Bocs,hogy ilyenek,de majd kárpótollak titeket.

9.fejezet.


(Alice szemszöge)

Hihetetlen,de amíg Hope-al beszéltem végig az az érzésem volt,hogy Bella ül mellettem.Ahogy elmeséltük egymásnak az életünket,felszabadult voltam.30 éve nem éreztem ilyesmit.És nem csak a külsejük hasonlított,a természetük is.Igaz Hopeból hiányzott Bella esetlensége és divat iránti érdektelensége,de Ő is erős,kedves és
önfeláldozó volt.Nem a testi erőre gondoltam hanem a szellemi erejükre.Biztos voltam benne,ha Bella nem halt meg akkor pontosan ilyen vámpír vált volna belőle.
Kikellet vernem a fejemből ezeket a gondolatokat,mert Bella meghalt és nem jön vissza,elment és vége.
Hope látta rajtam,hogy valami nincs rendben.
-Alice.Minden rendben?
"Na tessék,még jó megfigyelő is."
-Igen,semmi baj.
-Tudom mi vidítana fel,hallottam,hogy szereted a divatot.
Felállt és egy kétszárnyú ajtóhoz sétált.Intett,hogy menjek oda.Én megtettem.Kinyitotta az ajtót és elképedtem.Hatalmasabb volt,mint az Én gardróbom.
Tele szebbnél szebb ruhákkal.Volt ami még ki sem volt bontva.
-Válasz nyugodtan,ha tetszik valamelyik.Azokat még nem viseltem.
-Köszönöm.
Sokáig nézelődtünk.És tényleg volt olyan darab ami megtetszett.Kiválasztottam egy sárga koktélruhát.
-Csak ez kell?
-Igen ez tökéletes.Köszönöm.
-Nincs mit.
Kicsit elrévedt,majd megszólalt.
-Jön a Családod.
Én még nem hallottam semmit.Már épp kérdezni akartam honnan tudja,de Én is meghallottam Őket.
-Gyere Cessy.
Majd belépett egy testőr.
-Elnézést Úrnőm,de Carlisle és a családja szeretnének elköszönni.
-Ó,már ennyi az idő?Rendben jöjjenek nyugodtan.
-Jó estét.
Köszönt családom mosolyogva.
-Csak köszönni jöttünk és persze Aliceért.
Mosolygott Esme.
-Sajnálom elbeszélgettük az időt.
-Semmi gond.
Jasper közelebb jött hozzám.
-Drágám,olyan furcsa,de mintha boldogabb és felszabadultabb lennél.
-Talán azért mert így is van.Nagyon megkedveltem Hopeot.
-Én is jól éreztem magam.Köszönöm a beszélgetést.
Hope mosolygott és megölelt mindenkit.Elköszöntünk és mentünk haza.
Végig a beszélgetésen és Hopeon járt az eszem.
-Kicsim,minden rendben?
-Igen csak gondolkodtam.
-És min?
-Hopeon.Tudod hihetetlen,de teljesen úgy éreztem,magam vele,mint Bellával.Tudom,hogy Ő nem Bella,de akkor is. Mikor látta,hogy kicsit szomorúbb lettem egyből,tudta,hogy a gardróbjával felvidíthat.
-Megkedvelted Őt igaz?!
-Igen.
Az út hátralevő részében,már csendben voltunk.Leszállt a gép.Rosalie és Edward vártak minket.Odaszaladtam,persze emberi tempóban,és megöleltem Őket.
Edwardot hosszabb ideig szorongattam.S közben elrejtettem a gondolataimat Hoperól.
-Jól van Alice,még a végén megfojtasz.
Mondta kedvenc bátyám mosolyogva.Ránéztem és láttam,bár mosolyog ez még nem a régi mosoly volt.
-Bocs,csak örülök.
-Semmi gond.
Mindenki beszélt a kocsikba és elindultunk haza.Bella halála óta,már sokszor költöztünk,de soha nem mentünk Amerikába.A legtöbbször Angliában maradtunk,
de Szibériával is próbálkoztunk.Ám az nem nyerte el a tetszésünket.
Hazaértünk,Emmett és Rosalie azonnal a szobájukba mentek.Órák múlva jöttek,csak le közénk.
-Milyen volt az esküvő?
Rosalie érdeklődve figyelt.
-Jó volt.
Válaszoltam röviden,majd Edwardra pillantottam.Lehunyta a szemét és hangosan kifújta a levegőt.
Rose bosszúsan figyelt és várta,hogy többet mondjak.

(Edward szemszöge)

Rosali kérdése után,Alice rám nézett.
-Meséld csak el nyugodtan,Én is kíváncsi vagyok.
Mindenki rám nézett.Esme elszomorodott.Rosalie ekkor kapott észbe.
-Sajnálom,Én nem...
-Semmi baj.Nos halljuk.
Alice lassan,de belekezdett.
-Az egész város felolt díszítve,csodásan nézett ki.Nem úgy,mint akkor...Szóval szép volt.
Észbe kapott,de tudtam mire gondolt.
-Mindenki kedves volt,még Felix és Jane is.
"Felix és Jane kedvesek?"
-Tudjátok sok dolog megváltozott,és gyanítom ez Hopenak köszönhető.
"Már megint Hope.Nagyon kíváncsi vagyok Rá"Megpróbáltam belenézni a fejükbe,de ügyesen titkolták a gondolataikat.
-Mi folyik itt?
-Mire gondolsz?
-Miért rejtegetitek a gondolataitokat?
-Semmi oka nincs.
Alice ismét belekezdett.
-Hopeot megtámadták.
-Hihetetlen az a nő.
Vetette közbe Emmett.Ekkor Rosalie csúnyán nézett rá.
-Nyugi szívem,nem úgy értettem.
-Szóval,csúnyán megsérült,de nem mutatta,hogy fájna neki.Sőt mérges volt a felhajtás miatt.
-Elkísértük vadászni,még sérülten is lehagyott minket.
Jasper szavaiból az elismerés halasztódott.
-Igen és kedves volt.Gondolt ránk "Vegákra" és külön biztosított szállást,nekünk és Tanyaéknak.Egy csodás kastélyban,amit a férjétől kapott.
-Mindenki elismerően beszélt róla.Még Aro is.És bekel vajam,nagyon megkedveltük mi is.
Mondta Carlisle.Még meséltek pár dolgot az esküvőről,de a gondolataikat elrejtették.Mikor befejezték mindenki elvonult.


(Hope szemszöge)

A vendégek mind hazamentek.Én is a szobámba vonultam és ledőltem a hatalmas ágyamra.
"Miért érzem ezt a magányt?"
Kopogtak az ajtómon.Felkeltem és szóltam,hogy szabad.
-Szia anya.Nem zavarunk?
-Nem.Gyertek csak.
Destiny és Nicolas bejöttek.
-Anya,Nic és Én szeretnénk elutazni egy időre,ha nem gond? -Semmi gond.Hová szeretnétek menni?
-Amerikába.Gondoltuk körülnézünk egy kicsit.
-Rendben van.Mikor indultok?
-Alkonyatkor.
Megint egy képet láttam:"Az alkonyat a mi napszakunk"Mondta a kedves hang.Majd láttam egy rétet.Tökéletesen kerek volt,tele virágokkal.
Ismét láttam azt a lányt,majd egy ragyogó alakot,amint a lány felé közelít.
-Anya?Anya minden rendben?
Ismét a szobámat láttam,és Des aggódó arcát.
-Semmi baj kicsim,csak elgondolkodtam.
-Biztos?Talán nem kellene elmennünk?!
-Mondtam,hogy minden rendben,menjetek és érezzétek jól magatokat.Vigyázzatok magatokra.
Megöleltek és elmentek."Hát eljött az idő.Mindkét gyerekem kirepül."Ez a gondolat kettős érzelmeket ébresztett bennem:Örültem,hogy boldogok,de fájt is,hogy mostantól nincs rám szükségük.
"Majd a feladataimra koncentrálok."
Destiny majdnem minden nap felhívott.Beszámolt róla hol voltak és mit láttak.Boldogság sugárzott a hangjából.
Williem és Kate 1 hónap múlva telefonáltak.
-Szia anya.
-Szia.Hogy vagytok?
-Remekül érezzük magunkat.Köszönünk mindent.
-Örülök.Mikor jöttök?
-Beszéltem Nicolassal.Úgy gondoltuk csatlakozunk hozzájuk.Nem gond?Nincs szükségetek ránk?
-Nincs,menjetek csak.
-Köszi anya,szeretlek.
-Én is fiam.
Elköszönt,majd letette.
"Biztos vagyok benne,hogy azok a látomások valamiféle emlékek."Nem tudtam,mit csináljak.Számba vettem azokat amiket a múltamról tudtam.
Így eldöntöttem,hogy elmegyek Londonba.Elindultam a bátyámhoz.
-Bejöhetek?
-Persze,gyere csak.
-Elutazom egy kis időre,ha nem gond?
-Hová szeretnél menni?
"Nem mondhatom meg."
-Csak szétnézek kicsit a környező országokban.Amolyan ellenőrzés.
-Rendben van.De egyedül nem mehetsz.Vigyél valakit.
-Jól van.
"Kit vigyek?"
-Akkor kit viszel?
-Alexet.
"Alex jó lesz,Kate után benne bízom a legjobban."A többiekkel sem volt bajom,de Kate és Alex a legközelebbi barátaim.
-Mikor indultok?
-Összepakolunk és megyünk.
Elköszöntem és elindultam Alexhez.
-Szia,Alex.
-Üdvözlöm.
-Alex!
-Sajnálom.Miben segíthetek?
-Gondoltam velem jöhetnél,Londonba.
-Persze,mikor?
-Most.
-Rendben,összepakolok néhány dolgot és mehetünk.
-Köszi,Alex.
-Mindig számíthatsz rám.
Elindult összepakolni.Én is mentem.Egy kisebb bőröndbe pakoltam néhány ruhát,és cipőt.
Alexszel a kapuban találkoztunk.Elköszönt Alectől és indultunk a reptérre.

(Alex szemszöge)

Már a repülőn ültünk,mikor eszembe jutott,hogy nem tudom utazásunk okát.
-Hope,miért is megyünk?
-Személyes okokból.
-Mégis,milyen személyes okokból?Nem akarok tiszteletlen lenni,de...
-Semmi gond.Jogod van tudni.Mostanában különös látomásaim vannak.Szerintem emlékek az emberi életemből.
-Megkérdezted Aro urat?
-Nem.Te vagy az első akinek elmondtam.Előbb kiakarom deríteni,hogy valóban jól gondolom-e.
Pár percig némán ültük,majd Hope különös tekintettel bámult maga elé."Mi lehet vele?"
-Hope,Hope jól vagy?
Megrázkódott,majd válaszolt.
-Igen,csak megint láttam valamit.
-Mit?
-Egy repülőn ültem,még emberként,és egy hideg testhez bújtam,de mint mindig most sem láttam az arcát.
-Lehet,hogy Marcus volt az.
Elgondolkodott.
-Nem,úgy érzem nem Marcus volt.
-De akkor ki?
-Fogalmam sincs.
"Furcsa ez az egész."Már mikor Hope hozzánk került,akkor is furcsa volt,hogy Marcus és egy idegen vámpír vele állítottak be.És megparancsolták,hogy úgy bánjunk vele,mint ha már
évek óta ismernénk.Ami még furcsább volt az az,hogy Marcus a feleségének nevezte és Hope semmire sem emlékezett.
Leszállt a gép,és mi a kölcsönzőhöz mentünk.Kikölcsönöztünk egy.Audi TT-t.
-Alex.Van egy házunk a közelben igaz?
-Igen,Én vettem 2 éve,Aro úr kérésére.
-Akkor menjünk oda.
A ház felé vettem az irányt.15 perc múlva elértük.A házhoz egy kisebb birtok is tartozott amin egy erdő is volt és egy csodás patak szelte át.
-Ez gyönyörű.Jól választottál.
-Köszönöm.Tudod az átalakításnál rád gondoltam.
-Ezt,hogy érted?
Bementünk és megmutattam mire gondoltam.
-Látod,az egész hátsó falat üveggel helyettesítettük.
-Csodálatos.
Láttam rajta,hogy tényleg tetszik neki.


(Edward szemszöge)

1 hónap és két hét telt el az esküvő óta.A családom nagyon furcsa volt.A közelemben azóta sem gondoltak Hopera,vagy nagyon jól elrejtették a gondolataikat.
Nagyon hiányzott Bella,de mostanában egy új érzés is felerősödött bennem,mégpedig a kíváncsiság.Kíváncsi voltam Hopera és arra,hogy a többiek miért
nem engedik a gondolataik olvasását,mikor róla van szó.Alice mindig feldobódott,ha szóba került vagy telefonon beszéltek.
-Elmegyünk vadászni.
Rosalie és Emmett indultak.
-Várjatok,Én is megyek.
Hárman mentünk,már futottunk egy ideig,mikor megéreztem egy oroszlánt.
-Én mentem.
Szóltam testvéreimnek és már ott sem voltam.Megláttam az áldozatom,és rávetettem magam.Már az utolsó cseppeket ittam,mikor sikítást hallottam.
-Rosalie?
Nővérem sikolyát követve száguldottam az erdőn át.Mikor odaértem láttam Rosiet a földön feküdni.Emmettet pedig lefogták.Rávetettem magam a vámpírra amelyik Rosalie felé ment.
Harcoltunk,közben Emmett is kiszabadult és széttépte az egyiket.Én is végeztem az enyémmel.Már csak ketten voltak.
-Emmett,azonnal vidd haza Rosaliet.
-Nem hagylak itt.
-Emmett,súlyosan megsérült,menj.
Fivérem felkapta feleségét és elfutott.
-Miért támadtatok meg?Kik vagytok?
-A nevem Szolomon.Úgy hallottam Ti jóban vagytok a Volturival.
-És?
-Ők az ellenségeim.Még nem végeztünk.
Megfordult és eltűntek."Mi volt ez az egész?"Nem követtem Őket.Aggódtam Rosalie miatt,így hazamentem.Félúton találkoztam Jasperrel.
-Jól vagy?
-Igen semmi bajom.
-Mi történt?Kik támadtak meg titeket?
-Nem tudom Jezz,menjünk haza.
Hazafelé futottunk.Bementünk és láttam ahogy Emmett fel-alá járkál.Pár perc múlva Carlisle kijött a szobából.
-Hogy van?
-Nyugodj meg.Rendbe fog jönni.
-Bemehetek hozzá?
-Igen.
Emmett bement.
-Mi történt fiam?
-Vadásztam,mikor Rosalie sikított.Azonnal odamentem és megláttam,hogy a földön fekszik,Emmettet pedig lefogták.Elintéztünk kettőt. Majd szóltam Emmettnek,hogy hozza haza.Az egyik azt mondta,hogy Szolomonnak hívják és,hogy a Volturi az ellenségük.Mivel mi jóban vagyunk velük megtámadtak. Azt is mondta,hogy még nem végeztünk.Láttam a fejében,hogy többen fognak visszajönni.
-Most mit csináljunk?
Esme aggódott.
-Megkérjük Alicet,hogy figyeljen.Majd kitalálok valamit.
Lementünk a nappaliba és láttuk Alicet,fátyolos szemmel meredt maga elé.Jasper azonnal odament és simogatni kezdte.
-Kedvesem.Mit látsz?
Alice nem válaszolt.Kis idő múlva elmúlt a látomása.
-Megfognak támadni minket és,
Elhalhatott.
-És?Mondj el mindent.
-Ketten megfognak halni közülünk.
Mindenki ledermedt.
-Kik?
Esme aggódva szorította meg Carlisle kezét.
-Alice?
Szólítottam meg húgomat.
-Edward és Esme.Azt láttam,ahogy Ti meghaltok.
Esme,kifújta a levegőt.Megkönnyebbült,hogy Ő hal meg és nem más,de miattam szomorú volt.
-Nem hadjuk.Megakadályozzuk.
Carlisle,szorította Esmeét.
-Fel kéne hívni Hopeot.
-Igen vagy Arot.Megyek és telefonálok.
Carlisle megpuszilta anyámat és elment.
"Csak azt kell elérnem,hogy Esme túl élje.Az nem gond,ha Én meghalok."