope-ot.
Mondta Alex.
-Az az Bellát.
Javította ki Destiny.
-Igen,kisasszony.
-Alex,erre már semmi szükség.
-Jaj,gyerekek.Ne legyetek már ilyenek.
Csattant fel Alice.
-Alice,az egész életünk hazugság.
-Nem,csak a származásotok.Aro és Caius tényleg szeret titeket és Bellát is.Amikor levettétek a köpenyeket nagyon fájt nekik.
És amikor Williem Caiust úrnak szólította,üvölteni tudott volna a fájdalomtól.
Jasper mondandója után elgondolkodtam.
-Tudjátok,hogy mennyit szenvedtünk,hiszen valamelyest Ti enyhítettetek rajta,mikor segítettetek Edwardon.
Most mindenki boldog lehet.Nektek megadatott az,hogy két család is szeret.Van akinek egy sem jut.
Nem azt mondom,hogy most azonnal bocsássatok meg nekik,de ne is forduljatok el tőlük.
Néhány percig csendben voltunk,majd Alice ismét megszólalt.
-Mindenki menjen ki.Csak Jasper ás Alex maradjon.Báró,menj Destinyvel.
Des,vigyáznál rá?
-Persze,de miért kell kimennünk?
-Mert Alex felébreszti Edwardot és Én elmesélem neki mi történt.Emmett,Alex miután felkelt várjatok az ajtónál.
Nagyon dühös lesz.
Csak Bella tudná lenyugtatni,de Ő most nincs itt,úgyhogy le kell fogni,különben megtámadná Aroékat.
-Értem.Báró nem fog tőlem félni?
-Nem,nagyon bátor.
Alice odakísérte Bárót a húgomhoz.
-Menj vele.És maradj is mellette.Nyugodj meg minden rendben lesz.
A kutya Des lábához bújt.
-Simogasd meg.
-Érzem rajta anyu illatát.
Kate,Nic,Des,Rosalie,Emmett és Én kimentünk.

(Edward szemszöge)


Teljes sötétségben voltam.Nem tudom mióta.Aztán hangokat hallottam.
-Edward,Edward hallasz?Nyisd ki a szemed.
Próbálkoztam,nehezen,de sikerült.
-Alex menj ki.
Alice és Jasper arcát láttam.
-Alice?Mi történt?Hol vagyunk?Mi van Hope-al?
-Nyugodj meg.Mindent elmondok,csak térj magadhoz.
-Már jól vagyok.Mond.
-Volterrában vagyunk.
-Mi?Minek?
-Edward.Nem mondok semmit,ha közbe vágsz.
-Folytasd.
-Volterrában vagyunk.Téged most ébresztettünk fel,mert Hope parancsára Alex elaltatott.
"Mi?"Nem tudtam mit gondoljak.
-Hope megmentett minket,2 kivétellel megölt minden vámpírt.Szolomon és egy másik életben maradt.
Egy harmadik,pedig meglepte Hope-ot és a képességével elkábította.
-Mi?Hol van most?Ugye nincs baja?
-Nyugodj már meg.Még a felét sem tudod.
Nagyon aggódtam,de tudni akartam mindent.
-Folytasd.
-Nem lesz könnyű.A neheze még csak most jön.Marcus nem halt meg.
"Akkor Hope nem szabad.Mi lesz most?Nem érdekel,ha elhagy,csak találjuk meg."
-Ez nem minden,Marcus az ellenséggel van,elrabolta Hope-ot.És most nem tudjuk hol van.
-Akkor miért nem keresitek?Végtére is fontos személy.Nem kéne mindenkinek Őt keresni?
-Nyugodj már le.Van még más is.
-Mi jöhet még?Elrabolták a szerelmemet,akinek él a férje.Miért kell nekem ez a sok rossz?Biztos azért,mert szörnyeteg vagyok.
-Nem Edward.Nem vagy az.És amit ezután mondok az nem rossz dolog,sőt tulajdonképpen jó.
-Mond már Alice.
Alice Jasperre nézett,aki bólintott,majd éreztem a nyugalomhullámot.
-Jasper.
-Hidd el szükséged lesz rá.
-Jól van,nem tudok kíméletes lenni.Belláról van szó.
"Mi?Kiderült ki ölte meg?"
-Bella életben van.
Alice kijelentésére,visszaültem az ágyra.
"A sors kegyetlen játéka,épp elengedtem Őt,és új életet készültem kezdeni Hope-al,erre neki a férje tűnik fel,nekem pedig a feleségem."
Boldogság járta át a testem.És nem tudtam,hogy lesz ezek után.
-Bella él?Mi történt vele,hol volt?A gyerek?Alice mond már!Jól vannak?Hol vannak most?Beszélj.
-Jól vannak.Apa vagy.Nem fogod kitalálni,pontosabban,lehet hiszen neked is az volt az első reakciód,mint nekünk mikor megláttad.
Elhallgatott.Várta,hogy rájövök-e.Gondolkodtam,az események csak úgy peregtek a szemem előtt.
Végigjátszottam magamban az ébredésem óta történteket,majd minden megállt az első találkozásunknál.
"-Bella?"Ez volt az első ami eszembe jutott,mikor megláttam Őt.
-Hope.
-Igen Ő az.Hát nem csodálatos?
Ekkor eszembe jutott Williem és Destiny.
-Akkor az ikrek.Az ikrek az Én gyerekeim?!
Hatalmas öröm járt át."Bella él,és van két csodás gyerekem.De Hopenak van férje,az az Bellának."
-Alice,hol van Bella?Hogy került ide?És miért nem mondták el Aroék?Ők ismerték Bellát.A gyerekek tudják?
-Nem látom,hol van,csak azt hogy Marcusszal,de még nem ébredt fel.A gyerekek össze vannak zavarodva és aggódnak az anyuk miatt.
Ezek után elmesélte,hogy került ide Bella és mindent amit Aro a nagyteremben mondott.

(Destiny szemszöge)

Kint álltunk az ajtó előtt.Bárót simogattam,mikor kiáltást hallottunk.
-Megölöm!!
Edward kiabált,nagyon mérges és dühös volt,majd kicsapódott az ajtó és összetört.
-Emmett,Alex fogjátok le.
Jött a parancs Alicetől.A két megszólított lefogták Edwardot.Alice és Jasper is odament.Jasper próbálta nyugtatgatni,de nem sok sikerrel.
"Csinálnom kell valamit.Ő az apám."
-Nyugi öcsi.Minden rendben lesz.Higgadj le.
-Hogy?Azok a mocskok elvették a feleségem,nem láthattam felnőni a gyerekeimet.
"A gyerekeit,tehát már is így gondol ránk?Meg kell nyugodnia,mert ha Aroékra támad"Bele sem akartam gondolni.
Közelebb mentem és megfogtam a kezét.Teste megfeszült,majd a szemembe nézett.
-Nyugodj meg.Kérlek.
Percekig csak néztük egymást,majd elfordította a tekintetét.
-Sajnálom.Nem vigyáztam rátok.Nem vigyáztam Bellára.Annyira sajnálom,soha nem bocsátok meg magamnak.
Szánalmas vagyok.
-Nézz rám,kérlek!
Nem emelte fel a fejét.Majd kimondtam,meglehetősen könnyen ment.Mindig kedveltem Edwardot.
-Apa,nézz rám.
Engedett,fájdalmasan,de meghatódva nézett rám.
-Nem a Te hibád volt.Nem vagy szánalmas.Hogy is lehetnél az,hiszen amikor elvesztettél minket,25 évig magadhoz sem tértél.
Tudom mit éreztél,emlékszel?
-Igen.
-Engedjétek el.Nem fog butaságot csinálni.Igaz?
Williem szólt a fiúknak,majd odajött.
-Most mindenki nyugodjon meg.Az a fő,hogy megtaláljuk anyát.A többit,majd utána ráérünk megbeszélni.Rendben?
-Rendben.Megígérem,hogy nem támadok senkire.
Emmett és Alex elengedték apámat.Ő megölelt mindkettőnket.Nagyon jó érzés volt.Marcus kedves volt velünk,de így sosem ölelt meg.
-Ez olyan csodálatos.
Hallottam Esme hangját.Tudatosult bennem,hogy ezek a csodás emberek a családtagjaim.
-Ezért volt olyan ismerős a szemetek.
Mondta Edward.Kérdőn néztem rá.
-Mikor találkoztunk ismerősnek tűntek a szemeitek.Williemé pont olyan,mint Bellának volt.A Tiéd pedig.
-Edward édesanyjáéra hasonlítanak.
Jött a válasz Carlisletól.
-Igen.Akkor még nem tudtam tisztán gondolkodni,álmaimban sem gondoltam volna,hogy ezért ismerősek a szemeitek.
Már akkor rákellet volna jönnöm.Sajnálom,cserben hagytalak titeket.
-Hagyd már ezt abba.Nem a Te hibád.
Williem is próbált hatni rá.
-Olyanok vagytok,mint Ő.Túl könnyen megbocsájtotok.
-Menjünk,meg kell keresnünk Bellát.
Mindenki a nagyterembe ment.Edward ahogy közeledtünk úgy vált egyre ingerlékenyebbé.
-Nyugodj meg.
-Nem csinálok semmit Jasper.Azért maradjatok a közelemben.
Ökölbe szorította kezeit,majd bementünk.

(Edward szemszöge)

Beléptünk a terembe.Aro ott ült ahol szokott.Az egyik oldalán Caius,a másikon pedig Hope vagyis Bella széke volt.
-Edward.
Köszöntött Caius.Csak biccentettem.A kezem még mindig ökölbe szorítva volt.
-Ki kell találnunk,hogy szerezzük vissza.
A szavakat a fogaimon keresztül préseltem ki.Dühös voltam,de fékeztem magam.Jasper megfogta a vállam és nyugtatott.
Nem volt olyan hatásos,mint szokott,de valamelyest segített.
Mindenki gondolkodóba esett.A teremben ott voltak a testőrök.Alex ott állt Alec mellett,aki szomorú volt.
"Sosem bocsát meg nekem.Igaza is van.Hallgattam,de nem tehettem mást,parancsba adták.Nem élem túl,ha elhagy."
Ehez hasonló gondolatok cikáztak a fejében.Félt,hogy elveszti akit szeret.Nem tudtam rá haragudni.
"Hazudott.Parancsra tette,de akkor is hazudott.Szeretem,de ezen nem biztos,hogy túl tudok lenni.Hope,Bella a barátom."
Alex is őrlődött."Majd beszélek velük,de most vissza kell kapnom az életem."Végignéztem a többieken.Ott volt a családom,
ami most majdnem teljes volt,egyedül Ő hiányzott.Ő akit mindenki szeretett,de senki nem annyira,mint Én.
Alice a távolba meredt."Látomás"
-Jasper menj oda.
Tudta mire célzok és már kedvese karját simogatta.
-Mit látsz Alice?
Húgom nem válaszolt azonnal,majd vissza tért közénk.
-Ide fognak jönni.
-Kik?
-Marcus,Bella,Szolomon és az a másik.
-Miért?
-Marcus,Bellát akarja használni,hogy átvegye a hatalmat.Megfognak támadni minket.
-Az lehetetlen.Anya nem egyezne bele.
-Nem tudom,miért de beleegyezik.Holnap jönnek.
-Hányan?
-Csak 4-en.Azt hiszik Bella ereje elég lesz.Ennyit láttam.
"Nem lehet,hogy az otthonára támadjon."
-Mi oka lehet,hogy ránk támadjon?
Kérdezte Caius.
-Ramon.
Felelte egy szóban Aro.
-Lehetséges,hiszen mikor idehozták akkor is Ő vette el az emlékeit.
Mérhetetlen dühöt éreztem,meg akartam ölni,"Ő volt akkor a szigeten.Ő segített Marcusnak."

(Marcus szemszöge)

Ott feküdt a hatalmas ágyon.Gyönyörű volt.Ráadtam egy piros selyemruhát.
"Illeni fog az új palástjához"
Végig simítottam a márvány testén.A legtehetségesebb szobrász sem tudott volna tökéletesebbet alkotni.
Mikor az arcánál jártam,megrezzent.Kinyitotta szemét és értettlenül nézett rám.
-Nyugodj meg kedvesem.Itthon vagy.
Kicsit elgondolkozott.
-Hol van az az itthon?És ki vagy Te?
"Ramon jó munkát végzett."
-A férjed vagyok Marcus,és a kastélyunkban vagy.Olaszországban.
Időközben már ide értünk.
Ismerős volt a jelenet.Már eljátszottuk egyszer.
-És,hogy is hívnak engem?
-Hope.Ez a neved.
-Szép név.
-A világ legszebbje.
Elmeséltem neki,hogy vámpírok vagyunk,mindent elmondtam a képességeiről.
Azt hazudtam,hogy egy támadásban megsérült és akkor vesztette el az emlékeit.
Még a gyerekekről is beszéltem.
-Hol vannak most?
-Ez a probléma,elrabolták Őket.
Életbe lépett a terv.
-Mi?Kicsodák?
-Egy ellenséges család,pontosabban kettő.A Volturi és a Cullen család.Túl erősek vagyunk ezért megakarnak ölni.
"Kiváló terv"Láttam rajta,hogy elszánt és mindent megtenne a gyerekekért.
-Ki kell Őket szabadítani,azonnal.
-Igen kedvesem.De semmi nem garantálja,hogy később nem próbálkoznak újra.
Tereltem és reméltem,hogy a megfelelő választ kapom.
-Megöljük Őket.Mindet.
Ezt akartam hallani.Még gyakoroltunk egy kicsit,hogy újra megismerje az erejét.
Gyorsan ment neki.A gondolatolvasásról nem beszéltem,és a jelek szerint nem is vette észre,mert nem reagált a gondolataimra.