20.fejezet.

(Edward szemszöge)


Bella elrepült és nem tudott fel kelni.
"Nem értem,miért ugrott közénk?"
-Hope,mi ütött beléd?
Kérdezte Marcus,de már emelte is kezét,hogy megüssön.
Túlságosan figyeltem Bellára ezért,nem tudtam kivédeni.
-Edward.
Kiabálta Bella.Mozogni próbált.
Látszott rajta,hogy nehezére esik,még beszélni is.
Marcus felém ugrott.
-Marcus ne csináld.
Kiáltotta Bella,de nem figyelt rá.
Felemelte a kezét és koncentrált.Marcus megdermedt,arcán hitetlenség,döbbenet,majd a felismerés látszott.
Aztán a földre zuhant és darabokra esett.
-Sajnálom.
Mondta szerelmem és a kristályok melyek egykor Marcus testét alkották,
lángra lobbantak.
"Mi folyik itt?"
"Mi történt?"
"Semmit nem értek."
A teremben a gondolatok, csak úgy cikáztak.
Senki nem értett semmit.
Felkeltem és Bellához mentem.
Még mindíg a földön ült és nem bírt mozogni.
Sírás rázta gyönyörű testét.
-Nyugodj meg nem bántalak.
Mondtam és feltartottam a kezem.
-Alex.Alex.
"Mi,tudja kik vagyunk?"
-Igen?
-Kérlek menj ki és nézzd meg az Őröket.
Nem öltem meg Őket.De biztos vannak sérüléseik.
-Nem kellene előbb...
-Nem,menj kérlek.
-Értettem.
-A gyerekek?Hol vannak?Hogy vannak?Megöltem az apjukat.
Kétségbe esett volt.Még sosem láttam olyannak.Emberként sem.
"Még nem tudja az igazat."
-Hope,emlékszel?
-Persze,hogy emlékszem.Csak elhitettem velük,hogy nem.
-Anya,anya.
Jöttek oda a gyerekek.
-Jól vagy?
-Sajnálom.Nem tehettem mást.Én annyira sajnálom.Meg kellett tennem.
-Miről beszélsz?
-Megöltem az apátokat.Kérlek bocsássatok meg,de nem hagyhattam,hogy...
-Anya,nyugodj meg.Nincs semmi baj.
"Még nem mondhatjuk el,túl zaklatott."
Én csak bólintottam.
-Megértjük.Marcus végezni akart mindenkivel és téged is becsapott.
-De akkor is az apátok volt.Úgy terveztem,hogy majd tárgyalása lesz,
nem akartam megölni,de nem hagyhattam,hogy megölje Edwardot.
Annyira sajnálom.
Nem bírtam tovább hallgatni.
Odahajoltam és megcsókoltam.Nem volt sok ereje ezért,
csak egy gyenge csók volt,de elég ahoz,hogy elhallgason.
-Edward Én...
-Nyugodj meg jó.Idehívom Alexet és megvizsgál.
-Ne előbb a többieket.Mi van Ramonnal?
-Ne aggódj.Kate elintézte,a többiek pedíg bezárták.
-Rendben.Ugye mindenki jól van?Emmett és Rosalie?
-Mi rendben vagyunk.
Jött oda Rose és letérdelt Bella mellé.
-Most magaddal foglalkozz.
-Felix,nézzétek meg Őt.
-Jól van.Elmondta,hogy nemütöttél nagyot és,
hogy elötte bocsánatot kértél.
-Engedjetek oda.Megvizsgálom.
Közelebb engedtem apámat.
-Fáj valamid?
-A hátam.
Megmozdítottuk és valami kiált a hátából.
-Az meg mi?
Kérdezte Emmett.
Caius közelebb jött.
-Ó,Istenem.Az az egyik trófeám még régről.
Várfarkas karmok.
-Mi?
-Mindenki nyugodjon meg.
Edward,óvatosan emeld fel és vigyük be egy szobába.
Valaki menjen el neki vérért.
-Majd mi megyünk.
-Rendben Kate siessetek.
Kate,Jasper és Nic elmentek.
-Most kicsit fájni fog kedvesem.
Mondtam és felemeltem.Ő erre elmosolyodott.
-Mi az?
-Olyan jó a Te szádból hallani,hogy "kedvesem"
-Annyiszor mondom ahányszor,csak akarod.
-Mutatom az utat.
Alice ment előttem.Pontosan Bella szobályához vezetett minket.
"Persze Ő már járt ott."
Letettem a hatalmas ágyra és hasra fektettem.
-Most ne mozogj.Kiveszem bellőled a karmokat.
-Rendben.


(Hope/Bella szemszöge)

Hatalmas bűntudatom volt,amiért megöltem az apjukat.
És még az Őröket is megsebesítettem.
"De legalább nem halt meg senki.legalább is közülünk."
Éreztem, hogy Carlisle a hátamat vizsgálja, nem tudta eldönteni,
hogy mit tegyen.
"-Hope,szeretnéd,hogy kiküldjem a többieket?
Fájni fog és tudom,hogy nem szereted,ha
látják rajtad...
"-Semmi baj Carlisle.Csináld csak."
-Rendben,elkezdem.
Belemarkoltam a faágyam támlájába.
Carlisle elkezdte kiszedni a belémfúrodott karmokat.
Nagyon fájt,de nem sikítottam,pedíg szívesen tettem volna.
A testem megveszült az érzéstől és a fejtámla darabokra hullott a kezeim alatt.
-Már csak kettő van.
-Mindjárt vége szerelmem.
Edwrdra mosolyogtam és éreztem,hogy kiszedik az utolsó darabokat.
Végig Edward szemébe néztem és próbáltam nem mutatni a fájdalmam,
mert tudtam,hogy az neki is fájna.
Láttam a szemében,hogy mennyire sajnálja,hogy így lát.
Tudtam,hogy bármikor áttválalná minden szenvedésem,ha tehetné.
-Anya,ne segítsek?
-Nem Des,arról szó sem lehet.
Belegondolni is rossz volt,hogy érezze a fájdalmam.
Carlisle végzett.Bekötözött és azt mondta pihenjek.
Kate és Nic hoztak nekem vért.Megköszöntem és megittam.
-Magunkra hagynátok egy kicsit minket?!
Kérdezte Jasper a többiektől.
-Baj van?
-Nem, csak szeretnék Hope-al beszélni.
Mindenki rám nézett,tudtam,hogy mit akar.Bólintottam és mindenki kiment.
-Hope,nem értelek.Miért érzel bűntudatot?
-Megsebesítettem a saját embereimet.
Megöltem a férjem,a gyerekeim apját.
-Igen,de mindenkit megmentettél.Élünk és ezt neked köszönhetjük.
Majdnem meghaltál itt is és a tisztáson is.
Amúgy jó taktika volt,hogy elhiteted Marcusszal,hogy összejöhet a terve.
-A gyerekeim másodszorra veszítették el az apjukat.Most ráadásul a tulajdon
anyuk végzett vele.
-Hope,most azzal törődj,hogy rendbe jöj.Később mindent megértesz ezt ígérem.
-Hogy?
-Később.Mond miért szégyenkezel?
Na erre aztán nem akartam válaszolni.
"Talán jobb,ha elmondom"
-Tudod.amikor Én nem voltam magamnál,akkor,akkor Szolomon...
Nem bírtam fojtatni.Jasper leült az ágyra és megszorította a kezem.
-Tudunk rólla.Alice látta.
-Mi?Mindenki tudja?Akkor Edward többet,biztosan hozzám sem akar majd érni.
-Ne beszélj butaságokat.Edward szeret és senki sem hibáztat téged.
Nem tehettél ellene.
Végül is igaza volt,ha Edward undorodott volna tőlem biztos nem csókolt volna meg,vagy hívott volna a kedvesének."Akkor is kell egy kis idő."
-Köszönöm Jasper.
-Bármikor.


(Edward szemszöge)


A szemembe nézett és mosolygott,
miközben minden bizonnyal szörnyű fájdalmai voltak.
Nem panaszkodot,másokkal volt elfoglalva.Aggódott a többiekért.
Destiny sírva borult Nic karjaiba,mikor kimentünk.
.-Él és emlékszik ránk.
-Tudom szerelmem.Mostmár minden rendben lesz.
-Apa.Mikor mondjuk el neki az igazat?
-Nem tudom Williem.Meg kell beszélni Carlisle-al.
Jasper ki jött.
-Mi az?
-Nagy bűntudata van.
-Miért?
-Mert megölte Marcust és megsebesítette az őröket.
-De hát,mindenki jól van és Marcus pedíg megérdemelte.
-Igen Des,de Bella még úgy tudja,hogy Ő volt az apátok.
-Van még más is?
Kérdeztem,mert Jasper elrejtette a gondolatait.
Nem akart válaszolni.
"Fél,hogy nem akarod Őt.Azért amit Marcus tett vele amíg nem volt magánál."
Már mindent értettem.
-Ez,nevetséges,hogy gondolhatja ezt?
Csattantam fel.Mindenki rám nézett.
-Sajnálom.Carlisle,mikor mondhatjuk el neki az igazat?
-Egy ideig még nem.Meg kell várnunk míg hejre jön.
-Értem.
Kinyílt az ajtó és Bella lépett ki rajta.
Fehér ruhát viselt.
-Nem szabad fel kelned.
-Semmi bajom.Jól vagyok.Heidi,hoznál nekem egy köpenyt az enyémet elhagytam.
-Azonnal Úrnőm.
Nem látszott,csak a szemén,hogy nincs jól.Arca érzelemmentes volt.
-Hope,nem kellene még felkelned.
-Ap...Edwardnak igaza van.Feküdj vissza anyu.
Destiny majdnem elszólta magát.
Örültem,hogy elsőnek az apa jut eszébe róllam és nem az Edward.
-Semmi bajom kicsim.
Attól,hogy Szolomon és,és Marcus meghalt még lehetnek cinkosaik.Ki kell kérdezni Ramont és
ahoz mind a három vezető jelenléte szükséges.
-Hope,később is elintézhetjük.
Mondta Aro.
-Hugom az a fontos,hogy meggyógyulj.
-Köszönöm,de nincs rá szükség.
Heidi vissza jött a palásttal.
Elvettem tőle és a szerelmem vállára terítettem.
-Köszönöm.
Nem nézett rám.Ellépett tőlem és a testvéreihez lépett.
-A törvények szerint.A három vezetőn és a magasabb rangú testőrökön kívül
nem lehet más a kihallgatáson,de úgy gondolom most kivételt tehetünk.
Mondta Bella hivatalos hangon.És Aroékhoz fordult.
-Mit gondoltok, jelen lehetnek a Cullenek?
-Igen.
-Igen.
-Rendben.Demetri és Alec, hozzátok a nagy terembe Ramont.

(Hope/Bella szemszöge)

Nem bírtam Edwardra nézni így inkább,hivatalosra váltottam.
Megbeszéltük,hogy kik lesznek jelen a kihalgatáson és
elindultunk a nagyterem felé.
Elöl mentem,két oldalamon a két bátyám,
mögöttünk Claudia és Jasmin,a gyerekeim,majd Kate és Nicolas.
A Cullen család volt hátul.
A teremben már ott volt Alec,Demetri,Jane ,Heidi és Alex.
Ramon leláncolva térdelt a terem közepén.
Mi a vezetők elfoglaltuk a helyünket.
Carlisle,Esme,Rosalie és Emmett a bal oldalra álltak.
Edward,Alice és Jasper pedíg a jobb oldalra.
A többiek is elfoglalták a kijelölt helyüket.
Látam,hogy Edward végig engem figyel,nem tudtam az okát.
Közel akartam hozzá lenni,a karjai és a csókjai ölelésében,
de nem tudtam,még nem."Tudnom kell,hogy mit érez,mit gondol."
Vissza tértem a hivatalos teendőkhöz.
Ramon szánalmasan próbálta,eltépni a láncot.
Gyűlöltem Őt,nem tudom miért,de nagyon gyűlöltem.
Jó,elrabolt meg minden,de az az érzés valami mástól volt.
-Engedj el Te szuka.
Kiabálta nekem.
Felálltam és koncentráltam,
lassan melegítettem fel a mérget és a vért testében.
Fájdalmasan kiáltott fel.
-Hagyd abba,a próbálkozást.
Nem jutsz ki innen.Örülj,hogy még életben vagy.
Abbahagytam a "kínzását",mire Ő a földre rogyott.
-Súlyos dolgokat cselekedtél.
Nem igazán díjazzuk,ha valaki megakar ölni Minket.
Mondta Caius.
-Ráadásul elraboltad az egyik vezetőt.
Aro folytatta a vádak sorolását.
-Most meghalgatunk.Te elmondasz nekünk mindent,amit tudni akarunk.
Vannak-e még szövetségeseitek?Kik azok?Készülnek-e valamire stb...
Megértetted?
-Nem mondok semmit.
-Elég meggyözőek tudunk lenni.Ha nem beszélsz,
majd máshogyan szedjük ki belőlled.
-Szóval önként beszélsz,vagy menjek oda?
-Nem mondok semmit.Neked fogalmad sincs,hogy Én miket tudok.
"Ezt nem értem."
-Mire célzol ezzel?
Körbenéztem és láttam,hogy senki nem néz rám,csak a gyerekek és Edward.
-Hadjuk ezt most.
Szólt Aro és közelebb ment a fogolyhoz.
-Mindent megtudok ami valaha megfordult a fejedben.
-Ne érj hozzám.
Ramon tiltakozott,de Aro megérintette a vállát és már özönlöttek is a képek a fejébe.
Csatlakoztam Én is,figyeltem,hogy mit tud meg a testvérem.
Láttam a szövetségeseiket,a terveiket,az utat amit nem rég ájultan tettem meg.
Aztán hirtelen egy szigetet láttam ami nagyon ismerős volt.
"Az egyik látomásomban láttam már,de mit kereset ott Ramon?"
Láttam magam,egy csodás házat,amibe épp két alak lép be.
Utána magamat láttam emberként amint valakivel szerelmeskedek.
"Mi?"
Amikor megláttam az arcát, boldogságot,örömöt,zavart és értetlenséget éreztem.
-Edward?
Ezt már hangosan kiáltottam és erre Aro is észbe kapott.
Abbahagyta a kutatást és mellém lépett.
-Hope?Minden rendben?
Értetlenül néztem rá.
"Mi folyik itt?Miért volt ez Ramon emlékei között?
Én találkoztam korábban is Edwarddal?"
Semmit nem értettem.Edwardra néztem aki megkönnyebbülten,
de fájdalmasan és félve nézett rám.
"Mitől fél?"